Másnap reggel korán kellett indulnom, hogy időben odaérjek a BigBang fotózására. Ez azt jelentette, hogy még a srácok ébredése előtt voltam kénytelen minél halkabban kilopózni a lakásból, ami persze már ott bebukott félig, hogy mindenekelőtt ki kellett hámoznom magam Mark karjaiból. Természetesen az ifjú rapper kézzel lábbal kapaszkodott belém álmában, ráadásként magunkra tekerte a takarót, így végül kénytelen voltam felébreszteni, amit nem vett túl jó néven.
- Megint egész nap nem látunk?
- Sajnálom, de valószínűleg nem. Viszont holnap elvileg én is szabadnapos leszek, ígérem, hogy le sem tudtok majd vakarni, rendben?
- Utálom, hogy ennyit dolgozol.
- Tudom, szöszi, de muszáj, ez a dolgom. - borzoltam össze pólófelvétel közben amúgy is kócos haját. - Aludj, még van másfél órád, míg csörög a vekker.
- Még csak fél öt van?
- Igen, Mark. Úgyhogy hunyd be azt a szép szemed, és húzz vissza álomvilágba helyettem is, rendben? - mondtam már a tornacsukám húzva.
- De nélküled lassan nem tudok aludni. Hiányzik az illatod, ha nem melletted alszom el. Asszem túlzottan is belekényelmesedtem a jelenlétedbe.
- Majd kinövöd.
- Baba!
- Tessék?
- Ha nem tudod, kihez akarsz hozzámenni, válassz engem, rendben?
- Rendben. Aludj! - apró puszit nyomtam fejére, míg ő gyengéden megszorította kezemet köszönésképpen, aztán csendesen kisurrantam a dormból.
Daesung már a parkolóban várt rám, álmosabb feje nem is lehetett volna, de azért szerencsére nem aludt el a volánnál, épségben elértünk egy Műterem nevű gigantikus épületig.
- Mi ez a hely?
- Itt lesz a fotózás.
- Köszönöm, erre rájöttem magamtól is.
- Úgy tudom, sokan tartják itt a fotózásokat, rahedli kép van kiállítva a folyosókon, híres fényképészek és festők is szívesen járnak ide. Miért túráztatod az agyam?
- Mert érdekel, és hogy magadhoz térj.
- Instant-csaj.
- Ne szemtelenkedj, Oppa!
- Na jó.
Végigrohangáltam a két órás programot, kávét vittem nekik és reggelit a végére, aztán átszállingóztunk a céghez, ahol nekem célba kellett vennem a fő nő ki irodát. Halkan bekopogtam, az ajtó pedig kitárult, és egy nagyjából korombelinek tűnő fiú kíváncsi arcával találkoztam. Enyhén oldalra pillantva megláttam a főnököt is, mosolyogva. "Az már régen rossz, ha ő mosolyog..."
- Elnézést, zavarok?
- Nem, nem, gyere csak beljebb! Hadd mutassam be neked Han SeungBaet. SeungBae, ő itt Park Yuesong, akiről már beszéltünk.
Illedelmesen meghajoltunk és üdvözöltük egymást, majd Yang-főnökre tekintettem némi nemű magyarázat reményében, ám helyette a fiú szólalt meg.
- Amennyiben nem találsz két héten belül vőlegényt, én leszek a kiválaszott számodra. Remélem, jó partnerek leszünk az életben.
- Oh, értem. Nos, örülök, hogy találkoztunk. Nem tudom mit diktál jelen esetben az illem, beszélhetnem kéne veled, vagy majd két hét múlva?
- Ahogy óhajtod, én mindenben állok rendelkezésedre.
- Értem. Akkor, azt javaslom, ismerkedjünk egy kicsit, mondjuk egy könnyed séta közben az épülettömb körül, ha időd engedi.
- Persze!
Néhány kör alatt megtudtam róla ezt-azt. A hobbijait, az eddigi életét rövid verzióban, hogy milyen és mekkora a családja, hogy mennyire fogadnának szívesen.
- Rendben, akkor még egy utolsó kérdést szabad feltennem?
- Ki vele!
- Miért vállaltad a feladatot?
- Mert cuki vagy, kedvesnek tűnsz távolról is, és mint már mondtam, lassan a fejemet veszik, amiért még nincs nejem.
- Oh, tehát kihasználnál. Nem rossz. - vigyorogtam SeungBaera.
- Te csipkelődős típus vagy, igaz?
- Igen, eléggé. Baj?
- Nem, dehogy, kifejezetten szimpatikussá tesz téged. Sokkal emberközelibbnek tűnsz így.
- Emberközelibbnek?
- Igen. Tudod, nagyon furcsa vagy alapvetően. Otthon is vagy a kultúrákban meg nem is, nagy, szép szemeid vannak, és valahogy nem is tudom... Vadnak tűnsz. Mint egy tigris.
- Ezt nem tudtam. Köszönöm, hogy megosztottad velem!
- Örömmel tettem. De most én kérdezek, igaz?
- Igaz.
Az alapkérdésekre jól begyakorolt alap-, a többire őszinte válaszokat adtam. Jól megértettük egymást, így biztos lehettem abban, hogy ha ő válik áldozattá, nem lesz probléma kettőnk közt, ugyanakkor nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy idegen a számomra, nekem pedig egy fedél alá kéne költöznöm vele. Minden esetre telefonszámot cseréltünk, és a következő két napban megpróbáltunk úgy kommunikálni, mint a rég együtt járó, összeszokott párok, ami nem igazán ment, Mark pedig egyre gyakrabban nézett rondán zizegő kütyümre, ami érthető volt, mivel egész nap, mikor velük voltam kétpercenként kedve támadt megszólalni.
- Kidobom az ablakon.
- Nem, nem dobod ki.
- Esküszöm, megteszem. Úgyis én foglak elvenni.
- Nem hinném.
- Tudom, inkább SeungHyun. Te, ugye holnap akkor te is szerepelsz abban a műsorban?
- Igen, kifejezetten kérték, hogy én is ott legyek. Nem értem, miért. Viszont megint túl korán kell majd kelnem.
- Nagyon szeretnek téged hajnalok hajnalán kiugrasztani az ágyból... Pedig olyankor én is alig tudok már visszaaludni. - ölelt át hátulról a rapper.
- Nos, nemsokára el kell költöznöm, úgyhogy jobb lenne elszoknod tőlem.
- De nem akarok, nekem úgy a legjobb, ha ott szuszogsz mellettem.
- Szegény szőke babám...
- Nem akarom hogy elköltözz.
- Tudom. De ha egyszer muszáj...
- Semmi sem muszáj. Ha YG kirúg, JYP akkor is ugyanúgy tovább dolgoztat, velünk maradhatsz, és végre nem kell majd a gonosz főnöködtől tartanod.
- De ez sajnos nem így megy. Szeretnék a családommal dolgozni, még ha nem is mindig kellemes. Elvégre nekik köszönhetek mindent, a legkevesebb, hogy viszonzom ezt nekik.
- Bele fogsz bolondulni ebbe az egészbe. A mi rendünket is észben kell tartanod, meg az övét is, közben vannak saját teendőid, nem ritkán kell két helyen lenned egyszerre, amit egyébként nem értem, hogy tudsz összehozni, és persze ne felejtsük el az egyszemélyes különprogramokat. Ez rengeteg, nem lehet ennyi mindent csinálni, te meg hónapok óta zsonglőrködsz. Előbb-utóbb beadja a kulcsot a szervezeted, és több problémád is lesz, mint egy ájulás érzelmi megterhelésre.
- Nem baj. Legalább segíthetek.
- De nem ezen az áron. Aish, most már komolyan atomjaira szedem a vackod! Muszáj másodpercenként zizegnie?
- Bocs, csak próbálunk hamar kialakítani egy erősebb ismeretséget, hogy ha ő lesz a szerencsétlen, akkor ne legyünk teljes mértékben idegenek egymásnak.
- De nem ő lesz, ugye?
- Nem hinném. Őszintén szólva a hideg futkos a hátamon ha eszembe jut, hogy összebútorozzak egy idegennel. Mert bármennyit is mond el magáról, még mindig idegen lesz.
- Akkor válassz engem vagy SeungHyunt! Mi nem vagyunk idegenek, jobban talán nem is ismertették bennünket.
Finoman nyakam hátuljához érintette orrát és kifújta a levegőt, karját szorosabban fogta derekam és csípőm körül.
- Engem talán kicsit jobban is, mint őt.
- Ne csináld, csikizel! - kezdtem nevetni. - Különben is, nekem főznöm kell, vagy nem lesz mit vacsoráznotok.
- De nekem jól esik hozzád bújni. Vacsit meg rendelhetünk is.
- Az elkészített nyersanyagot meg dobjam ki? Azt már nem, az étel fontos dolog, örülj neki, hogy házikosztot kapsz! - magyaráztam a késsel hadonászva.
- Oké, de akkor este annyit ölelgethetlek, amennyit csak akarlak, értve?
- Jó, megígérem, de akkor most eressz!
- Igenis!
Vegignézte ahogy előkészítettem mindent a leveshez, aztán segítkezett az elkészítésben, gondosan ügyelve arra, hogy a lehető legtöbbször hozzám érjen.
- Mi ez a bújási mánia?
- Hmm?
- Azt kérdeztem, miért bújsz hozzám ennyire és ennyiszer.
- Csak úgy. Mert megtehetem, mert imádsz, mert mert én vagyok pici szíved kedvenc féfija.
- Aha, és te ezt tényleg elhiszed?
- Nem, de imádnám, ha így lenne, ezt azért gondolom tudod. - nézett rám komolyan.
- Rettenetes vagy, de most komolyan. Értem én, hogy nem járok senkivel és nemsokára meggyűrűz valaki, ráadásul hozzád bújok esténként, de miért kell most rám így nézni?
- Csak úgy. - volt vállat durcás arccal, aztán kisétált a konyhából. Utánalestem, láttam hogy levágta magát a kanapéra, kezébe temeti arcát egy pillanatra, majd kezébe veszi könyvét. Visszasétáltam a leveshez, gondoltam ha beleolvad egy kicsit a történet magával ragadó világába, majd elfelejtkezik hirtelen támadt dühéről, ám a következő pillanatban hatalmas csattanást és Mark lépteinek dübörgését hallottam, majd ajtócsapódást. Viszont kulccsörrenést nem, a telefonja pedig a konyhaasztalon pihent, rövidebben mondva semmit sem vitt magával, ami elég kínos pillanatokat okozhat, hát gyorsan felkaptam mindkettőt az én kulcsommal együtt, hogy utána vigyem, de nem értem utól, így a kapu és a lakáskulcsot is a lábtörlő alá retettem, valamint kiírtam a kapucsengőn a "G7D" helyére, hogy "lábtörlő", remélve, hogy észreveszi majd.
Három órával később mégis csilingelni kezdett az ajtó feletti cucc, én pedig gyors sprintet vágtam le a főbejáratig, ahol Mark szinte ráfeküdt a kapucsengő dobozára, valószínűleg nem csak hozzánk sikerült becsengetnie. Sejtésem igaznak bizonyult, mikor egy nagyon dühös néni trappolt felénk a lépcsőn, és több álmos fej is megjelent az ablakokban. Gyorsan elnézést kértem mindenkitől, hagytam, hogy a nénike megverjen egy összetekert újsággal, aztán kicsuktam magunkat az utcára.
- Mark, észnél vagy? Pfej, bűzlesz, egyenesen kocsmaszagod van.
- Mert ott jártam, de félj, nem ittam. Mindössze csak egy ismerőssel találkoztam.
- És miért kellett kulcs meg telefon nélkül elrohannod?
- Ideges voltam, hirtelen nem jutott eszembe magammal vinni, bocs.
- Kissé dacosnak tűnsz. Elmondod, mi bajod?
- Csak eressz be és kész, jó?
- Nem, amíg így viselkedsz. Ez nem te vagy és nem szeretnék veled is összeveszni, épp csak kezdek kimászni JiYonggal a bajból.
- Yuesong, ha most azt teszem amit szeretnék, a bokorban lapuló fotós nagyon jó cikkhez jut. Ráadásul az előbb szó szerint elaludtam állva, így sikerült a fél házat felébresztenem. Csak menjünk már be, jó?
- Oké. - lehajoltam, hogy kivegyem a kulcsokat a lábtörlő alól, de nem voltak ott. - Ó, hogy ezt mennyire nem kellett volna, te pióca.
Fogamat csikorgatva megkerültem a kis parkocskát, majd egy óvatlan pillanatban nyakon ragadtam a fotóst, mivel más nem volt a közelben hármunkon kívül.
- Ide a kulcsokkal, még mielőtt begurulok!
- Nincsen nálam kulcs, én csak fényképezek, esküszöm.
- Az én nevem meg Micimackó, igaz? Gyerünk!
- Rohadnál meg te ribanc! - suttogta magának a firkász miközben kihalászta őket a zsebéből.
- Köszi! Mellesleg messze állok a ribanctól. Ja, még valami: lopni bűn, és mivel magán felejtette a névkártyáját, feljelenthetném. De ne féljen, cukibb vagyok én annál.
Gyorsan beengedtem magunkat, vacogtam egy sort a meleg lakásban, felforraltam némi vizet és beledobtam két teafiltert. Míg Mark lezuhanyzott kerestem neki néhány melegebb ruhát és az ágyára készítettem, nehogy megfázzon a hűvös esti levegő után. Megízesítettem a teát, bögrébe töltöttem, a kanapén ülve vegignéztem, ahogy egy szőke, csuromvizes, gizda rapper átcaplat a nappalin egy szál törölközőben, majd kilép a szobából felöltözve. Ledobta magát a lábamhoz, háttal nekem, majd kezembe nyomta a törülközőt.
- Megszárítasz? - pislogott fel rám.
- Persze.
Alaposan áttöröltem haját, picit megmasszíroztam fejbőrét, közben kinevettem, amiért úgy járt a feje, mint a harang nyelve, aztán kezébe nyomtam teáját.
- Szóval, mi a baj?
- Nem veszel engem komolyan.
- Hogy érted?
- Hiába mondtam el, hogy lassan öt éve a fejemben mozogsz, hogy igenis beléd estem, hogy szívesen elvennélek. Semmit sem reagálsz, mintha csak viccelődnék, pedig szerintem tudod, hogy ez mind igaz. Amikor megkérdeztem, miért nem olyan férjet keresel, akivel örökké együtt maradnál, nem válaszoltál. Tudom, hogy működőképes csapat lennénk, és te mégsem fogadsz el, mégsem veszed fontolóra az ajánlatomat, mégis viccként kezeled az érzéseimet. Ez nincs rendben.
- Tudom, de mit tehetnék?
- Most az egyszer légy velem komoly és őszinte.
- Azért keresek nem-maradandó férjet, mert tartok a dologtól. És azért nem vesznek komolyan, mert ha normálisan szeretnék férjhez menni, logikus döntés lennél, de nem úgy szeretnék férjhez menni. Egy rendes házassághoz gyerekek is tartoznak, de én erre még nem vagyok kész. Attól tartok, te túl komolyan vennéd a házasságot.
- És ha megígérem, hogy nem fogom? Hogy csak akkor élem bele magam, ha te is úgy döntesz?
- Akkor is marad két bökkenő. Egy, a karriered. Nem hiszem, hogy a tinilányok örülnének, hogy a biasuk megnősül. Kettő, Jackson. Szerintem nagyon begurulna.
- Azok az idolok, akik a karrierjük elején házasodnak, biztosabb karriert futnak be. Jackson pedig a tanúm akar lenni, ha rábeszéllek az esküvőre és egyáltalán nem bánja, ha összejön. Sem azt, ha komolyra fordul esetleg.
- Beszéltél vele?
- Igen. Boldognak akar téged tudni, ahogy azt neked is elmondta. Ezen felül, szeretné, hogy biztonságban légy valaki mellett. Tudja, hogy velem nem lenne gond és ez megnyugtatja.
- Értem. Édes gyerek ez a Jackson Wang.
- Az. Szóval hozzám jössz?
A történet kitaláció, a szereplők személyisége nem tükrözi a valóságot.
2015. július 8., szerda
2015. július 5., vasárnap
41.Fejezet
Hetek teltek el JiYong haragjától kísérve. Nem beszélt velem, szinte nem is nézett rám, csak a legszükségesebb esetekben vette a fáradságot, hogy a környezetemben tartózkodva normálisan viselkedjen. Egy-két hisztit levágott SeungHyunnak is, amit sem a csapat művésze, sem senki más nem értett. YG-papa nonstop piszkálta őket, mert a csapatmunka nemhogy javult volna, inkább csak romlott. Semmilyen közös program, vagy értelmes beszélgetés nem jellemezte a véneket, már persze a munkán kívül. De az sem volt az igazi. A dalszövegek nem voltak rájuk jellemzőek, a zenei hangzásban nem tudtak megegyezni, JiYong pedig csak és kizárólag dühvel telt rapp részeket volt hajlandó írni, amivel erősen rombolta a hangulatot. Három hét után jobbnak találtam nem a közelükben lenni a munkahelyen vagy azon kívül. Minden nap kész szenvedés volt a társaságuk nélkül, még úgy is, hogy alkalmanként szinte minden órában csörgött a telefonom. Rendezni akartam a problémát Jivel, de ötletem sem volt, hogyan. Ha legalább azt tudtam volna, miért rágott be rám, kezdhettem volna valamit a helyzettel, de ennek hiányában nem lehetett mást tenni, mint várni, hátha nyit felém, vagy legalább beront az ajtón és ordítozni kezd velem. De nem tette.
Mark, JaeBum és a többiek igyekeztek minél inkább elterelni a figyelmem a közelmúlt eseményeiről, amiért hálás voltam ugyan nekik, de mind tudtuk, hogy valójában nem segített a dolog. Jackson beköltözött a Roommate házába, megismerkedett új lakótársaival, egyszer-egyszer benézett a dormba is, és próbált a lehető legrendesebben kommunikálni velem, aminek következményeképp néha már túl udvarias volt. Egyszer sem próbáltunk meg leülni és valóban beszélgetni, inkább a formalitásokra szorítkoztunk.
Lényegében véve elmondhattuk volna magunkról, hogy mind a tizenhárman mélypontra kerültünk. JYP folyamatosan azon volt, hogy ismét jókedvűek legyünk, annak ismeretében is, hogy Jack és én nem voltunk már jó viszonyban, YG pedig hagyta, hogy maguktól reneződjenek a viszonyok.
Éjszakánként sem volt jobb a helyzet. Nem bírtam elaludni, ha mégis elnyomott végül az álom - és ez egy nagyon nagy ha - akkor is csak véres emlékképeket és mérhetetlen mennyiségű gyűlöletet láttam, éreztem. Ismét elkezdtem sikítva ébredni, sírni alvás közben, lassan zombivá értem a megviseltségtől, olyannyira, hogy már edzeni sem volt kedvem, csak kötelességtudatból tartottam meg az órákat a srácoknak, elvégre nekik kellett a testmozgás, és a közérzetük is egyre csak jobb lett tőle. Kevésbé fáradtak ki táncedzéseken, jobban bírta a tüdejük az énekgyakorlatokat, lényegében véve elősegítette a fejlődésüket. Persze ez alól Mark viszonylag gyakran volt kivétel, mivel nem igazán bírta már az ő szervezete sem éjszakai produkcióimat.
Egyre gyakrabban ücsörögtünk síri csendben a kanapén, így nem kellett beszélgetést imitálnunk, de nem is zárkóztunk el a másiktól.
- Mi lenne, ha mellettem aludnál? Néhány hónapja megnyugtatott, most is segíthetne, nem?
- Nem tudom, Mark, talán. De az is lehet, hogy csak simán laposra vernélek álmomban.
- Legalább lenne egy kis színem. - mosolyodott el.
- Szerintem a barna jobban állna. Nem gonoszkodás, csak úgy mondom.
- Még mindig szemtelen vagy.
- Ez igaz, és azt hiszem, mindig az is lesz. Viccet félre téve, talán igazad van, de azt hiszem, előbb inkább meg kellene nyugodnom. Akkor minden bizonnyal legalább a sikítás megszűnne.
- Az jót tenne a fülemnek. Lassan belesüketülök a reggelekbe. Egyébként, furcsa, hogy mindig mindenben te vagy a legkeményebb, mégis így reagálsz a stresszre.
- Mert ez nem stressz. Ez sokkal inkább érzelmi túlterheltség. Régen érzéketlen voltam, így a legminimálisabb mennyiségű rossz érzés is túl nagy hatással van rám.
- És mi van a kellemes érzésekkel?
- Nos, az egy másik téma.
- Kíváncsi vagyok rá.
- Tudom, Mark, de inkább megtartom magamnak.
- Rendben.
És ismét beállt a csend. Mikor végre beesteledett én lefeküdtem aludni, ő pedig beletemetkezett egy érdekes könyvbe. Mármint egy tényleg érdekes könyvbe. Valamelyik nap a kanapén felejtette, én pedig beleolvastam. Egy fiúról szólt és a céljai felé vezető út göröngyös, mégis elképesztően szép mivoltáról. Szokás szerint nem tudtam elaludni, hát úgy döntöttem, elfoglalom magam. Átbújtam Mark mellé, kellemesen bevackolódtam és olvasni kezdtem.
- Az elejére lapozzak?
- Nem kell, jó lesz itt is, csak nézegetem.
- Nem tehetett mást, mint várt a nagy hírre. Vajon felvették? Bekerült a ranglétra legalsó fokainak egyikére? Vagy örökre lemondhat minden álmáról? Akárhogy is, az élete fordulóponthoz közeledett. Vagy célegyenesbe ér, vagy kezdhet új ösvény után kutatni a feneketlen sötétség legmélyén. ....
Szinte túl gyorsan aludtam el Mark karjainak puha, meleg ölelésében. Érzékeltem, mikor lekapcsolta a villanyt, amikor magához ölelt és gyengéden megpuszilta fejem búbját majd suttogva jó éjt kívánt, de nem volt erőm válaszolni, csak mosolyogni. "Holnap igazat kell majd adnom neki. Fenébe!"
Végre nyugodtan alhattam. Nem volt rémálmom, nem féltem, reggel sem éreztem szorító fájdalmat a mellkasomban, vagy űrt a gyomromban. Minden rémes, kegyetlen, gonosz játék melyet én magam űztem magammal megszűnt, pusztán csak attól, hogy Mark mellé bújtam, ahol biztonságban éreztem magam. Amikor ébresztgetni kezdett azt hittem, még bőven reggel van és a szokásos kiabálással teli vágtában kell asszisztálnom, de már első pillantásra tudtam, hogy réges-rég ébren van a bagázs. Megszokott trikó-alsónadrág kombója helyett farmerban és divatos felsőben, étellel teli tálcával a kezében guggolt fejem vonalában, hatalmas mosollyal nyugtázva ébredésemet.
- Jó reggelt, Hercegnő!
- Mennyi az idő?
- Lassan kettő óra van. Nemsokára edzésre kell menned.
- De nekem ma már bent kellett volna járnom a JYP-ben! - ültem fel azonnal.
- Nincsen semmi baj, reggel beszéltem a főnökkel, azt mondta, hagyjalak aludni. Legalább tudtál pihenni egy kicsit végre.
- Miért vigyorogsz ennyire?
- Nagyon gyorsan bevágtad a szunyát, alig két oldalt olvastam fel neked. Azt hiszem, nyertem.
- Igen, tudom. - mosolyodtam el én is.
- Jól aludtál, ugye? Nem volt rémálmod?
- Nem, nem volt, és igen, jól aludtam, de ne játszunk orvososat, jó?
- Rendben, nem piszkállak. Enned kellene valamit, nem ártana pótolni egy kicsit az elmúlt pár héten kiesett energiát.
- Az nem esett ki, eleve nem ettem soha túl sokat, amikor elkezdtetek etetni, akkor csak felesleges többletet juttattatok a szervezetembe.
- De szükséged volt rá, hiszen nem híztál, viszont tudsz egész nap hajtani, nem igaz?
- Ezt előtte is meg tudtam tenni.
- Ne veszekedj velem! Csak jót akarok neked.
- Tudom, tudom. De nem kívánom az ételt.
- Oké, de legalább egy kis gyümölcsöt kéne enned, hmm?
- Inkább kávé?
- Nem.
- Na, légyszi! Ígérem, jó kislány leszek és nem pörgök túl.
- Na persze, mindig ezt mondod, aztán úgy kell este lelőni.
- Egyszer kibírod. Ha nem adsz, szerzek magamnak.
Felugrottam, becéloztam a konyhát, miközben Mark szinte riadt fejjel ugrott utánam.
- Yuseong!
- Mi az?
- Nem kapsz kávét, ne próbálkozz!
- Ó, dehogynem!
A kis helységbe lépve már értettem, miért ijedt be a rapper a puszta ténytől, hogy én a konyhába vágyom. Teljesen felforgatta, mindenhol koszos serpenyők, használt fakanalak hevertek, félbevágott narancsok tömkelege pihent a konyhapult szélén.
- Kitekerem a nyakad. - fordultam felé nevetve, mire ő is szégyenlős mosolyra váltott.
- Csak szerettem volna, hogy tényleg valami finomat ehess, ne boltos, egészségtelen cuccot.
- Jó, akkor dobd le magad, munkásember, majd én elmosogatok.
- Dehogy, az az én dolgom! A tiéd meg, hogy ha már egyszer ennyit robotoltam érte, eszel.
- Egyezzünk ki fifty-fiftyben! Együtt eszünk, együtt takarítunk, jó?
- De én már ettem.
- Én meg nem vagyok éhes. De ha már felforgattad a konyhát, értelmet kell adnunk a dolognak, nem gondolod?
- Miért van ilyen cuki mosolyod? - nyögött az ég felé fordulva.
- Hogy rá tudjalak venni arra, amire csak akarlak, Nyuszifül. Egyébként a többiek merre járnak?
- Hangképzésen.
- És te miért is nem vagy ott?
- Hogy téged elvihesselek a YG-be?
- De neked az lenne a dolgod ilyenkor, hogy a csapattársaiddal ücsörögj és fejleszd a tudásod, nem az, hogy engem pesztrálj, nem gondolod?
- Úgy nézek ki, mintha érdkelne?
- Úgy nézek, mint aki legközelebb nem oszt ki két tockost ezért?
- Őszintén? Nem. De elviselem. - kezdte csábmosollyal az arcán.
- Nálam ez nem működik.
- Dehogynem, valld be, hogy odavagy ezért az arcért!
- Tévedésben élsz. - csipkedtem meg orcáját.
- Ne már, kicsit sem tartasz vonzónak?
- De. Legfőképp, mikor nyugodtan ücsörögsz a könyveddel és nem veszed észre ha szólok.
- Mi?
- Tényleg.
- Mit találsz te abban vonzónak?
- Téged. Ahogy magával ragad a könyv, szinte beleolvadsz a lapokba. Na, az szexi.
- Lenne kivetivalóm az ízléseddel kapcsolatban.
- Nekem meg a tiéddel kapcsolatban, mégsem emlegetem, nemdebár?
- Ki kérem magamnak, az én ideálom igenis úgy jó, ahogy van. Csak ne lenne ennyire makacs...
- Akkor mégsem úgy jó, ahogy van. Eszünk?
- Eszünk.
Míg én összébb rámoltam az asztalon, ő kihozta az éjjeli szekrényén hagyott tálcát, aztán együtt, ökörködve, egymás száját teletömve megettük az ételt. Tudtam, hogy Mark ügyes szakács, de el kellett ismernem, túltett magán. Összeszedtük a tányérokat, tálakat, serpenyőket, együtt elmosogattuk majd, lévénhogy kissé alacsonyra sikeredtem, a szekrényeket meg nem rám tervezték, Mark elpakolt. Az utóbbi hetekben jellemző csendes egymás mellett létezés helyett beszélgettünk, szórakoztunk. Persze gyakorta értelmetlennek tűnt a társalgás, de egyikünket sem zavarta. Nem volt csend, sem kötelezőnek tűnő beszélgetés, valóban élveztük egymás társaságát.
- Mennyi időm maradt? - kérdeztem már a felvenni kívánt ruháimmal kezemben.
- Még bőven le tudsz zuhanyozni, ha szeretnél. Akár egy kis edzés is belefér.
Inkább a zuhanyt választottam. Felfrissülten, erővel és életkedvvel telve léptem ki a fürdőszobából, végre valahára jókedvűen. Nem tudtam, hogy alvásra volt szükségem, vagy valaki közelségére, de nem is érdekelt túlzottan. A lényeg az, hogy Marknak jó kedve volt mellettem, ahogy nekem is mellette, és hogy talán így a csapat többi tagját is felvidíthatnám. Újra esély nyílt arra, hogy a kölykök vidám, játékos gyerekek lehessenek, de persze csak annyira, hogy az ne szóljon bele a munkájukba. Néha elgondolkoztam, vajon milyen érzés lehet BamBamnek és Yugyeomnak ilyen fiatalon már egyszerre dolgozni és tanulni, mindemellett pedig még a társadalom és a rajongók elvárásaink is megfelelni, de nem volt merszem megkérdezni tőlük, nehogy érzékeny pontra tapintsak.
A YG-ben természetesen találkoztam Jivel is, de ezúttal nem zavartattam magam, hiszen miért foglalkoznék vele, ha ő sem vesz tudomást rólam? Üdvözöltem őket, a biztonság kedvéért intettem neki is, aztán elkezdtünk gyakorolni. Pontosabban inkább koreográfiát tervezni, mivel a főnökön kívül csak én voltam hajlandó pártatlan és őszinte véleményt formálni. Természetesen JiYognak ez sem tetszett, s végül egy rövid szópárbaj után közölte, jobb volt, amíg nem jártam be.
- Ennyire zavarlak?
- A létezésed is.
- Szeretem az őszinteséged. - grimaszoltam.
- Semmit sem szeretsz bennem. Menj el, most!
- Jogom van itt lenni.
- Semmihez sincs jogod, még csak nem is létezel valójában.
- Kösz az infót! Nem mintha én nem tudtam volna róla.
- Akkor megtennéd végre, hogy kitakarodsz?
- Ezer örömmel, GD.
- Gyűlölöm, ha így szólítasz, te is jól tudod. - mondta fogcsikorgatva.
- Igen, tudom. De mivel minden ember, akinek nincs köze hozzád így szólít... Nos, én is így teszek.
Elé léptem, levettem a csapatgyűrűt, majd megfogtam kezét és tenyerébe helyeztem az ékszert.
- Mit csinálsz?
Nem válaszoltam. Nem lettem volna képes rá, és nem is akartam. Az egyetlen, ami szemem előtt lebegett az volt, hogy ki kellett jutnom az épületből, amilyen gyorsan csak lehetett, minél távolabb kerülni tőle és a negativitásától, s ebben semmi sem gátolhatott. Az addig csendben álldogáló csapattagok a leaderrel együtt utánam jöttek a folyosóra, nevemet ordították, mikor futni kezdtem, de képtelen voltam visszafordulni. Valami egészen a Han folyóig hajtott, ott pedig felültem a korlátra, és énekelni kezdtem a kedvenc dalomat, miközben könnyeim egyre csak folytak, anélkül, hogy meg akartam volna akadályozni.
- Gyönyörű hangod van.
A hirtelen mellém könyökölő pasastól kis híján szívrohamot kaptam, és a korlátról is majdnem leestem.
- Köszönöm szépen!
- Hogy hívnak?
- Yuseong.
- Találó. J-hope és V közös dalát énekelted?
- Igen, a Hug me-t. Szép dal, nem igaz?
- De, nagyon szép. És semmi valóságalapja.
- Nekem tetszik egy az egyben. - vontam vállat.
- Miért sírsz?
- Nem sírok, csak könnyezem. Elnézést a szemtelenségért, de...
- A nevem Jaejoong. Gondolom ezt akartad tudni. - pillantott rám mosolyogva.
Csendesen bólintottam, az ég felé fordítottam tekintetemet, ő pedig beszélni kezdett.
- Tényleg szép hangod van, ahogy elnézlek, sportosnak is tűnsz. Nem akarsz jelentkezni valahova idolnak?
- Nem, így is elég kijut nekem idolokból.
- Ne haragudj, de te nem az a Yuseong vagy véletlenül, aki a BigBanggel lóg?
- De, az vagyok.
- Ismerem őket egy kicsit, jó srácok. Miattuk könnyezel?
- Nem. És most, ha nem haragszik, nekem mennem kell. Öröm volt beszélgetni önnel, viszont látásra!
Leugrottam, meghajoltam, aztán ismét futni kezdtem, de utánam kiáltott.
- Vigyázz rájuk, rendben?
- Ezt hogy érti?
- Tényleg jók, nem szeretném, ha tönkremenne a csapat. És azt hiszem, te ösztönző hatással vagy rájuk, úgyhogy csak hajrá! Igyekezz mindent megadni nekik amire szükségük van, és akkor biztosan rendben mennek majd a dolgok.
- Ígérem.
A férfi rádöbbentett valamire. Mikor azt mondtam JiYongnak, nem akarok nála maradni, lényegében véve mintha azt mondtam volna, nincs rá szükségem. Már pedig ez nem volt igaz, egyetlen másodpercig sem. Jaejoong azt mondta, adjak meg nekik mindent amire szükségük lehet, de ezt nem tudtam teljesíteni. Ellenben megadhattam mindent, amit tudtam, és már tudtam is, hogy használhatom ki a helyzetet. Hazamentem a tárcámért, felvásároltam egy fél hipermarketet, majd elmentem Ji lakására. Kitakarítottam mindenhol, közben vacsorát főztem neki, elugrottam a tisztítóba a ruháiért, asztalt terítettem, lefedtem az ételt, mindent gondosan elláttam cetlikkel, végül az ajtóval szembeni tükörre is ragasztottam egyet, és már ott sem voltam. Ezt mindegyik vénnél elismételtem, s mire végeztem ők pont elindultak haza. Vagy legalábbis az volt tervbe véve, de a biztonság kedvéért felhívtam YoungBaet, aki megerősített ebben. Biztos voltam benne, hogy kisebbfajta idegrohamot kapott, mikor egy köszi után rányomtam a telefont, de nem akartam lebuktatni magam. Épphogy hazaértem, már kaptam is T.O.P üzenetét, hogy mennyire aranyos vagyok, és milyen kellemes meglepetést okoztam. Édes üzeneteket és szép szócsokrokat kaptam az öregektől, JiYong viszont nem reagált. Megértettem, és őszintén szólva nem is vártam semmit, így nem is lepődhettem volna meg jobban, mikor T.O.P az éjszaka közepén felhívott és haláli nyugalommal közölte, hogy bár szép volt, hogy Jinél is rendezkedtem, de káros is, úgyhogy, ha tehetem, menjek át segíteni. Mivel Mark mellett aludtam, ő is felkelt, elvitt a leader lakásáig, csak akkor hajtott el, amikor becsukódott mögöttem az ajtó. Szerencsére már nem látta, amit én. A tányérok és az étel, amit az asztalon hagytam a földön hevertek szanaszét, némelyik összetörve, a padló csúszott az edények tartalmától, a falról lassan folydogált lefelé a leves, és ami talán még rosszabb volt, hat borosüvegdugót láttam szanaszét a nappaliban. Az összetört üveg dohányzóasztal alatt elterülő szőnyegen vérfoltok éktelenkedtek, melyek a fürdőszobáig vezettek. Hallottam, hogy a csapból ömlik a víz, valaki szipog, és egy magasnak hangzó alak lépteit a lépcsőházban. "Ezek szerint T.O.P nincs itt vele?" Halkan kopogtattam, de nem érkezett válasz, hát benyitottam. JiYong a leszakított zuhanyfüggönyön ülve könnyezett lehajtott fejjel, hátát a kád falának döntve, észre sem vette, hogy belépem.
- JiYong?
Semmibe révedő tekintettel emelte fel fejét, láthatóan nehezen az arcomra fókuszált, majd mindennel, amit hirtelenjében elért, dobálni kezdett, miközben teli torokból ordított.
- Menj innen, te boszorkány, semmi keresnivalód itt, te pofátlan utolsó ribanc, takarodj! Ha nem vagyok neked elég jó, ne is keress, ne akarj nekem segíteni, csak kopj le végre, nincs okod az életemben maradni és engem gyötörni, kinek képzeled magad?
- Ji, semmi baj, nyugodj meg, csak ellátom a sebed.
- Ne merj hozzám érni!
- Kwon JiYong, most azonnal hagyd abba a dobálózást nyújtsd ki a kezed, hogy láthassam azt a tetves sebet, te idióta! - ordítottam el magam én is, mire összerezzent és azonnal szót fogadott. - Köszönöm!
Az elsősegélydobozból kihalásztam egy csipeszt és gondosan eltávolítottam minden egyes szilánkdarabot a vágásokból, melyeket a dohányzóasztal hagyott maga után, majd szakszerűen elláttam JiYongot a lehető legfájdalommentesebben, miközben ő engem próbált szertekalandozó szemeivel nézni.
- Gyűlöllek. - súgta.
- Az lehet, hogy gyűlölsz, de engem ez jelenleg marhára hidegen hagy.
- Gyűlöllek.
- Már mondtad, JiYong.
- Gyűlöllek.
- Igen, tudom.
Ismét könnyezni kezdett, én pedig távoztam a kis helységből. T.O.P az étkezőasztal környékét próbálta épp rendbe szedni, kevés sikerrel. Egy szó nélkül csatlakoztam hozzá, majd eltakarítottam a nappaliból is a maradványokat, igyekeztem megmenteni a szőnyeget is, s amikor ismét rendesnek mondható volt a ház, áttámogattuk a leadert hálószobájába, közösen kiszenvedtük véres ruhájából, majd ágyba dugtuk. A vénség még egyszer utoljára megjegyezte, hogy gyűlöl, majd elaludt, mi pedig csendesen kilopóztunk.
- Teljesen megzakkant, mikor meglátta. - mutatott az asztal irányába, ahol nem sokkal azelőtt még étel várt a lakás gazdájára. - Felhívott, törni zúzni kezdett már akkor, mire ideértem benne volt egy üveg pia, és sehogy sem tudtam megállítani abban, hogy tovább vedeljen. Ordított, dobált mindent, rombolt, és nem lehetett leállítani. Amikor láttam Mark autóját, elmentem tisztítószerekért. Bocs, hogy pont téged hívtalak, de te tudod, mi nagyon vészes és mi nem. Jackson meglehetősen büszkén mesélte, milyen könnyen helyreraktad Denis orrát, gondoltam talán ebben is otthon vagy.
- Semmi baj, T.O.P, kellett a segítség hozzá. - simítottam meg alkarját. - De miért reagált rá ennyire rosszul?
- Végig azzal jött, hogy már búcsúvacsorát hagytál nekünk és végleg el fog veszíteni a saját hülyesége miatt. Meg hogy sosem fog megbocsátani magának, amiért elüldözött tőlünk és nyugodtan utálhatjuk emiatt, mert ő is gyűlöli magát.
- Nem százas... Direkt felcímkéztem a tükröt, nem látta?
- Milyen címke?
Kisprinteltem az előszobába és leszedtem a kis kék ragacsot a tükörről, majd átadtam az óriásnak.
- Hát, nem hiszem, hogy látta. Én sem vettem észre.
Úgy döntöttem, beviszem a rapper éjjeliszekrényére, reggel úgyis az lesz az első dolga, hogy a lámpáért nyúl, de jobb ötletem támadt. Lemásoltam pár példányban és körbetapétáztam vele a házat. Került a lámpára, Ji homlokára, a hűtőre, a tejes dobozra, a polcok többségére, az összes ajtóra és a rapper kedvenc kabátjára is. Az óriás először fejvakargatva, majd magában kuncogva figyelte tevékenykedésem.
- Biztosra mész, Baba?
- Kénytelen vagyok, ha már volt olyan okos, hogy nem olvasott el minden cetlit.
- Így biztosan menni fog neki, esélye sincs kikerülni.
- Ez volt a cél. - vigyorogtam. - Meg ha elégszer olvassa el, talán fel is fogja majd.
- Mondd, ugye tényleg nem mész sehova?
- Nem. Csak beszélgettem egy pasassal. Tanulságos volt.
- Milyen pasassal?
- Egy másik entertainmenthez tartozó, Jaejoong nevű férfival. Azt mondta, tegyek meg értetek mindent amit csak lehet. Rájöttem, hogy nagyobb segítség is lehetek, mint eddig, ha rendben tartom az otthonotokat és segítek az ügyintézésben is. Lényegében véve, ha mindent megteszek, amit csak tudok.
- De ezt mind ránk hagyhatod, megoldjuk mi magunknak, neked bőven elég dolgod akad azzal, hogy leellenőrzöd amit csinálunk. Fenomenális érzéked van a mozgáshoz, amivel hatalmas segítség vagy nekünk, a főnök még semmit sem dobott vissza, amit te engedélyeztél.
- De ez nem elég, hiszen szétesik a csapat.
- Bőven eleget teszel értünk, kérlek, ne akard túlerőltetni magad, így is ájuldozol már.
- Mindenki tudja? - háborodtam fel.
- Csak a mi csapatunk.
- Meg Mark. Beleájultam az ölébe.
- Hogy hoztad össze?
- Mikor összevesztem JiYonggal enyhén szólva sokkos állapotba kerültem miután az orrom előtt csapta be az ajtót. Úgy nézett rám, mintha elviselhetetlen lennék, mintha undorodna tőlem, mintha semmit sem jelentettem volna neki soha.
- Min vesztetek össze?
- Azon, hogy még mindig rendszeresen elmondja, hogy szeret. Én értem, hogy ez így van, megértem, elfogadtam, tiszteletben tartom, de nem viszonzom. Ő viszont nem tartja tiszteletben, hogy én nem úgy érzek, ahogy ő.
- Te SeungHyunt szereted. - bólintott az óriás.
- Tessék? - ugrott a hangom vagy három oktávot egyből.
- Mindig a közelében vagy, mindig nevetsz rajta, csillog a szemed, ha ránézel, még akkor is, ha mással vagy együtt. Tudom, hogy éreztél vagy érzel valami szerelemhez hasonlót Jackson iránt, de azt hiszem, nem mellé rendeltettél.
- Te mióta beszélsz így? Egyébként szerintem tévedsz.
- Amióta kell. Figyelek rád Törpilla, és ha szükséges, segítek. Most az, és kizárt, hogy tévedjek.- vont vállat.
- De szeretlek, te óriás!
- Ha szeretsz, akkor gyere, bújj ide, annyira régen öleltél már meg.
Készségesen T.O.P ölébe ültem és mellkasára döntöttem fejemet, ahogy azt mutogatta, ő pedig derekamat átkarolva fejem búbján támasztott állal ücsörgött csendesen. Pár perc után mindketten elaludtunk, reggel pont ugyanúgy ülve ébredtünk JiYong krákogására.
- Csak nem zavarok?
- Ne legyél hülye! Mondd csak, sikerült már legalább egy cetlit elolvasnod? - dörmögött vissza T.O.P.
- Ja, a homlokomon lévő pont megfelelt.
- És fel is fogtad, vagy újrajátszuk a tegnapot?
- Kurva vicces vagy.
- Ha káromkodni merészelsz a tegnap este után, isten bizony kiosztok pár tockost. - jegyeztem meg szigorú szemeket meresztve a rapperre.
- Utállak.
- Ezt tegnap este már elmondtad párszor, de azért jó tudni, hogy tiszta fejjel sem változtattál véleményt. Éhesek vagytok?
- Igen.
- JiYong?
- Igen.
- Akkor csinálok reggelit, te meg addig rendezd el a szőke fejét, rendben? - mutattam T.O.P-ra, aki vigyorogva bólogatott.
Ezután becéloztam a konyhát és nekiálltam hatalmas reggelit készíteni a két vénnek. Kávé, tea, tojásrántotta, bacon, amerikai palacsinta, grapefruit, juharszirup, pirítós és jam került az asztalra, aminek nagyját örömmel lapátolták be, a maradékot pedig bedobozolva az előző este megmentett étel mellé dugtam. Úgy döntöttem, fennhagyom a kiragasztott cetliket, hátha valóban eljut az üzenet öregebbik leaderem agyáig.
Az éjszaka történteket nem beszéltük meg, Mark sem faggatózott túlzottan, a dolgok pedig végre elkezdtek a maguk normális medrében folyni.
Jacksonnal pár hét után leültünk és komolyan átbeszéltük a történteket, a Got7 egy új albummal kezdett foglalkozni, a BigBang szintúgy. Néhányan hajat változtattak, a srácok mind elfoglalttá váltak, én magam is egyre több feladatot kaptam, JYP elhalasztotta hogy közös projektként bejelentsen YG-vel, utóbbi pedig egyáltalán nem piszkált, csak egyre hosszabb listákat nyomott a kezembe, főleg manager-szintű feladatokkal teleírva. JiYong normálisan viselkedett, mindkét csapatnak egyre jobban ment a közös munka, és persze mindannyian büszkék voltak a teljesítményükre, én pedig rájuk. Úgy tűnt, már-már tökéletesen mennek a dolgok, persze attól eltekintve, hogy alig láttam a kölyköket, mivel nonstop a BB-vel kellett lógnom. Sajnáltam is a dolgot, meg nem is, mivel több időt tölthettem a családommal, viszont kevesebbet a barátaimmal.
Persze végül eljött a nap, amikor mindez megromlani látszott, ugyanis a munkából késő este hazaérve Mark várt rám a nappaliban. Köszönés nélkül kezdte el felolvasni a kezében lévő papír szövegét.
- "Yuseong, kérlek fáradj be holnap az irodámba, el kell beszélgetnünk közelgő házasságodról. YG"
- Ajjaj....
- Én elveszlek, ha más nem akad. El is engedlek, ha válni akarsz. Csak annyi a dolgod, hogy hordod a tőlem kapott gyűrűt és fogod a kezem az utcán. Mit mondasz?
- Hogy előbb nem ártana tudnom, mit akar a főnök. - mosolyogtam rá.
- Oké, de ha azt kérdezi, kihez mész, engem mondj, jó?
- Hogy aztán JYP meg akarjon folytani?
- JYP megengedte, hogy feleségül vegyelek, ha akarlak.
- Várjuk meg ezzel a holnapot, jó? Egyébként is jobb lenne SeungHyunhoz hozzámennem, neki már stabilabb a pozíciója mint idol.
- Ahh, kár. Pedig tök jó feleség lettél volna nekem. Na mindegy, ha nem, hát nem. - villantotta ki ezer vattos csábmosolyoját, aztán intett, hogy menjünk aludni. Kavargó gondolatokkal feküdtem mellé és hallgattam ahogy felolvasott nekem, mint az utóbbi hetekben minden este.
"Vajon miért érzem úgy, hogy holnap YG kijelöl nekem valakit?"
Mark, JaeBum és a többiek igyekeztek minél inkább elterelni a figyelmem a közelmúlt eseményeiről, amiért hálás voltam ugyan nekik, de mind tudtuk, hogy valójában nem segített a dolog. Jackson beköltözött a Roommate házába, megismerkedett új lakótársaival, egyszer-egyszer benézett a dormba is, és próbált a lehető legrendesebben kommunikálni velem, aminek következményeképp néha már túl udvarias volt. Egyszer sem próbáltunk meg leülni és valóban beszélgetni, inkább a formalitásokra szorítkoztunk.
Lényegében véve elmondhattuk volna magunkról, hogy mind a tizenhárman mélypontra kerültünk. JYP folyamatosan azon volt, hogy ismét jókedvűek legyünk, annak ismeretében is, hogy Jack és én nem voltunk már jó viszonyban, YG pedig hagyta, hogy maguktól reneződjenek a viszonyok.
Éjszakánként sem volt jobb a helyzet. Nem bírtam elaludni, ha mégis elnyomott végül az álom - és ez egy nagyon nagy ha - akkor is csak véres emlékképeket és mérhetetlen mennyiségű gyűlöletet láttam, éreztem. Ismét elkezdtem sikítva ébredni, sírni alvás közben, lassan zombivá értem a megviseltségtől, olyannyira, hogy már edzeni sem volt kedvem, csak kötelességtudatból tartottam meg az órákat a srácoknak, elvégre nekik kellett a testmozgás, és a közérzetük is egyre csak jobb lett tőle. Kevésbé fáradtak ki táncedzéseken, jobban bírta a tüdejük az énekgyakorlatokat, lényegében véve elősegítette a fejlődésüket. Persze ez alól Mark viszonylag gyakran volt kivétel, mivel nem igazán bírta már az ő szervezete sem éjszakai produkcióimat.
Egyre gyakrabban ücsörögtünk síri csendben a kanapén, így nem kellett beszélgetést imitálnunk, de nem is zárkóztunk el a másiktól.
- Mi lenne, ha mellettem aludnál? Néhány hónapja megnyugtatott, most is segíthetne, nem?
- Nem tudom, Mark, talán. De az is lehet, hogy csak simán laposra vernélek álmomban.
- Legalább lenne egy kis színem. - mosolyodott el.
- Szerintem a barna jobban állna. Nem gonoszkodás, csak úgy mondom.
- Még mindig szemtelen vagy.
- Ez igaz, és azt hiszem, mindig az is lesz. Viccet félre téve, talán igazad van, de azt hiszem, előbb inkább meg kellene nyugodnom. Akkor minden bizonnyal legalább a sikítás megszűnne.
- Az jót tenne a fülemnek. Lassan belesüketülök a reggelekbe. Egyébként, furcsa, hogy mindig mindenben te vagy a legkeményebb, mégis így reagálsz a stresszre.
- Mert ez nem stressz. Ez sokkal inkább érzelmi túlterheltség. Régen érzéketlen voltam, így a legminimálisabb mennyiségű rossz érzés is túl nagy hatással van rám.
- És mi van a kellemes érzésekkel?
- Nos, az egy másik téma.
- Kíváncsi vagyok rá.
- Tudom, Mark, de inkább megtartom magamnak.
- Rendben.
És ismét beállt a csend. Mikor végre beesteledett én lefeküdtem aludni, ő pedig beletemetkezett egy érdekes könyvbe. Mármint egy tényleg érdekes könyvbe. Valamelyik nap a kanapén felejtette, én pedig beleolvastam. Egy fiúról szólt és a céljai felé vezető út göröngyös, mégis elképesztően szép mivoltáról. Szokás szerint nem tudtam elaludni, hát úgy döntöttem, elfoglalom magam. Átbújtam Mark mellé, kellemesen bevackolódtam és olvasni kezdtem.
- Az elejére lapozzak?
- Nem kell, jó lesz itt is, csak nézegetem.
- Nem tehetett mást, mint várt a nagy hírre. Vajon felvették? Bekerült a ranglétra legalsó fokainak egyikére? Vagy örökre lemondhat minden álmáról? Akárhogy is, az élete fordulóponthoz közeledett. Vagy célegyenesbe ér, vagy kezdhet új ösvény után kutatni a feneketlen sötétség legmélyén. ....
Szinte túl gyorsan aludtam el Mark karjainak puha, meleg ölelésében. Érzékeltem, mikor lekapcsolta a villanyt, amikor magához ölelt és gyengéden megpuszilta fejem búbját majd suttogva jó éjt kívánt, de nem volt erőm válaszolni, csak mosolyogni. "Holnap igazat kell majd adnom neki. Fenébe!"
Végre nyugodtan alhattam. Nem volt rémálmom, nem féltem, reggel sem éreztem szorító fájdalmat a mellkasomban, vagy űrt a gyomromban. Minden rémes, kegyetlen, gonosz játék melyet én magam űztem magammal megszűnt, pusztán csak attól, hogy Mark mellé bújtam, ahol biztonságban éreztem magam. Amikor ébresztgetni kezdett azt hittem, még bőven reggel van és a szokásos kiabálással teli vágtában kell asszisztálnom, de már első pillantásra tudtam, hogy réges-rég ébren van a bagázs. Megszokott trikó-alsónadrág kombója helyett farmerban és divatos felsőben, étellel teli tálcával a kezében guggolt fejem vonalában, hatalmas mosollyal nyugtázva ébredésemet.
- Jó reggelt, Hercegnő!
- Mennyi az idő?
- Lassan kettő óra van. Nemsokára edzésre kell menned.
- De nekem ma már bent kellett volna járnom a JYP-ben! - ültem fel azonnal.
- Nincsen semmi baj, reggel beszéltem a főnökkel, azt mondta, hagyjalak aludni. Legalább tudtál pihenni egy kicsit végre.
- Miért vigyorogsz ennyire?
- Nagyon gyorsan bevágtad a szunyát, alig két oldalt olvastam fel neked. Azt hiszem, nyertem.
- Igen, tudom. - mosolyodtam el én is.
- Jól aludtál, ugye? Nem volt rémálmod?
- Nem, nem volt, és igen, jól aludtam, de ne játszunk orvososat, jó?
- Rendben, nem piszkállak. Enned kellene valamit, nem ártana pótolni egy kicsit az elmúlt pár héten kiesett energiát.
- Az nem esett ki, eleve nem ettem soha túl sokat, amikor elkezdtetek etetni, akkor csak felesleges többletet juttattatok a szervezetembe.
- De szükséged volt rá, hiszen nem híztál, viszont tudsz egész nap hajtani, nem igaz?
- Ezt előtte is meg tudtam tenni.
- Ne veszekedj velem! Csak jót akarok neked.
- Tudom, tudom. De nem kívánom az ételt.
- Oké, de legalább egy kis gyümölcsöt kéne enned, hmm?
- Inkább kávé?
- Nem.
- Na, légyszi! Ígérem, jó kislány leszek és nem pörgök túl.
- Na persze, mindig ezt mondod, aztán úgy kell este lelőni.
- Egyszer kibírod. Ha nem adsz, szerzek magamnak.
Felugrottam, becéloztam a konyhát, miközben Mark szinte riadt fejjel ugrott utánam.
- Yuseong!
- Mi az?
- Nem kapsz kávét, ne próbálkozz!
- Ó, dehogynem!
A kis helységbe lépve már értettem, miért ijedt be a rapper a puszta ténytől, hogy én a konyhába vágyom. Teljesen felforgatta, mindenhol koszos serpenyők, használt fakanalak hevertek, félbevágott narancsok tömkelege pihent a konyhapult szélén.
- Kitekerem a nyakad. - fordultam felé nevetve, mire ő is szégyenlős mosolyra váltott.
- Csak szerettem volna, hogy tényleg valami finomat ehess, ne boltos, egészségtelen cuccot.
- Jó, akkor dobd le magad, munkásember, majd én elmosogatok.
- Dehogy, az az én dolgom! A tiéd meg, hogy ha már egyszer ennyit robotoltam érte, eszel.
- Egyezzünk ki fifty-fiftyben! Együtt eszünk, együtt takarítunk, jó?
- De én már ettem.
- Én meg nem vagyok éhes. De ha már felforgattad a konyhát, értelmet kell adnunk a dolognak, nem gondolod?
- Miért van ilyen cuki mosolyod? - nyögött az ég felé fordulva.
- Hogy rá tudjalak venni arra, amire csak akarlak, Nyuszifül. Egyébként a többiek merre járnak?
- Hangképzésen.
- És te miért is nem vagy ott?
- Hogy téged elvihesselek a YG-be?
- De neked az lenne a dolgod ilyenkor, hogy a csapattársaiddal ücsörögj és fejleszd a tudásod, nem az, hogy engem pesztrálj, nem gondolod?
- Úgy nézek ki, mintha érdkelne?
- Úgy nézek, mint aki legközelebb nem oszt ki két tockost ezért?
- Őszintén? Nem. De elviselem. - kezdte csábmosollyal az arcán.
- Nálam ez nem működik.
- Dehogynem, valld be, hogy odavagy ezért az arcért!
- Tévedésben élsz. - csipkedtem meg orcáját.
- Ne már, kicsit sem tartasz vonzónak?
- De. Legfőképp, mikor nyugodtan ücsörögsz a könyveddel és nem veszed észre ha szólok.
- Mi?
- Tényleg.
- Mit találsz te abban vonzónak?
- Téged. Ahogy magával ragad a könyv, szinte beleolvadsz a lapokba. Na, az szexi.
- Lenne kivetivalóm az ízléseddel kapcsolatban.
- Nekem meg a tiéddel kapcsolatban, mégsem emlegetem, nemdebár?
- Ki kérem magamnak, az én ideálom igenis úgy jó, ahogy van. Csak ne lenne ennyire makacs...
- Akkor mégsem úgy jó, ahogy van. Eszünk?
- Eszünk.
Míg én összébb rámoltam az asztalon, ő kihozta az éjjeli szekrényén hagyott tálcát, aztán együtt, ökörködve, egymás száját teletömve megettük az ételt. Tudtam, hogy Mark ügyes szakács, de el kellett ismernem, túltett magán. Összeszedtük a tányérokat, tálakat, serpenyőket, együtt elmosogattuk majd, lévénhogy kissé alacsonyra sikeredtem, a szekrényeket meg nem rám tervezték, Mark elpakolt. Az utóbbi hetekben jellemző csendes egymás mellett létezés helyett beszélgettünk, szórakoztunk. Persze gyakorta értelmetlennek tűnt a társalgás, de egyikünket sem zavarta. Nem volt csend, sem kötelezőnek tűnő beszélgetés, valóban élveztük egymás társaságát.
- Mennyi időm maradt? - kérdeztem már a felvenni kívánt ruháimmal kezemben.
- Még bőven le tudsz zuhanyozni, ha szeretnél. Akár egy kis edzés is belefér.
Inkább a zuhanyt választottam. Felfrissülten, erővel és életkedvvel telve léptem ki a fürdőszobából, végre valahára jókedvűen. Nem tudtam, hogy alvásra volt szükségem, vagy valaki közelségére, de nem is érdekelt túlzottan. A lényeg az, hogy Marknak jó kedve volt mellettem, ahogy nekem is mellette, és hogy talán így a csapat többi tagját is felvidíthatnám. Újra esély nyílt arra, hogy a kölykök vidám, játékos gyerekek lehessenek, de persze csak annyira, hogy az ne szóljon bele a munkájukba. Néha elgondolkoztam, vajon milyen érzés lehet BamBamnek és Yugyeomnak ilyen fiatalon már egyszerre dolgozni és tanulni, mindemellett pedig még a társadalom és a rajongók elvárásaink is megfelelni, de nem volt merszem megkérdezni tőlük, nehogy érzékeny pontra tapintsak.
A YG-ben természetesen találkoztam Jivel is, de ezúttal nem zavartattam magam, hiszen miért foglalkoznék vele, ha ő sem vesz tudomást rólam? Üdvözöltem őket, a biztonság kedvéért intettem neki is, aztán elkezdtünk gyakorolni. Pontosabban inkább koreográfiát tervezni, mivel a főnökön kívül csak én voltam hajlandó pártatlan és őszinte véleményt formálni. Természetesen JiYognak ez sem tetszett, s végül egy rövid szópárbaj után közölte, jobb volt, amíg nem jártam be.
- Ennyire zavarlak?
- A létezésed is.
- Szeretem az őszinteséged. - grimaszoltam.
- Semmit sem szeretsz bennem. Menj el, most!
- Jogom van itt lenni.
- Semmihez sincs jogod, még csak nem is létezel valójában.
- Kösz az infót! Nem mintha én nem tudtam volna róla.
- Akkor megtennéd végre, hogy kitakarodsz?
- Ezer örömmel, GD.
- Gyűlölöm, ha így szólítasz, te is jól tudod. - mondta fogcsikorgatva.
- Igen, tudom. De mivel minden ember, akinek nincs köze hozzád így szólít... Nos, én is így teszek.
Elé léptem, levettem a csapatgyűrűt, majd megfogtam kezét és tenyerébe helyeztem az ékszert.
- Mit csinálsz?
Nem válaszoltam. Nem lettem volna képes rá, és nem is akartam. Az egyetlen, ami szemem előtt lebegett az volt, hogy ki kellett jutnom az épületből, amilyen gyorsan csak lehetett, minél távolabb kerülni tőle és a negativitásától, s ebben semmi sem gátolhatott. Az addig csendben álldogáló csapattagok a leaderrel együtt utánam jöttek a folyosóra, nevemet ordították, mikor futni kezdtem, de képtelen voltam visszafordulni. Valami egészen a Han folyóig hajtott, ott pedig felültem a korlátra, és énekelni kezdtem a kedvenc dalomat, miközben könnyeim egyre csak folytak, anélkül, hogy meg akartam volna akadályozni.
- Gyönyörű hangod van.
A hirtelen mellém könyökölő pasastól kis híján szívrohamot kaptam, és a korlátról is majdnem leestem.
- Köszönöm szépen!
- Hogy hívnak?
- Yuseong.
- Találó. J-hope és V közös dalát énekelted?
- Igen, a Hug me-t. Szép dal, nem igaz?
- De, nagyon szép. És semmi valóságalapja.
- Nekem tetszik egy az egyben. - vontam vállat.
- Miért sírsz?
- Nem sírok, csak könnyezem. Elnézést a szemtelenségért, de...
- A nevem Jaejoong. Gondolom ezt akartad tudni. - pillantott rám mosolyogva.
Csendesen bólintottam, az ég felé fordítottam tekintetemet, ő pedig beszélni kezdett.
- Tényleg szép hangod van, ahogy elnézlek, sportosnak is tűnsz. Nem akarsz jelentkezni valahova idolnak?
- Nem, így is elég kijut nekem idolokból.
- Ne haragudj, de te nem az a Yuseong vagy véletlenül, aki a BigBanggel lóg?
- De, az vagyok.
- Ismerem őket egy kicsit, jó srácok. Miattuk könnyezel?
- Nem. És most, ha nem haragszik, nekem mennem kell. Öröm volt beszélgetni önnel, viszont látásra!
Leugrottam, meghajoltam, aztán ismét futni kezdtem, de utánam kiáltott.
- Vigyázz rájuk, rendben?
- Ezt hogy érti?
- Tényleg jók, nem szeretném, ha tönkremenne a csapat. És azt hiszem, te ösztönző hatással vagy rájuk, úgyhogy csak hajrá! Igyekezz mindent megadni nekik amire szükségük van, és akkor biztosan rendben mennek majd a dolgok.
- Ígérem.
A férfi rádöbbentett valamire. Mikor azt mondtam JiYongnak, nem akarok nála maradni, lényegében véve mintha azt mondtam volna, nincs rá szükségem. Már pedig ez nem volt igaz, egyetlen másodpercig sem. Jaejoong azt mondta, adjak meg nekik mindent amire szükségük lehet, de ezt nem tudtam teljesíteni. Ellenben megadhattam mindent, amit tudtam, és már tudtam is, hogy használhatom ki a helyzetet. Hazamentem a tárcámért, felvásároltam egy fél hipermarketet, majd elmentem Ji lakására. Kitakarítottam mindenhol, közben vacsorát főztem neki, elugrottam a tisztítóba a ruháiért, asztalt terítettem, lefedtem az ételt, mindent gondosan elláttam cetlikkel, végül az ajtóval szembeni tükörre is ragasztottam egyet, és már ott sem voltam. Ezt mindegyik vénnél elismételtem, s mire végeztem ők pont elindultak haza. Vagy legalábbis az volt tervbe véve, de a biztonság kedvéért felhívtam YoungBaet, aki megerősített ebben. Biztos voltam benne, hogy kisebbfajta idegrohamot kapott, mikor egy köszi után rányomtam a telefont, de nem akartam lebuktatni magam. Épphogy hazaértem, már kaptam is T.O.P üzenetét, hogy mennyire aranyos vagyok, és milyen kellemes meglepetést okoztam. Édes üzeneteket és szép szócsokrokat kaptam az öregektől, JiYong viszont nem reagált. Megértettem, és őszintén szólva nem is vártam semmit, így nem is lepődhettem volna meg jobban, mikor T.O.P az éjszaka közepén felhívott és haláli nyugalommal közölte, hogy bár szép volt, hogy Jinél is rendezkedtem, de káros is, úgyhogy, ha tehetem, menjek át segíteni. Mivel Mark mellett aludtam, ő is felkelt, elvitt a leader lakásáig, csak akkor hajtott el, amikor becsukódott mögöttem az ajtó. Szerencsére már nem látta, amit én. A tányérok és az étel, amit az asztalon hagytam a földön hevertek szanaszét, némelyik összetörve, a padló csúszott az edények tartalmától, a falról lassan folydogált lefelé a leves, és ami talán még rosszabb volt, hat borosüvegdugót láttam szanaszét a nappaliban. Az összetört üveg dohányzóasztal alatt elterülő szőnyegen vérfoltok éktelenkedtek, melyek a fürdőszobáig vezettek. Hallottam, hogy a csapból ömlik a víz, valaki szipog, és egy magasnak hangzó alak lépteit a lépcsőházban. "Ezek szerint T.O.P nincs itt vele?" Halkan kopogtattam, de nem érkezett válasz, hát benyitottam. JiYong a leszakított zuhanyfüggönyön ülve könnyezett lehajtott fejjel, hátát a kád falának döntve, észre sem vette, hogy belépem.
- JiYong?
Semmibe révedő tekintettel emelte fel fejét, láthatóan nehezen az arcomra fókuszált, majd mindennel, amit hirtelenjében elért, dobálni kezdett, miközben teli torokból ordított.
- Menj innen, te boszorkány, semmi keresnivalód itt, te pofátlan utolsó ribanc, takarodj! Ha nem vagyok neked elég jó, ne is keress, ne akarj nekem segíteni, csak kopj le végre, nincs okod az életemben maradni és engem gyötörni, kinek képzeled magad?
- Ji, semmi baj, nyugodj meg, csak ellátom a sebed.
- Ne merj hozzám érni!
- Kwon JiYong, most azonnal hagyd abba a dobálózást nyújtsd ki a kezed, hogy láthassam azt a tetves sebet, te idióta! - ordítottam el magam én is, mire összerezzent és azonnal szót fogadott. - Köszönöm!
Az elsősegélydobozból kihalásztam egy csipeszt és gondosan eltávolítottam minden egyes szilánkdarabot a vágásokból, melyeket a dohányzóasztal hagyott maga után, majd szakszerűen elláttam JiYongot a lehető legfájdalommentesebben, miközben ő engem próbált szertekalandozó szemeivel nézni.
- Gyűlöllek. - súgta.
- Az lehet, hogy gyűlölsz, de engem ez jelenleg marhára hidegen hagy.
- Gyűlöllek.
- Már mondtad, JiYong.
- Gyűlöllek.
- Igen, tudom.
Ismét könnyezni kezdett, én pedig távoztam a kis helységből. T.O.P az étkezőasztal környékét próbálta épp rendbe szedni, kevés sikerrel. Egy szó nélkül csatlakoztam hozzá, majd eltakarítottam a nappaliból is a maradványokat, igyekeztem megmenteni a szőnyeget is, s amikor ismét rendesnek mondható volt a ház, áttámogattuk a leadert hálószobájába, közösen kiszenvedtük véres ruhájából, majd ágyba dugtuk. A vénség még egyszer utoljára megjegyezte, hogy gyűlöl, majd elaludt, mi pedig csendesen kilopóztunk.
- Teljesen megzakkant, mikor meglátta. - mutatott az asztal irányába, ahol nem sokkal azelőtt még étel várt a lakás gazdájára. - Felhívott, törni zúzni kezdett már akkor, mire ideértem benne volt egy üveg pia, és sehogy sem tudtam megállítani abban, hogy tovább vedeljen. Ordított, dobált mindent, rombolt, és nem lehetett leállítani. Amikor láttam Mark autóját, elmentem tisztítószerekért. Bocs, hogy pont téged hívtalak, de te tudod, mi nagyon vészes és mi nem. Jackson meglehetősen büszkén mesélte, milyen könnyen helyreraktad Denis orrát, gondoltam talán ebben is otthon vagy.
- Semmi baj, T.O.P, kellett a segítség hozzá. - simítottam meg alkarját. - De miért reagált rá ennyire rosszul?
- Végig azzal jött, hogy már búcsúvacsorát hagytál nekünk és végleg el fog veszíteni a saját hülyesége miatt. Meg hogy sosem fog megbocsátani magának, amiért elüldözött tőlünk és nyugodtan utálhatjuk emiatt, mert ő is gyűlöli magát.
- Nem százas... Direkt felcímkéztem a tükröt, nem látta?
- Milyen címke?
Kisprinteltem az előszobába és leszedtem a kis kék ragacsot a tükörről, majd átadtam az óriásnak.
- Hát, nem hiszem, hogy látta. Én sem vettem észre.
Úgy döntöttem, beviszem a rapper éjjeliszekrényére, reggel úgyis az lesz az első dolga, hogy a lámpáért nyúl, de jobb ötletem támadt. Lemásoltam pár példányban és körbetapétáztam vele a házat. Került a lámpára, Ji homlokára, a hűtőre, a tejes dobozra, a polcok többségére, az összes ajtóra és a rapper kedvenc kabátjára is. Az óriás először fejvakargatva, majd magában kuncogva figyelte tevékenykedésem.
- Biztosra mész, Baba?
- Kénytelen vagyok, ha már volt olyan okos, hogy nem olvasott el minden cetlit.
- Így biztosan menni fog neki, esélye sincs kikerülni.
- Ez volt a cél. - vigyorogtam. - Meg ha elégszer olvassa el, talán fel is fogja majd.
- Mondd, ugye tényleg nem mész sehova?
- Nem. Csak beszélgettem egy pasassal. Tanulságos volt.
- Milyen pasassal?
- Egy másik entertainmenthez tartozó, Jaejoong nevű férfival. Azt mondta, tegyek meg értetek mindent amit csak lehet. Rájöttem, hogy nagyobb segítség is lehetek, mint eddig, ha rendben tartom az otthonotokat és segítek az ügyintézésben is. Lényegében véve, ha mindent megteszek, amit csak tudok.
- De ezt mind ránk hagyhatod, megoldjuk mi magunknak, neked bőven elég dolgod akad azzal, hogy leellenőrzöd amit csinálunk. Fenomenális érzéked van a mozgáshoz, amivel hatalmas segítség vagy nekünk, a főnök még semmit sem dobott vissza, amit te engedélyeztél.
- De ez nem elég, hiszen szétesik a csapat.
- Bőven eleget teszel értünk, kérlek, ne akard túlerőltetni magad, így is ájuldozol már.
- Mindenki tudja? - háborodtam fel.
- Csak a mi csapatunk.
- Meg Mark. Beleájultam az ölébe.
- Hogy hoztad össze?
- Mikor összevesztem JiYonggal enyhén szólva sokkos állapotba kerültem miután az orrom előtt csapta be az ajtót. Úgy nézett rám, mintha elviselhetetlen lennék, mintha undorodna tőlem, mintha semmit sem jelentettem volna neki soha.
- Min vesztetek össze?
- Azon, hogy még mindig rendszeresen elmondja, hogy szeret. Én értem, hogy ez így van, megértem, elfogadtam, tiszteletben tartom, de nem viszonzom. Ő viszont nem tartja tiszteletben, hogy én nem úgy érzek, ahogy ő.
- Te SeungHyunt szereted. - bólintott az óriás.
- Tessék? - ugrott a hangom vagy három oktávot egyből.
- Mindig a közelében vagy, mindig nevetsz rajta, csillog a szemed, ha ránézel, még akkor is, ha mással vagy együtt. Tudom, hogy éreztél vagy érzel valami szerelemhez hasonlót Jackson iránt, de azt hiszem, nem mellé rendeltettél.
- Te mióta beszélsz így? Egyébként szerintem tévedsz.
- Amióta kell. Figyelek rád Törpilla, és ha szükséges, segítek. Most az, és kizárt, hogy tévedjek.- vont vállat.
- De szeretlek, te óriás!
- Ha szeretsz, akkor gyere, bújj ide, annyira régen öleltél már meg.
Készségesen T.O.P ölébe ültem és mellkasára döntöttem fejemet, ahogy azt mutogatta, ő pedig derekamat átkarolva fejem búbján támasztott állal ücsörgött csendesen. Pár perc után mindketten elaludtunk, reggel pont ugyanúgy ülve ébredtünk JiYong krákogására.
- Csak nem zavarok?
- Ne legyél hülye! Mondd csak, sikerült már legalább egy cetlit elolvasnod? - dörmögött vissza T.O.P.
- Ja, a homlokomon lévő pont megfelelt.
- És fel is fogtad, vagy újrajátszuk a tegnapot?
- Kurva vicces vagy.
- Ha káromkodni merészelsz a tegnap este után, isten bizony kiosztok pár tockost. - jegyeztem meg szigorú szemeket meresztve a rapperre.
- Utállak.
- Ezt tegnap este már elmondtad párszor, de azért jó tudni, hogy tiszta fejjel sem változtattál véleményt. Éhesek vagytok?
- Igen.
- JiYong?
- Igen.
- Akkor csinálok reggelit, te meg addig rendezd el a szőke fejét, rendben? - mutattam T.O.P-ra, aki vigyorogva bólogatott.
Ezután becéloztam a konyhát és nekiálltam hatalmas reggelit készíteni a két vénnek. Kávé, tea, tojásrántotta, bacon, amerikai palacsinta, grapefruit, juharszirup, pirítós és jam került az asztalra, aminek nagyját örömmel lapátolták be, a maradékot pedig bedobozolva az előző este megmentett étel mellé dugtam. Úgy döntöttem, fennhagyom a kiragasztott cetliket, hátha valóban eljut az üzenet öregebbik leaderem agyáig.
Az éjszaka történteket nem beszéltük meg, Mark sem faggatózott túlzottan, a dolgok pedig végre elkezdtek a maguk normális medrében folyni.
Jacksonnal pár hét után leültünk és komolyan átbeszéltük a történteket, a Got7 egy új albummal kezdett foglalkozni, a BigBang szintúgy. Néhányan hajat változtattak, a srácok mind elfoglalttá váltak, én magam is egyre több feladatot kaptam, JYP elhalasztotta hogy közös projektként bejelentsen YG-vel, utóbbi pedig egyáltalán nem piszkált, csak egyre hosszabb listákat nyomott a kezembe, főleg manager-szintű feladatokkal teleírva. JiYong normálisan viselkedett, mindkét csapatnak egyre jobban ment a közös munka, és persze mindannyian büszkék voltak a teljesítményükre, én pedig rájuk. Úgy tűnt, már-már tökéletesen mennek a dolgok, persze attól eltekintve, hogy alig láttam a kölyköket, mivel nonstop a BB-vel kellett lógnom. Sajnáltam is a dolgot, meg nem is, mivel több időt tölthettem a családommal, viszont kevesebbet a barátaimmal.
Persze végül eljött a nap, amikor mindez megromlani látszott, ugyanis a munkából késő este hazaérve Mark várt rám a nappaliban. Köszönés nélkül kezdte el felolvasni a kezében lévő papír szövegét.
- "Yuseong, kérlek fáradj be holnap az irodámba, el kell beszélgetnünk közelgő házasságodról. YG"
- Ajjaj....
- Én elveszlek, ha más nem akad. El is engedlek, ha válni akarsz. Csak annyi a dolgod, hogy hordod a tőlem kapott gyűrűt és fogod a kezem az utcán. Mit mondasz?
- Hogy előbb nem ártana tudnom, mit akar a főnök. - mosolyogtam rá.
- Oké, de ha azt kérdezi, kihez mész, engem mondj, jó?
- Hogy aztán JYP meg akarjon folytani?
- JYP megengedte, hogy feleségül vegyelek, ha akarlak.
- Várjuk meg ezzel a holnapot, jó? Egyébként is jobb lenne SeungHyunhoz hozzámennem, neki már stabilabb a pozíciója mint idol.
- Ahh, kár. Pedig tök jó feleség lettél volna nekem. Na mindegy, ha nem, hát nem. - villantotta ki ezer vattos csábmosolyoját, aztán intett, hogy menjünk aludni. Kavargó gondolatokkal feküdtem mellé és hallgattam ahogy felolvasott nekem, mint az utóbbi hetekben minden este.
"Vajon miért érzem úgy, hogy holnap YG kijelöl nekem valakit?"
2015. június 24., szerda
40.Fejezet
A kanapén ücsörögve nyammogtam a rament, míg JiYong csak engem bámult. Kezdett kissé kényelmetlenné válni a helyzet, de nem volt hangulatom tenni ellene. "Ha ennyire érdekes vagyok, tessék csak bambulni... Aish, mintha cirkuszi majom lennék."
- Miért nem akarsz hozzám jönni? Én szeretlek, tudnék rólad gondoskodni és mindezért csak annyit kéne tenned, hogy megengeded, hogy gyűrűt húzzak az ujjadra.
- Nem akarhatsz elvenni, az tiszta agyrém lenne. Te szabad vagy, mint a madár, nem bírnád elviselni, hogy le légy kötve. Rádásul nem szeretnék életem végéig házas maradni, most valaki olyan kell, akivel pár évig egy fedél alatt tudok élni, aztán szabadon eresztjük egymást.
- El bírnám viselni, hogy te leköss. Bármikor, bármeddig.
- Ji, ezt csak hiszed. Ne áltasd magad, jó?
- Tudod, mennyire rosszul esett, amikor azt mondtad, szerelmes vagy?
- Ez már lényegtelen. Nem tartott huszonnégy óráig sem a kapcsolatunk, és azt hiszem, nem is fogjuk újraindítani, soha.
- Ki volt az?
- Miért épp Jacksont küldted utánam, amikor összevesztünk?
- Azt nem nevezném veszekedésnek. Sokkal inkább mondanám, hogy kis híján megerőszakoltalak.
- Mellékes. Miért őt küldted?
- Megérzés volt. Ami ezek szerint bejött, igaz?
- Igen. Aztán kiderült, hogy nem olvasta el a szerződést, és felháborodott. Képes lett volna engem hibáztatni miatta. De mindegy is. A lényeg, hogy most egy ideig sokat fogok nálatok lógni, mert, bár nem fogunk túl gyakran összefutni, még az is sok lesz, hogy együtt lesz próbánk.
- Hozzámentél volna?
- Nem, JiYong. Akadj le erről a témáról!
- Nem. Nem, nem, nem.
- Már megint miért? Mi zavar benne ennyire?
- Az, hogy szerintem nem mondasz igazat. Valaki jobban vonz, mint kellene, még akkor is, ha Jacksonba szerettél bele. Ki az?
- Nem lényeg, nem tartozik rád, és legfőképpen, szűnj meg engem elemezgetni! Rosszabb vagy, mint egy pszichológus.
- De tudni akarom, ki az. Tudnom kell. Gondolod, hagyni fogom, hogy magadban szenvedj éveken keresztül, aztán átmenj bolond macskás vénasszonyba?
- Nem kell tudnod neked semmit.
- Yuseong, szeretsz te engem?
- Imádlak.
- Annyira, hogy bízz is bennem?
- Tudod, hogy nincsenek bizalmi problémáim veled kapcsolatban.
- Akkor miért nem hagyod, hogy segítsek?
- Mert neked semmi sem fájna jobban, mint nekem segíteni ilyen téren.
- Túlságosan is törődsz az érzéseimmel. Mégsem eléggé ahhoz, hogy elfogadd őket.
- Ez két külön dolog.
- Viszont probléma kettőnk közt.
- Jobb lenne, ha inkább SeungHyunhoz mennék legközelebb.
- De te mindig ide jössz.
- Mert te nyugtatsz meg a legjobban. Aztán meg kiidegelsz.
- Én téged? Nem inkább fordítva?
- Kölcsönösen.
- Igyunk egyet, jó?
- Kizárt. Te rám másznál, én meg ezt nem akarom. Inkább visszahívom a csajod.
- Egyáltalán nem jött be, csak tombolni akartam.
- Épp egy rajongón?
- Legalább megtudja, hogy nem minden arany ami fénylik.
- Te hősök hőse, hogy is nem jutott az eszembe, hogy csak tanítani akartad a kislánykát?
- Ezt egy szóval sem állítottam. De a szuszt is kidugtam volna belőle. Aztán hazaengedem.
- Úriember vagy.
- Úriember csak neked vagyok, csak neked leszek. Igyunk!
- Jó, de előre szólok, nagyon pipa leszek, ha megpróbálsz ágyba cipelni.
- Megéri a kockázatot.
Ittunk, aztán megint ittunk, közben mindent elmondtunk egymásnak, amiről úgy gondoltuk, el kell. Ji többek közt elmesélte azt is, hogy míg én tudatmentes állapotban feküdtem a közös dormban, ő mindent elmondott magáról, mert azt hitte, nem fogok rá emlékezni, mert sosem ébredek fel. Azt is elmondta, hogy legfőképp azért tekintett rám ferde szemmel, mert megijedt, mikor végül magamhoz tértem, és amint a szemebe nézett elkapta valamiféle vágy, hogy újra beszélni kezdjen nekem az életéről.
- Aztán lesett, hogy beléd estem, míg pihentél.
- Nem pihentem, hanem kómáztam, és nem lehet beleesni senkibe, akivel nem beszélgetsz.
Ekörül kialakult egy kisebb filozófiai vita, melynek végén ő az amerikai film stílusú lezárásba vetette minden hitét, tehát megpróbálta belém-csókolni a szót. Nem járt sikerrel, mivel még ittas állapotban is erős reflexeim voltak. Épp csak elfelejtkeztem a mozdulataim sebességéről, arról, hogy kénytelen vagyok lassabban mozogni, mint azt egész életemben tettem, mert bizony képes halálra rémíteni egy embert, ha a másik túl gyorsan moccan. JiYong is kellőképp beijedt, majd újrapróbálkozott. Kénytelen voltam a kanapéra nyomni, majd előkotorni köntöse zsebéből a mobilját, hogy SeungHyunt zaklassam.
- Tudod te, mennyi az idő?
- Seung, szia!
- Yuseong?
- Igen, Álmi, én vagyok az. - mosolyodtam el.
- Miért lógsz te Jinél?
- Mert nem akarok otthon lógni. Viszont ez a hisztigép bepiált és próbálkozik, átmehetek hozzád?
- Gyere! Csak ne várj kényelmet! Mellettem alszol.
- Nem baj. Csak eressz be, mert nincs kulcsom.
- Igyekszem ébren maradni. Ittasnak tűnik a hangod.
- Mert az vagyok. Puszi!
Kinyomtam a telefont, mielőtt visszakozhatott volna.
- Elmegyek Ji, aludj!
- Nem akarom, hogy elmenj! Elküldted a játékszerem, most meg itt akarsz hagyni. Nagyon gonosz nő vagy!
- Te kértél segítséget, én csak jó fej voltam. Viszont te most nem vagy jó fej, úgyhogy átmegyek SeungHyunhoz, mert ő nem fog piszkálni, mint te.
- SeungHyun fülig szerelmes beléd, de elkönyvelte magában, hogy elutasítanád, ezért inkább nem is említette soha. Azért játssza az anyádat, mert erre van szükséged, de ne várd, hogy kibukjon, mert nem fog. Nagyobb az önuralma, mint bárkinek aki ismerek, akkor járnál a legjobban, ha hozzámennél. Tisztel és szeret annyira, hogy elengedjen, ha el akarsz menni, hogy továbbra is titkolja az érzéseit, ha csak egy barátra vágysz férj személyében, és elég erős ahhoz is, hogy ha mégis érzelemre vágysz, meg tudja azt adni neked. Bármit, amire úgy veszi észre, hogy szükséged van.
- Te most kampánybeszédet tartasz érte?
- Kénytelen vagyok. Ha már hozzám nem jössz, vele tuti, hogy boldog leszel. A legjobbat akarom neked, és az SeungHyun.
- Az ott nem könny, ugye?
- Baj, hogy megsiratom a szerelmem?
- Hmm. Indulok.
- Válasz nélkül hagysz?
- Miattam nem kell sírnod, én mindig itt leszek, mindig figyelni fogok rád, épp csak nem engedlek annyira közel, mint azt te szeretnéd. Válasz nélkül hagylak, mert erre nincs válaszom. Felesleges és kész.
- Seung jobb, mint én. Ő legalább nem terhel téged.
- Unom, hogy mindenki nonstop csak szerelmet vall. Hagyj békén az érzéseiddel. Seung csinálja a legjobban. Hagyja, hogy magamtól találjam meg a hozzá vezető utat.
- Ahh, tehát ő az, aki vonz téged.
- Jó éjt, JiYong! Aludj, aztán kezdj el gondolkozni, mert részegen túl kacifántosan dolgozik az agyad. Én megyek.
- Tudod, hogy valahányszor megjelensz, vagy hozzám szólsz, abban reménykedem, végre észreveszel? Tudod, milyen érzés, mikor a kelleténél nagyobbat dobban a szíved, és nem tudsz mást tenni, csak állni és várni, hogy egyszer majd más szemmel nézzen rád az, akit te mindvégig figyeltél? Tudod, hogy minden érintésed nyomán bizsereg a bőröm, hogy eláll a lélegzetem a mosolyodtól? Tudod, mennyire összezsugorodik a gyomrom, ha megölelsz? Szinte remegek a közeledben, ezt sejtetted egyáltalán? Na és azt, hogy amikor hagytad, hogy megcsókoljalak, mennyire boldog voltam? Úgy éreztem, enyém a világ, amíg hozzám tartozol. Aztán egyszer csak már nem tartoztál hozzám, én meg azt sem tudtam, mi történt. