31.Fejezet

A néhány napos csendnek vége szakadt, rögtön másnap reggel. Ugyanis, jó firkászokhoz híven beharangozták a legtöbb pletyiműsorban, hogy "JaeBum a Got7-ből és Mindenki Babája nem csak járnak, bizony van a dologban némi vadság is.". A legtöbbször azt a pár másodpercet adták le, amikor Jae picit meglökött, hogy elinduljak.

- Miért nem tudnak ezek nyugton ülni a seggükön?

- "Még jó, hogy van egy hősies lovag a srácok közt, aki örömmel és nem kis erőfeszítés árán cipelte haza a sérült lábú kisasszonyt." Nem tudom. De, gratulálok, van egy hős lovagod. - olvasta fel nekem telefonjából az egyik cikk részletét reggelizés közben Jackson.

- Tizenhárom van belőle, plusz a manageretek. Nagyon ari velem.

- Mert tudja, hogy imádunk.

- Könyörgöm, lőjj le, most azonnal! - térdelt mellém és temette hasamba arcát JaeBum.

- Hát, csak egy kanalam van, de ha gondolod, hozzád vághatom.

Ezen még ő is felnevetett, bár nem szokása, ha valami nyomasztja.

- Arra ébredtem, hogy a világ szerint bántalmazlak. Megérdemelnék egy kegyelemdöfést.

- Csikizel.

- Nem baj, legalább a te hangulatod jó. Hogy van a bokád?

- Picit lila, de semmi baja. Mintha csak belerúgtam volna valamibe. Nem fáj és rendesen mozog, hajnalban futottam vele egy picit.

- Hajnalban?

- Tunyulni kezdtem. Túl könnyen sérülök meg mostanában. Sokat fogok edzeni, hogy ismét olyan kemény legyek, mint amikor bekómáltam.

- Superwoman-re edzed magad?

- Aha. Ti kockák vagytok, én szuper leszek.

- De hát, te már most keményebb vagy nálunk.

- Csakhogy nem mindőtöknél egyszerre. Pedig akkor vagyok az igazi.

- Veled járok edzeni ezentúl. - jelentette ki Jack, Jae és a hátam mögött álldogáló Mark teljesen egyszerre.

- Te mit állsz itt? Csüccs és egyél végre!

- Nem vagyok éhes.

- Mark! Nekem minden nap rendesen kell ennem, mert rám tukmáljátok a kaját. Utállak érte. Úgyhogy most te fogsz akaratod ellenére enni.

- Hagyjál lógva. - intett egyet és megpróbált meglépni, de a szék támláján átugorva határa vetődtem, amitől megijedt és kis híján elesett velem. - Te gyilkos!

- Ne nyekeregj! A szekrényemig, ha kérhetem, uram!

- Annak ára van. - mondta, miközben elindult velem.

- Na és mi az ára?

Nem felelt, míg le nem tett a szoba közepén. Persze az ajtót, mint mindig mindenki, most is becsukta.

- Azt hiszem, tudod.

Csillogó szemmel közeledett felém, csuklómat fogva a szekrényig terelt, kezemet felemelte, végigsimított oldalamon, miközben a bútornak préselt testével. Megcsókolt, hevesen, izgatottan, amivel elvette az eszem, hát viszonoztam. Halk, de hangjához képest nagyon mély nyögés hagyta el ajkát, amint kezem beletúrt hajába. Megmarkolta alvós trikómat, lefejtette rólam, és mivel tudta, hogy melltartó szóba sem kerülhet, ha aludni térek, nem is kereste azt. Levette saját felsőjét is. Ahogy bőre az enyémhez ért, nem tudtam kontrollálni magam, egy ugrással átkaroltam lábammal derekát és ellöktem magunkat az ágy irányába. Vette a lapot, fenekemet fogva tartott meg, majd óvatosan tett le a matrac szélére. Keze mellemre tévedt, ahogy szája is, végighúzva ajkát mellbimbóm közvetlen környezetében rám emelte tekintetét, majd behunyt szemmel rácsókolt az érzékeny pontra. Boldogság öntött el, ahogy szája és nyelve kezével egyetemben végigszaladt felsőtestem minden egyes porcikáján. Simítottam, csókoltam izmos testét, óvatosan karmolásztam hátát, borzoltam haját. Csendben kellett lennünk, de így is kiszaladt egy-egy halk, kéjes hangocska, amitől az egész még izgalmasabbá vált. Magához szorított, amitől testem megfeszülve emelkedett fel. Keze egyszerű kis francia bugyim alá siklott, fenekemet markolta. Forró bőre szinte eggyé vált enyémmel, mégsem volt elég közel. Hátára fordítottam és átvettem az irányítást, én csókoltam az ő hasát. Ajkába harapott, ha közel kerültem nadrágja vonalához, csípőcsontjához vagy alsó bordái egyikéhez, rázkódni kezdett, ha végigsimítottam, megfeszült, ha megcsókoltam vagy nyelvemmel érintettem a kényes pontokat. Karjába kellett harapnia, hogy elfojtsa feltörni kívánó nyögéseit, miközben nadrágja lassan szétrepedt. 'Ennyit a kisméretű hiedelmekről." Kigomboltam farmerja gombját, mire elkapta csuklómat rám gördült és nemes egyszerűséggel letépte rólam a fehérneműt. Végigmért, szemembe nézett, gondolkodó arcot öltött.

- Biztos vagy benne?

- Nem. Igen. Jelenleg igen. Amúgy nem.

- Tudom, hogy nem vagy a barátnőm, és valószínűleg nem is leszel. Nem is lehetsz, a szerződés miatt. Pedig végre megkaptam az esélyt. - túrt hajába. - De annyira megőrülök érted. Viszont nem akarlak kihasználni. Undorító, férfias szokás.

Fejét melleim közé hajtotta, én pedig simogatni kezdtem.

- Mi van JiYonggal és YougBaeval?

- Azon vannak, hogy húgukként szeressenek.

- És hogy haladnak?

- YoungBae simán összehozta, JiYongnak még nem olyan könnyű. Most eltereljük a gondolataid?

- Igen. Jacksonnal mizu?

- A világ legjobb nagy testvére lehetne. Bár, néha még látok tőle egy-két nem egészen testvéries megmozdulást. De ügyesen leplezi. A reggeli rápörgései a legcukibbak. "Kávét? Kakaót? Forró csokit? Mit reggeliznél? Mit szólsz egy szendvicshez, rántottához, esetleg amerikai palacsintához?" Mindig ilyen volt?

- Ezzel a feszültségét szokta levezetni. Azért főz ő a leggyakrabban, mert nyugtatja egy hosszú nap után is.

- Hmm. Érdekes. Megnyugodtál?

- Meg. Már csak csukott szemmel kell várnom, míg öltözöl.

- Akkor szemeket zár!

Kikászálódtam alóla, kerestem néhány egyszerűbb, lazább ruhadarabot és magamra kaptam, hogy elfuthassak fürdeni. Kifelé menet Mark arcába dobtam pólóját, mire kinyitotta a szemét és nyugtázta, hogy megjelenésképes vagyok. Dobtam neki egy csókot, jeleztem, hogy tegye rendbe haját is, és már csuktam is az ajtót. Gyorsan lezuhanyoztam, felöltöztem, összekötöttem a hajam, és ezzel közönségképessé nyilvánítottam magam. Nyilván tévedtem, mivel a nappaliba lépve egy csapat kamerás emberrel találtam szemben magam. Egy nő rám nézett és közölte, hogy sminkre lesz szükségem. Kis híján visszaszóltam, de Junior megragadott és gyorsan szobájába vezetett.

- Te, Jr, mi a frász van itt?

- Nem tudjuk. JaeBum mindjárt felrobban, kérlek, nyugtasd meg! - ezzel kilökött az ajtón. A forgatagban megkerestem JB-t (a konyhában kialakított sminkszobában akadtam rá), és kezemet hasán nyugtatva leültem mellé, míg elkészültek vele.

- Kitekerem annak az idióta ökör állatnak a nyakát, amelyik elfelejtett szólni, hogy ma bogarak lepik el a lakást. Ki az az eszement, aki nem emlékszik egy ilyenre?

- Nem tudom. De leszedjük a fejét, rendben?

- Rendben. Csak tudnám végre, mi az apropó.

- JYP?

- Nem mondott semmit, csak, hogy siet. Nem értem. Idegesít.

- A stáb?

- Nuku.

- Te jössz! - közölte a leaderen ügyködő sminkes.

- Kizárt. Engem nem kencéznek le, az fix.

- De igen. Na ülj le!

- Említettem már, hogy nem?

- Ne szemtelenkedj, csináld, amit mondtam, te kis fruska! - emelte meg hangját a nő.

Éreztem, ahogy emelkedett a vérnyomásom, de JaeBum átkarolt és közölte a nagyszájú stábossal, hogy tegye rendbe a stílusát vagy kivágja az ablakon, és elsétált velem. Belógtunk szobájába, ahol Mark várt ránk. Haja még mindig kócos volt, ezért elkezdtem rendezgetni. JaeBum furcsán nézett, de nem szólt semmit.

