36.Fejezet

Jackson tekintete fogva tartott. Nem tartottam tőle, tudtam, hogy nem csinálna olyat, amit aztán megbánhat, és nem tudtam nem a szemébe nézni. Úgy pillantott rám, mint egy számára fontos emberre, nem pedig úgy, mint egy nőre. Furcsa érzés volt, és furcsa gondolat, hogy sikerült emberként gondolnia rám, nem lányként, de tetszett. Tetszett, hogy elfogadta az érzéseim, a kérésem, miszerint ne piszkáljon a szerelmével.
Elfelejtett lélegezni.
- Jackson, meg fogsz fulladni, ha nem veszel levegőt. – szóltam rá.
- Oh, baszki, már megint! Mindig elvonod a figyelmem. Lassan tényleg megfulladok tőled.
- Majd elmegyek a temetésedre.
- Nagyon gyorsan nő a hajad. Meg kéne látogatnod egy fodrászt.
- Ja, lehet, hogy nem ártana. Úgyse nagyon tudok mit kezdeni már vele. Zavar.
- De ne vágass belőle sokat, jó? Olyan jól áll, hogy hosszú. - kezdte ismét "fésülni" immáron derékig érő hajam.
- Rendben.
Ezután nemigen beszéltünk. Míg ő is megillatosodott, én hajat szárítottam és elrohantam ruháért, aztán beszárítottam Jack haját.
- Na mi van, Mr. Tesztoszteron? Fájnak az izmaid?
- Nagyon. Nem is tudod, mennyire.
- Akkor ez fáj? - genyóztam hasát bökdösve.
- Au! Baba, ne! Au! Ne csináld!
- Legalább a karod elég erős volt ahhoz, hogy ne fájjon.
- Mert Bika vagyok. - húzta ki magát büszkén, amit újabb hasfalbökéssel díjaztam.
- Akkor lennél Bika, ha ez sem fájna.
- Könnyű azt mondani, te évekig gyakoroltál.
- Nemsokára te is belejössz. Már persze, ha edzel még velem.
- Naná! Tök jó buli. Kegyetlen egy nő vagy olyankor. - vigyorgott. - Jut eszembe, az elmúlt cirka két óra...
- Igen?
- Ne feszélyezzen, jó?
- Nem fog. Ha téged sem.
- Jó emlék lesz. Már az, hogy hozzám bújtál, hogy nem zavart a közelségem. Hogy nem vertél agyon a kabinban.

- Nem adtál rá okot. - nevettem el magam.

Persze mindez kiabálva, a rapper hajának szárogatása közben hangzott el, s ahogy annak lennie kellett, mikor kiléptünk az ajtón, JiYong ült a nappaliban, dermedten bámulva a térelválasztót.

- Ji!

- Szasz!

- Á, szóval bunkó leszel?

- Nem. Csak verj meg, és már itt sem vagyok. Megérdemlem. Aztán haragudhatsz rám.

- Haragszom anélkül is.

- Ő az?

- Már nincs hozzá közöd.

- De, igenis van. Jogom van tudni, ki vett el tőlem.

- Önként nem mondom el, annyi szent.

- Kölyök, együtt  fürödtetek?

- Igen, senior. Miután kisírta a lelkét is miattad, én meg eláztam a zuhany alatt vigasztalva őt.

- Téged szeret?

- Nem tudom. Nem mondja el, ki az áldozat.

- Értem. Yuseong, te az enyém vagy. Ha tetszik, ha nem.

- Arról ne is álmodj!

- Ugye, hogy csinos meztelenül?

- Igen, az.

- Biztos felállt rá.

- Nem. Egy barátra volt szüksége, nem szeretőre.

- Ugyan már, biztos összefutott a nyál a szádban. Elvégre szerszámod van.

- Amit képes vagyok visszafogni. - Jack hangja olyan keményen csengett, mint még soha, tekintete szinte keresztülszúrta JiYongot.

- Vágom, hogy véded a csajt, de tudd, hol a határ!

- Nem engedhetem, hogy így viselkedj vele, azok után, amit tettél.

- Hú, a nagy lovag!

- Csak normális.  Eddig te is az voltál. Nem foglak megütni, még ha pokollá teszed is az életem.

- Ezzel akarsz büntetni?

- Száműzd a gúnyt a hangodból, kérlek! A saját hülyeségedtől védelek.

- Na persze! Készülj fel, páholyból fogom végignézni, ahogy beledöglesz a munkába.

- Ahogy óhajtod, Házisárkány.

Erős ciccegéssel és műnevetéssel koronázta amúgy sem kedélyes társalgásunkat, majd köszönés nélkül távozott. 'Csodás! Ellenem fordul, mert nem verem meg. Már kettő utál az ötből. Széééép, Yuseong, gratulálok! Nem elég, hogy gyilkos vagy, mindenkit magadra is haragítasz. De eleve, mi ez az "Enyém vagy" ökörség? Nem ő mondta, hogy keressek mást? Akkor most mit van úgy oda? Ugye nem minden pasi ilyen eszement és hisztis?'

- Ne törd rajta a kis buksid, nem éri meg. Úgyis rájössz majd, hogy hol akar keresztbe tenni. És te mindent megoldasz, tehát nincs ok az izgalomra. - próbált jobb kedvre deríteni Jackson.

- Nem izgulok. Csak már a gondolatát is gyűlölöm annak, hogy baja van velem. A világot jelenti számomra ez a vénember, nem bírom, hogy úgy nézzen rám, mint az előbb. A végén még felképelem, csak hogy abbahagyja. - válaszoltam szememet forgatva. - De azért köszi. A többiek mikor érnek haza?

- Ma nem jönnek. Éjjel is próba lesz, bele kell húznunk, aztán.... Szóval....

- Igen?

- Elkezdődik az utazgatás. Pár naponta repülünk majd egyik országból a másikba, autózunk több száz kilométert... 

- Tehát útban lennék. Vágom. Majd megkérdezem Seungot, hogy hozzá költözhetek-e, hogy itt se legyek láb alatt. Egyedül azt hiszem, nem érezném jól magam, rettentően hiányoznátok. 

- Yu, nem kell elmenned innen. És, ha sikerül rábeszélnünk a főnököt, szeretnénk, hogy velünk gyere.

- És a BigBanggel hogy dolgozzak, ha veletek járom a világot? Nem lehet. Jó lenne, de dolgom van itt.

Kényes téma volt. Először az öregektől kellett elszakadnom, aztán a kölykeimtől. 'Valamelyik bagázs mindig hiányozni fog? Hol az egyik, hol a másik? Van értelme ennek a kettészakadt létnek? Mert jó velük lenni, ez tény, de ha közben minden alkalommal, mikor turnéra vagy fantalálkozóra mennek, más országokban töltenek heteket, összetör a szívem egyik fele, mi értelme van?'

- Jól vagy?

- Persze.

- Akkor vedd fel a mobilod, Baba!

- Ah, meg se hallottam. Köszi! Haló?

- Szervusz! Tartottam tőle, hogy fel sem veszed!

- Elnézést kérek, nem vettem észre, hogy csörög.

- Semmi gond. YG vagyok. Szeretném, ha befáradnál az irodámba. Lehetőleg minél hamarabb. Lehetséges?

- Természetesen, főnök úr. Most van tizenegy óra, délre oda érek.

Jackson ezerrel kezdett kalimpálni mellettem, dobozt, kormányt és tíz ujját mutogatva, illetőleg a mellkasát csapkodva, amiből nagy nehezen összeraktam egy értelmes mondatot.

- Vagyis, ha jobban megfelel önnek, Jackson Wang oda tud fuvarozni engem. Nagyjából tíz perc múlva ott is lennénk.

- Tökéletes, tíz perc múlva várlak. Szervusz!

- Viszont hallásra! Na, akkor tíz perc.

- Melyikhez is viszlek?

- YG.

- Akkor rohanás van, Kisanyám. Hopp-hopp-hopp!

Gyorsan összeszedtük a kulcsokat, telefonokat, pénztárcát, beléptető kártyát, és már rohantunk is a kocsihoz. Szerencsére elég gyér volt a forgalom, így valóban teljesíteni tudtuk a beígért időgátat. Kereken tíz perccel később, a kissé kifulladt sráccal az oldalamon kopogtattam a főnök ajtaján.

