43.Fejezet

Egy nehéz beszélgetés után korán kelni rosszabb, mint a halál. Az embernek nincs kedve megmoccanni, pláne nem sportos vetélkedő műsorba menni, még ha a családjával teheti is azt, mégis kénytelen voltam felöltözni és lecammogni a rám váró autóig.
- De friss vagy ma, Törpilla!
- Aha, csak adj egy liter kávét, rendben? Komolyan mondom, nem értem hogy lehet ennyire világos hajnali hatkor.
- Nos, egy litert ugyan nem kapsz, de tessék! Csak ne köpj be SeungHyunnak és YoungBaenak, mert megfojtanak, rendben?
- Ne félj Oppa, eszembe nem jutna megöletni a megmentőm. - mosolyogtam hálásan, mire ezer wattot kaptam válaszul.
Cirka két órás kocsikázás után elértünk a megadott címre, elsőkként érkezve. Míg arra vártunk, hogy mindenki odataláljon, megreggeliztünk és átöltöztünk a műsorra jellemző melegítőbe, aztán mikor már hatan voltunk elmagyarázták nekünk a menetrendet. Kvízkérdés, vesztesnek feladat, ha elrontja büntetés, aztán újra az elejéről, igazából pofonegyszerű játék. Minden úgy is zajlott, ahogy kellett, sokat nevettünk egymáson és a műsorvezetőkön is, elszórakoztunk egy-egy feladatot vagy kérdést is, meglepően jó volt a hangulat, még JiYong is aranyoskodott. 
- Rendben van, rendben van, tehát az utolsó kérdést YoungBae, Yuseong és SeungHyun rosszul válaszolta meg, tehát ők kapják a feladatot. Ez egy kétszemélyes játék lesz, a kiválasztottak pedig SeungHyun és Yuseong. Kérlek, lépjetek ide, egymással szembe! - Megtettük, amire kért. - Remek. A feladatotok, hogy a lehető legkínosabb kérdést tegyétek fel egymásnak. SeungHyun, te kezdesz.
Mr. Művészlélek féltérdre ereszkedett, amire kapásból két lépést hátráltam. Persze azonnal kitört a röhögés, miközben SeungHyun előhalászott egy kis fekete dobozt.
- Várj, várj, várj! Olyat én is hoztam. - kezdett kiabálni YoungBae, majd vigyorogva csatlakozott a maknaehoz. 
- Pillanat, nekem is van mit adnom!
- Én is jövök!
- Nálam is van valami. 
- Oké,  tudtam, hogy vicces lánykérés lesz, de hogy ennyire, arról nem volt szó.
- Látom mindenki engem akar. Na, kórusban kérem!
Végül persze színtiszta nevetéssé vált a dolog, a műsorvezetők is vették a lapot, ők is velünk nevettek, de SeungHyunt azért nyakon csíptem a show után.
- Kérlek mondd, hogy eleve poénra készültél! 
- Nem. Viszont pótapád megsejtette és segített neked elkerülni. Te kérted meg rá?
- Nem. Nem tudtam, hogy ilyesmire készülsz.
- És mit válaszoltál volna?
- Azt hiszem, nemet. Bár azt még nem tudjuk, milyen a döntéshozatali képességem stresszhelyzetben...
- Neked én stressz vagyok? - háborodott fel azonnal.
- Nem, viszont ha belegondolsz, nekem amúgy sem teljesen mindennapos dolog még a kamera, te pedig a tévéműsorban akartál menyasszonyt csinálni belőlem. Ez azért meglehetősen stresszes pillanatnak tudható be, nem?
- Miért vagy ennyire formális?
- Hogy el tudj vonatkoztatni a ténytől, hogy nemleges választ adtam volna.
- Sikerült. Bocs, hogy majdnem kellemetlen helyzetbe hoztalak. De most is nemet mondanál?
- Nem tudom Panda, imádlak, ez nem is kérdés, ezen felül az sem hátrány, hogy bizonyos dolgokban jobban ismerlek, mint bárki mást, de ferde szemmel tekintenének ránk, és fontos a jó híred, elvégre idol vagy. És, talán nem csak előny, de hátrány is, hogy ennyire ismerlek.
- Hogy lehetne ez hátrány?
- Tudod, persze, összeszokott páros lennénk az elejétől kezdve, de mi lenne a végén? Mert le lehet ülni három-négy év múlva, hogy megbeszéljünk egy válást, de ha egyszer addig "össze lennénk zárva" - ujjaimmal idézőjelet mutogatva biztosítottam arról, hogy nem szó szerint értendő az utolsó három szó, - akkor ne mondd, hogy nem jutna eszedbe, hogy talán együtt is maradhatnánk!
- De, sőt, ami azt illeti, reménykedtem benne, hogy az alatt a három-négy év alatt talán... Hogy is mondjam, hogy ne érts félre... Talán megnyílnál felém. Tudom, hogy én vagyok az anyucid, de talán lehetne ebben több is, vagy kialakulhatna. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nagyon önző és furcsa tőlem, de ha hozzám jönnél, én próbálnám komolyra fordítani a dolgot, hiszen huszonöt éves vagyok, és komolyan úgy érzem, ideje lenne megállapodnom, te pedig ideális társ lennél az életemben, azt hiszem. Persze lehet, hogy tévedek, de szeretném, ha ezt átgondolnád.
- Elgondolkodtál már az én életkoromon, és valódi életbeni tapasztalatomon is?
- Igen, mindkettő kevés, utóbbi kicsit túlságosan is, de meglehetősen ügyesen orvosoltad az elmúlt évben. De a főnök holnap behív téged az irodájába, és kérni fog egy nevet.
- Nem úgy volt, hogy van két hetem?
- Úgy döntött, hogy mivel az utóbbi pár napban folyamatosan beszélgettél a kijelölt vőlegényeddel, meg tudod mondani, mit akarsz egész pontosan.
- Sunyi alak ez a Yang HyunSuk. De legalább már bőven haladtam a gondolkodással. SeungBaet semmiképp sem választom, mert továbbra is idegennek érzem őt. Te logikus döntés lennél, de nem ideális. Mark logikus döntés lenne, de nem ideális. És gondoltam még valakire, de még nem beszéltem vele, viszont ha holnap meg kell tudnom mondani a főnöknek, hogy ki a szerencsétlen... Nos, akkor még ma beszélnem kell vele.
- És ki lenne az?
- JaeBum. Logikátlan, de ideális döntés, azt hiszem, elvégre egyszer már sikerült előadnunk, hogy egy pár vagyunk.
- És gondolod, hogy most nem fog megint beléd esni?
- Vagy legalábbis nagyon remélem. És különben is, őt még talán tudnám is kezelni ezen a téren.
- Gondolod, hogy engem nem?
- Nem tudom, SeungHyun, komolyan nem tudom. De annak fényében, hogy már most túl komolyan veszed a dolgot, nem veszélyesebb döntés nálad.
- Ezzel egyet kell értenem sajnos.




Hatalmas üzlet, hófehér ruhák tömkelege, boldogságtól vagy épp félelemtől izzadó tenyerű menyasszonyok, cukin mosolygó koszorúslányok. Na ez az, amire én egyáltalán nem vágytam, mégis belecsöppentem a közepébe.

- Ez hogy tetszik? 

- Már a tizedik ruhát mutatod, és mind pont ugyanúgy nézett ki. Mégis mit vársz, mit mondjak?

- Ugyan már, Yuesong, ez az esküvőd! Legyél már kicsit lelkesebb!

- Miért? Csak egy darab papír arról, hogy tartozom valahova. Felesleges ez a hacacáré, könyörögve kérlek, menjünk haza!

- Ha én mennék férjhez, igenis izgatott lennék, akár szeretem a másikat, akár nem. Neked is annak kéne lenned.

- De nem vagyok. Mehetünk?

- Nem. Próbáld ezt fel!

Kelletlenül elvettem a Yumi kezében lóbált fodoráradatot és besétáltam vele a próbafülkébe, hogy nagy nehezen magamra szenvedjem. A koreai ruhaboltok egyáltalán nem gondolnak az izmosabb emberekre. A legtöbb ruhában kötözött sonkának éreztem magam, ellenben Yumi mindegyiken ámuldozott és ujjongott, míg én levegőért küzdöttem.

- Hogy érzed magad benne?

- Kapok levegőt.

- Akkor jó, mert gyönyörű vagy. Megvan a ruhád, tükörbe nézhetsz. 

Barátnőm az első percben leszögezte, csak akkor enged tükörközelbe, ha szerinte megvan az ideális ruha. Megörültem a gondolatnak, hogy végre elhagyhatjuk a zsibongó üzletet, így mosolyogva néztem meg magam, ám ez egyből megváltozott, mikor nem ismertem rá tükörképemre.

