40.Fejezet

A kanapén ücsörögve nyammogtam a rament, míg JiYong csak engem bámult. Kezdett kissé kényelmetlenné válni a helyzet, de nem volt hangulatom tenni ellene. "Ha ennyire érdekes vagyok, tessék csak bambulni... Aish, mintha cirkuszi majom lennék."
- Miért nem akarsz hozzám jönni? Én szeretlek, tudnék rólad gondoskodni és mindezért csak annyit kéne tenned, hogy megengeded, hogy gyűrűt húzzak az ujjadra.
- Nem akarhatsz elvenni, az tiszta agyrém lenne. Te szabad vagy, mint a madár, nem bírnád elviselni, hogy le légy kötve. Rádásul nem szeretnék életem végéig házas maradni, most valaki olyan kell, akivel pár évig egy fedél alatt tudok élni, aztán szabadon eresztjük egymást.
- El bírnám viselni, hogy te leköss. Bármikor, bármeddig.
- Ji, ezt csak hiszed. Ne áltasd magad, jó?
- Tudod, mennyire rosszul esett, amikor azt mondtad, szerelmes vagy?
- Ez már lényegtelen. Nem tartott huszonnégy óráig sem a kapcsolatunk, és azt hiszem, nem is fogjuk újraindítani, soha.
- Ki volt az?
- Miért épp Jacksont küldted utánam, amikor összevesztünk?
- Azt nem nevezném veszekedésnek. Sokkal inkább mondanám, hogy kis híján megerőszakoltalak.
- Mellékes. Miért őt küldted?
- Megérzés volt. Ami ezek szerint bejött, igaz?
- Igen. Aztán kiderült, hogy nem olvasta el a szerződést, és felháborodott. Képes lett volna engem hibáztatni miatta. De mindegy is. A lényeg, hogy most egy ideig sokat fogok nálatok lógni, mert, bár nem fogunk túl gyakran összefutni, még az is sok lesz, hogy együtt lesz próbánk.
- Hozzámentél volna?
- Nem, JiYong. Akadj le erről a témáról!
- Nem. Nem, nem, nem.
- Már megint miért? Mi zavar benne ennyire?
- Az, hogy szerintem nem mondasz igazat. Valaki jobban vonz, mint kellene, még akkor is, ha Jacksonba szerettél bele. Ki az?
-  Nem lényeg, nem tartozik rád, és legfőképpen, szűnj meg engem elemezgetni! Rosszabb vagy, mint egy pszichológus.
- De tudni akarom, ki az. Tudnom kell. Gondolod, hagyni fogom, hogy magadban szenvedj éveken keresztül, aztán átmenj bolond macskás vénasszonyba?
- Nem kell tudnod neked semmit.
- Yuseong, szeretsz te engem?
- Imádlak.
- Annyira, hogy bízz is bennem?
- Tudod, hogy nincsenek bizalmi problémáim veled kapcsolatban.
- Akkor miért nem hagyod, hogy segítsek?
- Mert neked semmi sem fájna jobban, mint nekem segíteni ilyen téren.
- Túlságosan is törődsz az érzéseimmel. Mégsem eléggé ahhoz, hogy elfogadd őket.
- Ez két külön dolog.
- Viszont probléma kettőnk közt.
- Jobb lenne, ha inkább SeungHyunhoz mennék legközelebb.
- De te mindig ide jössz.
- Mert te nyugtatsz meg a legjobban. Aztán meg kiidegelsz.
- Én téged? Nem inkább fordítva?
- Kölcsönösen.
- Igyunk egyet, jó?
- Kizárt. Te rám másznál, én meg ezt nem akarom. Inkább visszahívom a csajod.
- Egyáltalán nem jött be, csak tombolni akartam.
- Épp egy rajongón?
- Legalább megtudja, hogy nem minden arany ami fénylik.
- Te hősök hőse, hogy is nem jutott az eszembe, hogy csak tanítani akartad a kislánykát?
- Ezt egy szóval sem állítottam. De a szuszt is kidugtam volna belőle. Aztán hazaengedem.
- Úriember vagy.
- Úriember csak neked vagyok, csak neked leszek. Igyunk!
- Jó, de előre szólok, nagyon pipa leszek, ha megpróbálsz ágyba cipelni.
- Megéri a kockázatot.
Ittunk, aztán megint ittunk, közben mindent elmondtunk egymásnak, amiről úgy gondoltuk, el kell. Ji többek közt elmesélte azt is, hogy míg én tudatmentes állapotban feküdtem a közös dormban, ő mindent elmondott magáról, mert azt hitte, nem fogok rá emlékezni, mert sosem ébredek fel. Azt is elmondta, hogy legfőképp azért tekintett rám ferde szemmel, mert megijedt, mikor végül magamhoz tértem, és amint a szemebe nézett elkapta valamiféle vágy, hogy újra beszélni kezdjen nekem az életéről.
- Aztán lesett, hogy beléd estem, míg pihentél.
- Nem pihentem, hanem kómáztam, és nem lehet beleesni senkibe, akivel nem beszélgetsz.
Ekörül kialakult egy kisebb filozófiai vita, melynek végén ő az amerikai film stílusú lezárásba vetette minden hitét, tehát megpróbálta belém-csókolni a szót. Nem járt sikerrel, mivel még ittas állapotban is erős reflexeim voltak. Épp csak elfelejtkeztem a mozdulataim sebességéről, arról, hogy kénytelen vagyok lassabban mozogni, mint azt egész életemben tettem, mert bizony képes halálra rémíteni egy embert, ha a másik túl gyorsan moccan. JiYong is kellőképp beijedt, majd újrapróbálkozott. Kénytelen voltam a kanapéra nyomni, majd előkotorni köntöse zsebéből a mobilját, hogy SeungHyunt zaklassam.
- Tudod te, mennyi az idő?
- Seung, szia!
- Yuseong?
- Igen, Álmi, én vagyok az. - mosolyodtam el.
- Miért lógsz te Jinél?
- Mert nem akarok otthon lógni. Viszont ez a hisztigép bepiált és próbálkozik, átmehetek hozzád?
- Gyere! Csak ne várj kényelmet! Mellettem alszol.
- Nem baj. Csak eressz be, mert nincs kulcsom.
- Igyekszem ébren maradni. Ittasnak tűnik a hangod.
- Mert az vagyok. Puszi!
Kinyomtam a telefont, mielőtt visszakozhatott volna.
- Elmegyek Ji, aludj!
- Nem akarom, hogy elmenj! Elküldted a játékszerem, most meg itt akarsz hagyni. Nagyon gonosz nő vagy!
- Te kértél segítséget, én csak jó fej voltam. Viszont te most nem vagy jó fej, úgyhogy átmegyek SeungHyunhoz, mert ő nem fog piszkálni, mint te.
- SeungHyun fülig szerelmes beléd, de elkönyvelte magában, hogy elutasítanád, ezért inkább nem is említette soha. Azért játssza az anyádat, mert erre van szükséged, de ne várd, hogy kibukjon, mert nem fog. Nagyobb az önuralma, mint bárkinek aki ismerek, akkor járnál a legjobban, ha hozzámennél. Tisztel és szeret annyira, hogy elengedjen, ha el akarsz menni, hogy továbbra is titkolja az érzéseit, ha csak egy barátra vágysz férj személyében, és elég erős ahhoz is, hogy ha mégis érzelemre vágysz, meg tudja azt adni neked. Bármit, amire úgy veszi észre, hogy szükséged van.
- Te most kampánybeszédet tartasz érte?
- Kénytelen vagyok. Ha már hozzám nem jössz, vele tuti, hogy boldog leszel. A legjobbat akarom neked, és az SeungHyun.
- Az ott nem könny, ugye?
- Baj, hogy megsiratom a szerelmem?
- Hmm. Indulok.
- Válasz nélkül hagysz?
- Miattam nem kell sírnod, én mindig itt leszek, mindig figyelni fogok rád, épp csak nem engedlek annyira közel, mint azt te szeretnéd. Válasz nélkül hagylak, mert erre nincs válaszom. Felesleges és kész.
- Seung jobb, mint én. Ő legalább nem terhel téged.
- Unom, hogy mindenki nonstop csak szerelmet vall. Hagyj békén az érzéseiddel. Seung csinálja a legjobban. Hagyja, hogy magamtól találjam meg a hozzá vezető utat.
- Ahh, tehát ő az, aki vonz téged.
- Jó éjt, JiYong! Aludj, aztán kezdj el gondolkozni, mert részegen túl kacifántosan dolgozik az agyad. Én megyek.
- Tudod, hogy valahányszor megjelensz, vagy hozzám szólsz, abban reménykedem, végre észreveszel? Tudod, milyen érzés, mikor a kelleténél nagyobbat dobban a szíved, és nem tudsz mást tenni, csak állni és várni, hogy egyszer majd más szemmel nézzen rád az, akit te mindvégig figyeltél? Tudod, hogy minden érintésed nyomán bizsereg a bőröm, hogy eláll a lélegzetem a mosolyodtól? Tudod, mennyire összezsugorodik a gyomrom, ha megölelsz? Szinte remegek a közeledben, ezt sejtetted egyáltalán? Na és azt, hogy amikor hagytad, hogy megcsókoljalak, mennyire boldog voltam? Úgy éreztem, enyém a világ, amíg hozzám tartozol. Aztán egyszer csak már nem tartoztál hozzám, én meg azt sem tudtam, mi történt. Egyszerűen csak nem foglalkoztál velem, vagyis nem úgy, mint előtte, és a mai napig úgy érzem, az én hibám ez az egész, hogy valamit elrontottam, hogy nem mondtam időben, mennyit jelentesz nekem.
- Nem tudtam, JiYong.
- Csak annyit kérek, hogy erre ne emlékeztess holnap, mert józanul egyszerűen nem tudom elviselni a gondolatot, hogy most már mindent tudsz.
- Rendben.
- Érzel így bárki iránt?
- Nem. "Hazug liba! Nem lenne egyszerűbb végre megadnod magad? Nem, nem érdemled meg a boldogságot, hisz gyilkos vagy. Csak kussolj tovább, vagy tereld el a figyelmed! De meddig?"
- Hazudsz. Tudom, mikor hazudsz nekem. Beleremeg egy kicsit a kezed.
- Mindig remeg a kezem.
- De nem annyira, mint mikor hazudsz. Szeretsz engem?
- Igen.
- Mennyire?
- Nagyon. Ha nem így lenne, rég bántottalak volna.
- Így meg kínzol.
- Nem az én hibám, téged a puszta létem is kínozna.
- Az kínoz, hogy én már nem létezem számodra. Tényleg szerelmes voltál Jacksonba?
- Igen.
- Akkor miért remeg a kezed?
- Mert egyre idegesebb vagyok. Most már tényleg megyek. Szia!
Kiléptem az ajtón, és már el is engedtek a lábaim. Haladásnak számított, hogy vissza tudtam tartani az ájulást, míg JiYong hozzám beszélt, az viszont nem, hogy cserébe annyit feküdtem a földön, hogy fájni kezdett az oldalam. "Mennyi lehetett? Tíz-tizenöt perc? Vagy annál is több?Oh, szuper, hiperventilláció. Mi is a teendő ilyenkor?"
- Mélyebb levegőt kell venned. Mélyebbet. Remek, még párat! Ez az, jól csinálod. Csak mély levegőket, így-így. Nincs semmi baj, csak egy kis túllégzés, hamar túl leszel rajta. Csak ügyesen, mélyeket. Nagyon jó. Jobban vagy már?
- Miért ücsörögsz mellettem a jéghideg kövön, te idióta?
