46.Fejezet

Miután megvolt a reggeli kergetőzés és egy kis játék is, nevetgélve csatlakoztunk a többiekhez, sikeresen rájuk is ragasztva az általános jó hangulatot. Rendesen beszéltem mindenkivel, nem dobtam csúnya pillantásokat sem feléjük, de éreztem valamiféle feszültséget a levegőben. Mintha arra vártak volna, mikor mosok be nekik én is egyet.

Nem a hotel éttermében ettünk, JaeBum elrángatott bennünket egy kávézóba, ahol a menü választéka villás reggelitől a borsófőzeléken át egészen a steakig tartott. Igaz a leader nem büszkélkedett vele, de biztos voltam abban, hogy órákig keresgélt a neten, hogy ilyen helyet találjon. Viccelődve, szokás szerint kajával dobálózva és egymást etetve reggeliztünk, de a feszültség érzete csak nem múlt el.

- Na jó, fiúk, én vagyok az egyetlen, aki azt érzi, hogy itt majdnem mindenki feszült egy cseppet?

- Nem. - vágták rá szinte egyszerre.

- Akkor azt javaslom, tisztázzuk most a dolgot, ne ennek a hülyeségnek jegyében teljen az egész nap, rendben?

- Te kezded, Baba! - nézett rám szigorúan Jackson.

- Rendben. Nos, nekem az az egyetlen problémám, hogy tisztán érzem a feszültségeteket, de nem tudom eldönteni arra vártok-e, hogy kiüsselek titeket, vagy arra, hogy sírni kezdjek. Tehát?

- Én attól tartok, hogy nem bocsátasz meg nekünk és örökre hamis mosolyokat kapunk majd tőled. - dünnyögte BamBam tányérját fixírozva.

- Ettől nem kell tartanod. Még ha egy-kétszer bosszút is állok majd érte, azt is csak óvatosan és a lehető legviccesebben teszem majd. Úgyhogy ne pánikolj, rendben?

- Persze...

- Még valaki?

- Tényleg nem fogsz nekünk esni?

- Nem Junior, nem fogok. Tény, hogy kiérdemeltétek a JaeBom által kiosztott taslikat, de ennyi. Nem fogok hisztériázni sem tüntetőlegesen haragudni rátok. Azzal csak rombolnám a hangulatot és a csapat egységét is. Felesleges.

- Akkor részemről rendben vagyunk.

- Egyéb? Senki? Remek. Akkor ezt most megbeszéltük, mindenki lenyugszik és nem vihog úgy, mint aki idegbajos.

- Ya, én vagyok a leader, az én feladatom gatyába parancsolni őket!