- Ez? Úgy nézek ki, mint egy barbie. Tényleg így kell felöltöznöm, hogy kapjak egy cetlit? Kizárt, hogy felveszem. Nem.

- Ne már, olyan jól áll, mintha hercegnő lennél. És farmerban nem mehetsz férjhez.

- Pedig az lenne a legjobb. Egy fehér farmer.

- Nem engedem.

- Ne vigyorogj! Aish, pont úgy nézek ki mint ők. - böktem a tőlünk pár méterre ujjongó csapat felé.

- Inkább olyan ez, mint az amerikai filmekben. Azzal az apró különbséggel, hogy az ara nem boldog. - meresztett rám csúnya szemeket.

- Mert az ara kényszerházasságba lép, nem pedig szerelmibe. Ugye levehetem és mehetünk?

- Igen, megvesszük. Majd az esküvő előtti napon elküldik neked. Akkor most jönnek a virágok. Mit szeretnél, magnóliát, esetleg valami különlegesebbet?

- Tudod mit? Te nagyon benne vagy ebben az esküvői lázban, én viszont egyáltalán nem. Mi lenne, ha te mindent kitalálnál, én meg nagyokat bólogatva állnék melletted?

- Végül is jobb, mint mikor ellenállsz nekem... - bólintott Yumi. - De a cipőnél aktívabbnak kell lenned. Nem engedhetlek a ceremóniára olyan cipőben, amiben elesel.

- Rendben, akkor folytassuk azzal, aztán hadd menjek át robotba, rendben?

- Rendben.

A nap hátra lévő részében tényleg csak bólogattam és hümmögtem, amit nem egy helyen fogadtak fejcsóválva, pláne mikor megtudták, hogy nekem kéne ugrálnom örömömben. Mire hazaértünk majd kipurcantam, de persze Yumi elővett egy nagy halom meghívót, amit alá kellett írnom, felnyalnom rá a bélyeget és miegyéb, így egy perc nyugtom sem maradt este nyolcig, amikor a kölykök hazaértek. 

- Hogy elszaladt az idő! - pislogott koszorúslányom az órájára.

- Csak szerinted. - morogtam sötéten, mire felnevetett.

- Jó napotok volt?

- Nem JaeBum, csak neki volt jó napja, én gyötrődtem, már azon kezdtem gondolkodni, hogy kiugrom az ablakon, mikor megmentettetek.

- Ezek szerint élvezted a vásárlást. - biccentett a leader vigyorogva. 

- Mint a kínzást. Hogy ment a munka?

- Ez a zizi nem volt képes odafigyelni. Háromszor estem el miatta. Cseszd le, de nagyon!

- Mark?

- Fáradt vagyok, hagyjatok máááár! - kezdett nyivákolni a rapper, mire Jackson hátba vágta.

- Senkit nem érdekel, akkor is oda kell figyelned, te lusta!
- És a vőlegényes teendők most akkor kire is hárulnak? Azt is Yumi csinálja?
- Mivel ő a boldogabbik, nem, rosszul mondom, szóval mivel ő a boldog fél, így igen. Hadd jusson ki nekem is egy kicsi a jóból, meg az izgalomból, Yuseong rosszabb mint egy döglött hal. Semmi érzelem nincs benne, csak ronda grimasszal csinálja amit kérek.
Válaszképp nem futotta másra, mint szemforgatásra, amin persze Mrs. Legyen-szép-esküvőd kapásból elkezdett kiakadni, de szerencsére BamBam megmentett a hisztirohamtól.
- Na jó, én most elrabolom Yumit, ti meg csináljátok a dolgotokat.
- Megmentőm! Holnap reggel amerikai palacsintát kapsz ezért a húzásért.
- Tudom, hogy imádsz, nem kell mondanod. Srácok, ti is jöttök? Eszünk valami finomat, közben magára marad a szerelmespár is, ez mindenkinek kedvező.
- Szerelmespár a.... - kezdtünk együtt kiabálni, mire a többiek hangos nevetésbe kezdtek.
- Rosszabbak már nem is lehetnétek. - csóváltam fejemet miközben mindenki vigyorogva, mutogatva kihátrált az az ajtón.
- Ezt mindet alá kéne írnom?
- Igen. YG adott egy listát azokról, akiket meg kell hívnunk, Yuminek pedig összvissz két órájába került kinyomtattatni az egészet. Sajnos. Komolyan mondom, a bunyótól nem fáj a csuklóm, de ez kikészítette.
- Jeget rá, gyorsan!
- Nem lehet, még vissza van vagy ezer.
- Nekem csak harminc-negyven darabnak tűnik az a stóc.
- Te kinek a pártján állsz?
- Jól van, na, nem kell leharapnod a fejem, csak mondtam.
- Majd én is mondom neked. - dobtam felé egy gonosz mosolyt. - Vacsiztál már?
- Igen, még a cégnél.
- Akkor dobd le magad, és kezdj szignózni, különben éjfélig sem végzel.
- Muszáj?
- Igen, az, ne nyivákolj! Holnap ki kell őket küldeni, legalábbis Yumi ezt hajtogatta nekem.
- Ugye mosolyogni fogsz a szertartáson?
- Nem. Fekete ruhában tervezek menni és könnyek közt kínhalált halni a pap előtt.
- Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy igen?
- Aigo, nyűgös vagy?
- Nagyon hosszú nap volt, nagyon elfáradtam, nagyon szeretnék aludni végre. De nem lehet, mert vőlegény vagyok és az a feladatom, hogy elősegítsem a rémálmod tökéletességét.
- Szerintem később kéne tartanunk, veszett rossz az időzítés. Te és a csapat elfoglaltak vagytok, én folyamatosan csak rohangálok a munkában... Még a végén két hisztis gyereket fognak összeadni a fél világ előtt.
- Nem, kedden megtartjuk. Az mindenkinek jó, közel van, nem gondolhatod meg magad addig, és hamar túljuthatsz az egészen. Pont ideális.
- Ideális az lenne, ha nem kényszerítenének ilyen marhaságokra. Különben is, hogy lehetett beadni a sajtónak, hogy végig a te jegyesed voltam, csak a cég szerette volna felkelteni egy kicsit az érdeklődést? Ki az az őrült, aki ezt beveszi?
- A rajongók minimum fele, legalábbis remélhetőleg. Mellesleg nagyon nehéz odafigyelnem az írásra, ha beszélsz hozzám.
- Jó, bocs, csendben maradok. Csak annyira zavar ez az egész.
- Na ebből ennyi elég! - csapta az asztalra kezét. - Lehet, hogy neked csak nyűg, de én örülök neki, és ha elrontod a kedvem, nagyon össze fogunk veszni. Már tegnap este is megmondtam, hogy boldog vagyok már a gondolatól is, hogy te leszel hozzám kötve, mert nálad stabilabb pontot ember nem talál a földön, ha a dolgok rendben tartásáról van szó. Imádom azt, amilyen vagy, de ha nem fogod vissza magad, esküszöm, hogy itt és most megcsókollak.
- Oké, befogtam. Bocs, hogy élek!
- Ne haragudj, csak kicsit feszültté tesz, hogy nem akarod ezt az egészet. Úgy érzem, rád erőszakolom magam, ami egyszerűen zavar. Azt szeretném, hogy tényleg biztonságban érezd magad velem, de ez lehetetlen, ha nem is akarsz mellettem lenni.
- De lehetséges, csak úgy kell viselkednünk, mint eddig. Egy papírfecni nem változtathatja meg azt, ahogy egymáshoz viszonyulunk.
- De nekem egy kicsit meg fogja változtatni elvégre a feleségem leszel, ami nagy szó. Ha tetszik, ha nem, így lesz. Már persze, ha túlélem a nászutat. Ugye nem felejtetted el, hogy...
- Minden egyes másodpercben, amikor láthatnak fülig szerelmesnek kell lennem, mert ha csak egyetlen olyan kép is nyilvánosságra kerül, amin nem mosolygok lőttek az egésznek, aztán lehet magyarázkodni, hogy az ara miért is nem boldog. Tudom, minden egyes szóra emlékszem Yang főnök monológjából.
- Kiválóan felmondtad a leckét, de be is tartod?
- Igen, ígérem, jó kislány leszek és nagyon együttműködő, még akkor is, ha megcsókolsz, mert muszáj lesz megcsókolnod.
- Akkor rendben vagyunk. Sajnálom, hogy kiabáltam.
- Túléltem. - vontam vállat.
- Ne haragudj rám, kérlek!
- Nem haragszom, természetes, hogy feszült vagy, én is az lennék a helyedben.
- Ígérd meg nekem, hogy nem fogsz teherkénk tekinteni rám!
- Sosem voltál, sosem leszel teher, ezt tudhatnád.
- Mondd, vannak fura szokásaid?
- Együtt élünk lassan egy éve, ne csináld már, ember! - nevettem el magam.
- Végre egy kis kacaj. Ez hiányzott. Mikor ittál utoljára?
- Nem vagyok szomjas.
- Sosem iszol eleget, olyan lehet a véred, mint a zselé. Igyál, kérlek! - dugott az orrom alá egy pohár vizet.
- Rémes vagy, tudtad?
- Igen. - zizegő telefonja után nyúlva puszit nyomott fejem búbjára. - Ne haragudj, de el kell ugranom egy percre, ígérem, utána jófiú leszek és aláírok mindent.
- Rendben, de siess, mert tényleg készen kell lenniük. Legalábbis azt hiszem, mivel Yumi nagyon ugrált érte.
- Igenis, asszonyom! - hajolt meg mélyen, majd eltűnt.
Hallottam csapódni a lépcsőház ajtaját, aztán hangját, amint azt mondja, "Nem, nincs itt.".Kíváncsivá váltam, vajon kivel telefonálhat, de mivel hallgatózni nem illik, inkább eltereltem a gondolataimat és gyorsan aláfirkantottam a még rám váró meghívókat, majd a többihez tettem. A telefonom valahol a konyhában visítozni kezdett, mire szívrohamot kaptam.
- Baba, én hívlak, engedj be! Fenn maradt a kulcsom. - kiabált a nagyokos az utcáról.
Durcásan ballagtam le a főkapuig, első tettem pedig az volt, hogy homlokon pöccintettem a srácot.
- Kis híján szívrohamot kaptam a telefontól, és ez a te hibád. - közöltem értetlen fejét látva, mire gyengéd mosoly terült el arcán.
- Ugyan már Yuseong-ah! Öleld meg Oppát, fájt, hogy bántottál!
- Nem. - fontam karba kezeimet.
- Naaa, nagyon fájt, legalább egy puszit adj rá! - győzködött, mint a bulizni vágyó tinédzserek az anyjukat. - Ne durcázz, mert megcsókollak!
- Nem lehet, Park főnök azt mondta, viselkedned kell a ceremóniáig.
- Nem fog rám megharagudni, elvégre a menyecském vagy.
- Azért ne tedd próbára!
- De.
Elmosolyodott, óvatosan szétfonta kezeimet, és összekulcsolta ujjainkat, miközben arca egyre közeledett enyémhez, testemet pedig furcsa bizsergés járta át. "Tényleg ennyit jelent a puszta tény, hogy a vőlegényem? Sosem rándult össze a gyomrom. Vagy csak nem emlékszem? Miért esik jól a csókja? Yuseong, fogd vissza magad, csak egy papírról beszélünk, még csak nem is azért mész hozzá, mert akarsz, fejezd be, nem érezhetsz így!"
- Mintha zavarban lennél. - szólalt meg ahogy kinyitotta szemét.
- Mert zavarba hoztál, ez most furcsa volt, de nem tudom, miért.
- Furcsa?
- Remegtek az izmaim és összerándult a gyomrom. Nem értem, mi történt.
- Érzed amit én érzek.
- És az mi?
- Kötődés, és vágy. Vágytál a csókomra, és értem remegett a szíved, mikor megkaptad. JB is megmondta neked, hogy azért nem vesz el, mert hozzám tartozol.
- Na és SeungHyun?
- Ő azért, mert végül félig-meddig igazat adott neked. Te tapasztalatlan vagy ahhoz, hogy egy már több éve futó karrierrel lépést tudj tartani. De az enyém most kezdődött, így még probléma nélkül tudunk kialakítani egy közös rendszert. - súgta.
- Ezt honnan tudod?
- Beszélgettem vele, picit talán segítettem is a döntésben.
- Mark! - bokszoltam vállon, mire nevetni kezdett, a fotós pedig, aki végigfilmezte a jelenetet elinalt. - Kellett egy kép?
- És még jól is jöttem ki a dologból.
- Ezt megbosszulom még. - mosolyogtam gonoszan.

