A következő pár nap folytonos készülődésből, és Yumi nyávogásából állt, meg persze gratulációkkal, cinkos mosolyokkal és a közeledő keddel kapcsolatos indiszkrét kérdésekkel telezsúfolt munkaórákból. Az egyetlen, ami megmentett az volt, hogy minden este Mark mellé bújtam és ugyanúgy olvastuk a könyvet, mint mielőtt elkezdődött az eszeveszett készülődés. Gyakori vendégek voltunk YG papa és Park főnök irodájában is, hogy mindent egyeztethessünk. JYP hétfő délutánra is behívott magához, ám ezúttal külön-külön.
Miután Mark vigyorogva kilépett a főnöki irodából, én következtem. Lepacsiztam leendő hitvesemmel, mint mindig, ha egymást váltottuk bármiben.
- Jó napot, főnök!
- Yuseong, szervusz, kérlek, ülj le!
- Mi a mai téma?
- Az érzések.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Igen.
- Rendben.
- Kérlek, egyszerűen kezdj el beszélni a holnapról.
- Nos, ijesztő, és kicsit zavar a tény, hogy nem azért teszem, mert akarom. Legszívesebben megütném Yang főnököt, de nem tehetem, mert akkor eleve feleslegesen csinálom az egészet, hiszen a cél az, hogy a BigBanggel maradhassak, amit eléggé ellehetetlenítene, ha kirúgnának. Imádok egyszerre dolgozni a két csapattal, egyszerűen imádom, hogy körülöttük foroghatok, és nagyon remélem, hogy ez nem fog megváltozni csak mert van egy házassági anyakönyvi kivonatom. Tudom, furcsán hangzik, de tényleg szeretem Markot, épp csak nem úgy, ahogy ehhez az egészhez kellene, viszont azt hiszem, vele sokkal könnyebben fogom eltölteni a következő pár évet. Talán igaza lesz mindenkinek, és beleszeretek a leendő férjembe, de valószínűbbnek tartom, hogy nem. Tudja, valahogy túl nyugodtak tudunk lenni, túl könnyen összeszoktunk mi ketten. Lehet, hogy a közös szoba az oka, nem tudom, de vele biztosan nem lesznek veszekedéseink egymás szokásai miatt.
- Csak azért választottad, mert vele könnyű lesz?
- Igen, azt hiszem. És mert SeungHyun túl komolyan vette a dolgot, Mark viszont megígérte, hogy csak akkor fog zaklatni, ha megengedem neki.
- Értem. Csak ennyi jut eszedbe?
- Igen. Meg persze, hogy félek akkora szoknyában közlekedni, még a végén hasra esek.
- Ki ad át majd?
- Tempó. Oh, elnézést, Denis.
- Mint amolyan apa?
- Sokkal inkább a régi életem szimbóluma, de szerencsére nem bánja. - mosolyogtam.
- Rendben van, nos azt hiszem, akkor én következem. Tudnod kell, hogy Jackson részére nem volt tiltott, hogy elvegyen, ahogy semelyik másik tagnak sem, mivel kivételes helyzetben vagy.
- Igen, ezt tudom.
- Szeretném, hogy ugyanúgy viseld gondját a fiúknak, mint eddig. Nagyon szeretnek téged, nem örülnék, ha rosszul éreznék magukat. Emellett kérlek, ne nagyon veszekedj Markkal, szeret téged, azt hiszem, bár a világért be nem vallaná, talán épp a megállapodásotok miatt.
- Ne féljen, nem fogok egyik napról a másikra megváltozni. - nevettem el magam.
- Ettől nem tartok, épp olyan édes vagy, mint mikor megismertelek.
- Köszönöm szépen.
- Ugye nem fogsz megijedni az utolsó pillanatban?
- Úgy ismert meg, uram?
- Ami azt illeti, nem, és ezt kedvelem benned. Mindent végigcsinálsz amit akarsz. Jut eszembe, nemsokára kezded az iskolát. Ugyebár halasztani kellett a sérüléseid miatt, így csak az új tanévben kapcsolódsz be. Mondd, megírtad már a szintfelmérő teszteket?
- Igen, végzős osztályba fogok kerülni.
- Remélem nem lesz problémád. Tudod, ebben az országban nem mindig fogadják jól az emberek a változást.
- Igen, tudom, de igyekezni fogok, hogy még ha nem is fogadnak el, ne legyenek körülöttem problémák.
- Nos, akkor mára ennyi is volt, sok sikert a holnaphoz.
- Lehetne egy kérdésem?
- Természetesen!