- Gyere csak, Yuseong!

- Jó napot, Főnök úr!

- Jó napot, uram!

Mindketten meghajoltunk, YG leültetett, és már meg is voltunk a formalitásokkal.

- Hogy megy a munka a két csoporttal, Yuseong?

- Jól, uram, azt hiszem. Bár a BigBang nem igazán vette hasznomat az elmúlt hetekben, a Got7-nel pedig nem hinném, hogy el tudok utazni, elvégre nem vagyok kötelező kellék.

- Hát igen, ilyen a háttéremberek munkája. Nem látszik túlzottan, mégis nagyon fontos. És ha már a háttérről beszélünk, szeretném megkérdezni, milyen az iskoláztatottságod.

- Tudok írni, olvasni, osztani, szorozni, összeadni, kivonni, röppályát, becsapódási erőt, centrifugális erőt és egyéb fizikával kapcsolatos dolgokat fejben kiszámolni, valamint elég jól ismerem az emberi testet biokémiai és fizikai szempontból is, uram. Emellett több idegen nyelven is beszélek.

- Értem. Igen, a nyelvekre emlékszem, szép lista. Történelem, irodalom, kémia, szociális közismeret, középfokú matematika viszont nem szerepel a tudásbázisodban, igaz?

- Igaz, uram. 

- Nos, akkor azt hiszem, ideje lenne iskolába menned, közvetlenül az után, hogy letetted az állampolgári vizsgát. Így lehetne valódi érettségid is. Szeretném, ha képzett lennél, amennyire csak lehetséges. Mit szólsz?

- Ahogy kívánja, uram.

- Remek! Mikor is lesz a vizsga?

- Jövő héten, uram.

- Nos, sok sikert kívánok hozzá.

- Köszönöm!

- Akkor mára végeztünk is. Jövő héten várlak, hogy megbeszéljük a részleteket.

- Értettem. Viszont látásra!

- Szervusztok!

Kirángattam a bamba rappert az irodából, le a lépcsőn, át a parkolón.

- Ez meg mi a bús franc volt? Komolyan minden áron ki akarnak csinálni téged? 

- Jaj, ne légy már ilyen negatív! Megoldom valahogy. Majd előre tanulok, hogy minél feljebbi osztályba kerülhessek.

- Ezek nehéz dolgok, és te épp csak az alapokat ismered, vagy még azokat sem.

- Tudom, Jackson. De valahogy megoldom. Meg kell oldanom. Az állampolgárihoz mindent tudok, most ráhajtok a sulis dolgokra.

- Hova vigyelek?

- Haza. Fogom a laptopot és szép sorban minden tantárgy könyveit elolvasom.

- Az nagyon hosszú lesz.

- Előbb megtanulok a gyorsolvasást.

- Oké...

- Nem hiszel a sikerben?

- Nem erről van szó, csak tartok tőle, hogy túlterheled magad. JiYong mondta, hogy ájulékony vagy.

- JiYong csak fogja be a száját. Ha eldobom az eszméletem, majd pihenek egy kicsit. Megfelel?

- Igen, meg.

- Hát ez nem volt túl meggyőző.

- Mert nem felel meg, de felesleges lenne veled vitatkoznom. Úgyis makacs vagy.

- Ez igaz.

- Miért nem mondtad, hogy hajlamos vagy bedobni a törölközőt?

- Minek terheljelek vele titeket? Amíg nem volt muszáj, semmit sem tudtatok, mert felesleges plusz stressz, ami nem tesz jót nektek.

- De tudnunk kell az ilyenekről, te hülye tyúk! Van fogalmad róla, mennyire paráztam, hogy valahol az utcán fekszel öntudatlanul? És arról, hogy mikor nem engedtél be, azt hittem, talán már nem is lélegzel? Mindig mindenre reagálj, mindig mindenről tudnom kell, mert megbolondulok. Tudod te, mennyire féltelek? Értem én, hogy erős vagy, és nem kell, mert mindent megoldasz magadnak, de akkor is. Rengeteget jelentesz mindenkinek, aki ismer, még YG is tudja, hogy fontos vagy, hiszen másképp nem taníttatna. Már nem teheted meg, hogy magadban tartsd az ilyesmit. Ahhoz már túl fontos vagy, mindenkinek. Fogadni mernék, hogy egyik főnök sem tud róla, még csak válaszolnod sem kell, tudom. Ugye tudod, hogy ez nagy hülyeség? Holnap elviszlek kivizsgálásra, tudni AKAROM, mi bajod.

- Holnap nem jó. JaeBum szeretné, ha megismernének a szülei. Hazavisz.

Jackson tekintete gyilkossá vált. Már a monológja alatt is kiabált, sejtettem, hogy nem vár rám semmi jó, de nem gondoltam, hogy a fékre tapos, olyan hirtelen állítva meg a kocsit, hogy kis híján lefejeltem a kesztyűtartót.

- Jesszusom, normális vagy?

- Miért ismered te meg JB szüleit?

- Legalább keress egy parkolót, ember! Mindjárt belénk jön valaki. Indulj már el! - kérésem nyomatékosítva a mögénk érkező busz idegtépő dudálásba kezdett.

- Gyerünk már!

- Miért?

Elöntött a méreg, szívem szerint jókora ütést mértem volna bármely testrészére, de eszem irányított, ezért inkább kiszálltam a kocsiból, mérgesen vágva be magam után az ajtót, bemutatva az erősen gesztikulálva ordítozó buszsofőrnek.

Jackson beindította a kocsit, mellém gurult, miközben a tömegközlekedők kíváncsi tekintetétől kísérve gyalog indultam haza.

- Yu, ülj vissza!

- Ül a faszom!

- Yuseong!

- Ne Yuseongozz!

- Ülj be, kérlek!

- Gyalogolok, hogy ne üsselek meg. Hagyjál!

- Nem gyalogolsz. Hússzal rohansz, és mindenki bámul. Legalább tettess kocogást!

-  Nem érdekelsz, Wang.

- Akkor álljunk meg valahol és beszéljük meg!

- Persze akkor nem jutott eszedbe, amikor lesatuztál az út kellős közepén.

- Sajnálom, nem gondolkodtam.

- Nem mondtál újat. - jegyeztem meg keserűen, inkább magamnak, mint neki.

- Yu, Bébi, kérlek! Itt egy parkolóház.

- Kanyarodj! - adtam ki finomnak épp nem nevezhető módon az utasítást, irányváltással kísérve. Jackson azonnal szót fogadva behajtott a parkolóba, helyet keresett és megállt.

- Baba, soha többé ne csinálj ilyet!

- Mondod ezt te?

- Tudom, hülye voltam.

- Nem, Jackson Wang, te közveszélyes voltál. Nem sokon múlt, hogy belénk rohanjon az a busz.

- Egyszerűen leállt az agyam.

- Nem mentség. - vágtam rá sötéten. - Veszélyeztetted mások életét.

- Oké, sajnálom, lépjünk túl rajta, jó?

- Gondolkodj!

- Oké! Miért mész te JB szüleihez?

- Hogy megismerjenek.

- De minek?

- Mert meg akarnak ismerni.

- De miért?

- Honnan a francból tudjam, Jack?

- Gondoltam elmondta.

- Nem. Csak megkért, hogy menjek vele. Pont. Miért akadsz ki rajta?

- Nem tudom! - ordította el magát.

- Jackson, mi van? Mi a baj?

- Semmi!

- Akkor ne ordíts! Megijesztesz.

Dühében a falhoz vágta kezében nyugvó kulcsát, ami az ütődés hatására ripityára tört.

- Jackson, nyugodj meg!

- Nem tudok!

- Akkor ordítsd ki magad! Mondd el, mi idegesít!

- Nem akarom, hogy megismerd a szüleit! Nem akarom, hogy hazavigyen! Nem akarom, hogy kettesben legyetek! Nem tudok csak egy barát lenni számodra, az Istenért, Yuseong, szeretlek! Életemben nem voltam szerelmes, nem tudom kezelni a saját érzéseimet, nem megy! Ha legalább tudnám, kit szeretsz, ha legalább befenyíthetném, hogy vigyázzon rád, nyugodtabb lennék! De nem tudom, mert nem mondod el, és nekem folyton ezen jár az agyam, és keresem a jeleket, de semmi! Tudni akarom, mit érzel, de engem arra neveltek, hogy ne kérdezősködjek, és ez megőrjít!