42. Fejezet

Másnap reggel korán kellett indulnom, hogy időben odaérjek a BigBang fotózására. Ez azt jelentette, hogy még a srácok ébredése előtt voltam kénytelen minél halkabban kilopózni a lakásból, ami persze már ott bebukott félig, hogy mindenekelőtt ki kellett hámoznom magam Mark karjaiból. Természetesen az ifjú rapper kézzel lábbal kapaszkodott belém álmában, ráadásként magunkra tekerte a takarót, így végül kénytelen voltam felébreszteni, amit nem vett túl jó néven.
- Megint egész nap nem látunk?
- Sajnálom, de valószínűleg nem. Viszont holnap elvileg én is szabadnapos leszek, ígérem, hogy le sem tudtok majd vakarni, rendben?
- Utálom, hogy ennyit dolgozol.
- Tudom, szöszi, de muszáj, ez a dolgom. - borzoltam össze pólófelvétel közben amúgy is kócos haját. - Aludj, még van másfél órád, míg csörög a vekker.
- Még csak fél öt van?
- Igen, Mark. Úgyhogy hunyd be azt a szép szemed, és húzz vissza álomvilágba helyettem is, rendben? - mondtam már a tornacsukám húzva.
- De nélküled lassan nem tudok aludni. Hiányzik az illatod, ha nem melletted alszom el. Asszem túlzottan is belekényelmesedtem a jelenlétedbe.
- Majd kinövöd.
- Baba!
- Tessék?
- Ha nem tudod, kihez akarsz hozzámenni, válassz engem, rendben?
- Rendben. Aludj! - apró puszit nyomtam fejére, míg ő gyengéden megszorította kezemet köszönésképpen, aztán csendesen kisurrantam a dormból.
Daesung már a parkolóban várt rám, álmosabb feje nem is lehetett volna, de azért szerencsére nem aludt el a volánnál, épségben elértünk egy Műterem nevű gigantikus épületig.
- Mi ez a hely?
- Itt lesz a fotózás.
- Köszönöm, erre rájöttem magamtól is.
- Úgy tudom, sokan tartják itt a fotózásokat, rahedli kép van kiállítva a folyosókon, híres fényképészek és festők is szívesen járnak ide. Miért túráztatod az agyam?
- Mert érdekel, és hogy magadhoz térj.
- Instant-csaj.
- Ne szemtelenkedj, Oppa!
- Na jó.
Végigrohangáltam a két órás programot, kávét vittem nekik és reggelit a végére, aztán átszállingóztunk a céghez, ahol nekem célba kellett vennem a fő nő ki irodát. Halkan bekopogtam, az ajtó pedig kitárult, és egy nagyjából korombelinek tűnő fiú kíváncsi arcával találkoztam. Enyhén oldalra pillantva megláttam a főnököt is, mosolyogva. "Az már régen rossz, ha ő mosolyog..."
- Elnézést, zavarok?
- Nem, nem, gyere csak beljebb! Hadd mutassam be neked Han SeungBaet. SeungBae, ő itt Park Yuesong, akiről már beszéltünk.
Illedelmesen meghajoltunk és üdvözöltük egymást, majd Yang-főnökre tekintettem némi nemű magyarázat reményében, ám helyette a fiú szólalt meg.
- Amennyiben nem találsz két héten belül vőlegényt, én leszek a kiválaszott számodra. Remélem, jó partnerek leszünk az életben.
- Oh, értem. Nos, örülök, hogy találkoztunk. Nem tudom mit diktál jelen esetben az illem, beszélhetnem kéne veled, vagy majd két hét múlva?
- Ahogy óhajtod, én mindenben állok rendelkezésedre.
- Értem. Akkor, azt javaslom, ismerkedjünk egy kicsit, mondjuk egy könnyed séta közben az épülettömb körül, ha időd engedi.
- Persze!
Néhány kör alatt megtudtam róla ezt-azt. A hobbijait, az eddigi életét rövid verzióban, hogy milyen és mekkora a családja, hogy mennyire fogadnának szívesen.
- Rendben, akkor még egy utolsó kérdést szabad feltennem?
- Ki vele!
- Miért vállaltad a feladatot?
- Mert cuki vagy, kedvesnek tűnsz távolról is, és mint már mondtam, lassan a fejemet veszik, amiért még nincs nejem.
- Oh, tehát kihasználnál. Nem rossz. - vigyorogtam SeungBaera.
- Te csipkelődős típus vagy, igaz?
- Igen, eléggé. Baj?
- Nem, dehogy, kifejezetten szimpatikussá tesz téged. Sokkal emberközelibbnek tűnsz így.
- Emberközelibbnek?
- Igen. Tudod, nagyon furcsa vagy alapvetően. Otthon is vagy a kultúrákban meg nem is, nagy, szép szemeid vannak, és valahogy nem is tudom... Vadnak tűnsz. Mint egy tigris.
- Ezt nem tudtam. Köszönöm,  hogy megosztottad velem!
- Örömmel tettem. De most én kérdezek, igaz?
- Igaz.
Az alapkérdésekre jól begyakorolt alap-, a többire őszinte válaszokat adtam. Jól megértettük egymást, így biztos lehettem abban, hogy ha ő válik áldozattá, nem lesz probléma kettőnk közt, ugyanakkor nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy idegen a számomra, nekem pedig egy fedél alá kéne költöznöm vele. Minden esetre telefonszámot cseréltünk, és a következő két napban megpróbáltunk úgy kommunikálni, mint a rég együtt járó, összeszokott párok, ami nem igazán ment, Mark pedig egyre gyakrabban nézett rondán zizegő kütyümre, ami érthető volt, mivel egész nap, mikor velük voltam kétpercenként kedve támadt megszólalni.
- Kidobom az ablakon.
- Nem, nem dobod ki.
- Esküszöm, megteszem. Úgyis én foglak elvenni.
- Nem hinném. 
- Tudom, inkább SeungHyun. Te, ugye holnap akkor te is szerepelsz abban a műsorban?
- Igen, kifejezetten kérték, hogy én is ott legyek. Nem értem, miért. Viszont megint túl korán kell majd kelnem.
- Nagyon szeretnek téged hajnalok hajnalán kiugrasztani az ágyból... Pedig olyankor én is alig tudok már visszaaludni. - ölelt át hátulról a rapper.
- Nos, nemsokára el kell költöznöm, úgyhogy jobb lenne elszoknod tőlem. 
- De nem akarok, nekem úgy a legjobb, ha ott szuszogsz mellettem. 
- Szegény szőke babám...
- Nem akarom hogy elköltözz.
- Tudom. De ha egyszer muszáj...
- Semmi sem muszáj. Ha YG kirúg, JYP akkor is ugyanúgy tovább dolgoztat, velünk maradhatsz, és végre nem kell majd a gonosz főnöködtől tartanod.
- De ez sajnos nem így megy. Szeretnék a családommal dolgozni, még ha nem is mindig kellemes. Elvégre nekik köszönhetek mindent, a legkevesebb, hogy viszonzom ezt nekik.
- Bele fogsz bolondulni ebbe az egészbe. A mi rendünket is észben kell tartanod, meg az övét is, közben vannak saját teendőid, nem ritkán kell két helyen lenned egyszerre, amit egyébként nem értem, hogy tudsz összehozni, és persze ne felejtsük el az egyszemélyes különprogramokat. Ez rengeteg, nem lehet ennyi mindent csinálni, te meg hónapok óta zsonglőrködsz. Előbb-utóbb beadja a kulcsot a szervezeted, és több problémád is lesz, mint egy ájulás érzelmi megterhelésre.
- Nem baj. Legalább segíthetek.
- De nem ezen az áron. Aish, most már komolyan atomjaira szedem a vackod! Muszáj másodpercenként zizegnie? 
- Bocs, csak próbálunk hamar kialakítani egy erősebb ismeretséget, hogy ha ő lesz  a szerencsétlen, akkor ne legyünk teljes mértékben idegenek egymásnak. 
- De nem ő lesz, ugye?
- Nem hinném. Őszintén szólva a hideg futkos a hátamon ha eszembe jut, hogy összebútorozzak egy idegennel. Mert bármennyit is mond el magáról, még mindig idegen lesz.
- Akkor válassz engem vagy SeungHyunt! Mi nem vagyunk idegenek, jobban talán nem is ismertették bennünket.
Finoman nyakam hátuljához érintette orrát és kifújta a levegőt, karját szorosabban fogta derekam és csípőm körül.
- Engem talán kicsit jobban is, mint őt.
- Ne csináld, csikizel! - kezdtem nevetni. - Különben is, nekem főznöm kell, vagy nem lesz mit vacsoráznotok.
- De nekem jól esik hozzád bújni. Vacsit meg rendelhetünk is.
- Az elkészített nyersanyagot meg dobjam ki? Azt már nem, az étel fontos dolog, örülj neki, hogy házikosztot kapsz! - magyaráztam a késsel hadonászva.
- Oké, de akkor este annyit ölelgethetlek, amennyit csak akarlak, értve?
- Jó, megígérem, de akkor most eressz! 
- Igenis!
Vegignézte ahogy előkészítettem mindent a leveshez, aztán segítkezett az elkészítésben, gondosan ügyelve arra, hogy a lehető legtöbbször hozzám érjen.
- Mi ez a bújási mánia?
- Hmm?
- Azt kérdeztem, miért bújsz hozzám ennyire és ennyiszer.
- Csak úgy. Mert megtehetem, mert imádsz, mert mert én vagyok pici szíved kedvenc féfija. 
- Aha, és te ezt tényleg elhiszed?
- Nem, de imádnám, ha így lenne, ezt azért gondolom tudod. - nézett rám komolyan. 
- Rettenetes vagy, de most komolyan. Értem én, hogy nem járok senkivel és nemsokára meggyűrűz valaki, ráadásul hozzád bújok esténként, de miért kell most rám így nézni?
- Csak úgy. - volt vállat durcás arccal, aztán kisétált a konyhából. Utánalestem, láttam hogy levágta magát a kanapéra, kezébe temeti arcát egy pillanatra, majd kezébe veszi könyvét. Visszasétáltam a leveshez, gondoltam ha beleolvad egy kicsit a történet magával ragadó világába, majd elfelejtkezik hirtelen támadt dühéről, ám a következő pillanatban hatalmas csattanást és Mark lépteinek dübörgését hallottam, majd ajtócsapódást. Viszont kulccsörrenést nem, a telefonja pedig a konyhaasztalon pihent, rövidebben mondva semmit sem vitt magával, ami elég kínos pillanatokat okozhat, hát gyorsan felkaptam mindkettőt az én kulcsommal együtt, hogy utána vigyem, de nem értem utól, így a kapu és a lakáskulcsot is a lábtörlő alá retettem, valamint kiírtam a kapucsengőn a "G7D" helyére, hogy "lábtörlő", remélve, hogy észreveszi majd.
Három órával később mégis csilingelni kezdett az ajtó feletti cucc, én pedig gyors sprintet vágtam le a főbejáratig, ahol Mark szinte ráfeküdt a kapucsengő dobozára, valószínűleg nem csak hozzánk sikerült becsengetnie. Sejtésem igaznak bizonyult, mikor egy nagyon dühös néni trappolt felénk a lépcsőn, és több álmos fej is megjelent az ablakokban. Gyorsan elnézést kértem mindenkitől, hagytam, hogy a nénike megverjen egy összetekert újsággal, aztán kicsuktam magunkat az utcára.
- Mark, észnél vagy? Pfej, bűzlesz, egyenesen kocsmaszagod van.
- Mert ott jártam, de félj, nem ittam. Mindössze csak egy ismerőssel találkoztam.
- És miért kellett kulcs meg telefon nélkül elrohannod?
- Ideges voltam, hirtelen nem jutott eszembe magammal vinni, bocs.
- Kissé dacosnak tűnsz. Elmondod, mi bajod?
- Csak eressz be és kész, jó?
- Nem, amíg így viselkedsz. Ez nem te vagy és nem szeretnék veled is összeveszni, épp csak kezdek kimászni JiYonggal a bajból.
- Yuesong, ha most azt teszem amit szeretnék, a bokorban lapuló fotós nagyon jó cikkhez jut. Ráadásul az előbb szó szerint elaludtam állva, így sikerült a fél házat felébresztenem. Csak menjünk már be, jó?
- Oké. - lehajoltam, hogy kivegyem a kulcsokat a lábtörlő alól, de nem voltak ott. - Ó, hogy ezt mennyire nem kellett volna, te pióca. 
Fogamat csikorgatva megkerültem a kis parkocskát, majd egy óvatlan pillanatban nyakon ragadtam a fotóst, mivel más nem volt a közelben hármunkon kívül.
- Ide a kulcsokkal, még mielőtt begurulok!
- Nincsen nálam kulcs, én csak fényképezek, esküszöm.
- Az én nevem meg Micimackó, igaz? Gyerünk!
- Rohadnál meg te ribanc! - suttogta magának a firkász miközben kihalászta őket a zsebéből.
- Köszi! Mellesleg messze állok a ribanctól. Ja, még valami: lopni bűn, és mivel magán felejtette a névkártyáját, feljelenthetném. De ne féljen, cukibb vagyok én annál.
Gyorsan beengedtem magunkat, vacogtam egy sort a meleg lakásban, felforraltam némi vizet és beledobtam két teafiltert. Míg Mark lezuhanyzott kerestem neki néhány melegebb ruhát és az ágyára készítettem, nehogy megfázzon a hűvös esti levegő után. Megízesítettem a teát, bögrébe töltöttem, a kanapén ülve vegignéztem, ahogy egy szőke, csuromvizes, gizda rapper átcaplat a nappalin egy szál törölközőben, majd kilép a szobából felöltözve. Ledobta magát a lábamhoz, háttal nekem, majd kezembe nyomta a törülközőt.
- Megszárítasz? - pislogott fel rám.
- Persze.
Alaposan áttöröltem haját, picit megmasszíroztam fejbőrét, közben kinevettem, amiért úgy járt a feje, mint a harang nyelve, aztán kezébe nyomtam teáját.
- Szóval, mi a baj?
- Nem veszel engem komolyan.
- Hogy érted?
- Hiába mondtam el, hogy lassan öt éve a fejemben mozogsz, hogy igenis beléd estem, hogy szívesen elvennélek. Semmit sem reagálsz, mintha csak viccelődnék, pedig szerintem tudod, hogy ez mind igaz. Amikor megkérdeztem, miért nem olyan férjet keresel, akivel örökké együtt maradnál, nem válaszoltál. Tudom, hogy működőképes csapat lennénk, és te mégsem fogadsz el, mégsem veszed fontolóra az ajánlatomat, mégis viccként kezeled az érzéseimet. Ez nincs rendben.
- Tudom, de mit tehetnék?
- Most az egyszer légy velem komoly és őszinte.
- Azért keresek nem-maradandó férjet, mert tartok a dologtól. És azért nem vesznek komolyan, mert ha normálisan szeretnék férjhez menni, logikus döntés lennél, de nem úgy szeretnék férjhez menni. Egy rendes házassághoz gyerekek is tartoznak, de én erre még nem vagyok kész. Attól tartok, te túl komolyan vennéd a házasságot.
- És ha megígérem, hogy nem fogom? Hogy csak akkor élem bele magam, ha te is úgy döntesz?
- Akkor is marad két bökkenő. Egy, a karriered. Nem hiszem, hogy a tinilányok örülnének, hogy a biasuk megnősül. Kettő, Jackson. Szerintem nagyon begurulna. 
- Azok az idolok, akik a karrierjük elején házasodnak, biztosabb karriert futnak be. Jackson pedig a tanúm akar lenni, ha rábeszéllek az esküvőre és egyáltalán nem bánja, ha összejön. Sem azt, ha komolyra fordul esetleg.
- Beszéltél vele?
- Igen. Boldognak akar téged tudni, ahogy azt neked is elmondta. Ezen felül, szeretné, hogy biztonságban légy valaki mellett. Tudja, hogy velem nem lenne gond és ez megnyugtatja.
- Értem. Édes gyerek ez a Jackson Wang. 
- Az. Szóval hozzám jössz?