- Úgy volt, hogy ha férjhez megyek el kell költöznöm a Got7 dormjából. Ez továbbra is fennáll, vagy együtt maradhat a csapat?
- Ezt majd ti ketten kell hogy eldöntsétek a nászút után, Yuseong. Mert hát házasok lesztek, de a csapat új, így nem biztos, hogy jót tenne a különválás.
- Értem, akkor majd megbeszéljük.
- Minden rendben lesz holnap?
- Természetesen, uram, minden tökéletes lesz, ebben biztos vagyok.
- Remek, akkor azt hiszem, végeztünk. Találkozunk a ceremónián.
- Viszlát holnap, főnök!
Kiléptem az irodából, intettem Marknak, hogy induljunk, ő pedig sejtelmes vigyorral az arcán pattant fel és nyújtotta nekem kezét.
- Mi a mosoly tárgya?
- Semmi érdekes. Be kell ugranunk valahova.
- Rendben. De gyanús vagy nekem.
- Mert mosolygok?
- Mert így mosolyogsz. Nem tudsz átverni, úgyhogy ki vele!
- Megérkezett a családom. Kimegyünk értük a reptérre.
- El fogunk férni a kocsiban?
- Persze.
- Oké....
- Beijedtél?
- Nem. Betojtam. Mi a frászt mondjak a szüleidnek?
- Az igazat.
- Életük legfelemelőbb beszélgetése lesz majd. "Hali, Yuseong vagyok, hozzámegyek a csemetéjükhöz, de nem kell megijedni, nem szeretem, csak épp muszáj volt valakit kinéznem magamnak, és erre a kis szerencsétlenre esett a választás. Remélem befogadnak majd a családba, és aktív tagja lehetek kis közösségüknek. Jut eszembe, unokától sem kell tartani, vagy esetleg normális házas élettől kettőnk közt, totál lehetetlen, mivel valószínűleg hat másik sráccal fogunk együtt lakni, és két bandával dolgozom, így esélytelen lesz kettesben maradnunk. Öröm megismerni önöket!" - hadartam végig, míg a kocsihoz sétáltunk.
- Ugyan már, ne legyél ennyire negatív! Tudják, hogy ez amolyan kényszer házasság, és azt is, hogy magadtól választottál engem. Kicsit felemásan állnak a dologhoz, de azért kedvesek lesznek, ígérem.
- Viszont nekem nem hiányzik, hogy ferde szemmel nézzenek rám, de csak a hátam mögött, szemben állva meg jópofizzanak. Inkább mondják el a véleményüket, hogy elmondhassam, miért rontalak meg.
- Megrontasz? - kezdett a rajongók közti óvatos manőverezés közben hahotázni. - Tudják, hogy néha elő bújik belőlem az ördög, ők neveltek fel. - magyarázta.
- Én ezt értem, de gondolom abban a hitben éltek eddig, hogy nem mész bele egy ekkora hülyeségbe.
- Hmm, ez eszembe sem jutott, de most hogy így említed, lehet, hogy kapok érte néhány tockost.
- Van félnivalód. - bólintottam.
Abban a pillanatban egy elszánt iskoláslány az autó motorháztetején landolt, én automatikusan megfeszültem, Mark pedig oltárit fékezett, minek következtében a lány lecsúszott a járgány orráról és csodás módon arccal a földön kötött ki. Azonnal kipattantunk mindketten, felsegítettük a lányt, és míg Mark leporolta a térdét, én megkérdeztem jól van-e, mire csak egy erőtlen igen volt a válasz. A rapper rajongója kezébe nyomott egy csomag nedves törlőkendőt, a lehető legkedvesebben a lelkére kötötte, hogy alaposan tisztítsa meg magát, nehogy elfertőződjenek a horzsolások, aztán visszaült a volán mögé, és látványosan megpaskolta az anyósülést. Értettem a szóból, beültem én is. A mutatvány alatt végig hevesen sikítozó és fotózgató fanok utat nyitottak nekünk, ezzel megkímélve Markot még öt-tíz percnyi araszolgatástól.
- Egyáltalán honnan tudták, hogy itt vagy?
- Twitter, Instagram, Facebook, Tumblr, más alkalmazások. Elég ha csak egyvalaki látott minket megérkezni, máris tudhatta a fél világ.
- Élvezni fogom az életet.
- Kellett neked a híres férj...
- Tempónál bárki jobb. Ő nem engedne el, rám erőszakolná magát, és a vége az lenne, hogy egyikünk kórházba kerül egy komolyabb veszekedés után.
- Ez azért erős, nem? Csak nem ütne meg.