- Te most a rossz zsaru voltál. Ne hisztizz! - dobtam meg egy darabka kenyérrel, mire ismét kitört a rájuk jellemző kajacsata és nevetés, ám ezúttal már felesleges plusz feszültségérzet nélkül.
Reggeli után bújócskáztunk a városban, ami BamBam sikeres eltévedésével zárult, így végül mindenki őt kereste. Mobilt persze nem vitt magával, azt Jackson táskájában felejtette.
- Nem is értem, minek van zseb a farmerodon. Full felesleges, elvégre ki tenne bele bármit is, az olyan stílustalan. Hát hogy nézne már ki, hogy telefon dudrítja a gatyád, még a végén nem is azt figyelnék az emberek, mennyire jól öltözöl. - Durrogott JaeBum mikor sikerült összeszedni a Bam-et, aki Jackson mögé bújva pislogott nagyokat. Persze mindezt Jack, Mark és Junior kuncogása, valamint Yugieom határozottan hangos vihogása kísérte, amit a maknae utólag nagyon megbánt, mivel Jae tockossal jutalmazta érte.
- Ugyan már JaeBum, megtaláltuk, egyben van, ne mérgelődj! Legközelebb biztos lesz annyi esze, hogy eltegye a telefonját, igaz, BamBam? - Csitítottam a leadert, mire Bam erősen bólogatni kezdett majd még jobban elbújt a rapper háta mögé. Ezen már Jae is elmosolyodott úgyhogy folytattuk az általa megtervezett napot. Szerepelt benne strandolás, egy próba, hatalmas ebéd egy gyönyörű étteremben, majd színház, végül pedig éjszakai kincsvadászat, ezúttal párokba rendeződve, nehogy valaki elvesszen. Tekintettel arra, hogy nászútra kísértek bennünket, Mark és én egy párt alkottunk a játékban. Kéz a kézben, beszélgetve, nevetgélve kerestük a nyomokat, melyeket Jaebum hagyott hátra. Néha összefutottunk a többiekkel is, ebből tudtuk, hogy jó úton haladunk, igaz, nem igazán számított, nyerünk-e vagy sem. Az együtt töltött idő sokkal értékesebbnek tűnt. Néha megállt, magához rántott és megcsókolt, olykor elég hevesen ahhoz, hogy mindketten visszavágyjunk a hotelba, az ágyba, egymás karjaiba, így mire véget ért a játék már mindketten figyelemzavarral küszködtünk a levegő pedig szinte forrt körülöttünk. A srácok is megérezték, hamar visszavonulót is fújtak, mondván, ők elmennek egy bárba iszogatni, mi fordítsunk egymásra egy kis időt, ha gondoljuk. Gondoltuk.
Épp csak becsukódott a szoba ajtaja, Mark letépte rólam a ruhát. Kacagni kezdtem, de csókkal némított el, majd olyan hévvel tett magáévá, amilyennel nem is sejtettem, hogy képes. Lihegve dőltünk el az ágyon, ő betakart, homlokon csókolt, simogatott. Bár megszoktam, hogy cirógat, ez mégis más volt.
- Yuseong, kérni szeretnék tőled valamit. Hatalmas áldozattal jár és nem biztos, hogy készen állsz rá, de mindennél jobban vágyom arra, hogy gyermekünk szülessen. - Kikerekedett szemmel ültem fel azonnal, de nem hagyott időt a válaszra. - Nem kell rögtön felened, és nem foglak zaklatni vele, vagy legalábbis megpróbálkozom a dologgal, de szeretném, ha elgondolkodnál rajta. Már összekötöttük az életünket és eszem ágában is elengedni téged, ami azt jelenti, hogy sok időnk van, de nem bírom kivárni azt pillanatot amikor te szeretnél családot alapítani. Tudom, hogy még évekre van. Viszont ha most belevágunk, akkor veletek lehetek, akkor úgy alakulhat az életünk, a házasságunk, ahogy kell. Még több boldogsággal.
- Ez nem egy kérés. Te gondolatban már láncra is vertél magad mellett,  amit egy gyerekkel akarsz megerősíteni. 
- Rosszul gondolod. Én magamat szeretném hozzád láncolni, nem fordítva.
- Miért, attól tartasz feleségként már leszek olyan érdekfeszítő a számodra, hát kell valami ami majd mellettem tart? 
- Ne forgasd ki a szavaimat! - Kiált rám, mire felpattanok, kezem pedig ökölbe szorul. - Ne haragudj, kérlek, nem akartalak megijeszteni. Csak nem tudom, hogy magyarázzam el.
- Mondjuk érthetően, ordította nélkül. - Jegyzem meg sötéten, csúnya pillantást küldve felé.
- A szüleim mindig boldogok voltak, amióta csak az eszemet tudom, pedig korán vállaltak gyereket. Azt mondták, könnyebb volt teljesen összecsiszolódniuk, mert még fiatalon átestek egy kapcsolat legnehezebb részén. Szeretném, ha olyanok lehetnénk mint ők, arra vágyom, hogy boldogok legyünk harminc év múlva is, hogy olyan szinkron legyen köztünk, mint amit egész életemben láttam.
- És mit csinálsz, ha hárpia leszek anyaként? Feladod és ejtesz? Mark, épp csak hozzádmentem és azt sem saját elhatározásból vagy szerelemből, nem várhatsz el tőlem ilyet! - Tártam szét karom. Ő kezébe temette arcát, mélyeket sóhajtott. "Hogy hihette, hogy belemegyek ebbe? Alig két napja, hogy hajlandóvá váltam hinni az érzéseiben és valamennyire viszonozni őket, mégis mit gondolt? Értem én, apuéknál happyness van, de ők szerették egymás már egy ideje, mikor sorra került a baba, de mi csak most kezdtük." 
Míg Mark mozdulatlanul ült én néhány ruhával a kezemben a fürdőbe mentem és vettem egy forró zuhanyt, de nem segített. Folyamatosan azon kattogott az agyam, ami a hálóban történt. Hogy vajon most jön-e az a rész, amikor kitalálja, hogy nem adok neki eleget magamból, nem vagyok jó felesége, nem veszem elég komolyan azt a rohadt papírcetlit, amin az áll, hogy már az övé vagyok.
- Arról volt szó, hogy mindent megbeszélünk egymással. - Zökkentett ki hangja. A csap melletti szekrénynek támaszkodva állt és sértődött arccal méregetett. 
- Igen. De te közölted, mit akarsz és azt vártad, hogy szó nélkül elfogadjam és a közeljövőben teljesítsem. Ez nem megbeszélés, ez parancs.
- Azt hittem már bízol bennem. Vagy az csak habduma volt, hogy végre elhallgassak?
- Mi köze egy gyereknek a bizalomhoz? - Fordultam felé mérgesen. Tényleg nem értettem, mire akart kijukadni, mi köze van a kettőnek egymáshoz és pláne, hogy miért vélte úgy, joga van megsérődni. 
- Messze nem érzed azt, amit én.
- Mondta neked bárki az ellenkezőjét?
- Azt mondtad, szeretsz.
- És így is van, de ez nem azt jelenti, hogy vakon belemegyek a családalapításba.
- Miért? Tudjuk, milyen együtt élni, és állítólag szeretjük egymást, miért ne léphet én tovább egy szinttel? - Kezdett ismét kiabálni.
- Mert én reálisan nézem a dolgot.
- Mert te ezerrel tervezed, hogy elhagyj, amint lehet.
- Akkor minek feküdtem volna le veled, Mark, gondolkodj már! Lehet, hogy te évek óta rám vártál, de nézd a dolgot az én szemszögemből egy kicsit! Csak most kezdtem el megbízni benned, csak most hagytam magamnak, hogy beléd szeressek, te pedig kapásból azt várod tőlem, hogy gyereket szüljek. Ez túl gyors.
- Felejtsük el inkább, tégy úgy, mintha nem hoztam volna fel ezt a témát.
- Te vagy az, aki duzzogva méreget... - Halk megjegyzésem hatására kiviharzott, nem csak a fürdőből, a lakosztályból is.
Megtörölköztem és JaeBumot hívtam, aki kinyomta a telefont, amiből arra következtettem, hogy Mark hozzá rohant, így inkább hagytam. Eldőltem és pillanatok alatt elnyomott az álom. Órákkal később arra ébredtem, hogy kinyílt az ajtó, valaki megérintette a vállamat.
- Yuseong, kéne a segítséged. Felrángattam én ide, de nem akar bejönni, leült az ajtóban.
- És én mit segítsek? Nem fog rám hallgatni, JaeBum. 
- Hallotam, hogy összevesztetek, azt is tudom, hogy min. De figyelj rám! Akad, amiben igaza van. Viszont az időt tekintve a te érvelésed jogos. Azt hiszem sikerült a fejébe vernem, de lehet, hogy a pia törli. Nem tudom, meddig fog duzzogni, de ne engedj neki. Bár szerintem nem fogja újra felhozni a témát. Na, gyere Baba, segíts nekem behurcolni a férjed!
Magamra kaptam egy melegítőt és JaeBum társaságában a folyosóra léptem. Mark a földön ülve motyogott magában, amivel nem lett volna semmi baj, ha a következő pillanatban nem kezd öklendezni. Leadere azonnal visszalépett a szobába szemetest, vödröt vagy bármi más zárt edényféleséget keresve, míg én újdonsültem mellé gondoltam és beszélni kezdtem.
- Aigoo, Markie, nem szabad ennyit inni. Ki tudja, mit tesz ez a hangszálaiddal, nem szeretnél énekelni? És ha a gyomorsavad tönkreteszi a fogaid mi lesz az imádnivaló mosolyoddal? Ejnye, ejnye... Gyere, bemegyünk, megpróbálunk rendbe hozni, oké?
- Nnnnnem akarok. - Rázta hevesen fejét, mire elmosolyodtam. "Mint egy gyerek." 
- Hát a folyosón szeretnéd kihányni mindazt amit ma lenyeltél? 
- Talán azért is megsértődnél, mint azon, hogy gyereket szeretnék?
- Figyelj, azzal nincs semmi baj, hogy szeretnél. De ne ma. Visszatérünk rá egy év múlva, rendben?
- JB, egy év okés? - Kiabált leadere után, hát én is az ajtó irányába fordultam.
- Igen, asszem, bár a helyedben nem az én véleményemre adnék.
- Visszatérünk rá. - Bólintottam visszafordulva Markhoz. - Na, gyere te világhírű énekes! Megpróbálunk összekaparni, hátha reggel majdnem normális állapotba kerülsz.
JaeBummal becipeltük a fürdőszobába, leültettük a zuhanykabinban, enyhén hideg vízzel lefürdettük, majd szárazra töröltük bőrét és ráimádkoztunk egy pólót és nadrágot. Ezután jött a nehezebb rész, mivel az ágyba kerülés még stimmelt, de a fekvés már nem. Nem csak hogy nem akarta, de amint sikerült rávennünk azonnal kiadta gyomortartalmának minimum felét, így kénytelenek voltunk ülve elaltatni. Alaposan körülpárnáztuk, nehogy eldőljön és a cucc maradéka is távozzon belőle, aztán a recepcióra telefonálva kértünk még néhány párnát és takarót. Megágyaztunk a földön, megbeszéltük, hogy Jae velünk marad reggelig, hátha Mark felébred. Mivel én még nem voltam kénytelen részeg embert kezelni, nem tudtam, mit kellene tennem, ha például úgy dönt, elindul valahova.
Letelepedtünk a paplanokra, egyet magunkra terítettünk, próbáltunk kényelmesen elhelyezkedni, de nem sok esélyünk volt rá a kőkemény padlón. JB végül az ágynak dőlt és ráhajtotta fejét, így nyújtva nekem mellkasával kényelmesebb fekvőhelyet a paplanoknál.
- Így jó lesz? - Kérdezte halkan, átkarolva engem.
- Igen.
- Ez emlékeztet arra, amikor az ölembe ültél az erkélyen. Meg arra, amikor olyan rosszul ébredtél.
- Hmm. De az első rossz emlék, a második jó, nem?
- Mindkettő jó.
- De hát rosszul esett, hogy JaeBumie-nak hívtalak.
- Az sosem esett rosszul. Fájni fájt, mert mindig túl nagyot dobbant tőle a szívem, de csak azért mert annyira jól esett. Örültem volna, ha nem csak azért hívsz úgy, mert meg akarod lágyítani a szívem. De nem volt rá esély, ezért nem akartam folyton érezni a szorítást a mellkasomban.
- Azt ismerem. Nagyon furcsa, de jó érzés is. Viszont nem tudnám megnevezni.
- Vonzódás. Nagyon erős késztetés arra, hogy bármilyen módon, de megérintsd a másikat. Vagy legalább megnevettesd, hogy hallhasd a nevetését, a hangját.
- De kell valami ahhoz, hogy meg is tedd.