- Hallottam, hogy eldobtad magad. Gondoltam megvárom, míg felébredsz, csak hogy tudjam, mennyit romlott az állapotod. Több, mint húsz percig eszméletlen voltál, hát rád hívtam a mentőket. Kapásból megmondták, miért történik meg rendszeresen. Elfáradt a szervezeted, túl nagy a stressz. Én azt is tudom, mi okozza. Fel kéne adnod az önmarcangolást, ezzel csak tönkre teszed magad. Ami megtörtént, megtörtént, nem változtathatsz rajta, épp ezért túl kell végre lépned annak a gyereknem a sorsán. Nem te akartad, hogy megtörténjen, rád erőltették, hisz csak így segíthettél a társaidnak. Fogd fel végre, nem a te hibád.
- De igen, az. Én tettem, az én bűnöm.
- Nyugi, nyugi, ne kezdd újra! Mióta van ez?
- Harmadik. - ziháltam, a biztonság kedvéért kezemmel is mutatva a mennyiséget.
- Miért nem szóltál róla?
- Nincs... hozzá... közöd.
- Biztos vagy benne? Mi van, ha ez az utcán történik meg? Akkor mihez kezdesz?
Pár másodpercig még mélyeket lélegeztem, majd ismét a régi voltam, így megfelelőképp vághattam vissza.
- Fekszem a földön, míg fel nem ébredek, vagy rám nem uszítják a mentőket. - mosolyogtam kedélyesen.
- Haláli a humorod, mit ne mondjak. - forgatta meg szemeit a vénember. - Gyere, nem engedtem, hogy elvigyenek. Seungnak már írtam, hogy nem vagy jól, nem tudsz elindulni. Aludjunk!
- Totál józannak tűnsz.
- Nem volt nehéz kitisztulnia a fejemnek, mikor láttam, hogy gáz van. Erről tudnom kellett volna, de nem tudtam, nem mondtad, és ez minden mást kiütött a fejemből. Nem bízol bennem?
- Nem ezzel van baj. Bőven akad elég saját gondotok, nem akarom még az én gyengeségemmel is tetézni. Megoldom egyedül.
- Aha, azt láttam. Mondd el, ha valami nem stimmel. Csak mondd el!
- Hogy aztán idegbeteg legyél?
- Hogy ne kelljen mindig másoktól kérdeznem, mi van veled.
- Eddig ezt tetted?
- Hogy máshogy tudnék ennyit?
- Mit tudom én, biztos médium vagy, vagy valami. - vontam vállat. Valóban többet tudott annál, mint amit én elmondtam neki, de annál is, mint amit a BigBang vénei tudnak. "Szóval a kölyköket zaklatja?"
- Min gondolkozol?
- Lefagyott az oldalam.
- Nekem meg a hátsóm. Bemegyünk végre?
- Menj csak, én sétálok egy kicsit.
- Tizenegy óra van, mégis hova akarsz menni már megint?
- Nem tudom. Csak... el. - Olyan arcot vágott, mintha alig egy pillanattal azelőtt felpofoztam volna beszéd helyett. - Baj van?
- Menj! Menj csak, nehogy itt maradj! Miért is tennéd, hisz csak idegesíted magad rajtam, valahányszor itt vagy. Elvégre az még játszik, hogy cukiskodj a többiek előtt, de az már nem, hogy meghallgass amikor őszinte vagyok veled. Ugyan, minek az? Neked csak felesleges nyűg ez az egész. - döngette mellkasát túl hangosra sikeredett monológja végén.
Nem tudtam mit reagáljak, csak ültem vele szemben, némán, ijedten. Ha elmegyek, igazat adok neki, ha megszólalok csak még idegesebb lesz, ha nem csinálok semmit, talán megnyugtatja magát. Perceken keresztül bámult a szemembe dühös, mégis elkeseredett tekintettel. "Vajon min jár az agya?" Nem mertem megkérdezni, nem mertem arrébb nézni, vagy bármi mást csinálni. Hagynom kellett, hogy eldöntse, mit vár a helyzettől és megfelelőképp válaszolhassak, de hosszú ideig nem történt semmi. Aztán Ji egyszer csak felállt, mire én is felpattantam, de nem várt dolgot tett. Kinyitotta lakása ajtaját, belépett, vetett rám még egy pillantást, majd bevágta az ajtót. Csak álltam, gondolkodtam, mit tegyek, de semmi sem jutott eszembe. Agyam teljesen eltompult a rapper utolsó pillantásától. Nem volt sem csalódott, sem rosszindulatú, csak hideg. Rettentően hideg.
Egy idő után megjelent Mark, beszélni kezdett hozzám, de nem tudtam rá figyelni, ő pedig szemforgatva karon ragadott és vonszolni kezdett maga után. Betuszkolt autójába, aztán kiimádkozott onnan a dorm mélygarázsában. Felvezetett a lépcsőn, lassan, minden egyes lépésemet figyelve, hogy ha mellélépnék kábultságomban, el tudjon kapni, aztán teljesen megszakadt a kép.
Reggel a saját ágyamban ébredtem, fehérneműben és pizsamában, ami tőlem szokatlan volt. Felültem és körbepillantottam, de nem találtam Markot. Hirtelen bevillant a gondolat, hogy egészen JiYong lakásától a képszakadásig szinte folyamatosan fogta a kezem. Még a kocsiban is. A gondolattól furcsa késztetésem támadt, hogy megkeressem, így azonnal felpattantam, lábam viszont nem a földet, hanem valami puhát ért, amiben rendesen el is tanyáltam.
- Mi a... Mark?! Omo, ne haragudj, kérlek! Jól vagy?
- Minden oké. - pislogott fáradtan barna haja mögül. - Miért keltél fel?
- Sajnálom a tegnapit. Hogy neked kellett értem jönnöd és én nem reagáltam szinte semmire. És köszönöm, hogy fogtad a kezem, míg hazaértünk.
- Igazából a lépcső tetején elájultál.
- Akkor ezért nem emlékszem onnantól semmire?
- Az a sanda gyanúm... - mosolygott gonoszkásan.
- Sajnálom.
- Minden rendben lesz, ne félj!