41.Fejezet

Hetek teltek el JiYong haragjától kísérve. Nem beszélt velem, szinte nem is nézett rám, csak a legszükségesebb esetekben vette a fáradságot, hogy a környezetemben tartózkodva normálisan viselkedjen. Egy-két hisztit levágott SeungHyunnak is, amit sem a csapat művésze, sem senki más nem értett. YG-papa nonstop piszkálta őket, mert a csapatmunka nemhogy javult volna, inkább csak romlott. Semmilyen közös program, vagy értelmes beszélgetés nem jellemezte a véneket, már persze a munkán kívül. De az sem volt az igazi. A dalszövegek nem voltak rájuk jellemzőek, a zenei hangzásban nem tudtak megegyezni, JiYong pedig csak és kizárólag dühvel telt rapp részeket volt hajlandó írni, amivel erősen rombolta a hangulatot. Három hét után jobbnak találtam nem a közelükben lenni a munkahelyen vagy azon kívül. Minden nap kész szenvedés volt a társaságuk nélkül, még úgy is, hogy alkalmanként szinte minden órában csörgött a telefonom. Rendezni akartam a problémát Jivel, de ötletem sem volt, hogyan. Ha legalább azt tudtam volna, miért rágott be rám, kezdhettem volna valamit a helyzettel, de ennek hiányában nem lehetett mást tenni, mint várni, hátha nyit felém, vagy legalább beront az ajtón és ordítozni kezd velem. De nem tette.
Mark, JaeBum és a többiek igyekeztek minél inkább elterelni a figyelmem a közelmúlt eseményeiről, amiért hálás voltam ugyan nekik, de mind tudtuk, hogy valójában nem segített a dolog. Jackson beköltözött a Roommate házába, megismerkedett új lakótársaival, egyszer-egyszer benézett a dormba is, és próbált a lehető legrendesebben kommunikálni velem, aminek következményeképp néha már túl udvarias volt. Egyszer sem próbáltunk meg leülni és valóban beszélgetni, inkább a formalitásokra szorítkoztunk.
Lényegében véve elmondhattuk volna magunkról, hogy mind a tizenhárman mélypontra kerültünk. JYP folyamatosan azon volt, hogy ismét jókedvűek legyünk, annak ismeretében is, hogy Jack és én nem voltunk már jó viszonyban, YG pedig hagyta, hogy maguktól reneződjenek a viszonyok.
Éjszakánként sem volt jobb a helyzet. Nem bírtam elaludni, ha mégis elnyomott végül az álom - és ez egy nagyon nagy ha - akkor is csak véres emlékképeket és mérhetetlen mennyiségű gyűlöletet láttam, éreztem. Ismét elkezdtem sikítva ébredni, sírni alvás közben, lassan zombivá értem a megviseltségtől, olyannyira, hogy már edzeni sem volt kedvem, csak kötelességtudatból tartottam meg az órákat a srácoknak, elvégre nekik kellett a testmozgás, és a közérzetük is egyre csak jobb lett tőle. Kevésbé fáradtak ki táncedzéseken, jobban bírta a tüdejük az énekgyakorlatokat, lényegében véve elősegítette a fejlődésüket. Persze ez alól Mark viszonylag gyakran volt kivétel, mivel nem igazán bírta már az ő szervezete sem éjszakai produkcióimat.
Egyre gyakrabban ücsörögtünk síri csendben a kanapén, így nem kellett beszélgetést imitálnunk, de nem is zárkóztunk el a másiktól.
- Mi lenne, ha mellettem aludnál? Néhány hónapja megnyugtatott, most is segíthetne, nem?
- Nem tudom, Mark, talán. De az is lehet, hogy csak simán laposra vernélek álmomban.
- Legalább lenne egy kis színem. - mosolyodott el.
- Szerintem a barna jobban állna. Nem gonoszkodás, csak úgy mondom.
- Még mindig szemtelen vagy.
- Ez igaz, és azt hiszem, mindig az is lesz. Viccet félre téve, talán igazad van, de azt hiszem, előbb inkább meg kellene nyugodnom. Akkor minden bizonnyal legalább a sikítás megszűnne.
- Az jót tenne a fülemnek. Lassan belesüketülök a reggelekbe. Egyébként, furcsa, hogy mindig mindenben te vagy a legkeményebb, mégis így reagálsz a stresszre.
- Mert ez nem stressz. Ez sokkal inkább érzelmi túlterheltség. Régen érzéketlen voltam, így a legminimálisabb mennyiségű rossz érzés is túl nagy hatással van rám.
- És mi van a kellemes érzésekkel?
- Nos, az egy másik téma.
- Kíváncsi vagyok rá.
- Tudom, Mark, de inkább megtartom magamnak.
- Rendben.
És ismét beállt a csend. Mikor végre beesteledett én lefeküdtem aludni, ő pedig beletemetkezett egy érdekes könyvbe. Mármint egy tényleg érdekes könyvbe. Valamelyik nap a kanapén felejtette, én pedig beleolvastam. Egy fiúról szólt és a céljai felé vezető út göröngyös, mégis elképesztően szép mivoltáról. Szokás szerint nem tudtam elaludni, hát úgy döntöttem, elfoglalom magam. Átbújtam Mark mellé, kellemesen bevackolódtam és olvasni kezdtem. 
- Az elejére lapozzak?
- Nem kell, jó lesz itt is, csak nézegetem.
- Nem tehetett mást, mint várt a nagy hírre. Vajon felvették? Bekerült a ranglétra legalsó fokainak egyikére? Vagy örökre lemondhat minden álmáról? Akárhogy is, az élete fordulóponthoz közeledett. Vagy célegyenesbe ér, vagy kezdhet új ösvény után kutatni a feneketlen sötétség legmélyén. ....
Szinte túl gyorsan aludtam el Mark karjainak puha, meleg ölelésében. Érzékeltem, mikor lekapcsolta a villanyt, amikor magához ölelt és gyengéden megpuszilta fejem búbját majd suttogva jó éjt kívánt, de nem volt erőm válaszolni, csak mosolyogni. "Holnap igazat kell majd adnom neki. Fenébe!"
Végre nyugodtan alhattam. Nem volt rémálmom, nem féltem, reggel sem éreztem szorító fájdalmat a mellkasomban, vagy űrt a gyomromban. Minden rémes, kegyetlen, gonosz játék melyet én magam űztem magammal megszűnt, pusztán csak attól, hogy Mark mellé  bújtam, ahol biztonságban éreztem magam. Amikor ébresztgetni kezdett azt hittem, még bőven reggel van és a szokásos kiabálással teli vágtában kell asszisztálnom, de már első pillantásra tudtam, hogy réges-rég ébren van a bagázs. Megszokott trikó-alsónadrág kombója helyett farmerban és divatos felsőben, étellel teli tálcával a kezében guggolt fejem vonalában, hatalmas mosollyal nyugtázva ébredésemet.
- Jó reggelt, Hercegnő!
- Mennyi az idő?
- Lassan kettő óra van. Nemsokára edzésre kell menned.
- De nekem ma már bent kellett volna járnom a JYP-ben! - ültem fel azonnal.
- Nincsen semmi baj, reggel beszéltem a főnökkel, azt mondta, hagyjalak aludni. Legalább tudtál pihenni egy kicsit végre.
- Miért vigyorogsz ennyire?
- Nagyon gyorsan bevágtad a szunyát, alig két oldalt olvastam fel neked. Azt hiszem, nyertem.
- Igen, tudom. - mosolyodtam el én is.
- Jól aludtál, ugye? Nem volt rémálmod?
- Nem, nem volt, és igen, jól aludtam, de ne játszunk orvososat, jó?