Levette sapkáját, azt is a falhoz vágta, aztán odasétált érte, összeszedte a kocsikulcs darabjait, és zsebre vágta.

- Király, eltörtem ezt a szart! Most hogy szedjem ki a cuccaim?

- Van pótkulcsod, igaz? - léptem mellé.

- Igen. Otthon.

- Na, nekem meg van kulcsom a lakáshoz. Menjünk!

- Jó. - Dühösen szusszantott, és megvárta, míg elindultam. Amikor hátra pillantottam, ökölbe szorított keze épp a fal felé lendült. Nem volt más lehetőségem, ha nem akartam, hogy eltörjön a keze, azonnal reagálnom kellett. Minden erőmet és óvatosságomat bevetve közé és a cél közé vetettem magam, majd óvatosan elirányítottam becsapódni készülő öklét a faltól.

- Te megőrültél? - kiáltottam arcába.

- Igen! - kiáltott vissza.

- Jackson!

- Yuseong!

Tekintete elködösült, szeme felfelé indult, tartása meggyengült, lába hirtelen felmondta a szolgálatot.

- Jackson?

- Mindjárt vége, ne félj!

- Mi történik?

- Túlhúztam az idegeim. Nem vészes. Csak fizikálisan nem tudok koncentrálni. Pár perc.

- Olyan hülye vagy... - sóhajtottam, miközben mellé ültem.

- Féltékeny.

- Felesleges.

- Ezt hogy érted?

Nem feleltem, csak figyeltem egyre kevésbé elkalandozó tekintetét.

- Jobban vagy már?

- Ja, fogjuk rá.

- Elindulhatunk?

- Igen. Ne nézz így, nem lesz baj, ígérem.

- Na persze... Gyere!

Segítettem neki felállni, szép lassan elindultunk a kijárat felé, aztán az utcára érve teljesen elengedtem. Persze azonnal eleresztette a lába, és vihogva huppant a földre. Úgy döntöttem, inkább felhívom JaeBumot, hogy megtudjam, mit kell csinálni a rapperrel ilyen helyzetben.

- Haló?

- JB, mit kell tenni, ha Jackson túlhúzza az idegeit?

- Hol vagytok?

- Egy parkolóháznál. Összevesztünk, aztán be akart húzni a falnak, és leseggelt. Most meg vihog az utcán ülve.

- Oké. Várni kell egy kicsit, míg értelmes lesz. Ha van nálad pénz, hívj taxit! Ha nincs, hadd üljön pár percig, utána megint képes lesz vezetni.

- Köszönöm, leader!

Letettem a telefont, nagy nehezen kiszedtem Jacksonból egy taxiszámot, aztán betuszkoltam a kocsiba és bemondtam a címet. Mire a ház elé értünk, a kínai ismét normális volt. Megkértük a sofőrt, hogy várjon meg, felrohantunk a pótkulcsért, és visszavitettük magunkat a parkolóházhoz. A taxis értetlenül pislogott, mire közöltem, hogy eltört a kocsikulcs. Heves bólogatással kezdte magyarázni, hogy ilyen vele is megesett már, megért minket, de ugye a partnerem nem fogyasztott drogot vagy alkoholt, mire röhögni kezdtem, amin ismét csak értetlenkedni tudott. Végül válasz nélkül maradt.

- Elég furcsán reagáltál a dühödre... - jegyeztem meg már a kocsiban ülve.

- Ja. De ritka. Olyanná válok, mint részegen.

- Ezt megjegyzem, hátha megint bekattansz.

- Kösz!

- Nincs mit. - vigyorogtam.

- Tényleg nem tudod, miért akarnak megismerni?

- Csak annyit, hogy JB emlegetett nekik, és az anyukájának sokat jelentene, ha megismerhetne. Nem nagyon értem, de nem is érdekel annyira. Egyszerűen elmegyek, mert megkért.

- Értem. Öhm... Yuseong... Sajnálom, hogy megijesztettelek.

- Túléltem.

Többet nem beszélgettünk. Hazavitt, én pedig magamhoz vettem a laptopom, hogy amíg a többiek próbálnak, én a tanulással foglalkozhassam. Persze a parkolóban előadtuk a táskacipelős-segítős sztorit, aztán a táncteremben szokásos helyemre ülve nekiláttam gyorsolvasási programot keresni a neten. Két óra alatt tökéletesen elsajátítottam a módszert, bár tekintve, hogy ez másoknak is csak néhány nap, nem voltam elégedett a teljesítményemmel. De legalább már biztos lehettem abban, hogy menni fog az olvasva tanulás is. Épphogy lecsuktam a kütyüt, BamBam vetődött mellém.

- Szia, Gizda! Mi újság?

- Szerinted, ha megkérdezem EunMit, hogy járna-e velem, mit fog válaszolni?

- Nem tudom, nem én beszélgetek vele hónapok óta. De azt hiszem, tetszene neki az ötlet. Kérdezd meg!

- De nem merem. - 'Szokásához híven rákvörös. Jaj, de nagyon gyerek még...'

- Ugyan már, nem lehet olyan vészes.

- Miből gondolod?

- Csak úgy gondolom. Ennyire tetszik?

- Igen.

- Akkor próbáld meg! - mosolyogtam biztatóan. - Szerintem csak jót tehet, ha elmondod az érzéseid.

- Te vagy a második anyukám, tudtad?

- Te meg az én kamasz kölyköm.

Összeborzoltam, mire rinyálni kezdett és ott hagyott. Néztem egy darabig a próbát, igyekeztem rájönni, vajon mit érez EunMi Bam iránt, aztán ráuntam a hatvanadszor ismételt mozdulatok látványára és a büfébe indultam innivalóért. JYP-főnök sétált szembe velem a folyosón, arcán hatalmas mosoly terült szét, amint meglátott.

- Yuseong! De jó, hogy jössz, épp érted indultam. Nagy hírem van a számodra.

- Jó napot, Főnök úr! - hajoltam meg illedelmesen.

- Örülök, hogy ismét találkozunk.

Legnagyobb meglepetésemre a saját cége kellős közepén nekiállt engem ölelgetni.

- Merre indultál?

- Csak a büfébe vízért a többieknek. – motyogtam elpirulva. ’Engem miért ölel meg még a főnököm is?’

- Értem, akkor menjünk. Azt hiszem, örülni fogsz a hírnek.

- Remélem, uram.

- Szóval, mint főnökeidnek, nekem és Yang úrnak közös döntéseket kell hoznunk veled kapcsolatban. Sikerült meggyőznöm őt, hogy egy kicsit később, karácsony után menj iskolába, ráadásul internacionálisba.

- Az mit jelent, ha szabad kérdeznem?

- Hogy nagyon kamatoztathatod majd a nyelvtudásod, és nem kell bajlódnod az új nyelven tanulással, mivel angolul megy a tanítás. Örülsz neki?

- Igen, uram, köszönöm szépen! - hajoltam meg mosolyogva. ' Huhh, igen! Sokkal könnyebb lesz az egész. Végre egy jó pont.'

- Most már jobban kedvelsz egy kicsit?

- Eddig sem volt önnel semmi problémám. De igen, most egy kicsit jobban kedvelem, mint általában.

- Akkor, esetleg, megtennél nekem egy szívességet?

- Mi lenne az?

- Nagyon ügyesen ápolod a fiaim lelki világát, sokkal produktívabbak. De jó lenne, ha pörgősebb számokat írnának, viszont én hiába beszéltem nekik. Tudnád őket egy icipicit befolyásolni ebben?

- Igyekszem majd.

- Köszönöm, kedvesem!

Elkísért a kantinig, kifizette a vizeket, csokikat, leszidott, amiért megköszöntem a törődését, előre küldött néhány üveggel, aztán utánam futott, gyerekes bájjal mosolyogva. Vidáman csacsogott mindenféléről, és mikor a próbateremhez értünk ajtót nyitott nekem, bár az ő keze jobban tele volt, mint az enyém. Szétdobáltam a löttyöket, jutalomfalatként osztottam el a csokit, miközben ő bennünket figyelt és segített.