- Jae, mi van itt?

- Nem tudjuk. Senki nem mond semmit. Szerintem meglepetést akarnak okozni.

- De mégis mivel? Várjunk csak.... Baba, mikor végeznek a srácok?

- Holnap lesz az utolsó koncertjük. Gondolod, hogy ők azok?

- Igen, el tudom képzelni. Jae?

- Úgyszint.

- Akkor sem sminkeltetem ki magam, ne nézz így!

- Oké, oké...

- Hahó! Kérek mindenkit, hogy jöjjön ide! - hallottunk meg egy férfit kiabálni.

Kiléptünk a szobából. A nappali olyan tiszta volt, mintha sosem járt volna ott az előbbi tömeg, a konyhában sem hallottam senkit mozgolódni.

- Gyorsak voltak...

- Végeztek az előkészületekkel. - súgta Jackson.

- Nos, Got7 és hölgyem, arra kérünk benneteket, hogy viselkedjetek úgy, mint bármely másik szabadnapon, ugyanis a mai nap erre fog rámenni. A főnökötök mindjárt megérkezik. Köszönjük az együttműködést, én most megyek. Viszlát!

Meghajolt és kisétált. 'Mi az, hogy viselkedjünk normálisan?'

- Skacok.... Üres a hűtő.

- Ne csnálgass! - háborodott fel Jackson.

- Öhm, csak jelzem, TE ürítetted ki. És ezen a héten neked kellett volna vásárolnod. Bocsi!

- Oh... Akkor bocsi. - vakargatta a fejét.

- Segáz. - nevettem. - Akkor, ki jön velem boltba?

- Én.

- Meg én.

- Rendben, BamBam, Jackson, irány cipőért, pulcsiért, nincs meleg. Ti meg ne forgassátok fel addig a lakást, jó? És nézzetek be a hűtőbe, szekrényekbe, mindenhova, listát várok sms-ben. Ja, és reggelizzetek! De ne csokit! Puszi!

- Honnan szedted, hogy hideg van? - kiabált utánam Mark.

- Hőmérő az ablakban, múlt heti szerzemény. - szóltam vissza immáron az ajtót csukva a két srác mögött.

A lépcsőházban kamerás várt minket, követett mindvégig, nem kis feltűnést keltve ezzel. Szokás szerint ökörködéssel és az én szigorommal telt a vásárlás, a végösszeg horrorisztikus volt, de hát nyolc ember nem keveset fogyaszt. Pláne, ha abból hét fiú, akik közül egy egész nap eszik.

- Kocka, hozd azt a kettőt! Bam, a tiéd az a három pici.

- Ugye nem gondoltad, hogy engedlek cipekedni? - eresztett rám ronda szemeket a kínai.

- Miért kell ezen minden alkalommal kötekedned? Elbírom. Nem is nehéz, nézz bele! Csupa por, meg Yugyeom és Mark levesei.

- És a másik?

- Édesség. A harmadik a fürdőszobás csomag.

- Rendben. - fújt nagyot.

- Nyugi, Kisbika!

- Bika nagy, Bika erős! - szívta tele tüdejét a fiú, mire BamBammel röhögő görcsöt kapott... velem együtt. Mivel, bár közel volt a bolt, tudtuk, hogy nehezek lesznek a csomagok, így JaeBum elénk jött autóval. Odafelé mindig jól esett a séta, de a cipekedés mindegyik kölyöknél komoly hisztivel járt, aztán egész napos nyavalygással, így kitaláltuk a fél-autós megoldást. 'Lusta banda!!'

- Mizu Baba?

- Miért hív hirtelen mindenki Babának? Még mindig Yuseong a nevem, nem? - ültem be nevetve a kocsiba.

- De annyira illik rád a Baba, hogy nem lehet nem annak szólítani.

- Hát....  Jó. Végül is lassan mindenre hallgatok, aminek bármi köze van a törpeségemhez.

- Annyira azért nem vagy pici. Csak hozzánk képest.

- Tudom.

- Kaptál egy csomagot. Otthon vár az ágyadon.

- Oksa.

Hazáig már csak a két jómadár megszokott játéka keltett némi zajt. Felcipeltük a cuccokat, elpakoltam, aztán a konyhába tessékeltem Jacksont és BamBamet, hogy megetessem őket. Persze Mr. Kockát nem kellett kétszer kérni. Összedobtam egy rántottát, ettem pár falatot, a többit Jackson nyomta le a torkomon. Utáltam érte, ami ki is fejeztem. Cserébe elmosogatott. Addig én betettem egy adag mosnivalót a gépbe, aztán szemben találtam magam egy, az ágyamon alvó Markkal. Mellé ültem, megsimítottam arcát, aztán kibontottam a rám váró csomagot. Valamilyen elektromos kütyü volt benne, rajta egy borítékkal. Egyetlen lapon, egyetlen mondat rejtőzött benne.

"Kapcsolj be!"

- Oké, de hol az anyám kínjában?

Nagy nehezen megtaláltam a kapcsot, mire a cucc valami ultra béna zenét kezdett játszani. Ami nem is lett volna baj, ha nem ordítva teszi mindezt, minek eredményeképp Mark olyan hirtelen ült fel, hogy leesett az ágyról. Felröhögtem, ő pedig durcás arccal visszamászott és ölembe tette fejét.

- Miért ordíttatod?

- Úgy nézek ki, mint aki tudja használni? Segíts inkább!

- Jaj Baba, te meg a technológia...

- Két külön világ, vágom.

- Koppints rá! Attól elindul a beprogramozott kezdés.

Megtettem. JiYong arca tűnt fel a képernyőn.

"Szia, Manó! Nos, holnap lesz a turnénk záró koncertje, nagyon szeretnénk, ha eljönnél rá. Épp ezért, a BigBang nevében felkérlek téged, hogy táncolj holnap a közönségnek, itt, a színpadon. Remélem, igent mondasz, és találkozunk délután. Imádunk, puszilunk!"

- Mi? Holnapig egy koreográfiát? Normális vagy, JiYong? - utolsó kérdésemet már a kütyünek tettem fel.

- Hmm.... Akkor induljunk?

- Van öt perced felébredni és a kocsiba rángatni Jacksont.

- De hát főz!

- Akkor megvárjuk, míg végez.

- Addig alszom.

- De nem rajtam. Én zenét keresek. Eleve, mégis milyen zenét válasszak?

- Call them, Honey!

- Nem lenne hülye ötlet, ha fel is venné valaki. De nem fogják. Főpróbát tartanak épp. Aztán pici pihi és jelmezes főpróba. Aztán hosszú pihi, este utolsó lazítás, reggeltől színpadi beállás, hangpróba, öltöztetés és koncert. De ezt te is tudod.

- Igaz. De azért megzargatom őket. Te addig agyalj csak. - puszit nyomott homlokomra és telefonjával a kezében kisétált, hogy aztán öt perccel később fapofával térjen vissza.

- Na mizu?

- Elértem őket. De nem nagyon fog szerintem tetszeni a dolog. - bizonytalanul pillantott rám, amitől a frász kerülgetett. - A kívánság egy fájdalmas szám. Olyan, amilyet te nem hallgatsz. Merthogy az illene oda. A címe Remember, Yong Guk énekli.

- Nem! Azt a számot már hallottam, kizárt.

- A másik lehetőséged egy nem oda illő szám. Nagyon nem. Dream, I'm in love with a porn star. Ha ezt választod, akkor nagyon keményen kell táncolnod.

- Neeeeee, hívjuk fel újra, találjunk ki valami mást, légyszi!

- Csak ez a kettő van, bocsi...

- Eh, megoldom. Akkor szomorkodom. A másik címe nem illik egy k-pop koncertre.

Bár mosolyogva legyintettem, nem voltam biztos a dologban. Ugyanakkor kénytelen voltam elfogadni a helyzetet és a kisebbik rosszat választani. Gyorsan letöltöttem a dalt és már gondolkodtam is a koreográfián. Közben a srácok ettek, - én inkább kihagytam, tudván, hogy rengeteget fogok még aznap ugrálni, - aztán elindultunk a JYP-be, mert a fiúk csak oda léphettek be problémamentesen. 

- Szabad napotok van, ennyire nem lehettek munkafüggők! – kaptuk kapásból az ívet, mikor Nana szembesétált velünk a folyosón.

- Nem vagyunk, Nana, csak nekem van most szükségem egy teremre. Viszont őket is magammal rángattam, mert talán tudnak segíteni. Nyugi, nem engedem, hogy dolgozzanak.

- Ajánlom is! Ha megizzadnak, leverem rajta holnap!

- Ne haragudj, Nana, kérlek, de Yuseong holnap nem lesz itt, estére GD beszervezte az utolsó koncertjükre. Nemleges választ pedig nem fogad el. Elnézésedet kérjük miatta.

- Hmm, egyszer túléljük nélküle is. Na, futás!