- Rendben, nem piszkállak. Enned kellene valamit, nem ártana pótolni egy kicsit az elmúlt pár héten kiesett energiát.
- Az nem esett ki, eleve nem ettem soha túl sokat, amikor elkezdtetek etetni, akkor csak felesleges többletet juttattatok a szervezetembe.
- De szükséged volt rá, hiszen nem híztál, viszont tudsz egész nap hajtani, nem igaz?
- Ezt előtte is meg tudtam tenni.
- Ne veszekedj velem! Csak jót akarok neked.
- Tudom, tudom. De nem kívánom az ételt.
- Oké, de legalább egy kis gyümölcsöt kéne enned, hmm?
- Inkább kávé?
- Nem.
- Na, légyszi! Ígérem, jó kislány leszek és nem pörgök túl.
- Na persze, mindig ezt mondod, aztán úgy kell este lelőni.
- Egyszer kibírod. Ha nem adsz, szerzek magamnak.
Felugrottam, becéloztam a konyhát, miközben Mark szinte riadt fejjel ugrott utánam.
- Yuseong!
- Mi az?
- Nem kapsz kávét, ne próbálkozz!
- Ó, dehogynem!
A kis helységbe lépve már értettem, miért ijedt be a rapper a puszta ténytől, hogy én a konyhába vágyom. Teljesen felforgatta, mindenhol koszos serpenyők, használt fakanalak hevertek, félbevágott narancsok tömkelege pihent a konyhapult szélén.
- Kitekerem a nyakad. - fordultam felé nevetve, mire ő is szégyenlős mosolyra váltott.
- Csak szerettem volna, hogy tényleg valami finomat ehess, ne boltos, egészségtelen cuccot.
- Jó, akkor dobd le magad, munkásember, majd én elmosogatok.
- Dehogy, az az én dolgom! A tiéd meg, hogy ha már egyszer ennyit robotoltam érte, eszel.
- Egyezzünk ki fifty-fiftyben! Együtt eszünk, együtt takarítunk, jó?
- De én már ettem.
- Én meg nem vagyok éhes. De ha már felforgattad a konyhát, értelmet kell adnunk a dolognak, nem gondolod?
- Miért van ilyen cuki mosolyod? - nyögött az ég felé fordulva.
- Hogy rá tudjalak venni arra, amire csak akarlak, Nyuszifül. Egyébként a többiek merre járnak?
- Hangképzésen.
- És te miért is nem vagy ott?
- Hogy téged elvihesselek a YG-be?
- De neked az lenne a dolgod ilyenkor, hogy a csapattársaiddal ücsörögj és fejleszd a tudásod, nem az, hogy engem pesztrálj, nem gondolod?
- Úgy nézek ki, mintha érdkelne?
- Úgy nézek, mint aki legközelebb nem oszt ki két tockost ezért?
- Őszintén? Nem. De elviselem. - kezdte csábmosollyal az arcán.
- Nálam ez nem működik.
- Dehogynem, valld be, hogy odavagy ezért az arcért!
- Tévedésben élsz. - csipkedtem meg orcáját.
- Ne már, kicsit sem tartasz vonzónak?
- De. Legfőképp, mikor nyugodtan ücsörögsz a könyveddel és nem veszed észre ha szólok.
- Mi?
- Tényleg. 
- Mit találsz te abban vonzónak?
- Téged. Ahogy magával ragad a könyv, szinte beleolvadsz a lapokba. Na, az szexi.
- Lenne kivetivalóm az ízléseddel kapcsolatban.
- Nekem meg a tiéddel kapcsolatban, mégsem emlegetem, nemdebár?
- Ki kérem magamnak, az én ideálom igenis úgy jó, ahogy van. Csak ne lenne ennyire makacs...
- Akkor mégsem úgy jó, ahogy van. Eszünk?
- Eszünk.
Míg én összébb rámoltam az asztalon, ő kihozta az éjjeli szekrényén hagyott tálcát, aztán együtt, ökörködve, egymás száját teletömve megettük az ételt. Tudtam, hogy Mark ügyes szakács, de el kellett ismernem, túltett magán. Összeszedtük a tányérokat, tálakat, serpenyőket, együtt elmosogattuk majd, lévénhogy kissé alacsonyra sikeredtem, a szekrényeket meg nem rám tervezték, Mark elpakolt. Az utóbbi hetekben jellemző csendes egymás mellett létezés helyett beszélgettünk, szórakoztunk. Persze gyakorta értelmetlennek tűnt a társalgás, de egyikünket sem zavarta. Nem volt csend, sem kötelezőnek tűnő beszélgetés, valóban élveztük egymás társaságát.
- Mennyi időm maradt? - kérdeztem már a felvenni kívánt ruháimmal kezemben.
- Még bőven le tudsz zuhanyozni, ha szeretnél. Akár egy kis edzés is belefér.
Inkább a zuhanyt választottam. Felfrissülten, erővel és életkedvvel telve léptem ki a fürdőszobából, végre valahára jókedvűen. Nem tudtam, hogy alvásra volt szükségem, vagy valaki közelségére, de nem is érdekelt túlzottan. A lényeg az, hogy Marknak jó kedve volt mellettem, ahogy nekem is mellette, és hogy talán így a csapat többi tagját is felvidíthatnám. Újra esély nyílt arra, hogy a kölykök vidám, játékos gyerekek lehessenek, de persze csak annyira, hogy az ne szóljon bele a munkájukba. Néha elgondolkoztam, vajon milyen érzés lehet BamBamnek és Yugyeomnak ilyen fiatalon már egyszerre dolgozni és tanulni, mindemellett pedig még a társadalom és a rajongók elvárásaink is megfelelni, de nem volt merszem megkérdezni tőlük, nehogy érzékeny pontra tapintsak.
A YG-ben természetesen találkoztam Jivel is, de ezúttal nem zavartattam magam, hiszen miért foglalkoznék vele, ha ő sem vesz tudomást rólam? Üdvözöltem őket, a biztonság kedvéért intettem neki is, aztán elkezdtünk gyakorolni. Pontosabban inkább koreográfiát tervezni, mivel a főnökön kívül csak én voltam hajlandó pártatlan és őszinte véleményt formálni. Természetesen JiYognak ez sem tetszett, s végül egy rövid szópárbaj után közölte, jobb volt, amíg nem jártam be.
- Ennyire zavarlak?
- A létezésed is.
- Szeretem az őszinteséged. - grimaszoltam.
- Semmit sem szeretsz bennem. Menj el, most!
- Jogom van itt lenni.
- Semmihez sincs jogod, még csak nem is létezel valójában.
- Kösz az infót! Nem mintha én nem tudtam volna róla.
- Akkor megtennéd végre, hogy kitakarodsz?
- Ezer örömmel, GD.
- Gyűlölöm, ha így szólítasz, te is jól tudod. - mondta fogcsikorgatva.
- Igen, tudom. De mivel minden ember, akinek nincs köze hozzád így szólít... Nos, én is így teszek.
Elé léptem, levettem a csapatgyűrűt, majd megfogtam kezét és tenyerébe helyeztem az ékszert.
- Mit csinálsz?
Nem válaszoltam. Nem lettem volna képes rá, és nem is akartam. Az egyetlen, ami szemem előtt lebegett az volt, hogy ki kellett jutnom az épületből, amilyen gyorsan csak lehetett, minél távolabb kerülni tőle és a negativitásától, s ebben semmi sem gátolhatott. Az addig csendben álldogáló csapattagok a leaderrel együtt utánam jöttek a folyosóra, nevemet ordították, mikor futni kezdtem, de képtelen voltam visszafordulni. Valami egészen a Han folyóig hajtott, ott pedig felültem a korlátra, és énekelni kezdtem a kedvenc dalomat, miközben könnyeim egyre csak folytak, anélkül, hogy meg akartam volna akadályozni.
- Gyönyörű hangod van.
A hirtelen mellém könyökölő pasastól kis híján szívrohamot kaptam, és a korlátról is majdnem leestem.
- Köszönöm szépen!
- Hogy hívnak?
- Yuseong.
- Találó. J-hope és V közös dalát énekelted?