- Olyan vagy, mint egy dajka.

- Néha annak is érzem magam a társaságukban.

- Szeretném, ha velük tudnál menni, de sajnos fontosabb, hogy érettsêgizz. Majd legközelebb. Oh, tudnivaló még, hogy a tanrendet hozzád igazíttatjuk, tehát nem fog beleszólni a próbáidba, és ha kell, magántanárhoz is járhatsz. Igyekeztem a legjobbat kihozni a lehetőségekből.

- JinYoung oppa mindig olyan figyelmes!! - kezdett ujjongani YoungJae párja.

- Köszönöm, Főnök úr!

- Nos, értékes lány vagy, te tartod kordában őket.

- JinYoung oppa!

- Tessék EunMi?

- Yuseong nem a BigBanghez tartozik? Akkor miért van mindig itt? Miért van fenntartva neki egy hely?

- Mert Yuseong ide is tartozik, a Got7-höz. Ő egy kísérlet, több szempontból is, de ez teljes mértékben titok. Még nem kerülhet nyilvánosságra, így kérlek, ne csacsogjátok el!

- Igenis! De miért lakik velük?

- Mert nem szeretnénk, hogy egyedül érezze magát, és a jelenléte is sokat lendít a fiúk teljesítőképességén. Remélem nincs több kérdésed, mert nekem most dolgom van. Jó munkát!

Hátamon végigsimítva távozott. Mindenki folytatta a dolgát, s amíg a többiek táncoltak, én nekiugrottam a történelemnek. Nem volt könnyű választani a rengeteg netre töltött könyv közül, de végül kiegyeztem egyel, és eldöntöttem, hogy megkérem a főnököt, adja meg az iskola nevét, hogy megtudhassam, milyen tankönyveket kell elolvasnom. Szerencsére még a cégnél volt, mikor a srácok késő este, a tervezettnél sokkal hamarabb végeztek, és készségesen átnyújtott nekem egy lapon minden információt a leendő sulimról. 'Király!' Este tíz lévén a tervezett vásárlást elnapolták a kölykök, de mivel én nem mozogtam egész délután, célba vettem az egyik éjjel-nappalit.

- Mark, egyszer már megbeszéltük, hogy felesleges követned, úgyis tudom, hogy te vagy.

- De honnan?

- A járásod. Mesélj, mizu?

- Csak picit lógok rajtad.

- Hmm.

- Levegőzöm…

- Hmm.

- Bizakodom…

- Hmm.

- Kiugrom egy kocsi elé…

- Hmm.

- Yuseong, nem is figyelsz rám!

- De. Kiugrasz egy kocsi elé. Hallottalak.

- Min gondolkodsz?

- Semmin. Csak úgy létezem.

- Holnap elmész JaeBummal?

- Igen.

- Nincs esélyem, igaz?

- Hogy érted?

- Lezárult a verseny a szívedért. Nem én nyertem. Csak nem tudod, hogy mondd el. Jól mondom?

- Igen, igazad van.

- Aish, pedig reméltem, hogy tévedek. – vakargatta fejét. – Boldog leszel?

- Igen, azt hiszem. Te jól leszel?

- Igen, azt hiszem. De ugye mellettem maradsz?

- Persze.

Mosolyogtam. Ő is mosolygott. Jókedvűen vásároltunk, szórakozva, kergetőzve rohangáltunk a boltban, egy órával később pedig a lámpafényben úszó lakás ajtaját nyitottam a pakkokkal telezsúfolt kezű fiúnak.

- Gyorsak voltatok. - sietett felénk Jackson, hogy segíthessen.

- Tudjuk. Asszem minden megvan. De nem tuti. Holnap még át kell nézni a szekrényeket. Ezt vedd el, ez nagyon nehéz!

- Miért te cipelsz majdnem mindent?

- Egy lány hazáig követett minket a boltból, telefonnal a kezében. Biztosra akartam menni. 

- Jogos. Yu, ugye edzünk ma is?

- Igen. De keményebb leszek, mint múltkor.

- Benne vagyok.

- Edz téged?

- Igen. Tegnap óta. Nagyon fáj mindenem, de nem panaszkodhatok, mert megüt.

- Beszállhatok?

- Én is benne lennék! - kiabált JB a nappaliból.

- Én is!

- Rendben. De Junior, bírni fogod?

- Igyekszem majd.

- Oké. Akkor öltözzetek át, és indulás az edzőterembe! Mindjárt megyek én is.

Míg a fiúk egyik fele pakolt, a másik fele pedig öltözött, én telefonommal a kezemben kisétáltam a teraszra, majd betárcsáztam JiYong számát. Csörgött és csörgött és csörgött, de végül, nagyjából a hetedik búgás után, felvette.

- Mi van?

- Neked is szép estét!

- Mit akarsz?

- Miért baj, hogy nem ütöttelek meg?

- Mert azzal letudnánk a büntit. De te neeeem, te inkább öngyűlöletbe kergetsz.

- De nem akarlak bántani. Igen, zavarnak a történtek, igen, dühös vagyok, hibáztál, de nem foglak megverni miatta. Imádlak, nem vagyok hajlandó fájdalmat okozni neked. Értsd meg, kérlek!

- Legalább csaptál volna tarkón nálatok...

- Egy paraszt voltál, ez nem kérdés. De ez sem indok a bántalmazásodra. Bármit is teszel, én nem ütlek meg. Annál jobban szeretlek, te hülye szőke.

- Hát, ez nem nyugtatott meg, édes. Ugyanis te engem nem úgy szeretsz, mint én téged. És ez így marhára nem passzol. Értesz engem, Mucuskám?

- JiYong, ugye nem vagy részeg?

- Már nem. De még leszek. - kezdett vihogni.

- Van ott veled valaki?

- Aha. Kitalálom, adjam oda. Hát nem! 

- JiYong, ha oda kell mennem, nagyon rosszul jársz. Add át a telefont!

- Yuseong?

- Dae! Szia! Ugye vigyázol nekem arra az eszementre?

- Anélkül is megteszem, hogy megkérsz. Akarsz még valamit?

- Ne haragudj! Hol vagytok?

- Nála. Reggel óta folyton piálni akar. Mit műveltél vele?

- Nem ütöttem meg. Minden rendben lesz?

- Ne aggódj érte! Leteszem.

- Rendben, Dae, köszönöm, szeretlek!

- Tudod, hogy én is téged... - sóhajtott mélyet, majd kinyomott.

'Hát, ez sem lesz a kedvenc napom, azt hiszem. De DaeSung egész ari volt. Mark sem rendezett hisztit... És ugyebár az iskola... Most akkor milyen napom is volt nekem?'

Felfutottam a srácok után a terembe, közben elkészítettem az edzéstervet négy főre, amit aztán felvázoltam nekik, és hajnali egyig tisztességesen ki is készítettem mindenkit. Akkor nagy nehezen levonszoltam őket a lakásba, betessékeltem a forró víz alá, megetettem, és ágyba dugtam, persze mindezt egyenként, elvégre elég furcsán festett volna a kollektív zuhany. Benéztem BamBamhez is, megkapta a szokásos puszit a homlokára, végül én is igénybe vettem a fürdő kellemesen frissítő hatását, aztán aludni tértem, azon gondolkodva, vajon hogy tervezi JaeBum a másnapot. Minden esetre beállítottam magamnak egy ébresztőt fél nyolcra, hogy legkésőbb nyolckor felébresszem a leadert. 

'Biztos, ami biztos.'

Hajnali háromkor a párnám alatt pihenő telefon visítva adta tudtomra, hogy sms-em érkezett. Félálomban kezdtem olvasni a rengeteg helyen félregépelt angol szöveget.

„Egsefdul vagxok dr nwm tzuvdom hil”

- Jaj, JiYong, kicsinálsz! – nyögtem halkan, miközben felkeltem.

Magamra rángattam egy melegítőt gyorsan, írtam egy cetlit, miszerint, ha reggelig nem érek haza, JiYongot keresem vagy ápolom, aztán kislisszoltam a lakásból. Kapásból hívtam Daet, aki úgy tudta, Ji alszik.