- Ebben nőttünk fel, mindig meccsel döntöttük el, ki a vita nyertese, és azok bizony nem voltak puha menetek. Gyakran varrtuk össze egymást utána.
- Nem vagytok normálisak. Hogy lehet verekedéssel elrendezni bármilyen összezörrenést?
- Ezt tanultuk, ilyenek voltunk. Bár már nem biztos, hogy megtörténne, de látok rá némi esélyt. Tempó kicsit ragaszkodik velem kapcsolatban a berögzült szokásokhoz, edzésen is ugyanazt a rutint csináljuk végig, és még mindig Drágának szólít, ami zavaró dolog számomra, mégsem hajlandó változtatni rajta.
- Mégis kezdened kéne vele valamit, nem? Már úgy értem, tuti nem könnyű elviselni, hogy figyelmen kívül hagyja a kérésed, vagy tévedek?
- Nem, nem tévedsz, de mit tudnék vele kezdeni?
- Fogalmam sincs.
Egészen a reptérig igyekeztünk kitalálni valamit Denis szokásokhoz való ragaszkodása ellen, szinte el is felejtettem hova és miért mentünk éppen, míg meg nem láttam a rengeteg táskát, bőröndöt cipelő, tolongó embert.
- Aish, ez fájni fog nekem. - húztam el számat.
- Nem hinném. Na, gyere, majd én megvédelek.
- Nem nyugodtam meg.
- Kösz a bizalmat. Hát így vegyelek én el, hogy nem bízol bennem? - játszotta színpadiasan a sértettet, mire elnevettem magam. - Sokkal jobb. A hetesre kell mennünk.
A másnapi felkelés igencsak nehéznek bizonyult. Mark családja férfi ágon csendes, női ágon ellenben rettentően beszédes és érdeklődő. Leendőbelim édesanyja ezernyi kérdést tett fel, szinte már csak arról nem kérdezett, hogyan mosom a fogam, így fél tizenegykor sikerült hazaindulnunk a hotelből, tizenegyre értünk a dormba és csak a változatosság kedvéért fél órán át hallgathattuk Yumi szentbeszédét az ara szépítő alvásáról és hasonló, számomra teljesen érthetetlen és zagyva dolgokról. Nem csoda, hogy amint ágyba kerültünk végre mindketten azonnal mély álomba zuhantunk, az óra ötkor esedékes csörgésekor pedig nyögdécselve, hullafáradtan, akarat-, és fizikai erő nélkül kászálódtunk fel és csoszogtunk a konyhába kávé reményében. Persze azonnal elválasztottak bennünket és míg engem egy szépítészeti stúdióig furikáztak, Markot az esküvő színhelyére cipelték.
- Jut eszembe, Yumi, hol is lesz a nyilvános kivégzés?
- A micsoda?
- Te esküvőnek hívod.
Rámosolyogtam ugyan, hogy jelezzem, csak viccelek, de nem használt, ugyanis paprikapiros fejjel kezdett velem kiabálni arról, hogy mennyire nem tartom tiszteletben, hogy példának okáért Marknak mennyire boldog nap a mai, tekintve, hogy még ha nem is szeretem egyenlőre, hozzámegyek, így neki adok esélyt arra, hogy elnyerje a szívem és magába bolondíthasson egy életre. Mindezt persze egész délelőtt hallgathattam, ami nem bizonyult épp leányálomnak, de mikor közöltem vele, hogy már hasogat a fejem a folyamatos beszédétől és szidásától azonnal abbahagyta.
- Igazán eljátszhatnád legalább, hogy örülsz.
- Hidd el, amint más is látni fog rajtad meg a kis teameden kívül, azonnal levakarhatatlan mosoly telepszik majd az arcomra, de addig hagyj ezzel békén, rendben?
- De olyan rossz látni, hogy cseppet sem tesz boldoggá a tudat, hogy egy ilyen helyes és imádni való idol szerelmét tudhatod a magadénak.
- Nekem nem kell a szerelme, ezt ő is tudja. Nekem csak egy lap kell, amivel bebizonyíthatom YG-nek, hogy tényleg bármire képes vagyok az öregjeimért.
- Még akkor is, ha ennek az az ára, hogy összetöröd Markot?
- Nem áll szándékomban bántani őt.
- Mondd, tudod, hogy néz rád? Van fogalmad róla, mennyire boldog volt, amikor hagytad, hogy megcsókoljon az utcán?
- Nem, és nem is akarom tudni. Csak maradj csendben és csináld meg a hajam, te zakkant energiabomba! Minden mást majd én megbeszélek vele.
- Mármint hogy a férjeddel?
- Igen, Markkal.
- A férjeddel. Aki fülig szerelmes beléd, akinek az a legfontosabb, hogy boldoggá tegyen téged.
- Ha nem maradsz csendben, visszafordulok az oltártól. - fenyegettem meg barátnőm, komolyan is gondolva minden egyes elhangzott szót.
Nem akarta tovább feszíteni a húrt, így inkább duzzogva befejezte hajam babrálását, felvetette velem a ruhát és tükör elé állított.
- Idegen.
- Ne viccelj már, annyira gyönyörű vagy!
- Menjünk!
Ha valaki mást láttam volna úgy kicicomázva, mint ahogy önmagamat, minden bizonnyal tátott szájjal csodáltam volna, de akkor és ott csak az forgott a fejemben, hogy ezzel tönkre teszem egy számomra fontos ember életét, elveszem a jövőjét és ő még örül is ennek. Vissza akartam fordulni, levenni a ruhát, eltüntetni a sminket, de nem tehettem. Yumi csacsogását a kocsiban szinte nem is hallottam, annyira lekötöttek saját gondolataim. "Valóban jó megoldás ez így? Hiszen ezzel megfosztom Markot a valódi szerelem esélyétől. És mi van, ha mégis beleszeretek, de ő el akar válni majd? Vagy ha én nem leszek képes megbántani azzal, hogy beadom a válási papírokat? Mi van, ha eléri amit akar és vele élem le az életem? Tényleg el kell ezt döntenem már most? És mi történik, ha egyikünk beleszeret valaki másba? Akkor mit fogunk tenni? Nem jó ötlet ez..."
Amint megálltunk egy csodálatos és hatalmas templom előtt tudtam, hogy nem menekülök, de még egyszer utoljára beszélni akartam leendőbelimmel, hogy tudjam, tényleg alaposan megfontolta-e döntését. Yumi szúrós szemmel engedett be a melléképületbe, ahol a fiúk készítették fel Markot mindarra, ami előttünk állt. Egyszerre kapták fel fejüket és takarták el a rapper szemét, mikor rájöttek ki áll az ajtóban, de csak egy gyenge mosolyra futotta, nem akartam hazudni második családomnak azzal, hogy boldogságot tettetek miközben gyomrom papírgalacsin méretűre zsugorodott.
- Fiúk, szeretnék beszélni Markkal, ha nem gond.
- De nem láthat téged. - vigyorgott Jackson, a tanú.
- Ez most fontosabb, mint bármilyen babona, kérlek, Hajasbaba, tessékeld ki magatokat, jó?
- Baj van? - lépett hozzám azonnal JB.
- Csak pár szó. - eresztettem meg egy újabb hamis mosolyt a leadernek.
Mark kisebb csata árán arrébb utasította Jackson kezét, és leadere vállát megpaskolva hozzám lépett míg a többiek elhagyták a kis helységet.
- Megijedtél?
- Hatalmas ökörségnek tartom.
- SeungHyun jobb lenne?
- Inkább.... Valahogy az emberek tudtára kéne adni, hogy ez nem igazi, hogy nem azért tesszük, mert jól esik, hanem mert kell. Tudod, hogy ne vegyék annyira komolyan a dolgot, hogy ne legyen akkora csalódás a válás pár év múlva, hogy ne legyenek pletykák körülöttünk, hogy ne vegyem el a jövődet azzal, hogy segítséget kérek tőled az én jövőmhöz.
- Ezt nem tudjuk így elmondani, azzal áthúzod Yang úr számításait, amit erősen zokon venne. Viszont csinálhatunk viccet a dologból, elszórakozhatjuk az esküvőt, biztosan meg tudjuk győzni Park főnököt, hogy elengedje velünk a többieket, hiszen megbeszéltük, nem vesszük túl komolyan a dolgot, emlékszel?
- Igen. Persze, ezt megbeszéltük. Ne haragudj!
- Jól van, semmi baj, csak megijedtél egy kicsit. Gyere, beszélünk a többiekkel és gyorsan kitalálunk valamit, oké? Minden rendben van, minden rendben lesz, és ha mégsem, itt van neked tizenkét ember, akik bármiben rendelkezésedre állnak.