39.Fejezet

Gyűrötten és izzadtan ébredtem Mark sikítozó vekkerére.
- Aaaaah, minek állítottad be?
- Hogy felkelj. - mormogott másik oldalára fordulva. - Meg hogy én is felkeljek.
- Akkor kezdetnek kinyomhatnád a vackodat.
- De te közelebb vagy.
- Miért van már megint az én ágyamnál? - bújtam a párnám alá.
- Mert nálam van a sportórád, a napszemüveged meg a púdered a többi kencével együtt. Nyomd már le!
- Mert ki kell sminkelned, és különben is, te raktad oda. - vágtam a takarógombóchoz szegény kütyüt, amitől kapásból elhallgatott.
- Au! Meg akarsz ölni?
- Csak felébresztelek.
- Sikerült. Meg púpot is csinálnod a fejemre.
- Meghatottál.
- Ne bújj a takaród alá! Egész éjjel forgolódtál meg mocorogtál, nem tudtam tőled aludni. Fáradt vagyok, fel kell ébresztened mielőtt kicicomázlak vagy ronda leszel.
- Hagyjál! Csak fél órát kérek.
- Asszony, indíts a konyhába, kávét akarok!
- Asszony?! - ugrottam át kapásból a rapper ágyára. - Asszony?!
- Az ám! - jött a takaróval tompított válasz.
- Bújj elő, úgy merd mondani!
- Asszony!
- Megbánod, te szemtelen!
- A csatakiáltásodtól zeng fél Seoul, mégsem érzem a bánást. - bújt vissza menedékébe, mire csikizni kezdtem.
Amilyen gyorsan csak tudta kibogozta magát és a konyháig kergetett reggelente jéghideg mancsaival fenyegetve. Ott aztán az egyik székre kuporodva kezdte osztani a parancsokat, miszerint "Kávét kérek pirítóssal.", én pedig vigyorogva löktem felé a gyümölcsös kosarat.
- Nem, nem, ma gyümölcs van.
- De azzal semmit nem érek.
- Nem én írtam elő.
- De te szenvedtetsz vele.
- Nem érdekel, be kell tartatnom veletek.
- Utállak.
- Én imádlak.
- Eh... Menj fürdeni! Úgy nézel ki, mint egy boszorkány.
- Gonosz vagy.
- Igazam van.
- Meg ne tudjam, hogy nem csak gyümölcs a reggelid!
- Menj már, banya!
Gyorsan lezuhanyoztam, felkötöttem a hajam, kávét csináltam kócos szobatársamnak és visszatértem a reggeli csaták színhelyére. Nagyjából minden reggel lezajlott egy csipkelődős-bosszankodós, ugyanakkor külső szemmel nézve rendkívül vicces háború a vekker, Mark ruhái vagy épp az eltünedező párnák miatt. Tudniillik, Yugyeom alvajáró. Na persze nem az az utcára kisétáló fajta, inkább bosszantja a többieket, ugyanis álmában párnákat gyűjt. Vagy legalábbis azt állítja, hogy álmában. A srácok szerint sokkal inkább csinálja poénból, mint tudat alatt, ezért titokban felállítottak néhány kamerát, de azóta nem történt párnalopásos eset.
- Na, megszépítesz?
- Csak megiszom ezt, és kezelésbe veszlek. Jól áll ez a cucc.
- Akkor megérte a tegnap esti nyűg.
- Tegnap estéről jut eszembe, beszélgettünk kicsit, miután bejöttél. Arra a következtetésre jutottunk, hogy YG talán tőrbe akar majd csalni. Nem támadna meg nyíltan, nem olyan ember, de valószínűleg nem is hagyja annyiban a dolgot.
- Igen, én is erre jutottam.
- Baba, mi mindig itt vagyunk, ha kellünk, ne feledd!
- Rendben, köszi! - erőltettem magamra egy mosolyt.
Gyorsan kisminkelt, összeszedtük az esetlegesen szükséges dolgokat, aztán elindultunk a szokásos reggeli ébresztő-körútra. Elrendeztem az álomszuszékokat, Jackson kezébe nyomtam szanaszét hagyott cuccait, ő csókot nyomott homlokomra, és már ott sem voltak.
Sajnos mihelyst véget ért a reggeli nyüzsgés elkapott az aggodalom. Minek a ruha, minek a cicoma, miért az épület előtt? Eszembe jutott T.O.P és JiYong kék öltönye, amikkel még anno találkoztam. "Ugye nem???" Egészen beleborzongtam a gondolatba is, hogy talán összefügghetnek. Nem edzhettem, és nem zaklathattam a srácokat gondolataimmal, mivel dolgoztak, így felhívtam Yumit.
- Igen?
- Yumi! Segíts nekem, kérlek!
- Baj van?
- Nem tudom. YG ma tízre a cégépület elé hívott, de nem mondta meg, miért. Még azt is megszabta, mi legyen rajtam, és eszembe jutott, hogy a BigBangből legalább két vénségnek van azonos színű öltönye, ami ijesztő. Ja, hozzá tartozik, hogy a főnök mérges rám. Vélemény?
- Gáz van, anyám! Te ma bizony meghalsz.
- Aha, én is ettől tartok. Ugye kisírhatom magam a válladon? Már persze, ha túlélem.
- Négyre megyek, megfelel?
- Imádlak.
- Ajánlom! Pá!
- Ciao!
Lassan telt az idő, valahányszor az órára pillantottam ugyanott állt a mutató, kezdtem azt hinni, hogy lemerült az elem. Végül mégiscsak fél tízet ütött, és Mark megjelent az ajtóban, hatalmas mosollyal, zacskót lengetve.
- Ez meg mi?
- Meglepetés.
- Aha, mi van benne?
- Csak egy kis apróság, de szerintem tetszeni fog. JYP küldte neked, szíves üdvözlettel, szeretettel, tisztelettel, meg sok-szerencsét-vállveregetéssel.
- Hmm. Majd szólj rám, hogy köszönjem meg neki ha látom.
- Igenis! A kocsiban kibonthatod. Gyere Manó!
- Rendben.
Írtam egy gyors sms-t Yuminek, hogy szurkoljon  az életemért, és már futottam is a rapper után, kikapva kezéből a csomagocskát. Bevágódtam az anyósülésre, és már nyitottam is a papírzacskót, aztán a dobozt, aztán a következő dobozt, a következőt, végül az utolsót is, amiben egy kicsi, világoskék, kövekkel díszített kézitáska bújt meg. Az anyaga tapintásra bársonyra emlékeztetett, ránézésre szaténnak tűnt. Tökéletesen illett a ruhámhoz, de nem csak ez volt meglepő benne.
Kinyitottam és egy borítékot találtam gondosan belehajtogatva.
"Sok sikert a mai naphoz, és kérlek, ne haragudj az igazgató úrra, bármit is tervez! Fontos, hogy tudd, a JYP számára mindig is nagy jelentőséggel fog bírni a jóléted, hozzám bármilyen problémával fordulhatsz. Őszinte rajongásom a tiéd."
- Ez meg mi?
- A főnök szeretné, hogy tudd, ha esetleg YG kiszúr veled, a JYP továbbra is figyelni fog rád, és munkáltat.
- Ennyire rossz, ha Yang főnök mérges?
- Igen. Általában.
- Aish... Tényleg gáz van. De nagyon cuki a főnök, hogy gondolt rám.
- Igen. Tiszta bolond volt mikor beértünk, fel-alá rohangált, kérdezősködött, ugrált, azt hittem, beszedett valamit. Aztán a kezembe nyomta a csomagod és elmagyarázta a dolgot. Egyébként nem lesz fura, hogy JYP-es visz a céghez?
- Nem tudom. Végül is a fél város tudja, hogy veletek lakom, azt hiszem, tök normális.
- Jogos. Nos, Baba, itt vagyunk. Sok sikert, mindenki szorít érted.
- Köszönöm szépen! - mosolyogtam gyengéden miközben kiszálltam a kocsiból. Gyorsan átrámoltam az új táskába, a megüresedettet pedig Mark gondjaira bíztam, aztán célba vettem az épület főbejáratát, mivel már csak két percem maradt tízig. Odaérve beigazolódni látszott a gyanúm, SeungHyunt és JiYongot pillantottam meg kékben, a többi vénséget pedig feketében.
- Baba! De rég voltunk így együtt. Látom, te is kék vagy. - üdvözölt Seung.
- Sziasztok! A főnök rendelte el. Tudjátok, mire készül?
- Nem. De asszem semmi jóra. Nagyon berágott ránk tegnap, este külön hívott fel mindenkit, hogy mikor, hol, milyen ruhában jelenjen meg.
- Miért dühös rátok?
- Mert nem tartunk össze eléggé. Sok a kötözködés munka közben és közös programokat sem tervezünk, holott kellene.
- Értem. Szégyelljétek magatokat, ennél sokkal jobbnak ismertelek meg titeket! Ne veszekedjetek, tessék megint szoros kötést kialakítani, vagy mindenkit elpáholok! Az én családom csak ne essen szét, tessék nagyon gyorsan megjavulni, értve?!
- Igen...
- Nem hallottam!
- IGEN!
- Nagyon helyes. De meg ne tudjam, hogy csak azért helyeseltetek, hogy csendben maradjak!
Erre vigyorogni kezdtek, én is elmosolyodtam, a cég főbejáratában pedig megjelent Yang főnök és beparancsolt minket az előcsarnokba.
A szokásos köszönések után közölte, hogy sajtótájékoztatót óhajt tartani, de meglepetésnek szánja annak okát, viszont annyit elárul, hogy a csapat egységesebbé fog válni.
- Ez mit jelent?
- Nos, vagy mindenki utálni fog egyet, vagy mindenki utálni fog engem, kedveském. - mosolygott vidáman a cég feje.
- Azt hiszem, ez így még mindig túl zavaros. - vakarta fejét a leader.
- Pár perc múlva kiderül. Gyertek, gyerekek!
- Gyerekek? - bámult a kifelé tartó főnökre kerek szemekkel Daesung. - Tényleg azt mondta, gyerekek?
- Ez az ember néha túl furcsa nekem. - jegyezte meg YoungBae.
- Asszem, ezzel mindenki így van.
- T.O.P, ne légy már ilyen! - vágta a hátba a felszólalót SeungHyun.
- Most mi rosszat mondtam?
Nem akadt lehetőségük megbeszélni mi rossz volt az óriás megjegyzésében, mert a főnök belépett és hevesen hadonászva közölte, hogy elérkezett a mi időnk. Kiléptünk a napfényben úszó utcára, ahol fotósok hada kezdett azonnal villantgatni, mi pedig a fejes mellett állva mosolyogtunk kedélyesen, én erős félelmemet, a srácok pedig a maguk érzelmeit leplezve. "Mi ez az egész?"
- Nos, mint az említettem, a BigBang történetében hatalmas lépést szeretnénk ma bejelenti önöknek. Ugyanis G-Dragon és SeungRi mindketten a kisasszony kegyeiért küzdöttek az elmúlt hónapokban, aki ígéretet tett nekem, hogy valamelyikükhöz hozzámegy majd. A kitűzött dátum kerek hat hónap múlva esedékes, tehát azt hiszem, itt az ideje, hogy megtudjuk, a két csodás jelentkező közül kit választott Yuseong. Tehát? - fordult felém a főnök.
Kerek, szikrákat vető szemmel néztem a férfira, legszívesebben ott helybe behúztam volna neki egy hatalmasat, de nem tehettem, még nem. Eszembe jutott Park főnök levele, és átfutott az agyamon, hogy talán tudta, mi fog történni, de elvetettem az ötletet. "Ennyire nem lehetnek számítóak, ugye?" 
- Talán nehéz a döntés? - zökkentett ki YG Papa.
- Szó sincs róla, egyszerűbb nem is lehetne. Nem szándékozom egyikükhöz férjhez menni. Bírom magát, meg a cégét Yang HyunSuk, de nem ér meg annyit az én jó hírem,hogy megcsappanjon az övék. - mutattam a két döbbent, tátott szájjal bámuló vénre. - Ők sokkal inkább a testvéreim, mintsem férjjelöltek, ezt pedig már megbeszéltük korábban úgy egymás közt, mint önnel.
Feltehetőleg nem erre a válaszra számítottak a firkászok, mivel a vakuk megszűntek villogni, az emberek többsége pedig tátott szájjal bámult rám, beleértve a főnököt is.
- Tehát nem szándékozol választani közülük?
- Nem, uram.
- Tudod, hogy ezzel szerződést szegsz?
- Ezzel a ponttal nem találkoztam az általam aláírt papírokon.
- Azt javaslom ellenőrizd. Ott áll feketén-fehéren, hogy férjhez kell menned.
- Nem felejtettem el. Ugyanakkor ne feledje, nem tett kikötést aziránt, hogy kihez kell hozzámennem. Tehát bárki lehet. Nem kell sem idolnak, sem koreainak lennie, ha úgy határozok, uram.
- Tehát van jelölted?
- Nincs, uram.
- Akkor, kérlek válassz itt és most!
- Miért uram?
- Hogy tudhassam.
- Ha meglesz, tudni fogja, uram. Egyenlőre még van fél évem. Kérem, hadd használjam ki a pillanatnyi szabadságot.
- Akkor öt hónap múlva ugyanitt?
- Megegyeztünk. - mosolyogtam vidáman.
YG lezárta a sajtótájékoztatót és bevezetett minket az épületbe.
- Te teljesen megbolondultál? Ellent mertél mondani nekem a sajtó előtt? Talán a halálodat kívánod?
- Maga kínos helyzetbe hozott hármunkat a sajtó előtt, nem sok hiányzott, hogy kiakasszon, márpedig azzal senki sem járt volna jól. Többé ne próbáljon nekem nyilvánosan keresztbe tenni, higgye el, nem viselem jól. Nem a pudlija vagyok, hanem az alkalmazottja. Ember. Komoly hibák vannak a türelmemmel, ne akarja kipróbálni meddig feszítheti a húrokat, mert az előbb a szakadék szélén táncolt. Tényleg bírom magát meg a YG-t, de ez volt az utolsó húzása, főnök úr. A következő után sem maga, sem senki más ebben az országban többet engem nem lát, és csak magának köszönheti majd, hogy a kísérleti patkány lelépett, hatalmas port kavarva MAGA körül. És most, ha megbocsát, megyek és verekszem egyet, hogy ne magát üssem meg, URAM. Viszlát!
Hátat fordítottam az elképedt férfinak és kiviharzottam az épületből. Mivel aznap Denis szabadnapos volt, amúgy is találkoztunk volna, viszont a bennem uralkodó feszültség arra késztetett, hogy előbbre hozzam az időpontot, így felhívtam.
- Haló?
- Edzőterem, nálam, most.
- Tíz perc.
- Várlak.
Fogtam egy taxit, üzentem a fiúknak, hogy végeztem, és hazamegyek edzeni, kaptam egy választ Jacksontól, miszerint mind jönnek, és mire felnéztem a telefonból már fizethettem is a sofőrnek. Felszaladtam, átöltöztem és az edzőterembe másztam. Míg Denisre vártam bemelegítettem és gyakoroltam egy kicsit.
- Mi ez a tömény hiszti a levegőben?
- Hosszú, Tempó, csak segíts!
- Be kellene melegítenem, mi?
- Igen.
- Sziasztok!
- Srácok, heló!
- Hali!
- Mit csináltok?
- YG Papa felhúzott. Kitombolom magam. - közöltem haláli nyugalommal folytatva az edzést, míg Denis nekilátott a bemelegítésnek. - Beszállhattok, de én ma durva leszek.
- Asszem jobb, ha csak nézzük. - tapintotta meg orrát JaeBum.
