46.Fejezet

Miután megvolt a reggeli kergetőzés és egy kis játék is, nevetgélve csatlakoztunk a többiekhez, sikeresen rájuk is ragasztva az általános jó hangulatot. Rendesen beszéltem mindenkivel, nem dobtam csúnya pillantásokat sem feléjük, de éreztem valamiféle feszültséget a levegőben. Mintha arra vártak volna, mikor mosok be nekik én is egyet.

Nem a hotel éttermében ettünk, JaeBum elrángatott bennünket egy kávézóba, ahol a menü választéka villás reggelitől a borsófőzeléken át egészen a steakig tartott. Igaz a leader nem büszkélkedett vele, de biztos voltam abban, hogy órákig keresgélt a neten, hogy ilyen helyet találjon. Viccelődve, szokás szerint kajával dobálózva és egymást etetve reggeliztünk, de a feszültség érzete csak nem múlt el.

- Na jó, fiúk, én vagyok az egyetlen, aki azt érzi, hogy itt majdnem mindenki feszült egy cseppet?

- Nem. - vágták rá szinte egyszerre.

- Akkor azt javaslom, tisztázzuk most a dolgot, ne ennek a hülyeségnek jegyében teljen az egész nap, rendben?

- Te kezded, Baba! - nézett rám szigorúan Jackson.

- Rendben. Nos, nekem az az egyetlen problémám, hogy tisztán érzem a feszültségeteket, de nem tudom eldönteni arra vártok-e, hogy kiüsselek titeket, vagy arra, hogy sírni kezdjek. Tehát?

- Én attól tartok, hogy nem bocsátasz meg nekünk és örökre hamis mosolyokat kapunk majd tőled. - dünnyögte BamBam tányérját fixírozva.

- Ettől nem kell tartanod. Még ha egy-kétszer bosszút is állok majd érte, azt is csak óvatosan és a lehető legviccesebben teszem majd. Úgyhogy ne pánikolj, rendben?

- Persze...

- Még valaki?

- Tényleg nem fogsz nekünk esni?

- Nem Junior, nem fogok. Tény, hogy kiérdemeltétek a JaeBom által kiosztott taslikat, de ennyi. Nem fogok hisztériázni sem tüntetőlegesen haragudni rátok. Azzal csak rombolnám a hangulatot és a csapat egységét is. Felesleges.

- Akkor részemről rendben vagyunk.

- Egyéb? Senki? Remek. Akkor ezt most megbeszéltük, mindenki lenyugszik és nem vihog úgy, mint aki idegbajos.

- Ya, én vagyok a leader, az én feladatom gatyába parancsolni őket!