- Várj, megnézem! A picsába! Kiszökött. Hívd te, neked írt!

- Rendben. Szólok, ha felveszi.

Bár felvette, nagyon-részeg-koreaiul beszélt, amiből egy mukkot sem értettem. Mindezt tetézte, a háttérben üvöltő zene. Míg beszéltünk, folyamatosan a lakása felé haladtam, gondolván, csak nem jutott túl messzire. Hallottam, hogy valaki el akarta venni a telefonját, hallottam, hogy valaki megüt valakit, aztán egy öblös hangot, amit belső vetítésemben leginkább egy hegyomlás-szerű, golyófejű pasashoz tudtam volna kötni, aztán ajtónyitást, kocsik zaját, veszekedést, egy puffanást, Ji fájdalmas nyögését, és egy mondatot: „Legközelebb megdöglesz.”. Befordultam az egyik sarkon, és megpillantottam egy nagydarab embert egy kisebb, szőkével a kezében. Tudtam, hogy megtaláltam. A következő pillanatban Mr. Securty úgy dobta el családtagom, mintha alig öt kilót nyomna. ’AZ ANYÁD VÉRVÖRÖS...!!!’

Sprintelni kezdtem, amennyire lehetett tompítottam Ji esését azzal, hogy alá csúsztam. A kidobó ledermedt, amivel időt nyertem, hogy a leadert felültessem, és a férfi elé álljak.

- Kidobja, csak mert nem hagyta, hogy meglopják? – mutattam a hátam mögé.

- Verekedett, Cica!

- Jesszus, mondja, hogy legalább a másikat is az utcára vágta!

- Az nem részeg.

- Tehát ő volt a könnyebb préda?

- A mi?

- Áhh, egy marék lepke okosabb nálad.

- Hé, hé, hé, ne akard, hogy kiosszalak!

- Meg se kottyannál. Nagydarab vagy, lomha és még buta is. Nem is érdemes veled foglalkoznom.

Megfordultam, hogy segítsek JiYongnak, de az ipse megszorította a vállam.

- Ezt nem kellett volna. – mordult.

- Hehe, szerintem meg ezt nem kellett volna. – mutogatott öregem a biztonságira.

- Mi v… AAAAAAA! – csak ennyi hagyhatta el a száját, mivel karját terjes mértékben kicsavarva térdre kényszerítettem.

- Nem szeretem a buta embereket. – sziszegtem fülébe. – És, ugye mondanom sem kell, hogy számodra nagyon cink lenne, ha bárki megtudná, hogy ilyen helyzetbe kerültél?

- Mi?

- Rövidítek: Kussolsz az egészről. Értve?

- Igen.

Vállon ragadtam a nevető zenészt, felrántottam, és vonszolni kezdtem magam után.

- Mázlid, hogy erre kerestelek, te ökör! Ha nem jövök, agyonvereted magad? Miért szöktél ki a saját lakásodból, mi? – pattogtam, miközben üzenetet írtam Daenak, JiYongot vonszoltam magam után, és kerülgettem az éjszakai élet embereit.

- Kíváncsi voltam, megtalálsz-e. Mert imádsz. – vigyorgott.

- Na, majd adok én neked imádatot! Odaleszel a taslitól, amit mindjárt kapsz! Legközelebb nem kereslek meg. Tudod te, mennyi az idő?

- Sok?

- Nem JiYong, kevés. Fél négy van!

- Szeretlek!

- Nem érdekel.

- Eldöntöttem! – kiáltotta. – Én leszek a legjobb bátyád a világon. Meg Young. Mert már most az. Asszem. Ugye az?

- Igen, az.

- Szeretlek, unnie!

- Fogd be a szád, oppa!

A háztömbhöz érve, amiben lakott megálltam, és feltettem a bűvös kérdést.

- Nálad van a kulcsod?

- Níííííííncsen. – rázta büszkén a fejét.

- Sejtettem.

- Te szeretsz engem?

- Melyik is a tiéd? – kezdtem vizsgálgatni kulcscsomómat. Közben Szőke az arcomba mászott.

- Szeretsz engem?

- Büdös vagy és nem látok tőled. Menj innen!

- Szeretsz engem?
- Persze, hogy szeretlek. Itt lennék, ha nem?

- Akkor van értelme az életemnek. – bólintott komolyan.

- Anélkül is van. Na végre!

Kinyitottam a kaput, betereltem JiYongot a liftbe, beengedtem magunkat a lakásba.

- Szeretem, hogy van kulcsod.

- Te ma mindent és mindenkit szeretsz?

- Igen.

- Piásan ilyen. Lefektetni nagyon nehéz. De előbb meg kell etetni, vagy hányni fog. Gyertek!

- Szeretem a rizst.

- Tudjuk, JiYong. – hangzott a duett, és DaeSung hetek óta először rám mosolygott.