Útnak eresztett minket, betelepedtünk egy próbaterembe és hallgatni kezdtük a zenét. Tízszer is lejátszottam a dalt, de képtelen voltam azonosulni vele. 'Kislány, ha nem szeded össze magad, csalódást okozol Jinek. Azt ugye nem akarod?' Még jó, hogy nem. Ahogy egyre többet kattogtam JiYongon, a BigBangen és azon, hogy nem akarok csalódást okozni nekik, egyre inkább ráhangolódtam a számra is. Eleinte csak apró mozdulatokat tettem, fejben próbálva összerakni a mozdulatsorokat, aztán a fiúknak is megmutattam. Lassan, nagyon lassan, de haladtunk. A két kölyök is rájött, hogy számomra nem épp könnyű feladat ez a finom mozgás, nem az én terepem a fájdalmas tánc. Gyakran szóltak bele, javasoltak más mozdulatot, velem együtt törték a fejüket, hogy megtalálhassuk a legjobb párosításokat. Nem néztük az órát, nem számított az idő. Már réges rég sötét volt, mikor haza indultunk. A fiúk gyomra korgott, én elfáradtam, de így is jót szórakoztunk a kocsiban, vigyorogva nyitottunk a lakásba is. Mind az öt otthon maradt a nappaliban üldögélt, JaeBum nagy lendülettel indult felénk, mikor beléptünk. Dühösen hadonászva engedte, hogy felgyülemlett feszültsége szavak formájában távozzon.
- Ya! Hol voltatok? Már azt hittük, elnyelt a föld. Hívtunk, írtunk, kerestünk, de semmi. A cégnél sem tudták, hol lehettek. Meghülyültetek? Az tiszta sor, hogy Yu kapja magát és elindul, tudom, hogy mindig visszatalál hozzánk, hogy nem lesz baja, de az Istenért, ti ketten nem tűnhettek el csak úgy!
- De hát, végig a JYP-ben voltunk, JaeBum!
- Ne kamuzz, Jackson!
- Nem kamuzik, te is tudod! Nekem segítettek. Nyugi! - tettem kezemet a mellkasára.
- Akkor miért nem tudták, hogy ott voltatok? Tudjátok egyáltalán, mennyi az idő? Holnap korán kell kelnetek, nem fogjátok tudni kipihenni magatokat.
- Nem, nem tudjuk mennyi az idő, de jobb lenne, ha szusszannál egy kicsit, mert lassan felrobbansz a dühtől.
- Tudom, bocs. Túllihegem picit, igaz?
- Igaz. De leaderként ez a dolgod, Jae. Vacsizzunk, aztán elküldöm őket pihenni, rendben?
- Rendben. - fújt nagyot a fiú. 'De cuki, ahogy nyugtatja magát...!'
- Na, kölykök! Ki mit vacsizna?
- Sütit!
- Nyughass, tudom, hogy kilógsz este enni, úgyhogy most nem kapsz. Egyél sósat, Wang!
- Túl szigorú vagy, unnie! - biggyesztette le ajkát, amin nem csak én kezdtem nevetni.
- Igaza van. - bólogatott JaeBum.
- Mondod ezt te?
- Hát!
- Hát ne! - bokszoltam vállba.
Nagy nehezen mindenki megkapta a kívánt vacsorát, szokás szerint betakartam BamBamet és csókot nyomtam homlokára, aztán jó éjt kívántam a többieknek is.
Lefürödtem, már mentem volna én is aludni, de Jae kicsoszogott a konyhából, átkarolt hátulról és az erkélyre vitt. Letett, körbepillantott, kamerát keresett, aztán leült.
- Baj van?
- Nem tudom. Furcsák voltatok ma Markkal. Történt valami?
- Összeborzoltam.
- Hmm. - bólintott. - Gyere ide, Baba, még megfázol!
Megpaskolta a combját, én féloldalasan az ölébe ültem, ő pedig betakargatott bennünket az egyik pléddel, amit ilyen esetekre készítettem oda.
- Olyan gondoskodó vagy. - suttogta elgondolkodva.
- De, az jó dolog, nem?
- De. Nagyon. Ez tesz igazán nővé. A folytonos törődésed. Imádom, hogy ilyen pici létedre ennyi érzés leng téged körül. Nem veszekedtünk túl sokat eddig sem, de, mióta itt vagy, szinte teljesen megszűntek az összezörrenések. Kiegyensúlyozottabbak vagyunk, pedig mindenki keményebben dolgozik, mint valaha.
- Hmm.
- Fáradt vagy?
- Mhm, honnan tudtad?
- Csak akkor hümmögsz, Királylány.
Csókot nyomott vállamra, magához húzott, fejem búbjára tette állát. Szótlanul pihentünk hosszú perceken át. Mindkettőnknek megnyugvást jelentett az rövid kis csend, a nyugalom. Ahogy szívét hallgattam és éreztem mellkasán keresztül, sosem akartam véget vetni az idillnek.
- Fázol?
- És te?
- Nem. Nem akarok megmoccanni.
- Érzem, hogy remegsz.
- Nem baj.
- De baj lesz, ha megbetegszel. Menjünk be!
- Jó. De nem eresztelek. Velem alszol ma, rendben?
- Nem lehet, te is tudod.
- Akkor én alszom melletted megint. Egész kényelmes az szőnyeg.
- Lökött! Csak mindened megfájdulna.
- Nem baj.
- De.
- Nem. Ígérem nem rinyálok.
- Mhm....
- Tényleg.
- Mhm..... -többre már nem emlékeztem, elnyomott az álom, de így is megtudtam, mi volt hevesnek épp nem mondható, sugdolózó vitánk eredménye. Reggeli ébredésemkor ugyanis JaeBum az ágyamnak dőlve húzta a lóbőrt. Rápillantottam az órára, nyugtáztam, hogy elkéstek, de a biztonság esetére előbb a leadertől tudakoltam meg, óhajtanak-e ma dolgozni menni. Nagy nehezen, félig még mindig alva kipréselt egy nemet, aztán pózt váltott és tovább aludt. Betakartam, párnát tettem feje alá és a konyhába botorkáltam. Ittam egy pohár vizet, összeszedtem aznapi edzőruhámat, átöltöztem a fürdőben és elindultam futni. Természetesen hagytam egy cetlit az esetleges korán ébredőknek, hogy ne izguljanak, nem üttetem el magam. Igen ám, de nem is az autóktól kellett volna tartanom, hanem a tömegtől. Rengeteg fan gyűlt a ház elé, táblákkal, világító mibigyókkal, énekelve, táncolva, ujjongva. Kapából letámadtak, mihelyst kiléptem a kapun, aztán, mikor rájöttek, hogy nem fogok semmit sem mondani, utat engedtek. Futni kezdtem, közben lejátszási listám véletlenszerű válogatását hallgattam, aztán megismételem a Mózes-mutatványt.Lezuhanyoztam, reggelit készítettem a bagázsnak, majd mindenkit magához térítettem, legalább annyira, hogy képesek legyenek kivánszorogni a konyhába, és az asztalon tovább aludni, azonban JB, aki az utolsó volt a listán, nem akart magához térni.
- Jae! JaeBummie! Ébresztő!
- Ne becézz! - motyogta álmában.
- JaeBum, fel kell kelned! Tegnap azt mondtad, korán keltek ma. Ahhoz képest fél kilenc van. JaeBum!
- Nem akarom. Olyan szép álmom volt! De nem mondom el, mert nem válik valóra. Már pedig, én azt akarom, hogy megtörténjen.
- Akkor ne mondd el, csak kelj fel! Mit szólsz hozzá? Segítek.
Kezét fogva felrántottam ültéből, meg várt ám, míg stabilan állt, aztán a konyha felé húztam, miközben gyerekeskedve si-hu-húztam neki. 
- Mitől vagytok ennyire fáradtak már megint?
- Nem tudom, de esküszöm, unom. Mennyi az idő?
- Mindjárt háromnegyed kilenc. Ez nem éppen korán kelés.
- A stúdió lemondta az időpontot valami bakira hivatkozva, úgyhogy ma megint egész laza napunk lesz.
- És ezt miért nem este mondtad, haver? Majdnem felvertem mindenkit fél hétkor.
- Bocs, elaludtál, nem volt időm. 
- Jogos.
- Noona, gyere el velem vásárolni! Jön Yumi is, neked is vehetnénk valami csinosat, meg segíthetnél engem is felöltöztetni. Mit szólsz hozzá?
- Én szívem szerint úgy öltöztetnélek, ahogy Jackson szokott felöltözni.
- Tudom, de azért elég jól értesz az én stílusomhoz is. - vigyorgott.
- Ém if mefeg, mefem if ge ufa!
- Jackson, tanulj meg nyelni! - vágtam a rapperhez a kanalamat, mire jajveszékelni kezdett, a többiek meg nevetni. - Velünk jöhetsz, de nem tömhetsz meg megint sült hallal vagy mi a fene volt az a cucc múltkor. És, nekem nem kell ruha BamBam, így is annyit vesztek nekem, hogy lassan nem tudom, hova tenni.