- Igen, a Hug me-t. Szép dal, nem igaz?
- De, nagyon szép. És semmi valóságalapja.
- Nekem tetszik egy az egyben. - vontam vállat.
- Miért sírsz?
- Nem sírok, csak könnyezem. Elnézést a szemtelenségért, de...
- A nevem Jaejoong. Gondolom ezt akartad tudni. - pillantott rám mosolyogva.
Csendesen bólintottam, az ég felé fordítottam tekintetemet, ő pedig beszélni kezdett.
- Tényleg szép hangod van, ahogy elnézlek, sportosnak is tűnsz. Nem akarsz jelentkezni valahova idolnak?
- Nem, így is elég kijut nekem idolokból.
- Ne haragudj, de te nem az a Yuseong vagy véletlenül, aki a BigBanggel lóg?
- De, az vagyok.
- Ismerem őket egy kicsit, jó srácok. Miattuk könnyezel?
- Nem. És most, ha nem haragszik, nekem mennem kell. Öröm volt beszélgetni önnel, viszont látásra!
Leugrottam, meghajoltam, aztán ismét futni kezdtem, de utánam kiáltott.
- Vigyázz rájuk, rendben?
- Ezt hogy érti?
- Tényleg jók, nem szeretném, ha tönkremenne a csapat. És azt hiszem, te ösztönző hatással vagy rájuk, úgyhogy csak hajrá! Igyekezz mindent megadni nekik amire szükségük van, és akkor biztosan rendben mennek majd a dolgok.
- Ígérem.
A férfi rádöbbentett valamire. Mikor azt mondtam JiYongnak, nem akarok nála maradni, lényegében véve mintha azt mondtam volna, nincs rá szükségem. Már pedig ez nem volt igaz, egyetlen másodpercig sem. Jaejoong azt mondta, adjak meg nekik mindent amire szükségük lehet, de ezt nem tudtam teljesíteni. Ellenben megadhattam mindent, amit tudtam, és már tudtam is, hogy használhatom ki a helyzetet. Hazamentem a tárcámért, felvásároltam egy fél hipermarketet,  majd elmentem Ji lakására. Kitakarítottam mindenhol, közben vacsorát főztem neki, elugrottam a tisztítóba a ruháiért, asztalt terítettem, lefedtem az ételt, mindent gondosan elláttam cetlikkel, végül az ajtóval szembeni tükörre is ragasztottam egyet, és már ott sem voltam. Ezt mindegyik vénnél elismételtem, s mire végeztem ők pont elindultak haza. Vagy legalábbis az volt tervbe véve, de a biztonság kedvéért felhívtam YoungBaet, aki megerősített ebben. Biztos voltam benne, hogy kisebbfajta idegrohamot kapott, mikor egy köszi után rányomtam a telefont, de nem akartam lebuktatni magam. Épphogy hazaértem, már kaptam is T.O.P üzenetét, hogy mennyire aranyos vagyok, és milyen kellemes meglepetést okoztam. Édes üzeneteket és szép szócsokrokat kaptam az öregektől, JiYong viszont nem reagált. Megértettem, és őszintén szólva nem is vártam semmit, így nem is lepődhettem volna meg jobban, mikor T.O.P az éjszaka közepén felhívott és haláli nyugalommal közölte, hogy bár szép volt, hogy Jinél is rendezkedtem, de káros is, úgyhogy, ha tehetem, menjek át segíteni. Mivel Mark mellett aludtam, ő is felkelt, elvitt a leader lakásáig, csak akkor hajtott el, amikor becsukódott mögöttem az ajtó. Szerencsére már nem látta, amit én. A tányérok és az étel, amit az asztalon hagytam a földön hevertek szanaszét, némelyik összetörve, a padló csúszott az edények tartalmától, a falról lassan folydogált lefelé a leves, és ami talán még rosszabb volt, hat borosüvegdugót láttam szanaszét a nappaliban. Az összetört üveg dohányzóasztal alatt elterülő szőnyegen vérfoltok éktelenkedtek, melyek a fürdőszobáig vezettek. Hallottam, hogy a csapból ömlik a víz, valaki szipog, és egy magasnak hangzó alak lépteit a lépcsőházban. "Ezek szerint T.O.P nincs itt vele?" Halkan kopogtattam, de nem érkezett válasz, hát benyitottam. JiYong a leszakított zuhanyfüggönyön ülve könnyezett lehajtott fejjel, hátát a kád falának döntve, észre sem vette, hogy belépem.
- JiYong?
Semmibe révedő tekintettel emelte fel fejét, láthatóan nehezen az arcomra fókuszált, majd mindennel, amit hirtelenjében elért, dobálni kezdett, miközben teli torokból ordított.
- Menj innen, te boszorkány, semmi keresnivalód itt, te pofátlan utolsó ribanc, takarodj! Ha nem vagyok neked elég jó, ne is keress, ne akarj nekem segíteni, csak kopj le végre, nincs okod az életemben maradni és engem gyötörni, kinek képzeled magad?
- Ji, semmi baj, nyugodj meg, csak ellátom a sebed.
- Ne merj hozzám érni!
- Kwon JiYong, most azonnal hagyd abba a dobálózást nyújtsd ki a kezed, hogy láthassam azt a tetves sebet, te idióta! - ordítottam el magam én is, mire összerezzent és azonnal szót fogadott. - Köszönöm!
Az elsősegélydobozból kihalásztam egy csipeszt és gondosan eltávolítottam minden egyes szilánkdarabot a vágásokból, melyeket a dohányzóasztal hagyott maga után, majd szakszerűen elláttam JiYongot a lehető legfájdalommentesebben, miközben ő engem próbált szertekalandozó szemeivel nézni.
- Gyűlöllek. - súgta.
- Az lehet, hogy gyűlölsz, de engem ez jelenleg marhára hidegen hagy.
- Gyűlöllek.
- Már mondtad, JiYong.
- Gyűlöllek.
- Igen, tudom.
Ismét könnyezni kezdett, én pedig távoztam a kis helységből. T.O.P az étkezőasztal környékét próbálta épp rendbe szedni, kevés sikerrel. Egy szó nélkül csatlakoztam hozzá, majd eltakarítottam a nappaliból is a maradványokat, igyekeztem megmenteni a szőnyeget is, s amikor ismét rendesnek mondható volt a ház, áttámogattuk a leadert hálószobájába, közösen kiszenvedtük véres ruhájából, majd ágyba dugtuk. A vénség még egyszer utoljára megjegyezte, hogy gyűlöl, majd elaludt, mi pedig csendesen kilopóztunk.
- Teljesen megzakkant, mikor meglátta. - mutatott az asztal irányába, ahol nem sokkal azelőtt még étel várt a lakás gazdájára. - Felhívott, törni zúzni kezdett már akkor, mire ideértem benne volt egy üveg pia, és sehogy sem tudtam megállítani abban, hogy tovább vedeljen. Ordított, dobált mindent, rombolt, és nem lehetett leállítani. Amikor láttam Mark autóját, elmentem tisztítószerekért. Bocs, hogy pont téged hívtalak, de te tudod, mi nagyon vészes és mi nem. Jackson meglehetősen büszkén mesélte, milyen könnyen helyreraktad Denis orrát, gondoltam talán ebben is otthon vagy.
- Semmi baj, T.O.P, kellett a segítség hozzá. - simítottam meg alkarját. - De miért reagált rá ennyire rosszul?
- Végig azzal jött, hogy már búcsúvacsorát hagytál nekünk és végleg el fog veszíteni a saját hülyesége miatt. Meg hogy sosem fog megbocsátani magának, amiért elüldözött tőlünk és nyugodtan utálhatjuk emiatt, mert ő is gyűlöli magát.
- Nem százas... Direkt felcímkéztem a tükröt, nem látta?
- Milyen címke?