- Normális esetben igazad lenne, de manapság már lovagiasságnak számít, ha nem zaklat valaki akinek tetszel.
- Nincs rendben ez a világ.... Néha visszavágyom a régi helyemre, a régi életembe. Amikor csak annyi volt a dolgom, hogy nyerjek. Nem kellett érdekelnie, mi helyes és mi nem, mert az életem múlott azon, hogy laposra verjem a másikat.
- De nem akarsz visszamenni, ugye?
- Nem, dehogy! Csak azt mondom, egy picivel jobb volt tudatlannak lenni. De aztán az öregjeimhez kerültem majd hozzátok, és meg kellett tanulnom nagyon sok dolgot. Titok, de még most is vannak olyan dolgok, amiket egyáltalán nem értek. az egyetlen, amit vissza szeretnék kapni, az az edzés. Ne érts félre, nem szeretek verekedni, de csodás stresszoldó. Azt hiszem meg is kérem Tempót, hogy rendszerezzünk be heti három-négy edzést.
- Marknak nem fog tetszeni.
- Marknak az sem fog tetszeni, hogy rajtad alszom. Ellenben meg fogja érteni, ha elmagyarázom. És különben is, eddig nem volt féltékeny, most miért lenne?
- Mert most már az ő párja vagy, remélhetőleg egy életre.
- Épp ezért lenne kevesebb oka rá. Vagy ez is egy olyan dolog, amit nem fogok megérteni?
- Igen, ez biztosan egy olyan dolog. De szerencsére nem kell értened ahhoz, hogy figyelembe vedd. Viszont most aludjunk, holnap még haza is kell repülnünk, a reptér pedig maga lesz a pokol.
- Igenis, oppa!
- Ezt fejezd be, kikészíted vele az idegrendszerem.
- Idegesít?
- Nem, dehogy. Jó éjt Baba!
- Jó éjt JB!
- Most az egyszer szólíthatsz JaeBumie-nak.
- Jó éjt, JaeBumie oppa!
Hamar elnyomott az álom, reggel Mark ébresztgetésére keltem, ahogy keze finoman arcomra simult. Nehézkesen kinyitottam a szemem, konstatáltam, hogy még mindig JB mellkasának dőlve fekszem lábai közt, de keze már lecsúszott combomra és lába mellé.
- Jó reggelt Hercegnő! Ideje felkelni. Sajnálom a tegnap estét, utólag belegondolva tényleg ökörség volt. Kipárnázva ébredtem, de miért? És ti miért a földön vagytok, ráadásul így?
- Ha eldőltél, azonnal hánytál, ezért amennyire csak lehetett ülésbe tornáztunk, de hely nem maradt melletted, ezért vagyunk a földön. Ami mellesleg veszettül kényelmetlen, ebből adódik a pozíció.
- Logikus, bár azért akkor sem tetszik. Tényleg sajnálom. Hoztam nektek reggelit, ébresszük fel Jaet is.
Hármasban megreggeliztünk, kibeszéltük z elmúlt éjszakát és Mark rettentően aranyos részeg mivoltát, aztán felkeltettük a többieket is. Összepakoltunk, kijelentkeztünk a recepciónál és taxiba szálltunk a reptérig.
- Túl rövid volt, nem maradhatunk még néhány napot? - Nyafogott Jackson a kisbusz leghátsó sorából, de JaeBum hamar véget vetett a hisztinek.
- Nem. Rengeteg dolgunk van, nem lazsálhatunk. De amint kiadtuk a következő albumot, ígérem szervezünk egy kiruccanást. Viszont addig nagyon kell hajtani, megértettétek?
- Igen, leader. - Hangzott az egyöntetű válasz, amit még a koreaiul nem beszélő sofőr is megmosolygott.
A repülőn hazafelé kellemesen szórakoztunk, igaz ezzel mindenki mást kikészítettünk, így míg mi vidáman landoltunk, ők egy kisebb idegbajjal. A srácok managere várt bennünket, gyorsan hazavitt, elmondta a következő nap menetrendjét, majd szélsebesen távozott, hogy a fiúk kialudhassák magukat. Vagy legalább aludjanak egy kicsit. 
Másnap rettentően korán keltek, a megszokott reggeli ébresztő túra is lassabb volt mint általában, BamBam és Jackson ezúttal tényleg elaludt az asztal mellett ülve és persze a kínai megint otthon felejtette a fél táskáját, ám ezúttal nem vette észre. Rövidnadrágban és trikóban kellett utánuk sprintelnem a garázsba, hogy odaadhassam neki a telefonját, pénztárcáját, iratait, lakáskulcsát és aznapi diétás ebédjét. Mint mindig, most is megöleltem mindenkit, Jack újra megölelt mikor kezébe nyomtam a cuccait, Mark nem vette zokon, így minden rendben is mehetett volna aznap, ha két órával később nem futottam volna bele Twitteren egy arcpirító posztba. A Got7 egyik közkedvelt rajongója lekapta amint a rapper megölelt, Mark pedig épp bennünket néz, mosolyogva, a képhez fűzött szövegben pedig azt taglalta, mennyire átlátszó dolog ez az esküvősdi, mindenki tudja, hogy Jackson és Baba egy pár, na és persze senki sem szereti ha átverik a kedvencei. Lévénhogy nem voltam technikai zseni, nem babráltam vele, de még csak nem is válaszoltam a posztra, inkább felhívtam Markot, aki nyugalomra intett. Éreztem, hogy baj lesz még belőle, de nem hitt nekem. Pár napnyi csend után azonban beigazolódott a gyanúm. JYP reggel nyolc óra körül felhívta a csapat vezetékes telefonját, ami azt jelentette, hogy mindenkivel beszélni akart. JaeBum hallotta meg, így ő szedett össze bennünket, hogy közösen visszahívjuk a főnököt. Kábán figyeltük bólogatását, hümmögését, szemöldök ráncolásait, majd kihangosította a készüléket. 
- Jó reggelt, gyerekek! - Szólított meg bennünket gondterheltnek tűnő hangon.
- Jó reggelt, főnök! - Szólt a kórus, mire egy másodpercre felnevetett, majd ugyanolyan komolysággal, mint amivel köszönt, folytatta.
- Mark és Yuseong esküvőjének komolyságát egyre többen kérdőjelezik meg. Hiába adtam ki egy fénymásolatot a hitelesítésről, folyamatosan kérdésekkel bombáznak. Együtt fog-e lakni az egész csapat, vagy ők ketten elköltöznek, hogy alakult ki egyáltalán ez az egész helyzet, tekintve, hogy manapság ritka dolog úgy házasodni, hogy a két fél még nem hált együtt, satöbbi. Várható volt ugyan, hogy érdeklődni fognak, de az nem, hogy ennyire, ezért kénytelenek lesztek mindent átbeszélni ma délelőtt, hogy délután egy interjú keretében tisztázhassátok magatokat. Mindenkinél ugyanaz legyen a sztori a legapróbb részletekig, ez fontos. Három órakor találkoztok a riporterrel egy kávézóban, JaeBum már tudja a címet. Sok sikert, és találkozunk, ha végeztetek. 
- Én mondtam. - Jegyeztem meg keserűen páromra nézve, majd kiadtam az első parancsokat. - Most sorban elmentek fürdeni, addig reggelit csinálok. Evés közben mindent megbeszélünk. Hajrá! BamBam, te segítesz nekem! 
A reggeli rítus olyan sebességgel zajlott le, hogy még el sem tudtunk készülni a gyümölcssalátával, palacsintával, tojásrántottával, kávéval és teával, mire mind az asztalhoz ültek, így bevontam Markot és Jacksont is a munkába. Még jó hangulatban is telhetett volna az egész, ha nem lebegett volna bárdként fejünk felett az interjú.
- Nos, akkor gondolkozzunk! Nyilván nem mondhatjuk el az igazat, hiszen az titok. Ellenben azt sem igazán hinnék az emberek, hogy titokban randiztunk, gondolom. Vagy tévedek? 
- Passz. Igazából itt elég gyakori, hogy csak bizonyos idő után hozzák nyilvánosságra az idolok kapcsolatát. Csakhogy ez nem a szokványos eset, mivel konkrétan házasok vagytok. És ugyebár volt az a sajtótájékoztató a YG-s főnököddel.... Biztosan előásták már.
- Jogos, erről meg is feledkeztem. Köszönöm, JB. 
- Ellenben azt sem mondhatjuk, hogy hamar kiderült, mennyire illetek egymáshoz, mert azzal elég sok kényelmetlen kérdést zúdítanánk a saját nyakunkba. - Tette hozzá Junior.
- Viszont a kettő között nincs középút. Tehát vagy azt választjuk, hogy sokáig nyammognak rajta, vagy azt, hogy kínos kérdésekre válaszolunk.
- Talán van még egy lehetőség, Mark. Mint tudjuk, mi már az előtt is láttuk Yuseongot, hogy felébredt. Tehát esetleg mondható, hogy te azóta rajongtál érte, hogy SeungRi hyung idehozta. És akkor, mivel bombáztad a szerelmeddel, kaptál tőle egy esélyt ideköltözésekor. Egy év azért elég arra, hogy egy pár eldöntse, érdemes-e együtt maradniuk, vagy nem?
- Yugyeom, te egy kibaszott zseni vagy! - Kiáltott fel Jackson angolul, mire a maknae elpirult, mindenki más pedig nevetni kezdett.
- Oké, de még akkor is ott van az a bizonyos együtt hálásos kérdés. Arra mit mond majd a gerlepár? - Húzogatta szemöldökét YoungJae. 
- Természetesen, mivel Yuseong keresztény nevelést kapott ez szóba sem jöhetett az esküvő előtt. 
Mark olyan komoly arccal és nyugodt hanggal mondta, hogy képes is lettem volna elhinni, ha nem tudtam volna, hogy épp hazudik. Körbenézve konstatáltam, hogy ezzel nem csak én voltam így, majdnem mind tátott szájjal bámultunk rá, kivéve JaeBumot, aki vigyorogva mutatta fel hüvelykujját. 
- Ez király volt, öregem.
- Köszi. Ugyanezt a haláli nyugalmat várom el mindenkitől. 
- Édesem, szerintem jobb, ha önmagukat adják.
- Te most tényleg édesemnek szólítottad? - Kérdezte kikerekedett szemmel Yugyeom, mire a balján ülő Junior tarkón vágta.
- Hát hogy a francba hívná a férjét, te nagyon nem normális? 
Ennél a pontnál elkezdődött a fiúkra jellemző kergetőzés és dobálózás, ami egészen addig kitartott, míg a kávézóba értünk egy órakor. Jókedvűen, illedelmesen, vigyorogva, piszkálódva ültük végig a két órás kérdésrohamot, majd megköszöntük a lehetőséget és távoztunk. 
- Szerintetek az összes kérdést feltette, amit a neten talált? - Tettetett merengést BamBam hazafelé, ami a többieket a nő kifigurázására sarkallta. Ennek eredményeképp persze végignevettük az utat és még akkor is a jókedv uralt bennünket, mikor a főnök irodájába kerültünk. Minden részletet elmondtunk, ő megdicsért bennünket amiért természetesen viselkedtünk, majd utjára eresztette a bandát.
Aznap bent maradtam velük, hogy az új album előkészületi munkái közben is megleshessem őket. Késő este, fáradtan, többségében nyűgösen értünk haza, de fűtött bennünket a kíváncsiság, vajon mit hoztak össze a rémesen hosszú riport anyagából, ezért rákerestünk a neten, BamBam pedig a tévé képernyőjére varázsolta a videót.
Nagyrészt arról szólt, hogy mennyire lazán vettük az újabb felhajtást, és hogy mennyire őszinte válaszokat adtunk még olyan kérdésekre is, amelyekre gyakran nem válaszolnak az emberek. A fontosabb kérdésekre adott válaszokat a mi szánkból hallhatták a nézők, de rengeteg olyan snitt is volt, ahol épp egymást püfölték a srácok, vagy Mark megsimította az arcom, esetleg én vágtam épp egy párnát Jacksonhoz, aki egész idő alatt nem bírt magával. 
"Összegezvén tehát azt kell mondjam, a Got7 és Park Yuseong körül ismét alaptalan pletyka keringett. A fiatalok közt minden a legnagyobb rendben van, így a MarkSong shippereknek semmi okuk az aggodalomra."
- Jézusom, mióta van nekünk ilyen béna shipper nevünk? Még hogy MarkSong! 
- Oké, én azt sem tudtam, mi a frászt mondott. 
Mivel a fiúknak másnap is korán kellett küzdeniük a napot gyorsan ágyba bújtunk. Markkal hazaérkezésünk óta nem volt alkalmunk együtt olvasni, de már mindkettőnknek hiányzott, ezért szakítottunk rá egy kis időt, mielőtt lekapcsoltuk a lámpát és összebújva elaludtunk. 

45.Fejezet

Estére a srácok kitalálták, hogy menjünk el bulizni, és bár semmi kedvem nem volt hozzá, Mark unszolására belementem. Megcéloztuk a legmenőbbnek titulált szórakozóhelyet, VIP asztalt szereztünk, amin egyébként meglehetősen jót nevettem, lévén hogy a BigBang közvetlen közelében töltöttem napjaim nem kis százalékát, táncoltam a fiúkkal, szerencsére anélkül, hogy újdonsült férjem szeme villámokat szórt volna valamint megkóstoltam egy rettenetes ízű löttyöt, amit ők vodkának és pedig kínzásnak neveztem. Az est tetőpontja azonban az volt, amikor Jacksonnal a táncparkettről visszatérve azzal találtam szemben magam, hogy Junior pénzt nyom Mark kezébe.
- Gratulálok apám, nem hittem, hogy tényleg beadja a derekát.
- Hogyan?
- Oh, Yuseong, nem láttalak. - nézett rám Junior kikerekedett szemekkel, kezét maga elé emelve.
- Ki adta be a derekát, hmm?
- Tudod, mi csak.... Kérlek, ne haragudj ránk, hülyeség volt, de mi... Fogadtunk egymás közt és tök nyolc, ki nyer így is úgy is Mark kapta volna a pénzt és ő nem tudott róla, esküszöm, de szóval mi arra fogadtunk, hogy ti ketten.... Hogy te meg Mark... Én esküszöm, hogy nem tudott róla, tényleg, kérlek ne haragudj rá!
Hirtelen nem tudtam eldönteni, igazat mond-e, mert Mark arcán meglepettség és bűntudat tükröződött, így inkább szó nélkül elhagytam a füstös szórakozóhelyet. Úgy éreztem, menekülnöm kell, és meg is tettem. Nem figyeltem az útra, sem az emberekre akiknek nekimentem, csak haladni akartam, bármi áron. Végül a parton kötöttem ki, gondolkodás nélkül besétáltam és a víz alá merültem, minden erőmmel azon voltam, hogy lenyugtassam magam. Csak ültem a sekély óceánban, amikor pedig elfogyott a levegőm a felszínen kezdtem lebegni. Jól esett a langymeleg víz, a szél borzongató hidege és a lebegés, ezért megnyugvást keresve arra kezdtem figyelni, hogy milyen ritmust diktálnak a hullámok, merre visz a sodrás, milyen hangokat hallani a víz alatt, milyen érzés amikor kezdek kifogyni az oxigénből és hogy hat rám az a béke, amit mindez megteremt körülöttem. Órákon át lebeghettem igyekezvén parközelben maradni, nem is figyelve az időre vagy arra, hogy valószínűleg mind a hét fiú engem keres, míg valaki meg nem ragadta a karomat és a part felé nem kezdett húzni.
- Ki vagy és mi a frászt csinálsz?
- JaeBum és kiviszlek a partra, még mielőtt elúszol előlem te lökött nőszemély. Tudod mennyi helyen kerestünk, míg te itt élvezkedtél az óceánban? Észnél vagy egyáltalán, hogy egy idegen helyen így elrohanj előlünk? Lényegesen gyorsabb vagy mint mi, igen, tudjuk, vettük az adást, de legközelebb legalább hagyd meg nekünk az esélyt, hogy utolérjünk, ahelyett, hogy órákon át tartó gyomorgörcsöt okozol mindenkinek!
Monológja alatt felálltam a vízben és követni kezdtem, kiértünk a partra és ő hozzám vágott egy törölközőt.
- Honnan szereztél törölközőt?
- Tényleg ez a legfontosabb?
- Csak egy kérdés volt JB, nem kell érte leharapni a fejem. Mellesleg nem kell ennyire féltenetek, visszatalálok a hotelhez és különben sincs semmi, ami kárt tudna bennem tenni, tehát felesleges volt azon izgulnotok, hogy mi van velem. Nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra.
- Na persze. Aztán a rendőrségről kell előszednünk, mert agyonversz valakit aki hozzád mert érni. Ne etess. És különben is, akkor is jogunk van aggódni, ha tisztában vagyunk a képességeiddel, mert nagyon is fontos vagy nekünk, úgyhogy most szedd össze magad és indíts a szállásra vagy esküszöm hazáig fogom rugdalni a formás kis feneked, te önfejű tyúk!
- Minek, hogy megint hallgathassam Junior eszeveszett makogását miközben Mark bűnbánó fejjel ücsörög mellette? Meg még mit nem! Inkább lebegek még itt egy kicsit, te meg elmondhatod nekik, merre vagyok.
- Ne tedd itt a sértődött királylányt, hanem szedd a lábad és ha mindenképp revansot akarsz venni, ütlegeld meg inkább a barmokat, mert idefagyok!
Szememet forgatva indultam el, tekintetétől kísérve.
- Nem fogok elszökni, nem kell bámulnod. - vetettem oda félúton, mire pír jelent meg az arcán. "Most miért vörösödött el? Ahh, soha nem fogom megérteni, az egyik percen még ordít velem, a következőben meg úgy néz ki mint egy megszeppent óvodás."
- Yuseong!
- Tessék?
- Előre is bocs, és kérlek, ne verj meg!
- Miért vernélek meg?
Nem válaszolt, csendesen kísért a hotelig, míg én azon kattogtam, mi okom lenne megütni őt. Kinyitotta nekem a lakosztály ajtaját, Mark az ajtóban állt és felém nyújtotta kedvenc melegítőmet, melyben elrejtett egy adag fehérneműt is, én pedig rá sem nézve a fürdőbe léptem és átöltöztem, majd megszárítottam a hajam. Mikor kiléptem a nappalival egybekötött hálóba már mind a heten a kanapén és az előtt ücsörögtek. Végignéztem a társaságon és kis híján tátva maradt a szám. Jackson, Junior, BamBam, YoungJae és Mark arcán a régebben oly gyakran látott, verekedés utáni piros foltokat véltem felfedezni, JaeBumot jobban szemügyre véve pedig észrevettem keze friss sebeit és a szokottnál enyhén görnyedtebb tartását. Összehúzott szemmel ültem le a velük szembe állított fotelba és vártam, hogy valaki beszélni kezdjen.
- Ne haragudj, ezzel túl messzire mentünk. - szólalt meg végül Jackson.
- Ami azt illeti viccnek szántuk, de utólag belegondolva nagy baromság volt és rendkívüli tiszteletlenség. Nagyon sajnáljuk mind a négyen. - folytatta BamBam, míg a többiek bólogattak. 
- Tehát négyen voltatok benne.
- Igen. Mark tudomást szerzett róla Jacksontól nemrég, ezért tűnhetett úgy, mintha ő is benne lett volna, de kérlek hidd el, nem akartunk neked kellemetlenséget okozni ezzel, egyszerűen előtört belőlünk a tinédzser, és nem bírtuk visszafogni magunkat.
- Junior, nem érdekel. Cseppet sem zavart volna a fogadás, ha tudok róla, de ez így felháborítóan mocskos akció volt velem szemben és én érzem magam rosszul amiatt, ami köztem és Mark közt történt. Szabályosan szégyellem magam és ezt nektek köszönhetem. A barátotoknak lehetett volna egy rendes házassága, de nektek sikerült elintéznetek, hogy esélye se legyen rá. Lehet gratulálni egymásnak, ha kell még én is hátba veregetlek titeket szívesen. És ennek te is részese vagy, drágám, tekintve hogy benned sem volt annyi, hogy elmondd. Ügyesek vagytok, fiúk. 
- Yuseong, kérlek ne mondd ezt! - pattant fel Mark.
- Sajnálom. Az őszinteséged nekem fontos volt, rendkívül fontos, de jelenleg úgy érzem, soha nem fogsz nekem igazat mondani. Hogy lettetek foltosak? - fordultam kérdésemmel YoungJaehez.
- JaeBum mindenkinek kiosztott egyet, amikor megtudta.
- És ő hogy sérült meg?
- Megpróbáltuk lefogni.
- Értem. Akkor most örülnék, ha megtennétek, hogy távoztok. Mind. - néztem mélyen Mark szemébe.
A maradék hat fiú is felállt és kisétált, újonnani férjem viszont dermedten állt a szoba közepén nem eresztve tekintetemet.
- Miért bámulsz?
- Reggel még szerettél.
- Most is szeretlek és nehéz lenne elmondani, mennyire fáj, hogy nem voltál velem őszinte. De szerencsére el tudom nyomni az érzelmeimet, eléggé kiképzett már rá az élet. Ha nincs több mondandód....
Kezemet az ajtó felé emelve jeleztem neki, de továbbra sem moccant. A feszültség lassan tapinthatóvá vált kettőnk közt, halkan hallottam, ahogy Mark szíve egyre hevesebben ver, de nem voltam hajlandó átadni magam az érzésnek, hogy meg kéne ölelnem őt.
- Tudod te, milyen rég akartam melletted lenni? Van fogalmad róla, mennyi igyekezetembe került elérni, hogy elég komolyan vegyél engem? Vagy hogy mennyit szervezkedtem, hogy végül nekem mondj igent, hogy nyerhessek pár évet veled?
- Nem.
- Többet küzdöttem érted, mint azt el tudod képzelni, te pedig kizársz, mert ejtettem egyetlen buta hibát? Senki sem tökéletes, te sem vagy az. Legalább van egy halvány sejtésed arról, mennyire fájt nekem, ahogy te ehhez az egészhez álltál? Hogy mennyire kínzott a puszta tény, hogy kötelességnek tekintettél? De nem adtam fel, harcoltam, hogy belém szeress, ez semmit sem jelent? Kiálltam érted a családommal szemben, mindig minden tekintetben maximálisan igyekeztem teljesíteni, folyamatosan lestelek, hogy megadhassam azt, amire kimondatlanul is vágysz, bármit megtettem a kedvedért, ugrásra készen vártam, hogy végre észrevegyél az elmúlt hónapokban, és egy oltári véletlen miatt most nem tartasz elég jónak magadhoz?
- De, mindössze a kelleténél nagyobb erővel vágott mellbe a tény, hogy a férjem tudott arról, hogy fogadtak ránk. Szeretném egyedül feldolgozni, remélem nem probléma. De ha jobban belegondolok, maradj csak nyugodtan, idefelé jövet láttam egy edzőtermet, talán még nyitva van. Ha már Denis nincs itt, hogy valakit megverhessek...
- Menj, tedd amit jónak látsz! Csak ne felejtsd el, hogy én ITT várok rád és arra, hogy visszatalálj hozzám.
Felálltam és az ajtó felé indultam, mikor utánam szaladt, pénzt nyomott a kezembe, hogy beengedjenek és ki tudjam fizetni az esetlegesen okozott károkat, majd hagyott elmenni, ezzel időt adva arra, hogy kitomboljam magam. Éreztem egy tekintetet a hátamon, ismerős lépteket is hallottam, de nem voltam hajlandó felfigyelni rá, így amolyan személyi testőrrel a nyomomban hagytam el a szállodát és sétáltam vissza a konditeremig.
Mindvégig figyelt a terem tükörfalának másik oldaláról, de nem zavartattam magam, hasadásig bokszoltam egy zsákot, lefutottam néhány kilométert, aztán vettem egy gyors zuhanyt és kiléptem a friss levegőre. Követőm azonnal rám terített egy pulcsit és csuklómat foga elkezdett a szállodával ellentétes irányba húzni.
- Hova megyünk?
- Eszünk valamit.
- Nem vagyok éhes.
- Akkor is enned kell, mert ebéd óta nem láttam, hogy egyetlen falat is lecsúszott volna a torkodon, márpedig ha egy ilyen edzés után nem pótolod az energiát még a végén rosszul leszel. Tehát eszel, nincs vita.
- Egyáltalán miért követtél?
- Hogy ha hülyeséget csinálsz itt legyek.
- Talán nem bízol bennem?
- Erről szó sincs, ellenben szeretném, ha ma hazaérnél anélkül, hogy kalamajkát kevernél. Jut eszembe, legalább Marknak bocsáss meg!
- Ezt hadd döntsem el én.
Berángatott egy elegánsnak tűnő étterembe, elmagyarázta, hogy mit szeretnénk, még ételt is választott nekem. Csendben vacsoráztunk, közben szúrós pillantásokat küldött felém.
- Tudom, hogy látod hogy nézek.
- Te pedig tudod, hogy nem hatsz meg vele. Hagyd hogy megrágjam a történteket, felesleges ez az egész.
- Ne bántsd őt, nagyon sokat dolgozott érted és a jövőben is mindent meg fog tenni hogy a kedvedben járjon.
- Miért véded?
- Mert ha már voltam olyan cuki, hogy összehozzalak titeket, legalább ne legyen felesleges a gesztusom. Nehéz eset vagy, ezt aláírom, gyakran nem is veszed észre, mi zajlik körülötted, de biztos vagyok benne, hogy tudod, miről beszélek. Ne érts félre,szívesen tettem, de ha itt feladod, nem állok jót magamért. Nem fogom hagyni, hogy kizárd Markot, mert azzal nem csak neki okoznál fájdalmat, hanem mindenki másnak is, nem is beszélve arról, menyire visszavetnéd vele a csapat munkáját. Úgyhogy tarts ki mellette, akkor is, ha most nehéz. Neki sem volt mindig könnyű.
- Ez most kampánybeszéd, vagy mi?
- Yuseong, az isten szerelmére, legalább fogd fel amit mondok!
- Felfogtam. Minden egyes szavadat értettem, nem mintha eddig ne tudtam volna neki mennyire nehéz lehetett, de akkor is egy teljes percig beszéltél folyamatosan. Legalább segíts elviccelni a dolgot, rendben?
- Rettenetesen önfejű vagy.
- Igen, tudom, ma már hallottam is egyszer, épp csak nem hat meg. Ha már ennyire támogatod, legalább segíts nekem megbocsátani!
- Oké-oké, mit szeretnél, mit tegyek?
- Nem tudom, majd alakulnak a dolgok. Bár kezdetnek nem árt, ha nem hagyod, hogy hisztizzek. Egyszerűen szólj rám, ha nem úgy viselkedem, ahogy azt szerinted kellene, illetve jogos, rendben?
- Megbeszéltük. Most pedig fejezd be a vacsorát és menjünk vissza, mert lassan négy órája eljöttünk, Markot pedig valószínűleg már felőrölte az idegbaj.
- Miért, mennyi az idő?
- Éjjel kettő.
Viszonylag nyugodtan sétáltunk a hotel felé, bár beszélgetni nemigen volt kedvünk, inkább csak néztük a kirakatokat és haladtunk a cél felé. A recepción kulcsot kértünk a nászutas lakosztály ajtaja előtt pedig halk búcsút véve egymástól túlléptünk a napon. A lehető legkevesebb zajt keltve magam körül benyitottam, csendesen zártam az ajtót, de óvatoskodásom feleslegesnek bizonyult, ugyanis a zuhanyzóban égett a villany és csobogott a víz. Gyorsan ruhát váltottam majd az ágy szélére ültem és kezembe vettem a könyvet, amelyet otthon, Koreában együtt olvastunk esténként. Mark kilépett a fürdőből, elém ült a földre és halvány mosollyal arcán felém nyújtotta az addig fején nyugvó törölközőt.
- Megszárítasz?
- Ez a kérdés ismerős.
- Szeretem, ahogy kidörzsölöd a vizet a hajamból. Közelebb érzem magam hozzád olyankor és egyébként is jól esik.
Titkon mosolyogva alaposan megtöröltem haját, átmasszíroztam picit a fejbőrét is, majd visszaterítettem fejére a törölközőt. Kezei közé fogta enyémeket, gyengéd csókot lehelt mindkettőre, aztán elvéve mellőlem a könyvet az ágyra mászott és elhelyezkedett.
- Olvasunk egy kicsit?
- Mintha meg akarnál szelídíteni.
- Igyekszem. - bólintott. - És hiányzik a közelséged, hogy nyugodtan hozzám bújj és velem legyél picit. Hogy olyanok lehessünk, mint eddig. Tényleg sajnálom, hogy nem szóltam neked, butaság volt. Meg fogsz nekem bocsátani?
- Igen, meg fogok. Hadd nézzem az arcod!
- Nem vészes, nem is fog látszani, azt hiszem. Au, ne piszkáld!
- Nem vészes, mégis fáj?
- Persze hogy fáj, tudod te mekkorát tud JB ütni? Nagyon megedzetted, tényleg komolyan veszi az esti tornaórákat.
- Lehet, hogy neked sem ártana. Hátha nem fájna ennyire most.
- Majd megpróbáljuk, rendben?
- Most mindenbe belemennél, mi? - mosolyogtam rá, mire csak nagy levegőt véve bólintott egyet.
- Akármibe, akármikor, ha összeveszünk, ha nem, ha haragszol, ha mosolyogsz, ha sírsz, ha csak úgy simán kedved támad valamihez. Talán még akkor is, amikor én vagyok mérges rád.
- Hmm. Mark, eszembe jutott valami edzés közben.
- Ki vele!
- Ha mi már találkoztunk évekkel ezelőtt, hogyhogy nem tudta senki a nevem, mikor felébredtem? Már úgy értem, te tudtad, hogy ott vagyok és gondolom bemutatkoztam neked anno, így nem igazán értem, miért nem mondtad el nekik, hogy hívnak?
- Mert nem szeretted a neved. És érdekesnek találták volna, ha közlöm, hogy te vagy Drága, a vad harcos. Nem?
- Lehet benne valami. Bár azért a Yuseong sem kevésbé érdekes. - mosolyodtam el visszaemlékezve a napra, mikor a BigBang elnevezett.