- Jó, neked csak akkor veszünk valamit, ha te kéred. Rendben? De akkor, én öltöztethetlek fel.
- Oké, belemegyek.
Lepacsiztuk, befejeztük a reggelit, veszekedtem egy sort Gizdácskával, de végül csak beöltöztetett nőnek, amit a többiek elismerő vállbaveregetésekkel értékelték, aztán megvártuk Yumit a parkolóban.
Persze drágábbnál drágább boltokban kötöttünk ki, agyonkritizáltuk szegény BamBamet, de persze közben találtunk olyan darabokat is, amik jól is álltak neki. Amíg a kölyök ruhákat próbált, Yumivel transzvesztitát csináltunk Jacksonból, aki hálából durci arcos szelfikkel tömte tele mindkettőnk telefonját. Dél környékén beültünk egy étterembe kajálni. Vegyes konyhájának köszönhetően mindenki talált kedvére valót. Míg Jackson pizzát evett, BamBam miso levest, Yumi valami nagyon édes tésztaszerűséget, én pedig halat. A rapper, s oka s szerint, sokkal hamarabb végzett, mint mi, unalmában pedig összerajzolta a kezem.
- Öregem! Te jól rajzolsz!
- Nem vészes.
- Te kis kreatív... - borzoltam össze, mire vinnyogni kezdett.
Mivel BamBam és Yumi cuccai megvoltak, Jack következett és a deszkás, illetve sport boltok. 'Köszönöm, Istenem!'
Miközben minden kis vackot ráaggattunk, szegény srác csendben tűrt. Aztán oda sétált egy állványhoz a női részlegen leakasztott egy hosszított mezt.
- Ezt próbáld fel, Törpe!
- De nekem nem kell ruha.
- De nekem van egy ilyenem, szeretném, ha neked is lenne egy. Légyszi, unnie!
- Tudlak utálni.
- Én is szeretlek!
- Akkor minden jó.
Felpróbáltam, a cicanadrággal és bakanccsal együtt, amit még hozzám vágott. BamBam legnagyobb bánatára maradtam is a kényelmes cuccban.
Fél kettő környékén értünk haza. Az otthoniak épp ebédeltek, de azért örömmel nézték végig divatbemutatóinkat. Persze a legtöbb szettnél ujjongás és tapsvihar volt a jutalom, Yumi olykor még táncot is lejtett, csak hogy jobban szemügyre vehessük a ruha esését, formáját, mintáját. Azért titokban bevallotta, hogy jól esik neki a figyelem.
- Hát, igen, ezt sejtettem.
- Honnan?
- Látszik.
Szégyenlősen hajtotta le fejét, mire kapott egy homlokpuszit. Erre erősen vigyorogni kezdett és megölelt.
- Hé, kávéfüggő! Kérsz egy bögrével?
- Naná! 
Lefőztem a fekete nedűt, fejbe vágtam az arra settenkedő Markot, közben BamBamet elküldtem ajtót nyitni. Mintha felnyerített volna, de nem voltam benne biztos, mivel fél másodperc alatt el is hallgatott. Yumi kezébe nyomtam a bögrét, aztán a nappaliba sétáltam, hogy megnézzem, az időnként kissé szerencsétlen srác nem-e dobta hasra magát valamiben, de mikor kidugtam az orrom a konyhából, valaki megragadott és erősen szorongatva engem, sírni kezdett.
Lenéztem, és JiYong szőke fejbúbjával találkoztam.
- Ji!! Baj van?
- Csak hiányoztál neki. - vett át tőle T.O.P, hogy megölelhessen. - Ahogy nekem is, Törpilla.
- És nekem.
- És nekem.
- És nekem. - lépett oda Dae, YoungBae és Seung sorban, hogy csoportölelésben részesíthessenek.
- Jaj, fiúk, ti is nagyon hiányoztatok nekem! De nem próbálnotok kéne épp?
- Ugye nem hitted, hogy nem jövök el érted? - kérdezte szemét törölgetve JiYong.
- Reméltem. Nektek már készülődnötök kéne az utolsó showra.
- Viszont sosem vesztünk szem elől. Soha, soha, soha. - ingatta fejét SeungHyun.
- Buták! - vágtam fejbe mind az öt öreget, mire nyivákolni kezdtek.
- Ya! Érted jövünk, és ez a hála? Szégyelld magad! Inkább örülnöd kéne nekünk! 
- Örülök, te majom! - ugrottam a sírós nyakába. - Hogy ne örülnék nektek? De attól még jár a szidás, mert taxival is eljutottam volna hozzátok.
- Na, futás, Törpe, szedd össze a cuccaid, és induljunk! Sietnünk kell. Fellépő ruhát ott kapsz, csak vizet, ennivalót, váltóruhát és iratokat kell hoznod. Meg telefont.
- Rendben!
- Jaj, még valami! - kapott a mellkasához JiYong. - Ez itt, most már hivatalosan is a tiéd. Teljes mértékben kiérdemelted, hogy mindenki szemében hozzánk tartozhass, hogy a családunk lehess. Viseld büszkén!
Beszéd közben levette nyakláncát és mutató ujjamra húzta a gyűrűt. Meghajoltam, megköszöntem, és újra megcsodáltam az aprócska kis jelképet. Hálás voltam érte, de félte is. Örültem, hogy végül még YG is elfogadott, de tartottam a rajongók reakciójától. Hiszen a BB elment turnézni, én a Got7-höz kerültem, és bár majdnem minden koncerten beszéltek velem Skypeon, bemutattak, és dicsértek a közönségnek, mégsem töltöttem IGAZÁN velük az emúlt heteket.
Nagy izgalommal, és kitűnő hangulattal készültünk az esti koncertre. Igyekeztem mindent a lehető legjobban csinálni és segíteni a többieknek, amiben csak tudtam, de persze mindig arrébb hessegettek a stáb tagjai.
Elindult az utolsó koncert, a naaaaaagy felhajtás, az igazi izgalom. A harmadik szám után berángattak a sminkeshez, átöltöztettek, kicicomáztak és közölték, hogy öt perc múlva színpadra kell állnom, úgyhogy vegyem át még egyszer, utoljára a koreográfiámat. Engedelmeskedtem. Elbújtam a fiúk pihenő szobájába és minden érzelmet száműztem a fejemből, hogy megtölthessem boldogsággal, egy kis szomorúsággal, a dallal és a fiúk jókívánságainak emlékével.
Mikor visszaértem a színpadhoz, kapásból fel is tessékeltek rá. Nem voltam hozzá szokva az ujjongó tinilányokból álló közönséghez, de maga a helyzet ismerős volt. 'Sétálj ki egy körbekerített területre, ahonnan nincs menekvés, és mutasd meg, mit tudsz....'
Hogy múljon az izgalmam, a fiúk beszélgettek velem egy kicsit. Pontosabban, beszéltettek. A kölykökről, a munkáról, arról, hogy haladok a nyelvvel és az állampolgári ismeretekkel, mikor leszek kész a vizsgáimra, hogy érzem magam Koreában, mi tetszik a leginkább és a legkevésbé. Mivel a hét srácnak gyakran kellett valamilyen műsorban szerepelnie, az egyedül töltött perceket választottam legrosszabb momentumaimnak. Amikor már fáradt vagyok a tanulástól, de minden kész van a lakásban és egyszerűen nincs mit csinálnom.
- Hát, nemsokára elkezdheted velünk is a munkát, és aludni sem marad időd.
- Végre! - kiáltottam fel, mire nevetni kezdtek.
- Nos, Park Yuseong, akkor hadd mutassunk be téged a nagyközönségnek, mint új táncost, és kis családszerűségünk, a BigBang friss tagját!
Egy kamerás pacák rohant felénk, JiYong megfogta, megszorította kezem, aztán a magasba emelte. A kamera rázoomolt, hogy mindenki láthassa a csapatgyűrűt, amit ezúttal a fiúk is viseltek- Lassan mindenki megfogta kezemet a levegőben, szinte mint egy csoportölés, a döbbent csendben.
- A kisasszony, annyira közel került mindannyiunk szívéhez, hogy még csak meg sem kellett beszélnünk, magukhoz láncoljuk-e, vagy sem. Ő is BigBang, méghozzá a legerősebb láncszem, a tengely, amely eddig hiányzott. Jobban összevon bennünket, jobban motivál, mint bárki eddig, és úgy gondoltuk, ezt minden V.I.P. tagnak tudnia kell. Kérünk benneteket, fogadjátok jó szívvel, a MI Yuseongunkat!
Ezzel kirohantak, minden elsötétült, aztán reflektorfény villant szemebe, és elindult a Bang Yong Guk, I Remember című dala. Az én dalom.