- Nyugi, én ma őt verem laposra. - mutattam az épp nyújtó szekrény méretű ex-harcosra. - Muszáj kitombolnom magam. Edz velem egy kicsit, kérlek!
- Semmi komolyság, igaz?
- Csak játék. - bólintottam.
- Akkor kezdjük.
Mosollyal az arcán hátrált, szeme csillogott a rég hiányolt harc gondolatától, akár csak az enyém.
- Gyere bébi!
- Bébi a nagyanyád térde kalácsa, az! - nevettem fel és iramodtam neki.
Supermant megszégyenítő sebességgel csapódtam két lábbal arca elé tartott kezeinek. Elrugaszkodtam, szaltót vetettem a levegőben majd guggolásba érkeztem.
- Még mindig könnyű vagy.
- Sosem akadályozott abban, hogy elverjelek.
- Vigyázz kislány, én edzésben maradtam, te nem.
- Teszteljük!
Hosszúra nyújtva lábamat gáncsra készültem, mire hátra ugrott, épp ahogy azt vártam. Nagyot löktem magamon, s miközben elslisszoltam mellette, kezeit arrébb lökve megragadtam vállát, átlendültem felette, ráfogtam tarkójára és hónaljára, majd lendületemet kihasználva, testét meghajlítva átdobtam magam felett. Nevetve dobta hanyatt magát, megragadta bokám és kilendített egyensúlyomból.
- Sunyi.
- Puhány.
Csípőmbe kapaszkodva magához húzott, szinte rám feküdt. Súlyától terhelve felálltam, könnyed ütést mértem nyakára, ő pedig gyenge pontját észlelve arrébb húzódott és kiegyenesedett. Egymás minden rezdülését figyelve kezdtünk lassan körözni, mindketten támadást fontolgattunk, végül Tempó kezdeményezett. Felém rugaszkodva, gonoszan mosolygott rám, szemét a céltól távol eső pontra, tehát a nyakamra szegezve. 'Ha a nyakad lesi, legfeljebb a derekadig céloz. Ha kifordulsz, elkaphat. Ha földre mész, rád huppan. Tehát...' Abban a pillanatban, hogy elrugaszkodott a földtől, én is így tettem. A lehető legmagasabbra ugrottam, hogy teste alattam zúgjon el, csípője magasságában pedig óvatosan ismét elrugaszkodtam, hogy hamarabb földet érjen. Jackson és Mark tapsikolva kiabálta a "Mátrix" szót, bár fogalmam sem volt, mit jelenthetett ez számukra.
Mihelyst Tempó egy gyors bukfenccel újra egyenesbe került, mindketten startpozíciót vettünk fel. Felém indult, én pedig felé, mellkasütéssel próbálkozott, de térdemen csúszva el mellette kigáncsoltam. Talpra szökkent, bőven kartávolságon belül, így ütni kezdtem. Párat kivédett, egy gyomrosat bekapott, ezzel egy időben vállamra könyökölt. Mindketten kifordultunk, ő gáncsolni próbált, én mellkason talpaltam, így földre kerültünk. Erősen bevertem a fejem, de nem szédültem, ő viszont igen, így egyszerűen csak mellkasára telepedtem és felvettem a nyertes edzés végén használt "Legyőztelek!"-arckifejezést. Nevetése betöltötte az edzőtermet, mosolyra késztetve engem is. Leizzadtam, fájt a fejem, a vállam, feszültek a hátizmaim, de egyik sem zavart, az ismerős fáradtság minden mást elnyomott és boldogsággal töltötte meg egész testemet. Rég volt alkalmam így kitombolni magam, minden feszültségemet az utolsó rúgásba sűrítettem, nem is volt csoda, hogy Tempó lényegesen nagyobbat esett a vártnál.
- Azért fájt a vége.
- Nekem is. - dörzsöltem meg fejemet.
- Viszont nem emlékeztem erre az átugrásos húzásodra. Eleve, hogy ugrottál ekkorát?
- Folyamatosan edzem. Esélyed sem volt, hogy őszinte legyek.
- Hogy te mekkora banya vagy!
- Ma te vagy a második, aki leboszizott. Meg különben is, ha egyszer kemény csávó vagy, miért tudtalak simán leverni?
- Simán a francokat! Te is kaptál bőven.
- Fáj a vállam miattad. Szédülsz még?
- Nem. Akkor következő.
- Hogyhogy következő? - pislogott sűrűn JaeBum.
- Kettő per hármas meccseket játszunk. - válaszolta Denis kiegyenesedve.
- És ha most is Yuseong nyer?
- Akkor is hármat játszunk le.
- A harmadik a szépítési esély.
- Gonosz törpe! - lökött meg gyengén, de nem gyengéden foderatorom, ami a második meccs kezdetét jelentette. A földre lapulva vártam, hogy meginduljon, a feszültség pedig egyre csak nőtt körülöttünk. Amint megmoccant, gonosz mosoly jelent meg arcomon, fordulni kezdtem, hogy a mozdulat alatt kellőképp forogni tudjak, közben felegyenesedve, hogy lendülethez jussak, végül pont megfelelő pillanatban minden erőmmel ellökve magam féloldalas szaltóba kezdtem és Tempó immáron megállíthatatlan teste fölött átfordulva vállon, majd hátba rúgtam. Hogy ne kerüljön a kelleténél távolabb, ő is lelapult, s amint földet értem, puskagolyó gyorsasággal lőtt ki felém. Váratlanul ért, így volt alkalma vállon ragadni és gyomron ütni, melynek erejét kihasználva távolodni próbáltam, de visszarántott. Sikeresen védtem még két gyomrost, majd megragadtam csuklóját és kitekertem. Tudta, hogy normál esetben kapásból mellkason térdelném, így vállamat elengedve automatikusan odakapta kezét. Ezt kihasználva félfordulatot tettem és még mindig szorosan tartott kezét lejjebb nyomva vállon sarkalltam, majd elengedtem és hátrébb léptem, hogy startpozíciót vegyek fel. Enyhe dühvel telt szemmel pillantott rám, tudtam, sérti az önérzetét, hogy ennyi kiesés után is képes vagyok felülkerekedni egy vesztes szituációban.
- Nem csak gyakorolsz, szabályosan edzel.
- Nem hagyom veszni a tudásom. - vigyorogtam rá.
Szemforgatva lapult le, ezúttal én következtem. Sprintkörbe kezdtem körülötte, egyre közelebb és közelebb hozzá. Nem követett tekintetével, de érezte minden egyes pillanatban, hogy épp milyen közel járok hozzá, egyre lejjebb helyeztem súlypontomat, így egyre közelebb jártam a földhöz. Ezt próbálva előnnyé tenni hátratette lábát, én megkaptam a várt lehetőséget. Bokáját elkapva és a földre nyomva féltérdre kényszerítettem, másik kezemen megtámaszkodva kézenállásba kezdtem, Denis elkapott térdhajlatomnál és magához rántott, így rendesen bevertem a fejem, de volt annyi eszem,  hogy derekánál visszalökjem magam és áthelyezzem egyensúlyomat azzal, hogy behajlítottam térdemet, amivel egy időben akaratom ellenére telibe találtam Tempó orrát. A meccsnek azonnal vége lett. Mivel komoly sérülést okoztam játék közben, vesztettem. Mindketten tudtuk mi a teendő, így hamar meg is oldottuk a dolgot egy elsősegélydoboz segítségével.
- Vesztettél, kiscsaj!
- Tudom. - mosolyogtam rá.
- Harmadik?
- Jöhet, ha készen állsz.
- Egy pillanat! Előtte mondd el, mi a baj! Mi húzott fel ennyire?