- Te most a rossz zsaru voltál. Ne hisztizz! - dobtam meg egy darabka kenyérrel, mire ismét kitört a rájuk jellemző kajacsata és nevetés, ám ezúttal már felesleges plusz feszültségérzet nélkül.
Reggeli után bújócskáztunk a városban, ami BamBam sikeres eltévedésével zárult, így végül mindenki őt kereste. Mobilt persze nem vitt magával, azt Jackson táskájában felejtette.
- Nem is értem, minek van zseb a farmerodon. Full felesleges, elvégre ki tenne bele bármit is, az olyan stílustalan. Hát hogy nézne már ki, hogy telefon dudrítja a gatyád, még a végén nem is azt figyelnék az emberek, mennyire jól öltözöl. - Durrogott JaeBum mikor sikerült összeszedni a Bam-et, aki Jackson mögé bújva pislogott nagyokat. Persze mindezt Jack, Mark és Junior kuncogása, valamint Yugieom határozottan hangos vihogása kísérte, amit a maknae utólag nagyon megbánt, mivel Jae tockossal jutalmazta érte.
- Ugyan már JaeBum, megtaláltuk, egyben van, ne mérgelődj! Legközelebb biztos lesz annyi esze, hogy eltegye a telefonját, igaz, BamBam? - Csitítottam a leadert, mire Bam erősen bólogatni kezdett majd még jobban elbújt a rapper háta mögé. Ezen már Jae is elmosolyodott úgyhogy folytattuk az általa megtervezett napot. Szerepelt benne strandolás, egy próba, hatalmas ebéd egy gyönyörű étteremben, majd színház, végül pedig éjszakai kincsvadászat, ezúttal párokba rendeződve, nehogy valaki elvesszen. Tekintettel arra, hogy nászútra kísértek bennünket, Mark és én egy párt alkottunk a játékban. Kéz a kézben, beszélgetve, nevetgélve kerestük a nyomokat, melyeket Jaebum hagyott hátra. Néha összefutottunk a többiekkel is, ebből tudtuk, hogy jó úton haladunk, igaz, nem igazán számított, nyerünk-e vagy sem. Az együtt töltött idő sokkal értékesebbnek tűnt. Néha megállt, magához rántott és megcsókolt, olykor elég hevesen ahhoz, hogy mindketten visszavágyjunk a hotelba, az ágyba, egymás karjaiba, így mire véget ért a játék már mindketten figyelemzavarral küszködtünk a levegő pedig szinte forrt körülöttünk. A srácok is megérezték, hamar visszavonulót is fújtak, mondván, ők elmennek egy bárba iszogatni, mi fordítsunk egymásra egy kis időt, ha gondoljuk. Gondoltuk.
Épp csak becsukódott a szoba ajtaja, Mark letépte rólam a ruhát. Kacagni kezdtem, de csókkal némított el, majd olyan hévvel tett magáévá, amilyennel nem is sejtettem, hogy képes. Lihegve dőltünk el az ágyon, ő betakart, homlokon csókolt, simogatott. Bár megszoktam, hogy cirógat, ez mégis más volt.
- Yuseong, kérni szeretnék tőled valamit. Hatalmas áldozattal jár és nem biztos, hogy készen állsz rá, de mindennél jobban vágyom arra, hogy gyermekünk szülessen. - Kikerekedett szemmel ültem fel azonnal, de nem hagyott időt a válaszra. - Nem kell rögtön felened, és nem foglak zaklatni vele, vagy legalábbis megpróbálkozom a dologgal, de szeretném, ha elgondolkodnál rajta. Már összekötöttük az életünket és eszem ágában is elengedni téged, ami azt jelenti, hogy sok időnk van, de nem bírom kivárni azt pillanatot amikor te szeretnél családot alapítani. Tudom, hogy még évekre van. Viszont ha most belevágunk, akkor veletek lehetek, akkor úgy alakulhat az életünk, a házasságunk, ahogy kell. Még több boldogsággal.
- Ez nem egy kérés. Te gondolatban már láncra is vertél magad mellett,  amit egy gyerekkel akarsz megerősíteni. 
- Rosszul gondolod. Én magamat szeretném hozzád láncolni, nem fordítva.
- Miért, attól tartasz feleségként már leszek olyan érdekfeszítő a számodra, hát kell valami ami majd mellettem tart? 
- Ne forgasd ki a szavaimat! - Kiált rám, mire felpattanok, kezem pedig ökölbe szorul. - Ne haragudj, kérlek, nem akartalak megijeszteni. Csak nem tudom, hogy magyarázzam el.
- Mondjuk érthetően, ordította nélkül. - Jegyzem meg sötéten, csúnya pillantást küldve felé.
- A szüleim mindig boldogok voltak, amióta csak az eszemet tudom, pedig korán vállaltak gyereket. Azt mondták, könnyebb volt teljesen összecsiszolódniuk, mert még fiatalon átestek egy kapcsolat legnehezebb részén. Szeretném, ha olyanok lehetnénk mint ők, arra vágyom, hogy boldogok legyünk harminc év múlva is, hogy olyan szinkron legyen köztünk, mint amit egész életemben láttam.
- És mit csinálsz, ha hárpia leszek anyaként? Feladod és ejtesz? Mark, épp csak hozzádmentem és azt sem saját elhatározásból vagy szerelemből, nem várhatsz el tőlem ilyet! - Tártam szét karom. Ő kezébe temette arcát, mélyeket sóhajtott. "Hogy hihette, hogy belemegyek ebbe? Alig két napja, hogy hajlandóvá váltam hinni az érzéseiben és valamennyire viszonozni őket, mégis mit gondolt? Értem én, apuéknál happyness van, de ők szerették egymás már egy ideje, mikor sorra került a baba, de mi csak most kezdtük." 
Míg Mark mozdulatlanul ült én néhány ruhával a kezemben a fürdőbe mentem és vettem egy forró zuhanyt, de nem segített. Folyamatosan azon kattogott az agyam, ami a hálóban történt. Hogy vajon most jön-e az a rész, amikor kitalálja, hogy nem adok neki eleget magamból, nem vagyok jó felesége, nem veszem elég komolyan azt a rohadt papírcetlit, amin az áll, hogy már az övé vagyok.
- Arról volt szó, hogy mindent megbeszélünk egymással. - Zökkentett ki hangja. A csap melletti szekrénynek támaszkodva állt és sértődött arccal méregetett. 
- Igen. De te közölted, mit akarsz és azt vártad, hogy szó nélkül elfogadjam és a közeljövőben teljesítsem. Ez nem megbeszélés, ez parancs.
- Azt hittem már bízol bennem. Vagy az csak habduma volt, hogy végre elhallgassak?
- Mi köze egy gyereknek a bizalomhoz? - Fordultam felé mérgesen. Tényleg nem értettem, mire akart kijukadni, mi köze van a kettőnek egymáshoz és pláne, hogy miért vélte úgy, joga van megsérődni. 
- Messze nem érzed azt, amit én.
- Mondta neked bárki az ellenkezőjét?
- Azt mondtad, szeretsz.
- És így is van, de ez nem azt jelenti, hogy vakon belemegyek a családalapításba.
- Miért? Tudjuk, milyen együtt élni, és állítólag szeretjük egymást, miért ne léphet én tovább egy szinttel? - Kezdett ismét kiabálni.
- Mert én reálisan nézem a dolgot.
- Mert te ezerrel tervezed, hogy elhagyj, amint lehet.
- Akkor minek feküdtem volna le veled, Mark, gondolkodj már! Lehet, hogy te évek óta rám vártál, de nézd a dolgot az én szemszögemből egy kicsit! Csak most kezdtem el megbízni benned, csak most hagytam magamnak, hogy beléd szeressek, te pedig kapásból azt várod tőlem, hogy gyereket szüljek. Ez túl gyors.
- Felejtsük el inkább, tégy úgy, mintha nem hoztam volna fel ezt a témát.
- Te vagy az, aki duzzogva méreget... - Halk megjegyzésem hatására kiviharzott, nem csak a fürdőből, a lakosztályból is.
Megtörölköztem és JaeBumot hívtam, aki kinyomta a telefont, amiből arra következtettem, hogy Mark hozzá rohant, így inkább hagytam. Eldőltem és pillanatok alatt elnyomott az álom. Órákkal később arra ébredtem, hogy kinyílt az ajtó, valaki megérintette a vállamat.
- Yuseong, kéne a segítséged. Felrángattam én ide, de nem akar bejönni, leült az ajtóban.
- És én mit segítsek? Nem fog rám hallgatni, JaeBum. 
- Hallotam, hogy összevesztetek, azt is tudom, hogy min. De figyelj rám! Akad, amiben igaza van. Viszont az időt tekintve a te érvelésed jogos. Azt hiszem sikerült a fejébe vernem, de lehet, hogy a pia törli. Nem tudom, meddig fog duzzogni, de ne engedj neki. Bár szerintem nem fogja újra felhozni a témát. Na, gyere Baba, segíts nekem behurcolni a férjed!
Magamra kaptam egy melegítőt és JaeBum társaságában a folyosóra léptem. Mark a földön ülve motyogott magában, amivel nem lett volna semmi baj, ha a következő pillanatban nem kezd öklendezni. Leadere azonnal visszalépett a szobába szemetest, vödröt vagy bármi más zárt edényféleséget keresve, míg én újdonsültem mellé gondoltam és beszélni kezdtem.
- Aigoo, Markie, nem szabad ennyit inni. Ki tudja, mit tesz ez a hangszálaiddal, nem szeretnél énekelni? És ha a gyomorsavad tönkreteszi a fogaid mi lesz az imádnivaló mosolyoddal? Ejnye, ejnye... Gyere, bemegyünk, megpróbálunk rendbe hozni, oké?
- Nnnnnem akarok. - Rázta hevesen fejét, mire elmosolyodtam. "Mint egy gyerek." 
- Hát a folyosón szeretnéd kihányni mindazt amit ma lenyeltél? 
- Talán azért is megsértődnél, mint azon, hogy gyereket szeretnék?
- Figyelj, azzal nincs semmi baj, hogy szeretnél. De ne ma. Visszatérünk rá egy év múlva, rendben?
- JB, egy év okés? - Kiabált leadere után, hát én is az ajtó irányába fordultam.
- Igen, asszem, bár a helyedben nem az én véleményemre adnék.
- Visszatérünk rá. - Bólintottam visszafordulva Markhoz. - Na, gyere te világhírű énekes! Megpróbálunk összekaparni, hátha reggel majdnem normális állapotba kerülsz.
JaeBummal becipeltük a fürdőszobába, leültettük a zuhanykabinban, enyhén hideg vízzel lefürdettük, majd szárazra töröltük bőrét és ráimádkoztunk egy pólót és nadrágot. Ezután jött a nehezebb rész, mivel az ágyba kerülés még stimmelt, de a fekvés már nem. Nem csak hogy nem akarta, de amint sikerült rávennünk azonnal kiadta gyomortartalmának minimum felét, így kénytelenek voltunk ülve elaltatni. Alaposan körülpárnáztuk, nehogy eldőljön és a cucc maradéka is távozzon belőle, aztán a recepcióra telefonálva kértünk még néhány párnát és takarót. Megágyaztunk a földön, megbeszéltük, hogy Jae velünk marad reggelig, hátha Mark felébred. Mivel én még nem voltam kénytelen részeg embert kezelni, nem tudtam, mit kellene tennem, ha például úgy dönt, elindul valahova.
Letelepedtünk a paplanokra, egyet magunkra terítettünk, próbáltunk kényelmesen elhelyezkedni, de nem sok esélyünk volt rá a kőkemény padlón. JB végül az ágynak dőlt és ráhajtotta fejét, így nyújtva nekem mellkasával kényelmesebb fekvőhelyet a paplanoknál.
- Így jó lesz? - Kérdezte halkan, átkarolva engem.
- Igen.
- Ez emlékeztet arra, amikor az ölembe ültél az erkélyen. Meg arra, amikor olyan rosszul ébredtél.
- Hmm. De az első rossz emlék, a második jó, nem?
- Mindkettő jó.
- De hát rosszul esett, hogy JaeBumie-nak hívtalak.
- Az sosem esett rosszul. Fájni fájt, mert mindig túl nagyot dobbant tőle a szívem, de csak azért mert annyira jól esett. Örültem volna, ha nem csak azért hívsz úgy, mert meg akarod lágyítani a szívem. De nem volt rá esély, ezért nem akartam folyton érezni a szorítást a mellkasomban.
- Azt ismerem. Nagyon furcsa, de jó érzés is. Viszont nem tudnám megnevezni.
- Vonzódás. Nagyon erős késztetés arra, hogy bármilyen módon, de megérintsd a másikat. Vagy legalább megnevettesd, hogy hallhasd a nevetését, a hangját.
- De kell valami ahhoz, hogy meg is tedd.
- Normális esetben igazad lenne, de manapság már lovagiasságnak számít, ha nem zaklat valaki akinek tetszel.
- Nincs rendben ez a világ.... Néha visszavágyom a régi helyemre, a régi életembe. Amikor csak annyi volt a dolgom, hogy nyerjek. Nem kellett érdekelnie, mi helyes és mi nem, mert az életem múlott azon, hogy laposra verjem a másikat.
- De nem akarsz visszamenni, ugye?
- Nem, dehogy! Csak azt mondom, egy picivel jobb volt tudatlannak lenni. De aztán az öregjeimhez kerültem majd hozzátok, és meg kellett tanulnom nagyon sok dolgot. Titok, de még most is vannak olyan dolgok, amiket egyáltalán nem értek. az egyetlen, amit vissza szeretnék kapni, az az edzés. Ne érts félre, nem szeretek verekedni, de csodás stresszoldó. Azt hiszem meg is kérem Tempót, hogy rendszerezzünk be heti három-négy edzést.
- Marknak nem fog tetszeni.
- Marknak az sem fog tetszeni, hogy rajtad alszom. Ellenben meg fogja érteni, ha elmagyarázom. És különben is, eddig nem volt féltékeny, most miért lenne?
- Mert most már az ő párja vagy, remélhetőleg egy életre.
- Épp ezért lenne kevesebb oka rá. Vagy ez is egy olyan dolog, amit nem fogok megérteni?
- Igen, ez biztosan egy olyan dolog. De szerencsére nem kell értened ahhoz, hogy figyelembe vedd. Viszont most aludjunk, holnap még haza is kell repülnünk, a reptér pedig maga lesz a pokol.
- Igenis, oppa!
- Ezt fejezd be, kikészíted vele az idegrendszerem.
- Idegesít?
- Nem, dehogy. Jó éjt Baba!
- Jó éjt JB!
- Most az egyszer szólíthatsz JaeBumie-nak.
- Jó éjt, JaeBumie oppa!
Hamar elnyomott az álom, reggel Mark ébresztgetésére keltem, ahogy keze finoman arcomra simult. Nehézkesen kinyitottam a szemem, konstatáltam, hogy még mindig JB mellkasának dőlve fekszem lábai közt, de keze már lecsúszott combomra és lába mellé.
- Jó reggelt Hercegnő! Ideje felkelni. Sajnálom a tegnap estét, utólag belegondolva tényleg ökörség volt. Kipárnázva ébredtem, de miért? És ti miért a földön vagytok, ráadásul így?
- Ha eldőltél, azonnal hánytál, ezért amennyire csak lehetett ülésbe tornáztunk, de hely nem maradt melletted, ezért vagyunk a földön. Ami mellesleg veszettül kényelmetlen, ebből adódik a pozíció.
- Logikus, bár azért akkor sem tetszik. Tényleg sajnálom. Hoztam nektek reggelit, ébresszük fel Jaet is.
Hármasban megreggeliztünk, kibeszéltük z elmúlt éjszakát és Mark rettentően aranyos részeg mivoltát, aztán felkeltettük a többieket is. Összepakoltunk, kijelentkeztünk a recepciónál és taxiba szálltunk a reptérig.
- Túl rövid volt, nem maradhatunk még néhány napot? - Nyafogott Jackson a kisbusz leghátsó sorából, de JaeBum hamar véget vetett a hisztinek.
- Nem. Rengeteg dolgunk van, nem lazsálhatunk. De amint kiadtuk a következő albumot, ígérem szervezünk egy kiruccanást. Viszont addig nagyon kell hajtani, megértettétek?
- Igen, leader. - Hangzott az egyöntetű válasz, amit még a koreaiul nem beszélő sofőr is megmosolygott.
A repülőn hazafelé kellemesen szórakoztunk, igaz ezzel mindenki mást kikészítettünk, így míg mi vidáman landoltunk, ők egy kisebb idegbajjal. A srácok managere várt bennünket, gyorsan hazavitt, elmondta a következő nap menetrendjét, majd szélsebesen távozott, hogy a fiúk kialudhassák magukat. Vagy legalább aludjanak egy kicsit. 