35.Fejezet

Hogy ki mikor a legaranyosabb, mikor a legelviselhetetlenebb a bagázs, hogyan osztottuk fel a házimunkát, szoktunk-e együtt játszani vagy nagytakarítani, milyen az, mikor leülünk filmet nézni? Ezekre olyan könnyű volt válaszolni, hogy lassan már nem is tartottam a várható Nagy Kérdéstől. Persze a srácok nonstop cáfolni akarták válaszaimat, meg persze kiegészíteni, de kiosztottam két tockost és már nem is tűnt olyan fontosnak, hogy belebeszéljenek a beszélgetésbe. Bár Mark erősen nehezményezte, hogy legcukibbnak akkor tartom, amikor annyira beleolvad egy könyvbe vagy szövegírásba, hogy nem figyel fel a nevére, még ha a fülébe mondom is. 'Ezért még fix, hogy kapni fogok.' Sajnos alábecsültem a nagydumás műsorvezetőt, ugyanis a Nagy Kérdést előkészítette a kölykök szíves közreműködésével.
- Fiúk, tegye fel a kezét az, aki szívesen járna Yuseonggal!
Erre a felszólításra öt kéz lendült a magasba, aztán egy bizonytalan hatodik is. 'Na ne idegeljetek ki!!'
- Hűha, szép arány! BamBam, te, mint egyedüli tartózkodó, kérlek mondd el az ellenérved!
- Én a nyugodt lányokat kedvelem, Yu viszont mindig pörög. Képtelen nyugton maradni. Persze ez alól kivétel a tanulás. Olyankor több órán át képes ugyanabban a pózban ülni az asztala előtt.
- Érdekes. Yugyeom, ennyire szégyenlős vagy?
- Nem. Csak Yuseong ki fogja tekerni a fiúk nyakát, gondoltam csatlakozom a holtak csapatához. Hiányoznának.
Ezen nem bírtam nem elnevetni magam. Persze szokás szerint Jacksonnal egyszerre nyerítettünk fel, amin a többiek kezdtek el hahotázni. 'Hát mi sem vagyunk épelméjű bagázs, az már biztos. De Yugyeomnak igaza van. Halottak.' Meglöktem kicsit a maknae vállát, dobtam neki egy puszit, amitől enyhe pír jelent meg arcán.
- Yuseong, te kivel randiznál szívesen a srácok közül?
'Na bumm! Marha jó kérdés, mit ne mondjak! Gonosz némber! Ha azt mondom, mindükkel, ribi vagyok, ha egyikkel sem, homo, ha választok fix, hogy valaki besértődik. Csodás reggel ez a mai! Ennél szemetebb már nem is lehetne ez a nő. És persze ne feledjük Csillagszemű Jacksont, akinek fáj a foga az igazságra. Meg még mit nem, öregem, korábban kellett volna ahhoz felkelned, kismacsó!'
- Mind nagyon kedvesek, helyesek, imádom is őket. Igazából összegyúrnám ötüket és bepréselném JaeBum testébe. - vigyorogtam teli szájjal.
A nőnek leesett az álla, szó szerint, JB-nek úgyszint. Jackson és Mark 1000 wattal jutalmazta az elmés választ, a többiek heherésztek. 'Yuseong 1 : Gonosz némber 0. Király vagyok!'
- Ez igen szokatlan válasz volt, meg kell, hogy jegyezzem. De miért pont JB testébe?
- Külsőleg nálam ő nyert a csapatból.
- És velem mi lesz? Azt mondtad, jól nézek ki. Hát átvertél? - lazította a hangulatot a kisördög.
- Nyugi, Bika! Jól nézel ki. Csak a leader picit jobban bejön. De azért odavagyok érted is.
- Na persze. Összetörted a lelkem. - tettetett sírást. Hozzá sétáltam és nyakába ugrottam. Tekintve, hogy elég csöpp voltam hozzá képest is, le sem ért a lábam. A rapper átölelt, megtartott, megforgatott.  Bár csupa izom voltam, de valóban kicsi, így nem esett nehezére. Vigyorogva tett le, megfordított és vállamon nyugtatva alkarját rám támaszkodott.
- Tudod ki játsza neked a könyöklőt!
- Az én Babám, ki más? Tudod, hogy imádom, hogy elbírsz.
- Várjunk csak! Te elbírod Jacksont? Bemutatnád? - képedt el a tévés.
- Igen, ami azt illeti elbírja. De még mindig sebes a hasa, nem szabad megerőltetnie magát. - szólt közbe gyorsan JaeBum.
- Jaj, hát persze, a támadás. Jut eszembe, hogy érezted és érzed magad a színpadon, Yuseong?
- Kellemesen. Persze kicsit frusztráltan is, de az hamar elmúlik. Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy nem nagyon van lámpalázam.
- Feltűnt, hogy nem zavar a kamera jelenléte, te nem változol meg, ha rögzítik a tetteid.
- Igyekszem minél inkább önmagam adni. Na jó, ez így nem helyes mondat. Inkább: Önmagam adom mindig, mindenhol, minden helyzetben. Mert úgy vélem, sokkal jobb természetesnek lenni, így sokkal élvezhetőbb minden.
- Helyes gondolat! - bólintott a nő, aztán visszatért a srácokhoz pár percre.
Megtáncoltatta őket, feltett még néhány kérdést, majd egy köszönés után eleresztette a társaságot. Épp csak becsukódott az öltöző ajtaja, Junior rinyálni kezdett. 
- Nem vagyok olyan helyes, mint JaeBum?
- Nem, drágám, az én ízlésem alapján nem. De azért jó pasi vagy. Csak nem annyira, mint ő.
- Ez az! Király pasi vagyok! - kiáltott a leader vigyorogva.
- Látom elteltél magaddal.
- Büszke vagyok.
- Unnie, utállak! Nem hiszem el, hogy ilyen elcseszett az ízlésed. - durcizott Jackson.
- Ugyan, a legkevésbé sem az. - mosolyogtam rá angyalian.
- De.
- Ha felfújod az arcod, nem tudlak nem cuki bébinek látni. Így nem vagy szavahihető. Meg egyébként is, ez csak egy kis reklám volt nektek, ahogy tőletek is nekem. Így mindenki, aki nem JaeBum rajongó, fel fogja túrni az internetet utánatok, hogy bizonyítsa, az ő kedvence igenis jobb. Aki meg leader párti, az büszke lesz, mint annak a rendje. Pipa.
- Ne idegesíts, Manó! Ez nem futhatott át két  másodperc alatt a fejecskéden! - csattant fel YoungJae.
- Pedig megtörtént. - vigyorogtam gonoszul.
- Komoly vagy, Kisanyám! High five!
Lepacsiztunk Jacksonnal, közben YoungJae kapott egy tockost BamBamtől, "Ne becsüld alá ezt a csajt, te ökör!" felszólítással. Mark érdekes módon végig csendben ült, szinte már aggódtam érte, de nem volt lehetőségem érdeklődni, mivel Yugyeom karomnál fogva kirángatott a szobából.
- Beszélhetünk?
- Persze. Mi a baj?
- Yuseong, én értem, és elfogadtam a történteket, kérlek, hidd el, de nem tudom felfogni, hogy léphettél túl rajta ilyen könnyen. Ne haragudj, de muszáj megkérdeznem. Tényleg nem nyomja a lelked a tetted?
Szemeim könnybe lábadtak, küzdenem kellett, hogy megszólalhassak.
- De igen, Yugyeom, nagyon is nyom, és feszít, és kínoz, de nem akarom, hogy ti is tudjátok ezt. Ha el tudtátok fogadni, az jó, de én képtelen vagyok feldolgozni, hogy valaki miattam nincs itt. Ha tehetném, levetném magam egy épületről, de azzal is csak nektek okoznék kellemetlenséget, amit mindennél jobban igyekszem kerülni. Ezért megyek kora hajnalban egyedül edzeni, ezért kerülöm még mindig a társalgást. Sajnálom, hogy félrevezettelek a viselkedésemmel. - meghajoltam, szememből patakként folytak a könnyek. Valóban nem bírtam elviselni ezt a fajta felelősséget. Legszívesebben ott hagytam volna a társaságot és meghaltam volna, csak hogy ne vehessék észre, milyen terhet cipeltem. De nem lehetett. Szükségük volt rám, hogy gördülékennyé tegyem a napjaikat, hogy segítsek, amiben csak tudok.
- Yu, miért nem mondtad?
- Mert az én bűnöm, nektek tudnotok sem szabadna róla, hisz tudom, mekkora teher. Nekem kell valahogy túlesnem rajta, egyedül, titeket nem szabad tovább terhelnem ezzel, mert az csak az idegrendszereteket teszi tönkre, amit nem engedhetek meg, mert nektek az a munkátok, hogy embereket tesztek boldoggá a hangotokkal és a kisugárzásotokkal, amihez nagyon erősnek kell lennetek, nem zavarhatlak meg benneteket a személyes problémáimmal, mert az én dolgom nektek segíteni, nem pedig fordítva, ezért nem mondhatom el senkinek. - olyannyira hadartam, hogy tartottam tőle, a csapat maknaeja semmit sem értett az egészből, de tévedtem. Yugyeom csak magához ölelt, szorosan, fejemen nyugtatva egyik kezét, hátamat simogatva a másikkal.