- Férjhez kell mennem fél év múlva.

- Hogyan? - kiáltotta el magát.

- Ez.... Most.... Komoly? - lépett hozzánk Jackson.

- Igen, az. Ne mondd, hogy nem tudtál róla!

- Már hogy tudtam volna?

- Cseszd meg, aláírtad a szerződést! Meg sem fordult a fejedben, hogy legalább átfusd?

- De... Én nem vehetlek el.

- Igen, tudom.

- Ja, neked csak ennyi? Igen, tudod? Nem kellett volna ezt meg beszélned velem?

- Bocs, abban a hitben éltem, hogy tudsz róla.

- De... Ha egyszer nincsen jövőnk, miért mondtál nekem bármit?

- Ne haragudj, hogy már nem tudtam fridzsiderként viselkedni.

- Na álljon meg a menet! Ti jártok? - kerekedett ki Tempó szeme.

- Nyuszifül, van egy olyan érzésem, hogy ezennel vége is.

- Ez még csak nem is kérdéses. Azt vártad, hogy elveszlek?

- Eszembe sem jutott, Jackson.

- Akkor mégis kivel tervezed összekötni az életed?

- Nyugi, találok valakit. Ha mást nem, majd hozzámegyek egy táncoshoz, vagy valami. A ti jó híreteket és vonzóképességeteket nem teszem kockára.
- És ezt ilyen nyugodtan óhajtottad közölni alkalomadtán?
- Mint említettem, megtalálod az általad aláírt szerződésben. Ne rajtam akard leverni a figyelmetlenséged sarát!
- És gondolod, én vagyok az egyetlen, aki erről nem tudott?
- Srácok? - pillantottam el Jackson mellett.
Öt kerek szempárral és Mark lehajtott fejével találkoztam. - Mark?
- Én tudtam.
- Azt is tudtad, hogy mi nem tudjuk? - érdeklődött JB.
- Én... Aish! Igen, tudtam.
- És volt pofád eltitkolni? - förmedt rá Jackson.
- Nem gondoltam, hogy az én dolgom lenne elmondani neked.
- Dehát csak te tudtad, hogy nem ismer minden részletet! - vágott közbe a leader.
- Állj! Lehet, hogy ő tudta egyedül, de akkor is igaza van. Nekem kellett volna leülnöm veletek és elmondani, hogy nem kell ettől tartanotok.
- Tartani?
- Miért, talán nem lett volna ijesztő tudni, hogy nekem férjet kell találnom magamnak?
- Igazából... De.
-  Én elveszlek. - emelte a magasba kezét Tempó.
- Nem megyek hozzád.
- Miért?
- Mert a foderatorom vagy, nem életem párja.
- És egy full ismeretlen csávó az lehet?
- Igen. Pontosabban, nem okoz problémát leélnem pár évet valakivel akit nem ismerek, majd közös megegyezéssel elválni. Ugyanez olyasvalakivel, akit ismerek lényegesen nehezebb lenne. És valld be, nem akarnád a végét.
- Igaz. Mellém egész életedre vállalkozz!
- Nem áll szándékomban.
- Sejtettem. - biccentett. - Akkor? Van már kinézett?
- Nincs. Majd lesz. Van rá öt hónapom, hogy meggyőzzek valakit arról, hogy jó dolog egy időre elvennie.
- Hát az gyönyörű lesz. - durrogott Jackson.
- Tanulj meg olvasni, elkerülheted az ilyen helyzeteket. Bár kétlem, hogy túl gyakoriak lennének, ha mázlid van, nem futsz bele még egybe. Megoldom magamnak, és amikor bemutatom nektek a szerencsétlen választottat, te cuki leszel és az édes kis mosolyoddal az arcodon kezet fogsz vele, megköszönöd, hogy segít nekem, majd onnantól, ha tudsz rendes lenni beszélhetsz, ha nem, de megszólalsz, leverlek. Megértetted?
- Nem vagyok hülye. Miért ne állnék normálisan a csávóhoz?
- Tudja franc, milyen vagy sértődött óvodás üzemmódban.
- Direkt sértegetsz?
- Levezetem a feszültsége, amit felhalmoztál bennem.
- Felhalmoztam?
- Cirka három másodperc alatt.
- Pár hétig maga lesz a pokol, költözz el. - osztotta a jót tanácsot Tempó.
- Komolyan? Ilyen szörnyű lennék?
- Kegyetlen, hideg, gonosz, ijesztő, én mindig attól féltem, hogy egy óvatlan mondat után egyszerűen kapod magad és kitekered a nyakam. Szó szerint.
- De tudtad, hogy nem tettem volna.
- Tudtam. De az nem azt jelenti, hogy nem éreztem a levegőben minden alkalommal, mikor rám néztél.
- Ettől nem kell félnem. Nem látjuk egymást egy darabig.
- Hogyhogy? - Jackson kommentárja meglepett. "Nem mondták, hogy elutaznának. Vagy elfelejtettem?" 
- Elköltözöm egy időre. Bevettek a Roommate című műsorba.
- Értem. Akkor majd figyellek a tévében, Jack, és találkozunk a próbákon. Esetleg.
- Esetleg.
- Ne már, csak most jöttetek össze! Ne adjátok fel, légyszíííííí! - kezdett nyávogni BamBam.
- Bam, ezt most ne! - néztünk rá egyszerre a rapperrel.
- Látjátok, már most egyszerre beszéltek.
- Nem érdekes. Nincs jövője a dolognak, csak én nem tudtam.
- Ne rám villogtasd a szemed, neked kellett volna ellenőrizned, hogy mit írsz alá. Inkább zárjuk ezt most le. Tempó, pattanj!
- Hagyjál már, eltörted az orrom. Fájni kezdett, így már túl könnyen elvernél.
- Te nagyon megpuhultál, ember. Na mindegy, akkor megyek és lebokszolok egy-két homokzsákot a plafonról.