Felém nyújtotta kezét, én belekapaszkodtam és elindultunk megkeresni a többieket. Besétáltunk a templomba is, hogy az összegyűltek legnagyobb meglepetésére kihívjuk onnan a BigBanget és Park főnököt, majd a kis kertben kört alkotva haditervet kreáljunk. Nem tudtam miért, de rengeteg energiát adott, hogy Mark végig a kezemet fogta, mentőövként kapaszkodhattam derűlátásába és higgadtságába. "Nem lesz semmi baj, vele biztonságban vagyok. Sosem hagyjuk cserben egymást, sosem bántjuk a másikat, sosem hazudnánk az érzéseinkről, sosem kell megjátszanunk magunkat. Minden rendben van, ha mellette állhatok."
- Nos, az esetlegesen várható félreértések, pletykák és rosszindulat elkerülése végett szeretnénk változtatni a terven. Elsőként, ha ön is belegyezik Főnök úr, magunkkal vinnénk a nászútra az egész csapatot.
- Azt hiszem nem lesz akadálya, de meg fogom nézni a beosztásotokat rögtön az esküvő után.
- Köszönjük! Másodszor pedig, szeretnénk minél paródiásabbra alakítani a ceremóniát.
- És ezt mégis hogy tervezitek? - tette fel a lehető legflegmább hangon a kérdést JiYong.
- Köszönöm kérdésed, fontos pontot érintettél. Ebben szükségünk lenne a ti közreműködésetekre is. Viccelődjetek, kiabáljatok be, nevetgéljetek, még dobálózhattok is, ha úgy tetszik. - feleltem azonnal hangomra találva dühömben. - Ha nem akarsz részt venni benne, nyugodtan állj fel és sétálj ki.
Dühösen pillantott rám, én pedig figyelmen kívül hagytam. A legkevésbé sem vágytam azon tűnődni, mit tehetnék az utálata ellen, bár éreztem, még az is jobb volt, mikor ignorált.
- Rendben, akkor azt hiszem, bele is kezdhetnénk. Mondjuk egy vicces felvonulás a menyasszony nyomában kezdésképp? - dobta fel az első ötletet DaeSung, mire hálás mosoly jelent meg az arcomon.
- Határozottan szórakoztató ötlet.
- Konferálok. - kiáltott fel T.O.P, és már ott sem volt.
- Hát, akkor hajrá!
Felálltunk szépen sorban, Mark eltűnt, gyorsan elmagyaráztam a helyzetet foderatoromnak, és már meg is hallottuk pótapám hangját.
- Tisztelt hölgyeim és uraim, ma azért gyűltünk össze, hogy két életet egybekössünk, bár mind tudjuk, hogy lelkük örökké szabad marad. Hadd mutassam be a gerlepár férfi tagját, Markot. A teljes nevét sosem tudtam. - nevetett fel.
- Hali! Kellemes meglepetés ennyi ismerős arcot látni az esküvőmön.
- Mark, hogy érzed magad halálod napján?
- Meglehetősen fittnek. De mint láthatod, azért feketébe öltöztem a biztonság kedvéért, a koporsó is itt áll hátul.
Ezen szinte mindenki felnevetett mögöttem, még Tempó is elmosolyodott egy pillanatra.
- Jöhet a temetés?
- Szeretettel várom a hóhért.
- Asszonyom, igen, ön ott az orgonánál, zenét kérnénk a kaszásnak!
Erre felcsendült a minden amerikai romantikus filmre jellemző nászinduló. "Ajjaj, most én jövök..."
Felvettem a szeppent menyasszony szerepét, belekapaszkodtam Tempóba és mikor kinyílt az ajtó lehajtott fejjel, ugyanakkor hátrafelé pillantgatva sétáltam az oltárhoz. Denis kifejezéstelen arccal jött mellettem, míg a hátunk mögött táncolva, ugrálva, tapsikolva, majd nagyjából tíz lépés után a nászinduló tempójára Eye of the tiger-t énekelve haladtak a fiúk, míg a násznép egyik fele döbbenten bámult, a másik pedig nevetve tapsikolt és mutogatott. Vagy ezerszer villant a vaku, mire az oltárhoz értünk. Ott megfordultam, meghajoltam a többieknek, ők pedig viszonozták, és egy részük leült a helyére, néhányan a földre, Jackson pedig Mark mögé állt.
Igencsak hosszú, ám meglehetősen vicces ceremóniát varázsoltak a fiúk, aztán a tortavágásnál is mind besegítettek, tényleg mindent bevetve annak érdekében, hogy a komolynak induló esküvőt teljes mértékben elparodizálják. Az egyetlen, amiről viszont nem tudták elvonni a figyelmemet, hogy JiYong távol maradt, nekem pedig azon járt az eszem, hogy neki mennyire lehet ebből baja, vajon nekiállnak-e pletykálni az emberek.
Persze Yumi nyivákolása is sokat dobott a hangulaton, elvégre kinek ne lenne vicces, hogy az esküvő poénparádéba fordulása miatt csak egyetlen koszorúslány sopánkodik, méghozzá nem is akármekkora hévvel. Jacksont még meg is ütögette az anyakönyvi kivonat aláírásakor, amin még a pap is elkezdett nevetni.
Az este végeztével Markkal bepattantunk a friss házasok feliratú autóba, a többiek pedig dudálva követtek bennünket. A dorm felé félúton autót váltottunk, otthon megvártuk míg a srácok is bepakolnak és célba vettük a repteret.
Komoly meglepetést okozott, hogy bár rengeteg rajongó várt ránk sok sikert kívánó üzenetekkel teleírt táblákat lóbálva, a tömeg előtt egy lépéssel JiYong állt mosolyogva. Kezdett fogott Markkal, aztán megölelt, és fülembe suttogott.
- Örülök, hogy nem adtad fel értünk a harcot még annak ellenére sem, hogy én haragudtam rád miatta. Ne felejts el ilyen erős maradni, rendben?
- Sosem adom fel, ígérem.
Mosolyogva átadta a kezében lévő borítékot és hangosan magyarázott tovább.
- Nem voltam ott az esküvőn, mert szerettem volna olyan nászajándékot adni, ami biztosan jól jön. Ez itt mindnyájatok jegye, lefoglaltam a szállást és elintéztem mindent, hogy jól érezhessétek magatokat együtt és alkalomadtán külön-külön is. Jó utat!
Meghajolt, én pedig könnyekkel a szememben borultam nyakába, amin felnevetett.
- Köszönöm JiYong!
- Egyben gyere vissza, szívem királylánya!
- Igenis!
Hosszú volt az út, fárasztó, hangos, így mikor végre a szállodába értünk és újdonsült férjemmel elfoglaltuk a nászutas lakosztályt, már alig volt erőm nyitva tartani a szemem. Mark eldőlt az ágyra, én is követtem példáját, de amint behunytam a szemem kopogást hallottam. Kinyitottam az ajtót és beengedtem a piros mellényt viselő alakot. Közben Mark is felült az ágyon és érdeklődve tekintett a férfira.
- Szeretném üdvözölni önöket és sikeres közös életet kívánni szállodánk nevében. Engedelmükkel készítenék önöknek egy kellemes forró fürdőt, amely biztosan felfrissítené önöket a hosszú út után. - hadarta angolul.
- Baba?
- Jól esne, de inkább vágyom most zuhanyra.
- Köszönjük, de ma a zuhany mellett döntöttünk. Ellenben holnap este igénybe vennénk egy lazító fürdőt.
- Értettem uram, akkor kellemes éjszakát kívánok önöknek. Viszont látásra!
- Hoztunk fürdőruhát, ugye?
- Állítólag igen. Miért?
- Akkor tusolj velem! Úgy biztosan jó meleg lesz még a víz és ha már ma lenne a nászéjszakánk, nem venném zokon, ha legalább zuhany alatt magamhoz ölelhetnélek. Tudod, hogy nem erőltetek semmit és a templomi csóknál is visszafogtam magam, de.... Nekem akkor sem vagy közömbös, legalább egy picit hadd tudjam intim helyzetben magunkat. - mondta egyre vörösödő arccal, míg én kissé döbbenten bámultam rá.
- Megleptél. Azt hittem, tisztáztuk már a határokat.
- Szarok a határokra, Yuseong! - kiáltása nem várt pofonként ért, így mint minden alkalommal mikor megijedtem startpozícióba vágtam magam, amit aztán azonnal korrigáltam is, hátam mögé rejtve ökölbe szorított kezemet. "Mégis miért lett most feszült? Rosszat tettem volna? Talán nem tiszteltem valamilyen szokást?"
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Azt hiszem túl fáradt vagyok.
- Miért próbálsz hazudni nekem, ha egyszer tudod, hogy nem megy?
- Mert az jobb, mint ha igazat mondanék.
- Már hogy lenne jobb te mafla?