""Miután mindenki megreggelizett és együttes erővel lenyomtak pár falatot a torkomon körbe ültünk a kanapén és a fotelokban, hogy nekilássunk nevet keresni nekem. Eleinte gyakori neveket próbálgattak, de mindről elkönyvelték, hogy nem illik hozzám. Úgy döntöttek, valami engem jellemző, a helyzetemhez illő név kellene.
Szééép nagy koreai vita alakult ki köztük, míg én csendesen vártam az ítéletet.
- Csajszi, mit szólsz a Yuseonghoz? - fordult felém YoungBae.
- Yuseong, Yuseong - ízlelgettem a nevet. - Tetszik!
Ez esetben gratulálok, Yuseong, elneveztünk téged.""

'Park Yuseong. Még mindig tetszik a csengése.'
Észre sem vettem, hogy elaludtam, szimplán csak hirtelen világos lett és Mark puha érintését éreztem arcomon. Nagy nehezen kinyitottam a szemem, bár minden tagom tiltakozott még fel is ültem és körbe pillantottam.
- Jó reggelt, Baba! Kellemesen aludtál?
- Igen, de nem eleget. Te?
- Én inkább téged bámultalak. Valahogy más voltál, pont úgy aludtál, mint eleinte, mikor egy szobába kerültél velem. Valami rosszat álmodtál?
- Nem, semmi ilyesmi. Biztos csak az esti edzés miatt volt. Nem igazán kíméltem magam.
- Éhes vagy?
- Mint a farkas. Ahh, nem szabadott volna teli hassal lefeküdnöm.
- Ettél is edzés után?
- Igen. Akadt egy hűséges követőm, aki megtömött miután kiléptem a konditeremből. Na meg persze ezerrel traktálta belém a szöveget, hogy legalább neked kegyelmezzek.
- Ki volt az?
Már épp válaszolni akartam, mikor kopogtattak a lakosztály ajtaján majd JB rontott be boldogságtól ragyogó arccal, kezében egy papírzacskóval.
- Na gerlepár, megvolt a békülős szex?
- JaeBum, húzz innen! Semmi közöd hozzá és egyébként is hajnalban ért vissza.
- Jól van na, csak gondoltam feldobom a hangulatot. És ha már ilyen csodás ötlete támadt a te kedvenc leaderednek, most szépen szót fogadva magadra kapsz valamit, csinire öltözteted a nejed is és találkozunk a recepciós pultnál tíz perc múlva.
- Legyen negyven! - Szóltam bele a monológba. - Szeretnék lefürdeni. 
- Jó, rendben, de csak mert kómás fejed van. Utána szépen elbattyogunk reggelizni és játszunk valamit a városban.
- Mégis mit? - Nézett rá értetlenül Mark.
- Az egyelőre titok, de élvezni fogjátok. Na, kapjátok össze magatokat!
Puszit dobott felénk majd ugyanolyan lendületesen, mint ahogy belépett az ajtón, távozott is.
- Mark, nem tudod, mitől van ennyire bezsongva?
- Nem, de azt hiszem jobb, ha szót fogadunk, tartok tőle, hogy ha elrontjuk a hangulatát megint behúz egyet.
- Oh, ne félj, - legyintettem, - majd én megvédelek te kis gizda popsztár.
- Hogy gizda? Na gyere csak ide!