- Nem vagy egyedül, pici lány. Mi csak neked vagyunk, ha baj van, mondd el! Nem harapunk, és azt hiszem már észrevetted, hogy nem ítélkezünk. Mondd, mit tehetünk, hogy megnyugodjon a csöpp kis lelked?
- Semmit, tényleg. Ezt egyedül kell eltemetnem magamban. Kérlek, ne haragudj rám, amiért kellemetlen helyzetbe hoztalak!
- Még egy bocsánatkérés és kiosztok egy tockost! Senki sem értette, hogy lehetsz ilyen könnyed ma reggel. Aggódtunk érted. Természetes, ha rosszul érzed magad, de nem szabad ezt eltitkolnod előlünk, rendben? A te dolgod most az, hogy túltedd magad a történteken, a miénk pedig, hogy segítsünk téged ebben. Értesz?
- Értelek, de nem értek egyet veled. Viszont köszönöm a támogatásod, hálás vagyok érte. De ez túl nagy teher ahhoz, hogy csak úgy elfogadjátok.
- Még nem sikerült maradéktalanul elfogadnunk, de nem lesz vele baj. Csak kell pár nap, hogy újra beszélni tudjunk róla. Ezzel mindenki így van. Csak várj egy kicsit, rendben?
- Természetesen.
- Na, gyere, töröld le a könnyeid és csatlakozz hozzánk újra. Addig bemegyek.
- Rendben. - bólintottam. Éreztem, hogy nem tudnék köztük lenni. Felhívtam SeungHyunt, hogy megtudjam, merre van, írtam egy sms-t Yugyeomnak, hogy meglátogatom anyámat, aztán a célig sprinteltem. Az elmúlt hetekben többször is jártam már Seungnál, így nem volt új a terep, tudtam, egész pontosan hova kell mennem. Félve kopogtam be az ajtón, majd felszólításra bementem.
- Jajj, Yuseong, tudod, hogy nem kell kopognod, mindig nyitott ajtóval várlak téged. - sétált ki a konyhából a BB-maknae. - Valami baj van? Rémesen festesz, Kicsim!
'Megint anyuka mód. Úgy imádom, hogy ilyen!'
- Csak nem bírom. Nem bírtam. Kérlek, mondd, hogy kegyetlen és gonosz ember vagyok! Könyörgöm, legalább te láss tisztán!
- Megint a régi tanítványod? Rémálmod volt? - aggódó tekintetétől ismét erőtt vett rajtam az elkeseredett düh, amit önmagammal szemben tápláltam. Mivel eleinte a BigBanggel töltöttem időm nagy részét, észrevették rajtam, hogy valami nincs rendben, s módszeresen ki is szedték belőlem. Dae azóta is haragudott rám, nem tudta elviselni a gondolatot, hogy nem szóltam előbb a dologról. Nem azt, amit tettem, hanem hogy nem mondtam el előbb. Szinte teljesen megzakkant a dologtól. Minden alkalommal, mikor nem kellett megjátszania magát a rajongók kedvéért, tüntetőlegesen hátat fordított nekem.
- Igen és nem. Yugyeommal beszélgettem kicsit. Pontosabban bőgtem. Én nem ilyen vagyok. Nekem nem szabadna sírnom, sose tettem. És mégis egyre többször borulok ki.
- Mert kezdesz beilleszkedni a közösségbe. Ez így van rendjén. Beszélgessünk?
- Nem, csak egereket itatnék. Gondolod, JiYong ráér egy picit?
- Biztos vagyok benne. Menj csak, én felhívom, hogy hozzá tartasz.
Két hatalmas puszival és egy öleléssel később már rohantam is Ji lakásához. Ő volt az, akivel kitombolhattam magam. Akár zene hallgatás, akár tánc, akár edzés által. De ma másra volt szükségem.
- Yu! Szia! Ez gyors volt.
- Siettem.
- Mi a program?
- Csak.... Csak ölelj meg, kérlek! - és már folytak is a könnyeim.
JiYong gyorsan berúgta az ajtót mögöttem, miközben karjába kapott. Épp időben, hogy elkerüljük az egyre gyakoribb ájulások okozta újabb esést. Ahogy a többi, ez is alig egy percig tartott. Az első alkalom után megállapodtunk, hogy csak akkor hívhat mentőt, ha több, mint másfél percig nem térek magamhoz.
- Nincs autó. - közölte lemondóan, mikor kinyitottam a szemem. 'Az egyetlen ember a Földön, aki szomorú, mert nem kell rám hívni a kórház lovagjait. Szép, mondhatom...'
- Egyre tovább tart felébrednem.
- Tudom.
- Sajnálom.
- Rühellem, hogy belementem az alkuba. Jól vagy?
- Igen. Csak szükségem volt az ölelésedre, az illatodra, a szívdobogásodra. A világ legmegnyugtatóbb hangja számomra. Tudtad?
- Nem. De örülök, hogy így van. Na, gyere ide, sírd ki magad a vállamon! Seung mondta, hogy ramaty állapotban vagy.
Ölébe húzott, fejemet nyakába fúrtam, kezemet mellkasára tettem. Míg én szép lassan megnyugodtam, ő egyre idegesebb lett.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Akkor mitől vagy ideges?
- Csak a közelséged. Még mindig nem vagy ellenállható teremtmény. Pláne így nem.
- Hogyhogy így?
- Ilyen sebzetten. Olyan szívesen vinnélek ágyba, hogy azt elképzelni sem tudod, Tündérke.
- Ellenben érzem a farmerodon keresztül is. Azt hiszem jobb lesz, ha most elmegyek.
- Nem, ne menj! Nem akarlak elengedni. Legalább a közeledben lehessek, ha már benned nem.
- Figyelj, értem én, hogy ezzel a stílussal csak azt akarod elérni, hogy leordítsam a fejed, de nem fog összejönni. Rondábbakat is mondtak már nekem.
- Tudom. De igyekszem. Tudod, hogy minden eddigi lánynál jobban tisztellek, te liba? Pedig te vagy a legkevésbé bevállalós csaj. Még csak meg sem csókolsz, de nekem már áll a zászló, mégsem mászom rád. Milyen már ez? A tegnap éjjeli vállalkozó olyanokat csinált, hogy az agyam eldobtam, mégsem vágytam közben másra, mint veled lenni. Mássz ki az agyamból, jó?
- Tehetek én róla, hogy nem tudsz másra koncentrálni? - vágtam finoman mellbe.
- Nem, de akkor is tehetnél valamit az ügy érdekében.
- Már tettem. - jegyeztem meg sötéten, mire teljesen lefagyott, aztán halkan, szinte suttogva szedte darabokra maradék dühömet is.
- Te, bármit is teszel, bármit is tettél, bármit is fogsz tenni az életben, akkor is az a lány vagy, aki meghódította a szívemet, puszta őszinteséggel. Bárhogy is próbállak elfelejteni, nem megy, és ez igenis a te hibád, mert te vonzzol.
- Jó, azt hiszem, jobb ha megyek. Majd találkozunk. Szia! - másztam ki öléből. Nem akartam, hogy olyat tegyen, amit később megbán. Mert ha megcsókol, kénytelen leszek felpofozni, méghozzá nagyon erősen. Ez volt az alku rám eső része, amit nem akartam alkalmazni. Megütni JiYongot számomra elképzelhetetlennek tűnt. Mintha a bátyámnak és legjobb barátomnak húznék be. Akkor már inkább menekültem.
- Ne, Picúr, kérlek! Ne menekülj tőlem mindig!
- JiYong, próbálkozol, tehát kénytelen vagyok felképelni téged. Már persze csak verbálisan.
- Ezt hogy érted?
- Ji, szerelmes vagyok.
- Sze... Sze.... Szerel.... mes?
- Igen.
- De mégis kibe?
- Ha elmondom, elhallgatod?
- Zipzár lesz a számon.
- És nem fogsz rá haragudni?
- Még megfontolom. Elvégre ellopott tőlem.
- Akkor nem mondom el. Szia!
Már kinyitottam az ajtót, mikor Ji kezét éreztem a csuklómon. Egy rántással maga felé fordított, bevágta az ajtót és testével neki szorított.
- Akkor kérem az igazi pofont is!
Olyan erővel nyomta ajkát az enyémnek, hogy fejem lekoccolta az ajtót. Nem ellenkeztem. Nem akartam bántani.
- Miért nem ütsz már? - húzódott el tőlem.
- Tudod, hogy képtelen lennék úgy megütni téged, hogy fájjon.
- De ha egyszer ezt kértem tőled?
- Akkor sem. Imádlak, nem fogok neked fizikai fájdalmat okozni.
- Akkor nem hagyom abba, míg meg nem ütsz! - ordította az arcomba.
Újra megcsókolt. Nyelvével utat tört magának ajkaim közt, kezemet az ajtónak szorította. Lágyékát ölemhez nyomta, éreztem, milyen hatással voltam rá, de nem voltam hajlandó megütni. Felemelt és elindult velem, míg én arra figyeltem, hogy tartani tudjon. Újabb ajtóra kent fel, ezúttal viszont csak addig, míg kinyitotta. Tudtam hol voltunk, körül sem kellett néznem a hálószobában. Az ágyra tett, pólóm alá nyúlt. Megfogtam kezét, jelezvén, hogy nem kéne tovább vándorolnia, de nem hagyta abba. Arra hajtott, hogy bántsam. Egy gyors mozdulattal levette rólam a felsőt, aztán magáról is. Nem szégyelltem magam előtte, hisz meztelenül is látott már. Kezemet mellkasára tettem, gyengéden eltoltam magamtól.