- Tudni akarom, hova tűnt a hév belőled. Az a hév, ami akkor tombolt benned, mikor megcsókoltalak a szobánkban, ami kis híján rávett arra, hogy lefeküdj velem, ami ott van minden egyes mozdulatodban mikor táncolsz és sugárzik belőled ha valamit tényleg élvezel. Hol van az a tűz most, amikor végre hozzád szabadna érnem, amikor végre megcsókolhatnálak anélkül, hogy az bárkit meglepjen, mert az én gyűrűm párja díszeleg az ujjadon? Őszintén reméltem, hogy jelent majd valamit neked a tény, hogy összeházasodtunk, tényleg. Nem vágyom sokra, komolyan, csak arra, hogy megfogd a kezem, hogy adj egy csókot vagy hozzám bújj. Csak hogy egy keveset emeljen a kettőnk közti kapcsolaton az a vacak a gyűrűsujjadon. Tudom, hogy még csak most értünk ide, hogy fáradt vagy, hogy ezzel várnom kellett volna még jó darabig, de nem megy, mert jelen pillanatban másra sem tudok gondolni, mint hogy milyen jó lenne végigsimítani az arcodon, hozzád bújni, ne adj isten rendesen megcsókolni.
Könnyek gyűltek a szemébe, amit nem bírtam tétlenül nézni, muszáj volt odamennem és megfognom arcát.
- Mi a baj azzal, hogy magaménak szeretném a szíved?
- Ne légy buta, jó? Tudod, hogy mennyire imádlak.
- De nem eléggé, hiszen nem szeretsz. Nem érzed azt, amit én. - nézett egyre közelebbről szemembe, míg szája enyémhez nem ért. Finoman csókolt, mint az oltár előtt, szemeim lecsukódtak, ő pedig ölébe húzott. - Csak szeretném, ha szeretnél, Yuseong. Megteszek érte bármit, harcolok akárhány éven keresztül, csak szeress viszont. - suttogta ajkaimra, amitől megborzongtam, és ismét finoman szájához érintettem enyémet anélkül, hogy átgondoltam volna, mit teszek.
Alig hallhatóan nyögött bele az óvatos csókba, jobb keze csípőmre, bal keze pedig lapockáim közé vándorolt, míg én gyengéden hajába túrtam. A csók egyre mélyebb lett, a levegő egyre kevesebb és forróbb, keze bejárta hátamat, fenekemet és combomat, míg az enyém tarkóját, nyakát, mellkasát simította. Teljesen biztos voltam abban, amit tettem, egy másodpercig sem gondoltam arra, mi lesz másnap reggel. Igaza volt, elvégre ha akarta sem bizonyíthatta volna jobban, hogy minden tekintetben megbízhatok benne, így feleslegesnek tartottam tovább félni attól, hogy beleszeressek.
Mozdulatait megfontolta, semmit sem sietett el, talán kissé túl óvatosan is bánt velem néha. Minden erejére szüksége volt, hogy felemelhesse és maga alá fordíthassa a látszatnál lényegesen nehezebb testem. Finoman mozgott felettem, számat alig hagyta nyugodni, talán attól félt, többször nem lesz lehetősége úgy hozzám érni, ahogy tette. Végigcsókolt minden heget a hasamon, gyengéden harapdálta nyakam, szorította csípőm, halkan nyögdécselt mikor kényeztettem, csillogó szemmel simított végig arcélemen mielőtt újra megcsókolt, mikor pedig már semmi sem állta útját, idegőrlő lassúsággal tett magáévá, amibe mindketten beleborzongtunk. Leheletfinom csókokkal halmozta el nyakam és szám, visszafojtott hangon mordult ha kezem tarkójára tévedt, derekam és csípőm határán tartott mikor testem megemelkedett.
Lassan, de biztosan emelkedett a nap míg mi egymással voltunk elfoglalva, mindkettőnk telefonja megállás nélkül rezgett az éjjeliszekrényeken, a többiek hangját és dörömbölését is gyakran hallottuk, de mindezek egyike sem tudta elvonni figyelmünket a másikról egészen addig, míg mindketten el nem értünk még egyszer utoljára oda, ahol már elakad az ember lélegzete és megfeszülő izmokkal mozdul egyetlen egyet, mielőtt mindenét elárasztja a boldogság és a kielégülés.
Lihegve dőltünk el a hatalmas ágyon, melynek minden szegletét bejártuk az éjszaka folyamán, hol vadul, hol gyengéden érintve a másikat. Magához vont, betakart bennünket és puszit nyomott fejem búbjára.
- Még ha nem is szeretsz, köszönöm!
- Meggyilkolod a hangulatot, Mark. Jössz fürdeni?
- Mégis veled tarthatok?