44.Fejezet

A következő pár nap folytonos készülődésből, és Yumi nyávogásából állt, meg persze gratulációkkal, cinkos mosolyokkal és a közeledő keddel kapcsolatos indiszkrét kérdésekkel telezsúfolt munkaórákból. Az egyetlen, ami megmentett az volt, hogy minden este Mark mellé bújtam és ugyanúgy olvastuk a könyvet, mint mielőtt elkezdődött az eszeveszett készülődés. Gyakori vendégek voltunk YG papa és Park főnök irodájában is, hogy mindent egyeztethessünk. JYP hétfő délutánra is behívott magához, ám ezúttal külön-külön.
Miután Mark vigyorogva kilépett a főnöki irodából, én következtem. Lepacsiztam leendő hitvesemmel, mint mindig, ha egymást váltottuk bármiben.
- Jó napot, főnök!
- Yuseong, szervusz, kérlek, ülj le!
- Mi a mai téma?
- Az érzések.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Igen.
- Rendben.
- Kérlek, egyszerűen kezdj el beszélni a holnapról.
- Nos, ijesztő, és kicsit zavar a tény, hogy nem azért teszem, mert akarom. Legszívesebben megütném Yang főnököt, de nem tehetem, mert akkor eleve feleslegesen csinálom az egészet, hiszen a cél az, hogy a BigBanggel maradhassak, amit eléggé ellehetetlenítene, ha kirúgnának. Imádok egyszerre dolgozni a két csapattal, egyszerűen imádom, hogy körülöttük foroghatok, és nagyon remélem, hogy ez nem fog megváltozni csak mert van egy házassági anyakönyvi kivonatom. Tudom, furcsán hangzik, de tényleg szeretem Markot, épp csak nem úgy, ahogy ehhez az egészhez kellene, viszont azt hiszem, vele sokkal könnyebben fogom eltölteni a következő pár évet. Talán igaza lesz mindenkinek, és beleszeretek a leendő férjembe, de valószínűbbnek tartom, hogy nem. Tudja, valahogy túl nyugodtak tudunk lenni, túl könnyen összeszoktunk mi ketten. Lehet, hogy a közös szoba az oka, nem tudom, de vele biztosan nem lesznek veszekedéseink egymás szokásai miatt.
- Csak azért választottad, mert vele könnyű lesz?
- Igen, azt hiszem. És mert SeungHyun túl komolyan vette a dolgot, Mark viszont megígérte, hogy csak akkor fog zaklatni, ha megengedem neki.
- Értem. Csak ennyi jut eszedbe?
- Igen. Meg persze, hogy félek akkora szoknyában közlekedni, még a végén hasra esek.
- Ki ad át majd?
- Tempó. Oh, elnézést, Denis.
- Mint amolyan apa?
- Sokkal inkább a régi életem szimbóluma, de szerencsére nem bánja. - mosolyogtam.
- Rendben van, nos azt hiszem, akkor én következem. Tudnod kell, hogy Jackson részére nem volt tiltott, hogy elvegyen, ahogy semelyik másik tagnak sem, mivel kivételes helyzetben vagy.
- Igen, ezt tudom.
- Szeretném, hogy ugyanúgy viseld gondját a fiúknak, mint eddig. Nagyon szeretnek téged, nem örülnék, ha rosszul éreznék magukat. Emellett kérlek, ne nagyon veszekedj Markkal, szeret téged, azt hiszem, bár a világért be nem vallaná, talán épp a megállapodásotok miatt. 
- Ne féljen, nem fogok egyik napról a másikra megváltozni. - nevettem el magam.
- Ettől nem tartok, épp olyan édes vagy, mint mikor megismertelek.
- Köszönöm szépen.
- Ugye nem fogsz megijedni az utolsó pillanatban?
- Úgy ismert meg, uram?
- Ami azt illeti, nem, és ezt kedvelem benned. Mindent végigcsinálsz amit akarsz. Jut eszembe, nemsokára kezded az iskolát. Ugyebár halasztani kellett a sérüléseid miatt, így csak az új tanévben kapcsolódsz be. Mondd, megírtad már a szintfelmérő teszteket?
- Igen, végzős osztályba fogok kerülni.
- Remélem nem lesz problémád. Tudod, ebben az országban nem mindig fogadják jól az emberek a változást.
- Igen, tudom, de igyekezni fogok, hogy még ha nem is fogadnak el, ne legyenek körülöttem problémák.
- Nos, akkor mára ennyi is volt, sok sikert a holnaphoz.
- Lehetne egy kérdésem?
- Természetesen!
- Úgy volt, hogy ha férjhez megyek el kell költöznöm a Got7 dormjából. Ez továbbra is fennáll, vagy együtt maradhat a csapat?
- Ezt majd ti ketten kell hogy eldöntsétek a nászút után, Yuseong. Mert hát házasok lesztek, de a csapat új, így nem biztos, hogy jót tenne a különválás.
- Értem, akkor majd megbeszéljük. 
- Minden rendben lesz holnap?
- Természetesen, uram, minden tökéletes lesz, ebben biztos vagyok.
- Remek, akkor azt hiszem, végeztünk. Találkozunk a ceremónián.
- Viszlát holnap, főnök!
Kiléptem az irodából, intettem Marknak, hogy induljunk, ő pedig sejtelmes vigyorral az arcán pattant fel és nyújtotta nekem kezét.
- Mi a mosoly tárgya?
- Semmi érdekes. Be kell ugranunk valahova.
- Rendben. De gyanús vagy nekem.
- Mert mosolygok?
- Mert így mosolyogsz. Nem tudsz átverni, úgyhogy ki vele!
- Megérkezett a családom. Kimegyünk értük a reptérre.
- El fogunk férni a kocsiban?
- Persze.
- Oké....
- Beijedtél?
- Nem. Betojtam. Mi a frászt mondjak a szüleidnek?
- Az igazat.
- Életük legfelemelőbb beszélgetése lesz majd. "Hali, Yuseong vagyok, hozzámegyek a csemetéjükhöz, de nem kell megijedni, nem szeretem, csak épp muszáj volt valakit kinéznem magamnak, és erre a kis szerencsétlenre esett a választás. Remélem befogadnak majd a családba, és aktív tagja lehetek kis közösségüknek. Jut eszembe, unokától sem kell tartani, vagy esetleg normális házas élettől kettőnk közt, totál lehetetlen, mivel valószínűleg hat másik sráccal fogunk együtt lakni, és két bandával dolgozom, így esélytelen lesz kettesben maradnunk. Öröm megismerni önöket!" - hadartam végig, míg a kocsihoz sétáltunk.
- Ugyan már, ne legyél ennyire negatív! Tudják, hogy ez amolyan kényszer házasság, és azt is, hogy magadtól választottál engem. Kicsit felemásan állnak a dologhoz, de azért kedvesek lesznek, ígérem.
- Viszont nekem nem hiányzik, hogy ferde szemmel nézzenek rám, de csak a hátam mögött, szemben állva meg jópofizzanak. Inkább mondják el a véleményüket, hogy elmondhassam, miért rontalak meg.
- Megrontasz? - kezdett a rajongók közti óvatos manőverezés közben hahotázni. - Tudják, hogy néha elő bújik belőlem az ördög, ők neveltek fel. - magyarázta.
- Én ezt értem, de gondolom abban a hitben éltek eddig, hogy nem mész bele egy ekkora hülyeségbe.
- Hmm, ez eszembe sem jutott, de most hogy így említed, lehet, hogy kapok érte néhány tockost.
- Van félnivalód. - bólintottam.
Abban a pillanatban egy elszánt iskoláslány az autó motorháztetején landolt, én automatikusan megfeszültem, Mark pedig oltárit fékezett, minek következtében a lány lecsúszott a járgány orráról és csodás módon arccal a földön kötött ki. Azonnal kipattantunk mindketten, felsegítettük a lányt, és míg Mark leporolta a térdét, én megkérdeztem jól van-e, mire csak egy erőtlen igen volt a válasz. A rapper rajongója kezébe nyomott egy csomag nedves törlőkendőt, a lehető legkedvesebben a lelkére kötötte, hogy alaposan tisztítsa meg magát, nehogy elfertőződjenek a horzsolások, aztán visszaült a volán mögé, és látványosan megpaskolta az anyósülést. Értettem a szóból, beültem én is. A mutatvány alatt végig hevesen sikítozó és fotózgató fanok utat nyitottak nekünk, ezzel megkímélve Markot még öt-tíz percnyi araszolgatástól.
- Egyáltalán honnan tudták, hogy itt vagy?
- Twitter, Instagram, Facebook, Tumblr, más alkalmazások. Elég ha csak egyvalaki látott minket megérkezni, máris tudhatta a fél világ.
- Élvezni fogom az életet.
- Kellett neked a híres férj...
- Tempónál bárki jobb. Ő nem engedne el, rám erőszakolná magát, és a vége az lenne, hogy egyikünk kórházba kerül egy komolyabb veszekedés után.
- Ez azért erős, nem? Csak nem ütne meg.
- Ebben nőttünk fel, mindig meccsel döntöttük el, ki a vita nyertese, és azok bizony nem voltak puha menetek. Gyakran varrtuk össze egymást utána.
- Nem vagytok normálisak. Hogy lehet verekedéssel elrendezni bármilyen összezörrenést? 
- Ezt tanultuk, ilyenek voltunk. Bár már nem biztos, hogy megtörténne, de látok rá némi esélyt. Tempó kicsit ragaszkodik velem kapcsolatban a berögzült szokásokhoz, edzésen is ugyanazt a rutint csináljuk végig, és még mindig Drágának szólít, ami zavaró dolog számomra, mégsem hajlandó változtatni rajta.
- Mégis kezdened kéne vele valamit, nem? Már úgy értem, tuti nem könnyű elviselni, hogy figyelmen kívül hagyja a kérésed, vagy tévedek?
- Nem, nem tévedsz, de mit tudnék vele kezdeni?
- Fogalmam sincs.
Egészen a reptérig igyekeztünk kitalálni valamit Denis szokásokhoz való ragaszkodása ellen, szinte el is felejtettem hova és miért mentünk éppen, míg meg nem láttam a rengeteg táskát, bőröndöt cipelő, tolongó embert. 
- Aish, ez fájni fog nekem. - húztam el számat.
- Nem hinném. Na, gyere, majd én megvédelek.
- Nem nyugodtam meg.
- Kösz a bizalmat. Hát így vegyelek én el, hogy nem bízol bennem? - játszotta színpadiasan a sértettet, mire elnevettem magam. - Sokkal jobb. A hetesre kell mennünk.