Másnap rettentően korán keltek, a megszokott reggeli ébresztő túra is lassabb volt mint általában, BamBam és Jackson ezúttal tényleg elaludt az asztal mellett ülve és persze a kínai megint otthon felejtette a fél táskáját, ám ezúttal nem vette észre. Rövidnadrágban és trikóban kellett utánuk sprintelnem a garázsba, hogy odaadhassam neki a telefonját, pénztárcáját, iratait, lakáskulcsát és aznapi diétás ebédjét. Mint mindig, most is megöleltem mindenkit, Jack újra megölelt mikor kezébe nyomtam a cuccait, Mark nem vette zokon, így minden rendben is mehetett volna aznap, ha két órával később nem futottam volna bele Twitteren egy arcpirító posztba. A Got7 egyik közkedvelt rajongója lekapta amint a rapper megölelt, Mark pedig épp bennünket néz, mosolyogva, a képhez fűzött szövegben pedig azt taglalta, mennyire átlátszó dolog ez az esküvősdi, mindenki tudja, hogy Jackson és Baba egy pár, na és persze senki sem szereti ha átverik a kedvencei. Lévénhogy nem voltam technikai zseni, nem babráltam vele, de még csak nem is válaszoltam a posztra, inkább felhívtam Markot, aki nyugalomra intett. Éreztem, hogy baj lesz még belőle, de nem hitt nekem. Pár napnyi csend után azonban beigazolódott a gyanúm. JYP reggel nyolc óra körül felhívta a csapat vezetékes telefonját, ami azt jelentette, hogy mindenkivel beszélni akart. JaeBum hallotta meg, így ő szedett össze bennünket, hogy közösen visszahívjuk a főnököt. Kábán figyeltük bólogatását, hümmögését, szemöldök ráncolásait, majd kihangosította a készüléket. 
- Jó reggelt, gyerekek! - Szólított meg bennünket gondterheltnek tűnő hangon.
- Jó reggelt, főnök! - Szólt a kórus, mire egy másodpercre felnevetett, majd ugyanolyan komolysággal, mint amivel köszönt, folytatta.
- Mark és Yuseong esküvőjének komolyságát egyre többen kérdőjelezik meg. Hiába adtam ki egy fénymásolatot a hitelesítésről, folyamatosan kérdésekkel bombáznak. Együtt fog-e lakni az egész csapat, vagy ők ketten elköltöznek, hogy alakult ki egyáltalán ez az egész helyzet, tekintve, hogy manapság ritka dolog úgy házasodni, hogy a két fél még nem hált együtt, satöbbi. Várható volt ugyan, hogy érdeklődni fognak, de az nem, hogy ennyire, ezért kénytelenek lesztek mindent átbeszélni ma délelőtt, hogy délután egy interjú keretében tisztázhassátok magatokat. Mindenkinél ugyanaz legyen a sztori a legapróbb részletekig, ez fontos. Három órakor találkoztok a riporterrel egy kávézóban, JaeBum már tudja a címet. Sok sikert, és találkozunk, ha végeztetek. 
- Én mondtam. - Jegyeztem meg keserűen páromra nézve, majd kiadtam az első parancsokat. - Most sorban elmentek fürdeni, addig reggelit csinálok. Evés közben mindent megbeszélünk. Hajrá! BamBam, te segítesz nekem! 
A reggeli rítus olyan sebességgel zajlott le, hogy még el sem tudtunk készülni a gyümölcssalátával, palacsintával, tojásrántottával, kávéval és teával, mire mind az asztalhoz ültek, így bevontam Markot és Jacksont is a munkába. Még jó hangulatban is telhetett volna az egész, ha nem lebegett volna bárdként fejünk felett az interjú.
- Nos, akkor gondolkozzunk! Nyilván nem mondhatjuk el az igazat, hiszen az titok. Ellenben azt sem igazán hinnék az emberek, hogy titokban randiztunk, gondolom. Vagy tévedek? 
- Passz. Igazából itt elég gyakori, hogy csak bizonyos idő után hozzák nyilvánosságra az idolok kapcsolatát. Csakhogy ez nem a szokványos eset, mivel konkrétan házasok vagytok. És ugyebár volt az a sajtótájékoztató a YG-s főnököddel.... Biztosan előásták már.
- Jogos, erről meg is feledkeztem. Köszönöm, JB. 
- Ellenben azt sem mondhatjuk, hogy hamar kiderült, mennyire illetek egymáshoz, mert azzal elég sok kényelmetlen kérdést zúdítanánk a saját nyakunkba. - Tette hozzá Junior.