- A férjem vagy, akivel átszeretkeztem az éjszakát és a fél délelőttöt. Mit gondolsz, meg tudok birkózni a gondolattal, hogy meztelenül láss, hozzám érj, esetleg megcsókolj? - kérdeztem már a fürdő felé tartva, incselkedő mosolyt villantva neki a kétszárnyas ajtó félfájának dőlve. Két másodperc sem kellett, már hátulról átkarolva derekamat cipelt vissza az ágyba, maga felé fordítva rádobott, és ismét fölém terpeszkedett mosolyogva, ujjainkat fejem fölött összekulcsolva, lábaim közé fúrva csípőjét.
- Mi tartott eddig?
- Tudod, hogy bizalmi problémáim vannak.
- Mondd ki!
- Szeretlek, Mark Tuan.
- Szeretlek, Park Yuseong, és nem hagyom, hogy ez valaha is elmúljon.
Az újabb csókot újabb kellemes tettek követték, míg ismét felhevült testtel vágytunk összeolvadni, de Mark telefonja zizegni kezdett, majd a padlón landolt, mire nevetésben törtünk ki. Feltápászkodott, füléhez emelte a készüléket. Kár volt, mivel a vonal túloldalán teli torokból kezdett Jackson üvölteni.
- Nyugi már, nem haltunk meg, csak elfoglaltak voltunk. Tök feleslegesen ordítasz velem.... Nem, ha lehet, ne nyittassátok ki az ajtónkat, minden rendben van.... Igen, tudom mennyi az idő és mióta hívogattok meg dörömböltök.... Igen, halottam.... Ahhoz haver, semmi közöd. - kacsintott rám vigyorogva. - Persze, értettem. Egy zuhany és már ott is vagyunk... Nem tesó, ehhez sincsen közöd.
Míg ő elköszönt, én a fürdőbe lopakodtam és a hatalmas kabin ajtaját kitárva próbáltam rájönni a masszázszuhany rejtelmeire. Mark utánam jött, gyorsan beállított mindent, majd a víz alá lökve csípőjével beljebb tessékelt. A falnak támasztva kezemet élveztem a meleg cseppek kellemesen égető hatását, ő pedig mögém lépett, tisztán "éreztetve" szándékát. Végigsimított mellemen és hasamon, majd fülemhez hajolt.
- Szóval ott tartottunk, hogy szeretsz, igaz?
- Igaz. - suttogtam válaszul.
Tudtam, mit fog tenni, mégis végigfutott a hátamon a hideg, amint megéreztem. Testem ívbe hajlott, ösztönösen elősegítve következő mozdulatát. Térdeit kissé megrogyasztva cserélte le ujjait, minek hatására felsikkantottam, ő pedig még szenvedélyesebbé vált, keze hátamon, nyakamon vándorolt, derekamat fogta az iramot diktálva. Kis idő után maga felé fordított és felemelt a kabin tusfürdők, törölközők számára fenntartott, okos tervezésű párkányszerű részére és cseppet sem veszítve vadságából késztetett egyre több és egyre hangosabb sikolyra, miközben minden testtájamat simogatta vagy épp csókolta, pont ugyanazzal a tűzzel amivel azon a bizonyos reggelen, melyet az előző este említett. Amint sikerült elérnie, hogy sikolyaim elakadjanak, hirtelen ötlettől vezérelve löktem távolabb magamtól és térdeltem elé. A kívánt hatást elérve hallgattam szapora légzését és sűrűsödő morgásait, nyögéseit, majd érezvén a végkifejletet hagytam, hogy felhúzzon magához és vadul megcsókoljon.
Pár másodpercig enyémhez érintette homlokát, aztán gyengéden, mintha cukorból lennék fürdetett meg, nevetgélve beszélgetett velem és tervezte el az este azon részét, melyet már a lakosztályunkban terveztünk tölteni. Megtörölköztünk, ruhát választott nekem, majd kézen fogva lesétáltunk a hallba, ahol a többiek szinte tűkön ülve vártak már bennünket, de amint meglátták Mark boldog mosolyát csak legyintve kezdtek magyarázni időérzékről és csörgő telefonokról. Mivel megvártak bennünket a reggelivel, együtt ültünk le a szálloda éttermében és fogyasztottunk el tetemes mennyiségű ételt, majd indultunk neki a napnak egy idegenvezető segítségével, aki megmutatta nekünk a környéket, a szórakozási lehetőségeket és látványosságokat, megkóstoltatta a helyi ételeket, mesélt a hely történetéről, a fontosabb emberekről, akik már ellátogattak hozzájuk, és hogy a sziget erdővel borított területeit mennyire védik, ezért csak a kitaposott ösvényen és annak két méteres körzetében szabad csak sétálni, majd hat óra környékén visszakísért bennünket a szállodába és elbúcsúzott.