A másnapi felkelés igencsak nehéznek bizonyult. Mark családja férfi ágon csendes, női ágon ellenben rettentően beszédes és érdeklődő. Leendőbelim édesanyja ezernyi kérdést tett fel, szinte már csak arról nem kérdezett, hogyan mosom a fogam, így fél tizenegykor sikerült hazaindulnunk a hotelből, tizenegyre értünk a dormba és csak a változatosság kedvéért fél órán át hallgathattuk Yumi szentbeszédét az ara szépítő alvásáról és hasonló, számomra teljesen érthetetlen és zagyva dolgokról. Nem csoda, hogy amint ágyba kerültünk végre mindketten azonnal mély álomba zuhantunk, az óra ötkor esedékes csörgésekor pedig nyögdécselve, hullafáradtan, akarat-, és fizikai erő nélkül kászálódtunk fel és csoszogtunk a konyhába kávé reményében. Persze azonnal elválasztottak bennünket és míg engem egy szépítészeti stúdióig furikáztak, Markot az esküvő színhelyére cipelték.
- Jut eszembe, Yumi, hol is lesz a nyilvános kivégzés?
- A micsoda? 
- Te esküvőnek hívod.
Rámosolyogtam ugyan, hogy jelezzem, csak viccelek, de nem használt, ugyanis paprikapiros fejjel kezdett velem kiabálni arról, hogy mennyire nem tartom tiszteletben, hogy példának okáért Marknak mennyire boldog nap a mai, tekintve, hogy még ha nem is szeretem egyenlőre, hozzámegyek, így neki adok esélyt arra, hogy elnyerje a szívem és magába bolondíthasson egy életre. Mindezt persze egész délelőtt hallgathattam, ami nem bizonyult épp leányálomnak, de mikor közöltem vele, hogy már hasogat a fejem a folyamatos beszédétől és szidásától azonnal abbahagyta.
- Igazán eljátszhatnád legalább, hogy örülsz.
- Hidd el, amint más is látni fog rajtad meg a kis teameden kívül, azonnal levakarhatatlan mosoly telepszik majd az arcomra, de addig hagyj ezzel békén, rendben?
- De olyan rossz látni, hogy cseppet sem tesz boldoggá a tudat, hogy egy ilyen helyes és imádni való idol szerelmét tudhatod a magadénak. 
- Nekem nem kell a szerelme, ezt ő is tudja. Nekem csak egy lap kell, amivel bebizonyíthatom YG-nek, hogy tényleg bármire képes vagyok az öregjeimért.
- Még akkor is, ha ennek az az ára, hogy összetöröd Markot?
- Nem áll szándékomban bántani őt.
- Mondd, tudod, hogy néz rád? Van fogalmad róla, mennyire boldog volt, amikor hagytad, hogy megcsókoljon az utcán? 
- Nem, és nem is akarom tudni. Csak maradj csendben és csináld meg a hajam, te zakkant energiabomba! Minden mást majd én megbeszélek vele.
- Mármint hogy a férjeddel?
- Igen, Markkal.
- A férjeddel. Aki fülig szerelmes beléd, akinek az a legfontosabb, hogy boldoggá tegyen téged. 
- Ha nem maradsz csendben, visszafordulok az oltártól. - fenyegettem meg barátnőm, komolyan is gondolva minden egyes elhangzott szót.
Nem akarta tovább feszíteni a húrt, így inkább duzzogva befejezte hajam babrálását, felvetette velem a ruhát és tükör elé állított.
- Idegen.
- Ne viccelj már, annyira gyönyörű vagy! 
- Menjünk!
Ha valaki mást láttam volna úgy kicicomázva, mint ahogy önmagamat, minden bizonnyal tátott szájjal csodáltam volna, de akkor és ott csak az forgott a fejemben, hogy ezzel tönkre teszem egy számomra fontos ember életét, elveszem a jövőjét és ő még örül is ennek. Vissza akartam fordulni, levenni a ruhát, eltüntetni a sminket, de nem tehettem. Yumi csacsogását a kocsiban szinte nem is hallottam, annyira lekötöttek saját gondolataim. "Valóban jó megoldás ez így? Hiszen ezzel megfosztom Markot a valódi szerelem esélyétől. És mi van, ha mégis beleszeretek, de ő el akar válni majd? Vagy ha én nem leszek képes megbántani azzal, hogy beadom a válási papírokat? Mi van, ha eléri amit akar és vele élem le az életem? Tényleg el kell ezt döntenem már most? És mi történik, ha egyikünk beleszeret valaki másba? Akkor mit fogunk tenni? Nem jó ötlet ez..."
Amint megálltunk egy csodálatos és hatalmas templom előtt tudtam, hogy nem menekülök, de még egyszer utoljára beszélni akartam leendőbelimmel, hogy tudjam, tényleg alaposan megfontolta-e döntését. Yumi szúrós szemmel engedett be a melléképületbe, ahol a fiúk készítették fel Markot mindarra, ami előttünk állt. Egyszerre kapták fel fejüket és takarták el a rapper szemét, mikor rájöttek ki áll az ajtóban, de csak egy gyenge mosolyra futotta, nem akartam hazudni második családomnak azzal, hogy boldogságot tettetek miközben gyomrom papírgalacsin méretűre zsugorodott.
- Fiúk, szeretnék beszélni Markkal, ha nem gond.
- De nem láthat téged. - vigyorgott Jackson, a tanú.
- Ez most fontosabb, mint bármilyen babona, kérlek, Hajasbaba, tessékeld ki magatokat, jó?
- Baj van? - lépett hozzám azonnal JB. 
- Csak pár szó. - eresztettem meg egy újabb hamis mosolyt a leadernek.
Mark kisebb csata árán arrébb utasította Jackson kezét, és leadere vállát megpaskolva hozzám lépett míg a többiek elhagyták a kis helységet. 
- Megijedtél?
- Hatalmas ökörségnek tartom. 
- SeungHyun jobb lenne?
- Inkább.... Valahogy az emberek tudtára kéne adni, hogy ez nem igazi, hogy nem azért tesszük, mert jól esik, hanem mert kell. Tudod, hogy ne vegyék annyira komolyan a dolgot, hogy ne legyen akkora csalódás a válás pár év múlva, hogy ne legyenek pletykák körülöttünk, hogy ne vegyem el a jövődet azzal, hogy segítséget kérek tőled az én jövőmhöz.
- Ezt nem tudjuk így elmondani, azzal áthúzod Yang úr számításait, amit erősen zokon venne. Viszont csinálhatunk viccet a dologból, elszórakozhatjuk az esküvőt, biztosan meg tudjuk győzni Park főnököt, hogy elengedje velünk a többieket, hiszen megbeszéltük, nem vesszük túl komolyan a dolgot, emlékszel? 
- Igen. Persze, ezt megbeszéltük. Ne haragudj! 
- Jól van, semmi baj, csak megijedtél egy kicsit. Gyere, beszélünk a többiekkel és gyorsan kitalálunk valamit, oké? Minden rendben van, minden rendben lesz, és ha mégsem, itt van neked tizenkét ember, akik bármiben rendelkezésedre állnak.
Felém nyújtotta kezét, én belekapaszkodtam és elindultunk megkeresni a többieket. Besétáltunk a templomba is, hogy az összegyűltek legnagyobb meglepetésére kihívjuk onnan a BigBanget és Park főnököt, majd a kis kertben kört alkotva haditervet kreáljunk. Nem tudtam miért, de rengeteg energiát adott, hogy Mark végig a kezemet fogta, mentőövként kapaszkodhattam derűlátásába és higgadtságába. "Nem lesz semmi baj, vele biztonságban vagyok. Sosem hagyjuk cserben egymást, sosem bántjuk a másikat, sosem hazudnánk az érzéseinkről, sosem kell megjátszanunk magunkat. Minden rendben van, ha mellette állhatok."
- Nos, az esetlegesen várható félreértések, pletykák és rosszindulat elkerülése végett szeretnénk változtatni a terven. Elsőként, ha ön is belegyezik Főnök úr, magunkkal vinnénk a nászútra az egész csapatot.
- Azt hiszem nem lesz akadálya, de meg fogom nézni a beosztásotokat rögtön az esküvő után.
- Köszönjük! Másodszor pedig, szeretnénk minél paródiásabbra alakítani a ceremóniát.
- És ezt mégis hogy tervezitek? - tette fel a lehető legflegmább hangon a kérdést JiYong.
- Köszönöm kérdésed, fontos pontot érintettél. Ebben szükségünk lenne a ti közreműködésetekre is. Viccelődjetek, kiabáljatok be, nevetgéljetek, még dobálózhattok is, ha úgy tetszik. - feleltem azonnal hangomra találva dühömben. - Ha nem akarsz részt venni benne, nyugodtan állj fel és sétálj ki.
Dühösen pillantott rám, én pedig figyelmen kívül hagytam. A legkevésbé sem vágytam azon tűnődni, mit tehetnék az utálata ellen, bár éreztem, még az is jobb volt, mikor ignorált.
- Rendben, akkor azt hiszem, bele is kezdhetnénk. Mondjuk egy vicces felvonulás a menyasszony nyomában kezdésképp? - dobta fel az első ötletet DaeSung, mire hálás mosoly jelent meg az arcomon.
- Határozottan szórakoztató ötlet.
- Konferálok. - kiáltott fel T.O.P, és már ott sem volt.
- Hát, akkor hajrá!
Felálltunk szépen sorban, Mark eltűnt, gyorsan elmagyaráztam a helyzetet foderatoromnak, és már meg is hallottuk pótapám hangját.
- Tisztelt hölgyeim és uraim, ma azért gyűltünk össze, hogy két életet egybekössünk, bár mind tudjuk, hogy lelkük örökké szabad marad. Hadd mutassam be a gerlepár férfi tagját, Markot. A teljes nevét sosem tudtam. - nevetett fel.
- Hali! Kellemes meglepetés ennyi ismerős arcot látni az esküvőmön.
- Mark, hogy érzed magad halálod napján?
- Meglehetősen fittnek. De mint láthatod, azért feketébe öltöztem a biztonság kedvéért, a koporsó is itt áll hátul.
Ezen szinte mindenki felnevetett mögöttem, még Tempó is elmosolyodott egy pillanatra.
- Jöhet a temetés?
- Szeretettel várom a hóhért.
- Asszonyom, igen, ön ott az orgonánál, zenét kérnénk a kaszásnak!
Erre felcsendült a minden amerikai romantikus filmre jellemző nászinduló. "Ajjaj, most én jövök..."
Felvettem a szeppent menyasszony szerepét, belekapaszkodtam Tempóba és mikor kinyílt az ajtó lehajtott fejjel, ugyanakkor hátrafelé pillantgatva sétáltam az oltárhoz. Denis kifejezéstelen arccal jött mellettem, míg a hátunk mögött táncolva, ugrálva, tapsikolva, majd nagyjából tíz lépés után a nászinduló tempójára Eye of the tiger-t énekelve haladtak a fiúk, míg a násznép egyik fele döbbenten bámult, a másik pedig nevetve tapsikolt és mutogatott. Vagy ezerszer villant a vaku, mire az oltárhoz értünk. Ott megfordultam, meghajoltam a többieknek, ők pedig viszonozták, és egy részük leült a helyére, néhányan a földre, Jackson pedig Mark mögé állt.
Igencsak hosszú, ám meglehetősen vicces ceremóniát varázsoltak a fiúk, aztán a tortavágásnál is mind besegítettek, tényleg mindent bevetve annak érdekében, hogy a komolynak induló esküvőt teljes mértékben elparodizálják. Az egyetlen, amiről viszont nem tudták elvonni a figyelmemet, hogy JiYong távol maradt, nekem pedig azon járt az eszem, hogy neki mennyire lehet ebből baja, vajon nekiállnak-e pletykálni az emberek. 
Persze Yumi nyivákolása is sokat dobott a hangulaton, elvégre kinek ne lenne vicces, hogy az esküvő poénparádéba fordulása miatt csak egyetlen koszorúslány sopánkodik, méghozzá nem is akármekkora hévvel. Jacksont még meg is ütögette az anyakönyvi kivonat aláírásakor, amin még a pap is elkezdett nevetni.
Az este végeztével Markkal bepattantunk a friss házasok feliratú autóba, a többiek pedig dudálva követtek bennünket. A dorm felé félúton autót váltottunk, otthon megvártuk míg a srácok is bepakolnak és célba vettük a repteret.
Komoly meglepetést okozott, hogy bár rengeteg rajongó várt ránk sok sikert kívánó üzenetekkel teleírt táblákat lóbálva, a tömeg előtt egy lépéssel JiYong állt mosolyogva. Kezdett fogott Markkal, aztán megölelt, és fülembe suttogott.