Kisprinteltem az előszobába és leszedtem a kis kék ragacsot a tükörről, majd átadtam az óriásnak.
- Hát, nem hiszem, hogy látta. Én sem vettem észre.
Úgy döntöttem, beviszem a rapper éjjeliszekrényére, reggel úgyis az lesz az első dolga, hogy a lámpáért nyúl, de jobb ötletem támadt. Lemásoltam pár példányban és körbetapétáztam vele a házat. Került a lámpára, Ji homlokára, a hűtőre, a tejes dobozra, a polcok többségére, az összes ajtóra és a rapper kedvenc kabátjára is. Az óriás először fejvakargatva, majd magában kuncogva figyelte tevékenykedésem.
- Biztosra mész, Baba?
- Kénytelen vagyok, ha már volt olyan okos, hogy nem olvasott el minden cetlit.
- Így biztosan menni fog neki, esélye sincs kikerülni.
- Ez volt a cél. - vigyorogtam. - Meg ha elégszer olvassa el, talán fel is fogja majd.
- Mondd, ugye tényleg nem mész sehova?
- Nem. Csak beszélgettem egy pasassal. Tanulságos volt.
- Milyen pasassal?
- Egy másik entertainmenthez tartozó, Jaejoong nevű férfival. Azt mondta, tegyek meg értetek mindent amit csak lehet. Rájöttem, hogy nagyobb segítség is lehetek, mint eddig, ha rendben tartom az otthonotokat és segítek az ügyintézésben is. Lényegében véve, ha mindent megteszek, amit csak tudok.
- De ezt mind ránk hagyhatod, megoldjuk mi magunknak, neked bőven elég dolgod akad azzal, hogy leellenőrzöd amit csinálunk. Fenomenális érzéked van a mozgáshoz, amivel hatalmas segítség vagy nekünk, a főnök még semmit sem dobott vissza, amit te engedélyeztél.
- De ez nem elég, hiszen szétesik a csapat.
- Bőven eleget teszel értünk, kérlek, ne akard túlerőltetni magad, így is ájuldozol már.
- Mindenki tudja? - háborodtam fel.
- Csak a mi csapatunk.
- Meg Mark. Beleájultam az ölébe.
- Hogy hoztad össze?
- Mikor összevesztem JiYonggal enyhén szólva sokkos állapotba kerültem miután az orrom előtt csapta be az ajtót. Úgy nézett rám, mintha elviselhetetlen lennék, mintha undorodna tőlem, mintha semmit sem jelentettem volna neki soha.
- Min vesztetek össze?
- Azon, hogy még mindig rendszeresen elmondja, hogy szeret. Én értem, hogy ez így van, megértem, elfogadtam, tiszteletben tartom, de nem viszonzom. Ő viszont nem tartja tiszteletben, hogy én nem úgy érzek, ahogy ő.
- Te SeungHyunt szereted. - bólintott az óriás.
- Tessék? - ugrott a hangom vagy három oktávot egyből.
- Mindig a közelében vagy, mindig nevetsz rajta, csillog a szemed, ha ránézel, még akkor is, ha mással vagy együtt. Tudom, hogy éreztél vagy érzel valami szerelemhez hasonlót Jackson iránt, de azt hiszem, nem mellé rendeltettél.
- Te mióta beszélsz így? Egyébként szerintem tévedsz.
- Amióta kell. Figyelek rád Törpilla, és ha szükséges, segítek. Most az, és kizárt, hogy tévedjek.- vont vállat.
- De szeretlek, te óriás!
- Ha szeretsz, akkor gyere, bújj ide, annyira régen öleltél már meg.
Készségesen T.O.P ölébe ültem és mellkasára döntöttem fejemet, ahogy azt mutogatta, ő pedig derekamat átkarolva fejem búbján támasztott állal ücsörgött csendesen. Pár perc után mindketten elaludtunk, reggel pont ugyanúgy ülve ébredtünk JiYong krákogására.
- Csak nem zavarok?
- Ne legyél hülye! Mondd csak, sikerült már legalább egy cetlit elolvasnod? - dörmögött vissza T.O.P.
- Ja, a homlokomon lévő pont megfelelt.
- És fel is fogtad, vagy újrajátszuk a tegnapot?
- Kurva vicces vagy.
- Ha káromkodni merészelsz a tegnap este után, isten bizony kiosztok pár tockost. - jegyeztem meg szigorú szemeket meresztve a rapperre.
- Utállak.
- Ezt tegnap este már elmondtad párszor, de azért jó tudni, hogy tiszta fejjel sem változtattál véleményt. Éhesek vagytok?
- Igen.
- JiYong?
- Igen.
- Akkor csinálok reggelit, te meg addig rendezd el a szőke fejét, rendben? - mutattam T.O.P-ra, aki vigyorogva bólogatott.
Ezután becéloztam a konyhát és nekiálltam hatalmas reggelit készíteni a két vénnek. Kávé, tea, tojásrántotta, bacon, amerikai palacsinta, grapefruit, juharszirup, pirítós és jam került az asztalra, aminek nagyját örömmel lapátolták be, a maradékot pedig bedobozolva az előző este megmentett étel mellé dugtam. Úgy döntöttem, fennhagyom a kiragasztott cetliket, hátha valóban eljut az üzenet öregebbik leaderem agyáig.
Az éjszaka történteket nem beszéltük meg, Mark sem faggatózott túlzottan, a dolgok pedig végre elkezdtek a maguk normális medrében folyni.
Jacksonnal pár hét után leültünk és komolyan átbeszéltük a történteket, a Got7 egy új albummal kezdett foglalkozni, a BigBang szintúgy. Néhányan hajat változtattak, a srácok mind elfoglalttá váltak, én magam is egyre több feladatot kaptam, JYP elhalasztotta hogy közös projektként bejelentsen YG-vel, utóbbi pedig egyáltalán nem piszkált, csak egyre hosszabb listákat nyomott a kezembe, főleg manager-szintű feladatokkal teleírva. JiYong normálisan viselkedett, mindkét csapatnak egyre jobban ment a közös munka, és persze mindannyian büszkék voltak a teljesítményükre, én pedig rájuk. Úgy tűnt, már-már tökéletesen mennek a dolgok, persze attól eltekintve, hogy alig láttam a kölyköket, mivel nonstop a BB-vel kellett lógnom. Sajnáltam is a dolgot, meg nem is, mivel több időt tölthettem a családommal, viszont kevesebbet a barátaimmal.
Persze végül eljött a nap, amikor mindez megromlani látszott, ugyanis a munkából késő este hazaérve Mark várt rám a nappaliban. Köszönés nélkül kezdte el felolvasni a kezében lévő papír szövegét.
- "Yuseong, kérlek fáradj be holnap az irodámba, el kell beszélgetnünk közelgő házasságodról. YG"
- Ajjaj....
- Én elveszlek, ha más nem akad. El is engedlek, ha válni akarsz. Csak annyi a dolgod, hogy hordod a tőlem kapott gyűrűt és fogod a kezem az utcán. Mit mondasz?
- Hogy előbb nem ártana tudnom, mit akar a főnök. - mosolyogtam rá.
- Oké, de ha azt kérdezi, kihez mész, engem mondj, jó?
- Hogy aztán JYP meg akarjon folytani? 
- JYP megengedte, hogy feleségül vegyelek, ha akarlak.
- Várjuk meg ezzel a holnapot, jó? Egyébként is jobb lenne SeungHyunhoz hozzámennem, neki már stabilabb a pozíciója mint idol.
- Ahh, kár. Pedig tök jó feleség lettél volna nekem. Na mindegy, ha nem, hát nem. - villantotta ki ezer vattos csábmosolyoját, aztán intett, hogy menjünk aludni. Kavargó gondolatokkal feküdtem mellé és hallgattam ahogy felolvasott nekem, mint az utóbbi hetekben minden este.
"Vajon miért érzem úgy, hogy holnap YG kijelöl nekem valakit?"