'Én ezeket kicsinálom!'

30.Fejezet

- Most rögtön? - lepődtem meg, mire csak mosolyogva bólintott.

- Még szép! Így tudni fogjuk, mit mondjunk a YG-ben, és egyúttal a jóváhagyásukat is kérhetem.

- De most próbálnak, ember!

- Tuti, hogy valaki felveszi. Azért lássuk be, elég fontos dologról van szó.

Tárcsázott, kihangosította a készüléket, de T.O.P nem vette fel, így mást hívott.

- Haló! Ugye tudod, hogy veszett rosszkor zavarsz? – hallottam meg SeunHyun hangját.

- Tudom, de ez most elég lényeges téma lenne. Kérjetek szünetet, légy szíves!

- Visszahívlak.

Pár percnyi egymás mellé nézelődés és kényelmetlen csend után csörőgni kezdett JaeBum telefonja.

- Öt percünk van. – közölte kissé ridegen Seung.

- Néztetek már ma délelőtt pletykacsatornát vagy netes oldalt?

- Nem.

- Akkor elmondom a lényeget. A lányotokat és engem összeboronáltak, nem teljesen alaptalanul, ugyanis én odavagyok a csajért, de ő jelenleg nagyon pipa rám, mert nem voltam őszinte vele. JYP és YG nagyon dühösek, irodába hívtak kettőre, és nyakamat rá, hogy az első kérdésük az lesz, igaz-e a dolog. És én nagyon szeretném, ha az lehetne. Tehát, először is, az engedélyeteket szeretném kérni ahhoz, hogy udvarolhassak Yunak. Már persze, ha engedi. És ezzel egyszerre megkérdezném, mit mondjunk a főnököknek.

Néma csend volt a válasz, aztán valaki felállt és távozott, becsapva maga után az ajtót.

-Yu ott van? – kérdezte T.O.P.

- Itt vagyok.

- Te mit mondasz?

- Én nagyon haragszom JaeBumra, úgyhogy most csak nemet. – vetettem haragos pillantást a leaderre.

- És később?

- Őszintén nem tudom. Egy korosztály vagyunk, de….

- De? – kérdezett bele YoungBae.

- Jaj, nem igaz. – fejemet fogtam, nem tudtam, mit mondani, nem voltam elég erős ahhoz, hogy ki tudjam mondani, mit érzek. Szemembe könnyek szöktek, a belső fájdalomtól kezdtem összezuhanni. ’Ha most nem mondod ki, soha nem teheted! Gyerünk! Csak két szó! Nem nehéz, csak a szádat kell használni hozzá. Hajrá!’ Belső hangom ezerrel sipított, bíztatott, szinte hátsón rúgta a lelkem, mégsem bírtam megszólalni.

- Yuseong?

Fejemet ráztam, ezzel jelezve JaeBumnak, hogy nem leszek képes válaszolni.

- Nincs semmi baj, csak gondolkodik.

- Azt kicsit gyorsabban kéne.

- Nem olyan könnyű kérdés ám ez neki Fater!

- Tudom. Te lefateroztál?

- Le. A másik SeungHyun meg Muter. Mert ti ketten játszátok a szüleit. Észrevettem ám!

- Hmm, jogos. Yu, mi a baj? Tudom, hogy van, nem kell látnom az arcod ahhoz, hogy tudjam. Ki vele! Csak én hallak.

- JiYong… - mondta helyettem JaeBum. - Ő a baj. Őt szereti igazán. Tudom, hogy én sem vagyok közömbös neki, de azzal is tisztában vagyok, hogy a hülye szőkét szereti. Viszont ott a korkülönbség, amit nem fogadnak el, meg aztán a turnéitok, miegyéb.

- Halálraítélt dolog, vágom. De ha egyszer így van? Yu! Te döntesz.

- Baba, szerintem válasszatok egy köztes megoldást, aztán majd leültök beszélgetni. Mit szólsz hozzá? – vette át a telefont SeungHyun.

- Rendben, így jó lesz. Köszönöm! Mindenkinek.

- Átadom, Picim. Szeretünk, hiányzol. Nemsokára találkozunk, Mini. Vigyázz magadra!

Nem várta meg, míg válaszolok, tudta, hogy nem menne könnyen, de az utolsó négy mondat már mosollyal hagyta el a száját, ami engem is gyengécske, de valós boldogságra késztetett. Az én anyucim és apucim bizony még telefonon keresztül is tudja, ha baj van. ’Kezdesz eltunyulni, Kisanyám! Hol a kemény csaj, aki voltál, mi?’

JaeBum csak nézett, de nem beszélt. Ahogy én sem beszéltem. A hátramaradt egy órát furcsa légkör jellemezte, senki sem mert a közelemben maradni, féltek rám nézni is. Sokat rontottam, nem figyeltem. Azon agyaltam, mit mondjak majd a főnököknek. Már persze, ha nem rúgnak ki kapásból szerződésszegésért, amit egyébként teljesen megértettem volna.

Fél kettőkor megköszöntük a munkát, lezuhéztam, felöltöztem, kicsinosítottam magam, aztán bevágódtam JB mellé a kocsiba.

- Gyönyörű vagy.

- Köszönöm.

- Mi a haditerv?

- Ha nem rúgnak ki, akkor azt fogom javasolni, ne reagáljunk túlzott mértékben. Várjunk pár napot, hátha lehiggadnak az emberek, addig a BigBanggel is tudok beszélni, talán meg tudjuk oldani a dolgot tragédiázás nélkül.

- Úgy érted JiYonggal.

- Tudod, hogy értem.

- Fagyosabb már nem is lehetnél. Azért, mikor kiszállunk, légy oly kedves és végy fel egy kedvesebb arcot.

- Nem lesz vele gond. – bólintottam, mintha észre sem vettem volna hangjában az élt.

- Így fogsz büntetni?

- Nem büntetlek. Feszült vagyok.

- Csak ne az irodában robbanj fel, rendben?

- Majd igyekszem.

- Yuseong, ugye tudod, hogy talán elköltöztetnek tőlünk?

- Igen.

- De én nem szeretném.

- Tudom.

- Ne tudomozz, beszélj!

- Mit vársz, mit mondjak? Tisztában vagy vele, hogy nem szívesen hagynálak ott titeket, de ezzel járnátok jobban. Ahogy azt is tudod, hogy én azt igyekszem tenni, ami nektek a legjobb.

- Tudom. De ez így nem jó. Légy egy kicsit önzőbb!

- Nem. Nincs rá okom, hiszen csak lógok a nyakatokon, nektek és az öregeknek köszönhetek mindent. A legkevesebb, hogy mindent értetek teszek.

Nem tudott válaszolni, hiszen erre nem is lehetett. Inkább vezetett, parkolt, oldalán velem mosolyogva integetett, hajlongott, ajtót nyitott velem, az irodába terelt, köszönt, leültetett és várt az ítéletre. Sem JYP, sem YG nem szólt, kénytelen voltam én megtörni a csendet.

- A pletykák nem igazak. Tetszem JaeBumnak és ezt nem titkolja, de az érzés nem egészen kölcsönös. Jelenleg inkább bonyolult a dolog, mintsem érthető.

- És, mondd csak, melyik fiúhoz mész hozzá? – tette fel a lehető leggonoszabb kérdést YG papa.

- Mi? – nézett rám bambán Jae.

- Oh, hogy ti erről nem tudtok? A kisasszony hamarosan férjhez megy, vagy távozik a környezetetekből. Épp ezért olyan kiváló alany az együttműködéshez.

- Maga agyonterheli ezt a lányt!

- Az lehet, de így megkapom, amit akarok.

- Mondja, főnök, tényleg hajlandó bevállalni, hogy valamelyik srác karriere derékba törjön, csak azért, mert nem díjazta a jelenlétemet? Na és, ahhoz mit szól, hogy, ha egy karriere behal, a többiek népszerűsége is zuhanni fog legalább negyven százalékot? Mert ugyebár, ez egy öt tagú bagázs. Nem szeretnék szemtelen lenni, vagy kijátszani a cuki vagyok kártyát, de a srácok nem hagyják majd, hogy elmenjek, egyikőjük biztos, hogy az utca közepén kéri meg a kezem, hogy ne mehessek el. Remélem ezzel is számolt, nem csak az ellenszenvével. Szeretem, imádom a fiúkat, és tudom, hogy nem fognak elengedni, hogy nekik nem számítana, hogy rossz szemmel nézik a tényt, hogy négy-hét évvel fiatalabb lányt készülnek elvenni. Ahogy az sem, ha elvesztik a népszerűséget. Emberek, nem robotok, jobban igénylik a személyes törődést, mint a majdnem-biztos állást.

Ahogy beszéltem a férfi feje egyre vörösebb lett, el kellett gondolkodnom, vajon vett-e levegőt monológom alatt. Mikor kezdett lilulni már kezdtem aggódni, de végül fogai szűrve a szavakat közölte, hogy hívjam fel a fiúkat.

- Yuseong, baj van? – kezdte kapásból aggódva T.O.P, mire csak mosolyogni tudtam.

- Ott vannak a többiek is?

- Ji nincs. Hívjuk?

- Kérlek!

- Dae, fuss!

Legvigyorgósabb családtagom valóan futásnak eredt, nem is kellett sokat várnunk, - az űrt a koncertről való csevegéssel kitöltve -, hogy visszérjen, a hallhatóan morcos JiYonggal.