- Ha nem hagyod abba, meg fogsz erőszakolni. Tényleg erre vágysz?
- Rád vágyom. Minden egyes porcikádra. Tudsz védekezni, tedd meg!
- Nem bántalak. Inkább az erőszak. Ha már úgyis tudnom kéne, milyen érzés.
Hátra döntött, levette farmeromat, és a csókolni kezdte combom belsejét, én pedig szótlanul tűrtem, nem reagáltam. Levette saját nagrágját is, azt remélve, ettől megfutamodom, de rá sem néztem. Könnyebb volt elviselni a tényt, hogy akaratom ellenére rám mászik, ha nem figyeltem, mit tesz. Éreztem, ahogy lehámozta rólam a fehérnemű mindkét részét, ahogy hozzám ér textilmentes bőre, ahogy lassú köröket ír le teste a testemen. Egy pillanatra megállt, kényszerített, hogy szemébe nézzek. Arca reményt tükrözött, bár nem tudtam, mit remélt. Szememből kigördült egy könnycsepp.
- Üss meg!
- Nem.
- Üss meg!
- Ha így akarsz a magadévá tenni, hát tedd.
Arcán fájdalom suhant át.
- Tudod, hogy nem.
- Mégis itt vagyunk.
- Mert nem állítasz meg. Mert nem vagy hajlandó megütni.
- Nem bántalak, akármennyire is akarod.
- Yuseong! Hagyod magad megerőszakolni, csak hogy ne kelljen hozzám érned?
Ez mellbe vágott.
- Nem az érintéssel van a baj. A fájdalommal. Nem akarom, hogy neked fájjon.
- Nekem ez fáj.
- Akkor ne tedd. - súgtam.
Szája újra az enyémre tapadt. Hosszan csókolt, hevesen, vadul. Éreztem a pillanatot, amikor elszállt belőle az akaraterő. Alsó ajkamba harapott és mellém vetette magát.
- Ugye tudod, hogy ez veszélyesen közel volt? - lihegte.
- Csalódtam benned.
Rideg voltam, közömbös. Felöltöztem, míg ő csendben könnyezve ült az ágyon. A kijáratot célozva elhagytam a szobát. JiYong csak az ajtócsapódásra eszmélt fel, és a következő pillanatban már alsógatyáját magára szerencsétlenkedve követett.
- Yuseong! Yu, várj meg!
- Mégis akarsz egy menetet?
- Yuseong, kérlek, csak hallgass meg! Szerelmes vagyok beléd és elvesztettem az eszem, mikor azt mondtad, mást szeretsz. Tudom, hogy nem mentség, de könyö....
Többet nem hallottam. A bejárati ajtó elnyelte a zenész mentegetőzését.
Nem akartam mást, csak egyedül lenni és minél forróbb zuhanyt venni. Mivel úgy tudtam, a kölykök még énekelnek a műsor után, hazafelé vettem utamat, és az üres lakást átszelve azonnal a víz alá vetettem magam, sírva. 'Már megint a sírás. Ez csak szex, vagyis csak majdnem, nem értem, miért bőgök már megint. Korábban is volt ilyen, állítólag Denisszel is. Akkor miért rinyálok itt? Az Istenért, te picsa, szedd már össze magad!'
Valaki teljes erőből verte az ajtót, a nevemet ordítozva, de alig hallottam. Még mindig sírtam, ami erősen tompította érzékszerveimet. Aztán a dübörgés megszűnt, helyette mintha vakarta volna az ajtót a kívülálló, aztán kinyílt az ajtó. Jackson egy kulcsot dobott a mosdókagylóra, és elém térdelt. Csak akkor realizálódott bennem, hogy a zuhany alatt ültem, felhúzott lábakkal, fülre tett kézzel, mikor a kínai finoman átkulcsolva kezemet kitisztította hallásom.
- Yuseong! Édes, kicsi Baba, gyere, törölközz meg!
- Épp elázik a cuccod.
- Az nem baj. Gyere!
- De baj. Nem megyek.
Rapperem egy sóhaj kíséretében pólóra, farmerra vetkőzött és mellém telepedett, egyik lábát előttem, másikat mögöttem tartva. Közelebb csúsztam és mellkasának dőltem. Felsőjét markolva kezdtem újra zokogni.
- Semmi baj, Baba, semmi baj. Itt vagyok, megvédelek. JiYong elmondta mi történt. Nagyon sajnálja, utálja magát érte, nem tudja, mihez kezdjen. Tart tőle, hogy megutáltad. Én is tartok tőle.
- Csalódtam benne. Nem utálom. Nem ismerem. Idegen. - két szavas mondatoknál többre nem futotta. Hol energiám nem volt befejezni, hol a könnyek áradata nem engedte.
- Nem idegen. Hibázott. Emberből van, ahogy te is. Te nem voltál hajlandó megütni, ő pedig túl messzire ment.
-Tudom.
- Félt utánad jönni, nehogy megagyald. Pedig megérdemelné az az idóta.
- Nem bántom.
- Szereted?
- Mint YoungBaet.
- És őt hogy szereted?
- Mint az idiótát.
- Paradoxon.
- Ji is ezt mondta. De így van.
- Haragszol rá?
- Igen.
Másfél órán át beszélgettünk. Én hozzá bújva, ő még mindig felöltözve a zuhanykabin falának dőlve, miközben forró vízzel melegítette hátam, mellkasom, lábam. Nem zavarta, hogy mindene elázott, sem az, hogy rajtam nem volt ruha. Csak ült, ölelt, melegen tartott, beszélt, hallgatott, nyugtatott.
- Babám, ideje lenne megtörölközni. Nem zavar, hogy itt és így vagyunk, de nem szeretném, hogy megfázz.
- Jó, de fordulj el!
- Nem zavar, ha látlak, és legalább tudom, hogy nem esel össze. Gyengének tűnsz.
- Annak is érzem magam. De azért felállni még fel tudok. Fordulj!
Megtörölköztem, kisakkoztam, melyik az ő törcsije, aztán visszafordultam hozzá.
- Na, gyere! Te is el vagy ázva.
- Igenis, madamme!
Gond nélkül hámozta le magáról a farmert, derekára csavarta a törölközőt, levette alsónadrágját, viszont a póló annyira rátapadt, hogy mikor már kellőképp mozgásképtelen volt, háta közepén megakadt.
- Yu, segíts! Nem jön tovább.
Kisebb harcot vívtunk az anyagdarabbal, de végül leszedtük róla, s mikor Jackson feje végre szabadságra lelt a lendülettől kis híján összetörte a zuhanykabin oldalát. Alig látható, mégis jelen lévő kockái láttán kissé olvadni kezdtem ugyan, de inkább csak kinevettem, mire durcizni kezdett, és megpróbált barackot adni a fejemre.
- Aish, Jack! Ázott kutya szagod van a pamuttól! Zuhanyozz le, de most rögtön! - ripakodtam rá, mikor a hóna alá kapott.
- Na nem, az nem fair, hogy csak nekem legyen szagom. Akkor az egész oldaladnak ilyennek kell lennie.
Szaglászni kezdte vállamat, aztán fancsali képpel kiegyenesedett.
- Na mi van, te kis pudli?
- Vaff, kijelentem, hogy marha büdös vagy. Irány a zuhany!
- És te addig mit csinálsz? Eláztatod a kanapét is?
- Ja.
- Azt már nem. Nekem kellene feltakatítanom.
-  Akkor leülök ide. - mutogatott a csuromvizes járólapra.
- Ha fel akarsz fázni...
- Fel. El is fordulok, ha akarod.
- Akarom hát!
Újra megnyitottam a forró vizet, törolközőmet letettem, és a zuhany alá léptem. Mikor úgy gondoltam, elég illatos vagyok, Jack felé pillantottam, hogy ellenőrizzem, valóban az ajtót tanulmányozza-e helyettem. Hátizmai és felsőteste tökéletes íve szinte megbűvölt.
- Jackson Wang, te nagyon jó pasi vagy.
- Leselkedsz?
- Én megtehetem.
- Teheted a frászt, akkor nekem is kijár egy pillantás!
- Felejtsd el!
A hecc kedvéért forgatni kezdte a fejét, én pedig visszafordultam, hogy megmossam a hajam is. Alig egy perccel később meghallottam, hogy mögém lép.
- Sza-sza-szabbbad ki-kitttúrrrnom? Mehegfahagyok.
- Nem, de tessék, víz.
- Kössssssz.
Enyém mellé dobta törölközőjét, én pedig megfeszültem. Éreztem közelségét, testéről az enyémre folyó vizet, de nem ért hozzám, ellenben nekiállt lemosni rólam a habot.
- Döntsd hátra a fejed, vagy a szemedbe megy a víz.
Engedelmeskedtem, és arcát figyeltem, ahogy arra koncentrált, hogy ne húzza meg a hajam, miközben ujjaival átfésüli. Tekintete szememre tévedt, és leragadt. Percekig néztünk farkasszemet, a feszültség pedig egyre csak nőtt köztünk, a levegő szinte szikrázni kezdett.
'Ajjaj...'