- Örülök, hogy nem adtad fel értünk a harcot még annak ellenére sem, hogy én haragudtam rád miatta. Ne felejts el ilyen erős maradni, rendben?
- Sosem adom fel, ígérem.
Mosolyogva átadta a kezében lévő borítékot és hangosan magyarázott tovább. 
- Nem voltam ott az esküvőn, mert szerettem volna olyan nászajándékot adni, ami biztosan jól jön. Ez itt mindnyájatok jegye, lefoglaltam a szállást és elintéztem mindent, hogy jól érezhessétek magatokat együtt és alkalomadtán külön-külön is. Jó utat! 
Meghajolt, én pedig könnyekkel a szememben borultam nyakába, amin felnevetett. 
- Köszönöm JiYong! 
- Egyben gyere vissza, szívem királylánya! 
- Igenis! 
Hosszú volt az út, fárasztó, hangos, így mikor végre a szállodába értünk és újdonsült férjemmel elfoglaltuk a nászutas lakosztályt, már alig volt erőm nyitva tartani a szemem. Mark eldőlt az ágyra, én is követtem példáját, de amint behunytam a szemem kopogást hallottam. Kinyitottam az ajtót és beengedtem a piros mellényt viselő alakot. Közben Mark is felült az ágyon és érdeklődve tekintett a férfira.
- Szeretném üdvözölni önöket és sikeres közös életet kívánni szállodánk nevében. Engedelmükkel készítenék önöknek egy kellemes forró fürdőt, amely biztosan felfrissítené önöket a hosszú út után. - hadarta angolul.
- Baba?
- Jól esne, de inkább vágyom most zuhanyra.
- Köszönjük, de ma a zuhany mellett döntöttünk. Ellenben holnap este igénybe vennénk egy lazító fürdőt.
- Értettem uram, akkor kellemes éjszakát kívánok önöknek. Viszont látásra!
- Hoztunk fürdőruhát, ugye?
- Állítólag igen. Miért? 
- Akkor tusolj velem! Úgy biztosan jó meleg lesz még a víz és ha már ma lenne a nászéjszakánk, nem venném zokon, ha legalább zuhany alatt magamhoz ölelhetnélek. Tudod, hogy nem erőltetek semmit és a templomi csóknál is visszafogtam magam, de.... Nekem akkor sem vagy közömbös, legalább egy picit hadd tudjam intim helyzetben magunkat. - mondta egyre vörösödő arccal, míg én kissé döbbenten bámultam rá.
- Megleptél. Azt hittem, tisztáztuk már a határokat.
- Szarok a határokra, Yuseong! - kiáltása nem várt pofonként ért, így mint minden alkalommal mikor megijedtem startpozícióba vágtam magam, amit aztán azonnal korrigáltam is, hátam mögé rejtve ökölbe szorított kezemet. "Mégis miért lett most feszült? Rosszat tettem volna? Talán nem tiszteltem valamilyen szokást?"
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Azt hiszem túl fáradt vagyok.
- Miért próbálsz hazudni nekem, ha egyszer tudod, hogy nem megy?
- Mert az jobb, mint ha igazat mondanék.
- Már hogy lenne jobb te mafla? 
- Tudni akarom, hova tűnt a hév belőled. Az a hév, ami akkor tombolt benned, mikor megcsókoltalak a szobánkban, ami kis híján rávett arra, hogy lefeküdj velem, ami ott van minden egyes mozdulatodban mikor táncolsz és sugárzik belőled ha valamit tényleg élvezel. Hol van az a tűz most, amikor végre hozzád szabadna érnem, amikor végre megcsókolhatnálak anélkül, hogy az bárkit meglepjen, mert az én gyűrűm párja díszeleg az ujjadon? Őszintén reméltem, hogy jelent majd valamit neked a tény, hogy összeházasodtunk, tényleg. Nem vágyom sokra, komolyan, csak arra, hogy megfogd a kezem, hogy adj egy csókot vagy hozzám bújj. Csak hogy egy keveset emeljen a kettőnk közti kapcsolaton az a vacak a gyűrűsujjadon. Tudom, hogy még csak most értünk ide, hogy fáradt vagy, hogy ezzel várnom kellett volna még jó darabig, de nem megy, mert jelen pillanatban másra sem tudok gondolni, mint hogy milyen jó lenne végigsimítani az arcodon, hozzád bújni, ne adj isten rendesen megcsókolni.
Könnyek gyűltek a szemébe, amit nem bírtam tétlenül nézni, muszáj volt odamennem és megfognom arcát.
- Mi a baj azzal, hogy magaménak szeretném a szíved?
- Ne légy buta, jó? Tudod, hogy mennyire imádlak. 
- De nem eléggé, hiszen nem szeretsz. Nem érzed azt, amit én. - nézett egyre közelebbről szemembe, míg szája enyémhez nem ért. Finoman csókolt, mint az oltár előtt, szemeim lecsukódtak, ő pedig ölébe húzott. - Csak szeretném, ha szeretnél, Yuseong. Megteszek érte bármit, harcolok akárhány éven keresztül, csak szeress viszont. - suttogta ajkaimra, amitől megborzongtam, és ismét finoman szájához érintettem enyémet anélkül, hogy átgondoltam volna, mit teszek.
Alig hallhatóan nyögött bele az óvatos csókba, jobb keze csípőmre, bal keze pedig lapockáim közé vándorolt, míg én gyengéden hajába túrtam. A csók egyre mélyebb lett, a levegő egyre kevesebb és forróbb, keze bejárta hátamat, fenekemet és combomat, míg az enyém tarkóját, nyakát, mellkasát simította. Teljesen biztos voltam abban, amit tettem, egy másodpercig sem gondoltam arra, mi lesz másnap reggel. Igaza volt, elvégre ha akarta sem bizonyíthatta volna jobban, hogy minden tekintetben megbízhatok benne, így feleslegesnek tartottam tovább félni attól, hogy beleszeressek.
Mozdulatait megfontolta, semmit sem sietett el, talán kissé túl óvatosan is bánt velem néha. Minden erejére szüksége volt, hogy felemelhesse és maga alá fordíthassa a látszatnál lényegesen nehezebb testem. Finoman mozgott felettem, számat alig hagyta nyugodni, talán attól félt, többször nem lesz lehetősége úgy hozzám érni, ahogy tette. Végigcsókolt minden heget a hasamon, gyengéden harapdálta nyakam, szorította csípőm, halkan nyögdécselt mikor kényeztettem, csillogó szemmel simított végig arcélemen mielőtt újra megcsókolt, mikor pedig már semmi sem állta útját, idegőrlő lassúsággal tett magáévá, amibe mindketten beleborzongtunk. Leheletfinom csókokkal halmozta el nyakam és szám, visszafojtott hangon mordult ha kezem tarkójára tévedt, derekam és csípőm határán tartott mikor testem megemelkedett.
Lassan, de biztosan emelkedett a nap míg mi egymással voltunk elfoglalva, mindkettőnk telefonja megállás nélkül rezgett az éjjeliszekrényeken, a többiek hangját és dörömbölését is gyakran hallottuk, de mindezek egyike sem tudta elvonni figyelmünket a másikról egészen addig, míg mindketten el nem értünk még egyszer utoljára oda, ahol már elakad az ember lélegzete és megfeszülő izmokkal mozdul egyetlen egyet, mielőtt mindenét elárasztja a boldogság és a kielégülés.
Lihegve dőltünk el a hatalmas ágyon, melynek minden szegletét bejártuk az éjszaka folyamán, hol vadul, hol gyengéden érintve a másikat. Magához vont, betakart bennünket és puszit nyomott fejem búbjára.
- Még ha nem is szeretsz, köszönöm!
- Meggyilkolod a hangulatot, Mark. Jössz fürdeni?
- Mégis veled tarthatok?
- A férjem vagy, akivel átszeretkeztem az éjszakát és a fél délelőttöt. Mit gondolsz, meg tudok birkózni a gondolattal, hogy meztelenül láss, hozzám érj, esetleg megcsókolj? - kérdeztem már a fürdő felé tartva, incselkedő mosolyt villantva neki a kétszárnyas ajtó félfájának dőlve. Két másodperc sem kellett, már hátulról átkarolva derekamat cipelt vissza az ágyba, maga felé fordítva rádobott, és ismét fölém terpeszkedett mosolyogva, ujjainkat fejem fölött összekulcsolva, lábaim közé fúrva csípőjét.
- Mi tartott eddig?
- Tudod, hogy bizalmi problémáim vannak.
- Mondd ki!
- Szeretlek, Mark Tuan.
- Szeretlek, Park Yuseong, és nem hagyom, hogy ez valaha is elmúljon.
Az újabb csókot újabb kellemes tettek követték, míg ismét felhevült testtel vágytunk összeolvadni, de Mark telefonja zizegni kezdett, majd a padlón landolt, mire nevetésben törtünk ki. Feltápászkodott, füléhez emelte a készüléket. Kár volt, mivel a vonal túloldalán teli torokból kezdett Jackson üvölteni.
- Nyugi már, nem haltunk meg, csak elfoglaltak voltunk. Tök feleslegesen ordítasz velem.... Nem, ha lehet, ne nyittassátok ki az ajtónkat, minden rendben van.... Igen, tudom mennyi az idő és mióta hívogattok meg dörömböltök.... Igen, halottam.... Ahhoz haver, semmi közöd. - kacsintott rám vigyorogva. - Persze, értettem. Egy zuhany és már ott is vagyunk... Nem tesó, ehhez sincsen közöd. 
Míg ő elköszönt, én a fürdőbe lopakodtam és a hatalmas kabin ajtaját kitárva próbáltam rájönni a masszázszuhany rejtelmeire. Mark utánam jött, gyorsan beállított mindent, majd a víz alá lökve csípőjével beljebb tessékelt. A falnak támasztva kezemet élveztem a meleg cseppek kellemesen égető hatását, ő pedig mögém lépett, tisztán "éreztetve" szándékát. Végigsimított mellemen és hasamon, majd fülemhez hajolt.
- Szóval ott tartottunk, hogy szeretsz, igaz?
- Igaz. - suttogtam válaszul.
Tudtam, mit fog tenni, mégis végigfutott a hátamon a hideg, amint megéreztem. Testem ívbe hajlott, ösztönösen elősegítve következő mozdulatát. Térdeit kissé megrogyasztva cserélte le ujjait, minek hatására felsikkantottam, ő pedig még szenvedélyesebbé vált, keze hátamon, nyakamon vándorolt, derekamat fogta az iramot diktálva. Kis idő után maga felé fordított és felemelt a kabin tusfürdők, törölközők számára fenntartott, okos tervezésű párkányszerű részére és cseppet sem veszítve vadságából késztetett egyre több és egyre hangosabb sikolyra, miközben minden testtájamat simogatta vagy épp csókolta, pont ugyanazzal a tűzzel amivel azon a bizonyos reggelen, melyet az előző este említett. Amint sikerült elérnie, hogy sikolyaim elakadjanak, hirtelen ötlettől vezérelve löktem távolabb magamtól és térdeltem elé. A kívánt hatást elérve hallgattam szapora légzését és sűrűsödő morgásait, nyögéseit, majd érezvén a végkifejletet hagytam, hogy felhúzzon magához és vadul megcsókoljon.
Pár másodpercig enyémhez érintette homlokát, aztán gyengéden, mintha cukorból lennék fürdetett meg, nevetgélve beszélgetett velem és tervezte el az este azon részét, melyet már a lakosztályunkban terveztünk tölteni. Megtörölköztünk, ruhát választott nekem, majd kézen fogva lesétáltunk a hallba, ahol a többiek szinte tűkön ülve vártak már bennünket, de amint meglátták Mark boldog mosolyát csak legyintve kezdtek magyarázni időérzékről és csörgő telefonokról. Mivel megvártak bennünket a reggelivel, együtt ültünk le a szálloda éttermében és fogyasztottunk el tetemes mennyiségű ételt, majd indultunk neki a napnak egy idegenvezető segítségével, aki megmutatta nekünk a környéket, a szórakozási lehetőségeket és látványosságokat, megkóstoltatta a helyi ételeket, mesélt a hely történetéről, a fontosabb emberekről, akik már ellátogattak hozzájuk, és hogy a sziget erdővel borított területeit mennyire védik, ezért csak a kitaposott ösvényen és annak két méteres körzetében szabad csak sétálni, majd hat óra környékén visszakísért bennünket a szállodába és elbúcsúzott.