- Mi van már?

- Szia, Ji! Ha mindenki ott van, kihangosítalak titeket. Pillanat!

Mivel még mindig akadt, hogy kínainak bizonyult a telefon, Jae segített nekem, aztán az asztalra tette a készüléket.

- Kész! Kezdheti, főnök!

- Fiúk! – még mindig vörös fejjel, a szemembe nézve tette fel a kérdést. – Tényleg képesek lennétek elvenni ezt a lányt, csak hogy ne menjen el?

Döbbent csend, majd suttogás szűrődött át a vonal túl feléről, aztán T.O.P határozottan válaszolt.

- Igen. Bármikor, bárhol, bármelyikünk. Miért?

- Akkor eltörlöm a feltételt. Nem ér nekem annyit egy nemkívánatos személy, hogy az egyik legjobb csapatomat megutálják. Gratulálok Park Yuseong, megnyerted ezt a csatát. Innentől komolyan veszlek és igyekezni fogok annyira segíteni téged, mint a te nagylelkű barátaidat. – felállt és meghajolt. ’Mi a pihe? Mégis emberből van?’ – Elnézést kérek, hogy kellemetlen helyzetbe hoztalak téged a fiúk és a lakótársad előtt. Sok sikert kívánok a jövőbeni munkádhoz, és arra kérlek, ne ítélj el. A gyűrűt innentől nyugodtan hordhatod, kiérdemelted a helyed a BigBang tagjaként. Gratulálok! – mosolyodott el. A telefon sikítani és csattogni kezdett, a fiúk ujjongtak.

- Ez valami próba volt? Az egész?

- Afféle, kisasszony. Tudnom kellett, kitartasz-e a csapat mellett akkor is, ha az kockázatos. De ezt az ügyet – mutogatott rám és döbbent társamra – még meg kell oldanunk. Felőlem udvarolhatsz neki, de innentől nekik is zöld az út. – bökött ezúttal a telefon felé. – Ha nekik tényleg ennyire fontos, minden bizonnyal nem véletlen a dolog, ezért, ha valakinek közülük megéri a veszélyt, csak tessék. Valami nagyon komolyan megfogta benned a fiúkat. – fordult ismét hozzám. – Nem tudom, mi az, de remélem, hogy én is megtalálhatom benned. Pár napig nem reagálunk a közönségnek, hagyom, hogy elrendezzétek a személyes dolgokat egymás közt, de az eredményről mindenképp tudni akarok. Meg felel így Park úr?

- Igen, természetesen. Gratulálok a személyes győzelemhez Yuseong, szép volt! Te pedig, légy óvatos és ne haragítsd magadra a többieket, értettél? – fenyegette ujjával JYP a Got7 leaderét.

- Igen, uram.

- Milyen gyűrű? – kérdezte már a kijárat felé sétálva.

- Csapatgyűrű a fiúktól. Amikor elindultak YG még nem tartott érdemesnek rá, így nem hordhattam. Ők nem igazán hordják a sajátjukat, inkább előkelő helyen tartják, otthon, én is csak pár hónapig fogom hordani, aztán valahova biztonságba helyezem.

- Értem.

- Mi a baj?

- Semmi. Mosolyt fel!

Kiléptünk az ajtón, a fotósok gépei azonnal kattogni kezdtek, váratlan meglepetésként pedig szembe sétált velem Jackson és Mark. Közrefogtak, átkaroltak, mosolyogva kísértek, miközben Jack a fülembe súgta:

- Sétálunk egyet, hogy enyhítsünk a felhajtáson. Mindannyiunkról küldtünk képet amin a kezed fogjuk, hozzád bújunk, JYP is besegített néhány próbás felvétellel, Mark elkérte az üzlet felvételeit ahol néhány napja jártatok. Nem lesz feszkó, mert ha JaeBumra kimondják, hogy odavan érted, ránk is ki kell mondaniuk. Ami vagy meglesz és akkor megvédhetünk, vagy nem lesz meg és elülnek a dolgok.

- Tetszetős, kedvesek vagytok, köszönöm!

- Érted bármit, Törpi. – csókolt arcon Mark.

- Mit szóltok egy kis kajához?

- Jackson, túl sokat eszel!

- Valamiből izmot kell építeni. – emelte maga elé kezét a kínai, védekezésképpen.

- Na, szép! –nevettem el magam. – Nem vagy így is eléggé kockás?

- Kockából sosem elég. – kacsintott rám, Mark pedig tarkón vágta, amit én vissza is adtam neki, cserébe pedig szúrós, durcás pillantást kaptam. Ingénél fogva lehúztam arcát arcomig és megpusziltam. Jackson „féltékenységből” kergetni kezdte, így JaeBum maradt ismét mellettem. Belekaroltam. Ugyan megeresztett egy gyengécske mosolyt, de a legkevésbé sem tűnt valósnak.

- Mi a baj, JaeBummie?

- Jesszusom, ne becézz, kérlek! – fájdalmas arcában volt valami valódi, de nem tudtam, tovább feszíthetem-e a húrt az utcán sétálva. – Ezt így nem bírom.

- Komolyan el kell beszélgetnem veletek, amikor mindenki hazaér ma.

- Rendben, összetrombitálok mindenkit. – elővette telefonját, bepötyögött valamit, majd eltette. – Hétkor mindenki a nappaliban lesz. Megfelel?

- Meg. Tényleg azért vittél el a haverodhoz, hogy kikúrálódjak?

- Igen.

- És mit akarsz kipróbálni?

- Csak arra gondoltam, hogy mi lenne, ha esetleg megcsókolnálak, de aztán beijedtem.

- Jól tetted. – bólintottam, mire szomorkásan mosolyodott el. – Megérte volna, hogy elverj érte.

- Hülye! – tarkón ütöttem, mire fenéken csípett, cserébe lebokszoltam a vállát. Rinyás kisgyerek módjára kezdte dörzsölgetni a fájó pontot, aztán elém hajolt, orcáját tartva felém, jelezve, hogy pusziljam meg.

A média emberei még az étterembe is követtek bennünket, ezért JaeBum is vidámnak tűnt, de nem volt az igazi. Mark és Jackson, mint mindig, most is gyerekeskedtek, kaját dobáltak és nevettek egymáson, beleettek a másik ételébe, megkóstoltatták velünk sajátjukat.

- Egyébként, nektek nem énekelnetek kéne épp?

- De, de elengedtek, cserébe BamBam, Yugyeom, YoungJae és Junior szenvednek egy kicsit. De bevállalták, hogy kicsit nyugodtabb lehessen a hangulat. Cserébe jövő héten minket kínoznak meg. – ecsetelte Jackson teli szájjal.

- Legyél már kulturáltabb, ember!

- Jól van, na! Majd igyekszem.

Dühöm még nem illant el sem Jackson, sem JaeBum iránt, de Mark szerencsére javított a két srác túlélési esélyein.

- Egyébként, ha egyszer ott sétáltunk tőletek két méterre, minek küldtél nekünk is üzit? – nézett érdeklődve Mark JB-re.

- Hogy tuti ne felejtsétek el.

- De akkor is elfelejthetem. Tök ugyanaz, mintha mondanád.

- Akkor meg nem mindegy? Mit kötözködsz már megint te bambuszevő?

Ezen még én is őszintén nevettem, találó poén volt a Jack-bambusz párhuzam.

- Jut eszembe, mit csináltál Eunmivel? Pár napja rájöttem, hogy már egyáltalán nem idegesít. Sőt, BamBammel beszélget.

- Finoman ráutaltam az ideális magatartásra a környezetetekben. Úgy tűnik sikerült helyesen értelmeznie. Ennyi az egész.

- Hát, Kisanyám, tudsz hatni az emberekre, az tuti. Köszi!

Lepacsiztunk aztán fizettünk, gyalog indultunk haza.

- És JaeBum kocsijával mi lesz?

- Majd holnap elmegyek érte, nem probléma. – legyintett a tini bálvány és lökött rajtam egy picit, hogy meginduljak, de egy arra járó emberben megbotlottam és elestem, egyúttal ügyesen kificamítva a bokámat. ’Remek!’

Elnézést kértem a gyalogostól, aztán megpróbáltam felállni, de nem bírtam ránehezedni a jobb lábamra, úgy érezem, mintha bokámban összecsúsznának a csontok. Egyensúlyomat vesztve zuhanni kezdtem a föld felé, de Mark ott termett és szó nélkül a karjába kapott. Mivel a lakás közelebb volt, mint a cég épülete, arra indult, szapora léptekkel. Többször is megpróbált átvenni tőle Jackson és JaeBum, de nem engedte, eltökélte magát amellett, hogy ő cipelje haza a hátsóm. Mivel a lift rég elromlott az épületben, a lépcsőt kellett igénybe vennünk, amelyen derekamat karolva segített felugrálni, hiába győzködtem arról, hogy egyedül is feljutok.  Az emeletünkre érve ismét karjába kapott és egészen ágyamig cipelt. Ott letett, lehúzta rólam a cipőt, a zoknit, feltűrte nadrágomat és óvatosan megvizsgálta, forgatgatta bokámat, aztán kirohant jégért, amit olyan óvatosan tett lábamra, hogy szinte nem is éreztem az égető hideget. Aggódva nézett rám, de én csak mosolyogtam lovagiasságán. ’Hogy lehet ilyen cuki?’

- Nagyon fáj?

- Nem is érzem.

- Nem hiszek neked. Ráállni sem tudtál.

- Holnapra kutya bajom sem lesz, tűsarkúban is parádézhatnék.

- Azért arra kíváncsi lennék…

- Oké, holnap táncolunk egyet, mit szólsz hozzá? – kacsintottam.

- Hetek óta várok rá.

- Bocsi!

- Semmi baj. Majd megtáncoltatlak így! – kapott fel ismét, hogy aztán megforgasson és mellkasához szorítson. Ringatott egy darabig, én átkaroltam nyakát, ő mélyen szemembe nézett. – Miért félsz tőlem?

- Nem félek tőled.

- Akkor miért nem engedsz közelebb?

- Mert nem lehet. Nem szabad. És egyébként is, tudod, hogy mi a helyzet.

- Tudom. De talán változhatna. Ha csak egy kicsit beengednél a szívedbe. Ha csak egy kis esélyt adnál. De nem teszed. És ezzel meg tudnál ölni engem.

- Nem tehetem.

- De miért?

- A szerződés miatt.

- Akkor JaeBumot sem engedheted közelebb.

- De, mivel a média összeboronált minket. Ha szükséges a jó híretek érdekében járnom kell egyikőtökkel. Pár nap múlva kiderül, hogy JaeBum lesz-e a fiúm vagy sem. Addig meg sunnyogunk.

- Engedj egy kicsit közelebb, kérlek! Csak egy icipicit!

- Nem lehet. Sajnálom.

- Nem érdemelnék egy esélyt? Egyetlen egyet?

- De, csakhogy aláírtam azt a papírt. És nem fogok változtatásért esdekelni. Így védelek titeket egymástól és magamtól is. Egyébként sem értem, mi olyan nagy cucc bennem. Így el sem kell gondolkodnom rajta. – vontam vállat.

- Elmondom én neked. – letett, mellém ült, úgy beszélt tovább, szinte súgva a szavakat. – A gyönyörű hajad, a ragyogó szemed. Az apró, finom kezeid, a csípőd, a derekad, a formáid. A lelked, az a nagy és érzéssel teli szíved, a kedvességed és önzetlenséged, az erőd, az eszed. – Minden említett testrészemet finoman simította, míg belső értékeimet ecsetelte behunyta szemét. –És a szád. Ezek a puha, csókos ajkak, a cakk, az örök mosoly a sarkában, ez a szín, a finom rezdülések, és ahogy rágod, ha zavarban vagy. Csodás nő vagy. Ez az, ami annyira vonz minket.

- Ha tovább bámulod a szám, még beleég a retinádba.

- Nem bánnám.

- Mark, nem csókolhatsz meg! Megtiltom.

- Nem teszem, amíg te nem teszed meg. Ígérem.

- Köszönöm! Mennyi az idő?

- Hat negyven. Mindjárt gyűlés.

- Igen…

- Valami baj van?

- Afféle. Mindjárt megtudod. Adsz egy fáslit vagy valami hasonlót? Rá kéne kötnöm a jeget a bokámra.

- Hagyd, majd én! – A másodpercek alatt előkerített kötszerrel finoman rögzítette a kis csomagot, aztán lábra segített és kitámogatott a nappaliba, ahol a dohányzóasztalt szemeltem ki ülőhelyként, míg a fiúkat rövid instrukcióval rendeztem el.

- Yugyeom, YoungJae, BamBam, Mark a kanapéra, a maradék eléjük a földre!

- Bajban vagyunk? – kérdezte BamBam.

- Nem vészes. De azért nem is olyan könnyű téma. Ha mindenki elhelyezkedett, lássunk is neki! Van itt néhány aprócska észrevétel – mutattam fejemre -, amit szeretnék megosztani veletek rögtön az után, hogy az elöl ülő hárommal színt vallattam. Mert bennetek srácok, ma csalódtam. JaeBum, te átvertél, Junior, te bajba sodortál, nem csak engem, és végül Jackson, elolvastam a levelet. Na, ki kezd?

Pár másodperc csend után Jackson szólalt meg végül.

- Oké, kezdem én. Nem biztos, hogy bírni fogjátok a fejem ezután, de azért próbálkozzatok, jó? Szóval, én nem azért tudtam, mit csinált Yuseong mielőtt közénk került, mert felismertem a viselkedéséről, hanem mert láttam egyszer. Még régen, amikor rossz társaságba keveredtem, mielőtt eldöntöttem, mit kezdjek az életemmel, én láttam t küzdeni. Amikor pedig Mark megpróbálta visszakeresni az útját, én hátráltattam. Sajnálom.

- Itt nem azzal van a baj, hogy én nem tudtam, hanem hogy ahelyett, hogy őszinte lettél volna, hátráltattad a társadat. Nem haragszom rád, csak hülyeség volt. Srácok?

- Baszd meg te kibaszott kínai! Részemről ennyi. Valaki más? – nézett körbe Mark. Senki nem felelt.

- Köszönjük a hozzászólást, Wang, kérlek, ülj le! Következő?

- Azt hiszem, én jövök. – Állt fel Junior. – Ami azt illeti, elég nagy hülyeséget tettem, és igen, bajba sodortam vele nem csak Yuseongot, hanem JaeBumot is. Én küldtem el a képeket és felvételeket az egyik újságnak, de azt hittem, nem csinálnak ekkora felhajtást. Tudom, nem mentség. Elnézéseteket kérem!

- JaeBum?

- Eddig megúsztuk, akkor verem el, ha kicseszik velünk a média.

- Miért tetted, Junior?

- Mert tartottam tőle, hogy megbántod a leaderem érzéseit. Tudod, igazából nagyon érzelmes ember, nem akartam, hogy összetörd a szívét. Reméltem, hogy így elérem, hogy te is beleszeress.

- Értem. Köszönöm. Leülhetsz. JaeBum, te jössz!

- Ez most komoly? Mit kéne elmagyaráznom ebben a többieknek?

- Amit csak akarsz, nem szólok bele az előadásmódba, a lényeg, hogy tudják, mi történt.

- Aish, rendben. Hát szóval, srácok, uhh…. öhm…. Én azt mondtam Yunak, hogy bejön nekem Jr, azért, hogy közelebb kerülhessek hozzá és esetleg a közeljövőben kapjak tőle egy esélyt. Lényegében véve belerángattam egy ál-kapcsolatba, annak a reményében, hogy igazivá válhat. Ez volt ma a probléma kettőnk közt.

- Hát, ez durva volt, haver. – szólalt meg a döbbent csendet megtörve Jackson. – És még az hittem, én csináltam a legnagyobb ökörséget…

- Köszönöm Jae, ülj vissza! Akkor most jöjjön az az apróság, amit észrevenni vélem. Azt hiszem, bár a munkában határtalanul, de személyesen egyáltalán nem bíztok meg egymásban és ez nagy probléma lehet később. Szeretném, ha gondolkodnátok ezen, és megpróbálnátok esetleg változtatni. Nem erőszak, csak javaslat. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna mondani. Ha van hozzáfűzni valótok, szívesen hallgatom.

- Te sem bízol meg bennünk. – nézett rám komolyan Junior. – Négyen a hétből nem tudjuk, mikről álmodsz, mire emlékszel.

- Mert így jobban jártok. Nem volt leányálom az életem. Végigharcoltam, egészen addig, amíg emlékszem. Csak edzések, harcoktatás, meccsek, aréna. Nem átvitt értelemben mondtam a harcot. Emiatt vagyok tele hegekkel… Részben emiatt. A másik része a futatómnak köszönhető. Előszeretettel büntetett azzal, hogy csuklónál fogva fellógattatott a pincében, aztán – meglepő, mennyi féle van – késeket próbálgatott a büntis testén. Legfőképp a hasán. Aztán napokig lógva hagyni. Elég gyakran ellenkeztem a hapsival.

Döbbent csend telepedett a lakásra, amit csak a srácok egyre hevesebb légzése tört meg. Mark és JaeBum is csak nézett maga elé, pedig ők lényegesen többet tudtak az egészről, mint a többiek.

- Mondtam, hogy jobb lett volna, ha nem tudjátok.

- De mégis, hogy lógtál meg?

- Kicsikartam egy büntit, előtte erőt gyűjtöttem, hogy mindenképp erőben maradjak a kínzás után is, aztán mikor a gorillák bejöttek, hogy leszedjenek, megvertem párat és sprinteltem az ajtóig. Ott átküzdöttem magam még két régen őrön, ajtón belül illetve kívül, és végül futottam, amíg bírtam. Viszont arra nem emlékszem, hogy bementem volna a YG-be, ellentétben rahedli fényszóróval. Valahol az autópálya környékén vesztettem el a fonalat.