- Veled megyek. - nézett fel Mark.
- Érdekesebb, mint a padló? - gúnyolódott a kínai.
- Érdekesebb, mint a ti szentbeszédeteket, meg a te hisztidet hallgatni.
- Nekem mindegy, ki mit csinál, én eltűntem. Majd találkozunk.
Nem vártam meg a választ, csak lesprinteltem a lakásba. Odakint esőhöz készülődött az idő, de nem érdekelt. Az viszont annál inkább, hogy megláttam magam a terasz ajtajának üvegében.
- Miért nem szólt nekem senki, hogy így nézek ki?
Gyorsan lemostam a kencét magamról, felkaptam valami melegebbet, aztán már csuktam is magam után az ajtót. Nem vittem semmit. Sem telefont, sem kulcsot, sem pénzt. "Foglalkozzon a tököm ilyen hülyeségekkel."
Több órányi sétálás és rahedli zárt edzőterem után hazafelé vettem az irányt, csendesen szidva a világ egyik legnagyobb városát és annak összes idióta edzőterem-tulajdonosát, akik nem engednek be ha nem vagyok klubtag, vagy épp nem gondoltak az éjszakai baglyokra. A lakástól nem messze már észrevettem JB rohanó alakját, de nem jutott eszembe utánakiáltani, viszont a következő pillanatban valaki szinte szó szerint nekem rontott.
- Soha ne merj így elmenni!
- Jackson, eressz el!
- Előbb ígérd meg!
- Nem ígérem. Ha ahhoz van kedvem, igenis elmehetek sétálni anélkül, hogy kitenném magam a zaklatásotoknak. Most pedig engedj el!
- Van fogalmad róla, mennyire megrémültünk? Te eltűntél, a cuccaid otthon. Mindenki elázott miattad. Yumi idegrohamot kapott, mikor megtudta, hogy nem vagy otthon.
- Igen, azt érzem a ruhádon. Yumit majd kiengesztelem valahogy.
- Nem akarlak elengedni.
- Pedig nagyon tudnék neki örülni, ha nem játszanál pedomacisat egy parkban. Egyébként is fel kell hívnod a többieket.
- Majd később. - súgta, miközben felemelt.
- Mit művelsz?
- Nem engedhetlek el. Nem lennék rá képes.
- Hatalmas a különbség aközött, hogy mire lennél képes, és hogy mit kell tenned, Jackson. Hülyeség volt elmondanom neked, hogy mit éreztem, jobb lenne, ha elfelejtenéd.
- ÉreztTÉL? - eresztett el hirtelen.
- Felesleges tovább éreznem. Elnyomom, míg meg nem szűnik.
- Ezt te most komolyan gondolod? - kezdett kiabálni.
- Igen. Jobb lenne, ha te is ezt tennéd.
- Nem tudom elhinni. Ez... ez hülyeség. Nem lehet csak úgy kiszeretni az emberből, ez nem így megy. Tudod te egyáltalán, milyen érzés?
- Tökéletesen tisztában vagyok vele, köszönöm szépen. Most elmegyek JiYonghoz, ott alszom, te rendeld haza többieket. Holnap reggel találkozunk a cégnél. Szia!
- El ne.... Yuseong! Haza kell jönnöd.
- Nem kell semmit sem tennem. Menj, csináld amit kértem!
Ji lakásáig kocogtam, ott pedig rátenyereltem a csengőre. Semmi válasz. Becsöngettem egy szomszédhoz, elmondtam a nevem, hogy otthon hagytam a kulcsom, de be kell jutnom a leaderhez, valamint, hogy örömmel bemutatom az arcomat is, ha gondolja, csak engedjen be. Jó fej volt, egyből kattant a zár, majd egy középkorú férfi kinyitotta az ajtót.
- Tényleg maga az.
- Igen, uram, köszönöm, hogy beengedett.
- Hívja fel, ha tudja a telefonszámát. - nyújtott át egy mobilt.
- Köszönöm szépen, nagyon kedves öntől, uram. - gyorsan bepötyögtem JiYong számát, közöltem vele, hog nyisson nekem ajtót, majd töröltem a hívás adatait, hogy titkos maradjon a telefonszám, végül pedig meghajoltam köszönetképpen. Ji alsógatyában és köntösben engedett be, de láthatóan nem volt álmos.
- Van nálad valaki?
- Igen.
- Uhh, akkor nem zavarok.
- Maradj csak. Majd ő elmegy. Csak segíts kitalálni a nevét. - súgta.
- Te nem emlékszel a nevére?
- Nem. - vakarta a fejét zavartan.
- Akkor hárpiáskodom. - berontottam a hálóba, és hadarni kezdtem, miközben összeszedtem a halálra rémült csaj ruháit. - Szia Cicám, bocsi, de JiYong bébi ma éjjel nem ér rád, tessék, a cuccaid, ne fagyj le, nem teszek veled rosszat, csak hazaküldelek. Jó utat, vigyázz magadra, majd hívunk, ha szükség lesz rád. Természetesen ez hadititok, tehát neked csittelés van, ha jó kislány leszel, ígérem meghálálom. 
Míg kitoltam az ajtón elloptam a lakcímkártyáját, hogy később tényleg megtalálhassam, majd bevágtam a kikerekedett szemű lány orra előtt az ajtót. JiYonggal hallgatóztunk, megvártuk, míg csapódott a bejárati ajtó, majd röhögőgörcsöt kaptunk.
- Laza vagy, kislány! Na, ki vele, mi a gond?
- Hosszú. Nem lehetne, hogy inkább kajáljunk és értelmetlen műsorokat nézzünk a tévében? Majd reggel elmesélem, oké?
- Értem, tehát ehhez pia kellene?
- Rengeteg. De holnap dolgom van, úgyhogy egyszerűen csak addigra összegyűjtöm az erőmet.
- Tudod mit? Inkább hozom a piát, mert én addig nem bírok várni.