- Viszont a kettő között nincs középút. Tehát vagy azt választjuk, hogy sokáig nyammognak rajta, vagy azt, hogy kínos kérdésekre válaszolunk.
- Talán van még egy lehetőség, Mark. Mint tudjuk, mi már az előtt is láttuk Yuseongot, hogy felébredt. Tehát esetleg mondható, hogy te azóta rajongtál érte, hogy SeungRi hyung idehozta. És akkor, mivel bombáztad a szerelmeddel, kaptál tőle egy esélyt ideköltözésekor. Egy év azért elég arra, hogy egy pár eldöntse, érdemes-e együtt maradniuk, vagy nem?
- Yugyeom, te egy kibaszott zseni vagy! - Kiáltott fel Jackson angolul, mire a maknae elpirult, mindenki más pedig nevetni kezdett.
- Oké, de még akkor is ott van az a bizonyos együtt hálásos kérdés. Arra mit mond majd a gerlepár? - Húzogatta szemöldökét YoungJae. 
- Természetesen, mivel Yuseong keresztény nevelést kapott ez szóba sem jöhetett az esküvő előtt. 
Mark olyan komoly arccal és nyugodt hanggal mondta, hogy képes is lettem volna elhinni, ha nem tudtam volna, hogy épp hazudik. Körbenézve konstatáltam, hogy ezzel nem csak én voltam így, majdnem mind tátott szájjal bámultunk rá, kivéve JaeBumot, aki vigyorogva mutatta fel hüvelykujját. 
- Ez király volt, öregem.
- Köszi. Ugyanezt a haláli nyugalmat várom el mindenkitől. 
- Édesem, szerintem jobb, ha önmagukat adják.
- Te most tényleg édesemnek szólítottad? - Kérdezte kikerekedett szemmel Yugyeom, mire a balján ülő Junior tarkón vágta.
- Hát hogy a francba hívná a férjét, te nagyon nem normális? 
Ennél a pontnál elkezdődött a fiúkra jellemző kergetőzés és dobálózás, ami egészen addig kitartott, míg a kávézóba értünk egy órakor. Jókedvűen, illedelmesen, vigyorogva, piszkálódva ültük végig a két órás kérdésrohamot, majd megköszöntük a lehetőséget és távoztunk. 
- Szerintetek az összes kérdést feltette, amit a neten talált? - Tettetett merengést BamBam hazafelé, ami a többieket a nő kifigurázására sarkallta. Ennek eredményeképp persze végignevettük az utat és még akkor is a jókedv uralt bennünket, mikor a főnök irodájába kerültünk. Minden részletet elmondtunk, ő megdicsért bennünket amiért természetesen viselkedtünk, majd utjára eresztette a bandát.
Aznap bent maradtam velük, hogy az új album előkészületi munkái közben is megleshessem őket. Késő este, fáradtan, többségében nyűgösen értünk haza, de fűtött bennünket a kíváncsiság, vajon mit hoztak össze a rémesen hosszú riport anyagából, ezért rákerestünk a neten, BamBam pedig a tévé képernyőjére varázsolta a videót.
Nagyrészt arról szólt, hogy mennyire lazán vettük az újabb felhajtást, és hogy mennyire őszinte válaszokat adtunk még olyan kérdésekre is, amelyekre gyakran nem válaszolnak az emberek. A fontosabb kérdésekre adott válaszokat a mi szánkból hallhatták a nézők, de rengeteg olyan snitt is volt, ahol épp egymást püfölték a srácok, vagy Mark megsimította az arcom, esetleg én vágtam épp egy párnát Jacksonhoz, aki egész idő alatt nem bírt magával. 
"Összegezvén tehát azt kell mondjam, a Got7 és Park Yuseong körül ismét alaptalan pletyka keringett. A fiatalok közt minden a legnagyobb rendben van, így a MarkSong shippereknek semmi okuk az aggodalomra."
- Jézusom, mióta van nekünk ilyen béna shipper nevünk? Még hogy MarkSong! 
- Oké, én azt sem tudtam, mi a frászt mondott. 
Mivel a fiúknak másnap is korán kellett küzdeniük a napot gyorsan ágyba bújtunk. Markkal hazaérkezésünk óta nem volt alkalmunk együtt olvasni, de már mindkettőnknek hiányzott, ezért szakítottunk rá egy kis időt, mielőtt lekapcsoltuk a lámpát és összebújva elaludtunk.