- Na várj, nekem ez magas. Hagytad, hogy megkéseljenek, lógni-vérezni hagyjanak és még képes voltál verekedni, meg a következő városig futni? – képedt el Jackson.

- Ebből állt az életem, igazából, ha csak egy réteg őr lett volna, talán meg se kottyan a dolog. De sajnos nem volt teljesen agyalágyult, így sok sebet szereztem be.

- És akik ott maradtak?

- Ők még mindig azt az életet élik, amit nekem is kellett. De ez nem a ti bajotok, majd én megoldom.

- Hogy érted azt, hogy majd te megoldod? – kérdezte fenyegető hangon JaeBum.

- Ismersz. – vágtam rá azonnal, tudván, hogy ebből majd megérti a lényeget, de balszerencsémre nem óhajtotta magában tartani.

- Nem engedlek vissza! – közölte határozottan a leader. – Inkább varrok a nyakadba négy vadállatot, mint hogy hagyjalak visszasétálni oda.

- Nem érsz sokat velük. – jegyeztem meg sötéten, mire dühösen csapott az asztalra. Yugyeom és BamBam is nagyot ugrott ijedtében, Jackson szeme szikrákat szórt a fiú felé.

- Nem mehetsz vissza!

- Te hagynád a társaidat? Hagynád, hogy tovább kínozzák őket, hogy meghaljanak egy meccsen? Nem. Hát én sem. Felelős vagyok értük, mindig az voltam és leszek.

- De ez öngyilkosság! – kiabált.

- Nem vagyok olyan törékeny.

- Yuseong!

- JaeBum?

- Nem foglak elengedni.

Ösztönöm, ami gyakran sodort bajba, ismét átvette az uralmat.

- Nem vagyok a tulajdonod, Im JaeBum. Ha nem tetszik a terv, ne gondolkozz rajta! Én mindenképpen kihozom a társaimat onnan, mert, még ha bele döglök is, jobb életet adhatok másfél tucat embernek. Nekem megéri.

- De nekem nem, ha elveszítelek.

- Az hidegen hagy. – feleltem fagyosan. – Na, most már tudjátok, honnan jöttem. Még nem teljesek az emlékeim, de már most tele vannak undorító dolgokkal. Éppen ezért, többé nem vagyok hajlandó a múltamról mesélni. Van még valakinek bevallanivalója? – Válasz nem érkezett, csak értetlen és dühös pillantások. – Jó. Akkor köszönöm, hogy leültetek elem, és arra kérlek benneteket, hogy próbáljatok javítani a személyes bizalmatokon is. Ennyi lenne.

Egy darabig még ültünk ott, némán, aztán szép lassan mindenki visszatért megszokott teendőihez, csak Mark és JaeBum maradt a kanapénál.

- Mark, segítenél bemenni? – biccentettem szobánk felé.

- Majd én. – pattant fel a leader, de mivel tudtam, csak újabb monológot kellett volna végighallgatnom a szobába érve, gyorsan lehűtöttem.

- Nem téged kértelek.

Mark nagyot sóhajtva feltápászkodott és besegített a szobába, de miután leültetett nem mozdult mellőlem.

- Mi a baj?

- Nem értelek. Nem értem, miért kockáztatod az életed, ha lehet, hogy nem is tudsz segíteni azokon az embereken. Inkább a rendőrségnek kellene szólnod.

- Nem hinném, hogy tudnának segíteni az ügyben. Szinte minden fakabát a futtatók és a szervezők kezében van, a maradék pedig tehetetlen. Nem véletlen, hogy sosem buktak le.

Kezemet a vállára tetem, hogy kicsit megnyugtassam, de érintésem nyomán felszisszent és arrébb lépett.

- Fáj a vállad?

- Nem vészes.

- Istenem, te lökött! Megerőltetted magad, mi? Miért nem adtál át valamelyik srácnak?

- Nem tetszene az indok. – leült, vállamra hajtotta fejét, mélyeket lélegzett, mintha nyugtatni próbálná magát.

- Azért csak mondd el!

- Ha megígéred, hogy nem bántasz érte.

- Ígérem.

- Csak az én karomba tartozol, csak én tarthatlak olyan közel magamhoz. – suttogta.

- Jaj, Mark… - fújtam nagyot.

- Nem jaj. Szerelem. – fejét felemelve mélyen szemembe nézett.

- Mark!

- Tudom, nem csókolhatlak meg. Pedig, ha most nem teszem, talán soha. De, ha cserébe nem haragszol rám és a közeledben maradhatok, megéri szenvedést.

- Buta vagy.

- Lehet, de akkor is az én karjaim közt van a helyed, Baba.

- Van még dolgotok ma?

- Nincs.

- Akkor hozz valamilyen testápolót, agy, ha van, izomlazító krémet.

- Van itt. Vettem, hogy legyen, ha meghúznád valamidet. A kutya se gondolta, hogy keményebb vagy, mint bárki a házban. – vigyorgott, miközben szekrényéhez lépve kotorászni kezdett.

- Na, ezért nem kérek bocsánatot. – nevettem fel.

Kezembe adta a kencét, mellém ült, ölébe emelte lábamat és leszedte róla az olvadozó jéggel teli tasakot.

- Ez ronda lesz. Add a krémet!

- Nem kell, nincs rá szükségem. Holnapra tényleg nyoma sem lesz. Vedd le a pólód!

Kétkedve bár, de eleget tett a kérésnek.

- Fordulj meg!

- Mit tervezel?

- Megelőzöm a holnapi hisztit.

Nagy adag krémet masszíroztam bele bőrébe, aztán oldalra fordítottam, hogy karizmait is ellazíthassam, miközben ködös tekintettel nézte szemem, követte mozdulataimat, mindkét oldalon. Bár tudtam, mi járhat fejében, hallani kívántam hangját.

- Ennyire érdekes?

- Ne haragudj! – suttogta. Arca közeledni kezdett enyémhez, de félúton megállt. – Aish, nem szabad. Hogy tudsz folyton ilyen pillanatokat teremteni?

- Nem tudom. – szinte hang nélkül mondtam, nem találtam magamban az erőt, hogy rendesen megszólaljak. Engem is meglepett, de olyan remegés futott végig rajtam, mint hetekkel azelőtt a próbateremben YoungBaeval, de ez úttal azt is tudtam, mit jelent. Abban a pillanatban mindennél jobban vágytam csókjára, még a következmények teljes tudatában is. ’Mi a frász?! Ébresztő, nem kéne hülyeséget csinálni! Totál megzakkantál? Ne nézd a száját, észreveszi! Hé! Ne! Ne csináld! Ne!’ Belső hangom visítva tiltakozott, de nem tudtam rá hallgatni. Szívem dobogása elnyomott minden egyéb ingert, csak Mark és én léteztünk, és az erő, ami egyre inkább vonzott felé. Kezem kezére tettem, ő pedig megszorította. Lassan, mintha attól tartana, felébredek a csodás kábulatból és ellököm magamtól, közelíteni kezdett. Először homloka ért homlokomhoz, aztán orra hegyével finom köröket írt le enyém körül. Végül édes ajkát számhoz érintette, bal kezét térdemtől combomig futtatta, jobbjával szorosan fogva jobbom, majd azzal is áttért combomra. Óvatosan emelt fel, puhán ültetett ölébe. Egyre hevesebben és hevesebben csókolt, én pedig élveztem, hogy vadságot hoztam ki az amúgy csendes fiúból. Keze hátamon és oldalamon vándorolt, meg-megszorította csípőmet, míg én őt simogattam, néha gyengéd karmolásokkal hevítve amúgy is heves hangulatát. Nem volt elég a levegőnk, kénytelenek voltunk elválni egymástól egy pillanatra, amit ő arra használt ki, hogy nyakamhoz bújva erősen magához szorítson, én pedig finoman végigsimítottam karján és nyakán, mire megremegett és hirtelen ötlettől vezérelve erősen tartva engem megfordult. Lefektetett, rám dőlt, nyakamat, arcomat, számat csókolta, ujjait enyéimmel összekulcsolva tartott lent.

- Mark!

- Tudom. – súgta nyakhajlatomba. Finom puszikkal halmozta el mellkasom és nyakam környékét, mellém feküdt, de jobb keze még mindig nem eresztette enyémet. Maga felé fordított, egymásba kapaszkodó kezünket közénk húzta, aztán szemembe kancsalított, amitől felnevettem.

- Hogy lehet ilyen édesen nevetni?

Válaszra már nem futotta, mivel JaeBum nyitott be lassan, kerek szemekkel pislogva ránk.

- Zavarok?

- Nem, csak pihizünk picit.

- Félmeztelenül?

- Megmasszírozott. – öltött nyelvet a rapper leaderére, mire az felkapott egy párnát és hozzávágta, majd durcás arccal, orra alatt dünnyögve távozott.

- Persze neki jár a masszás....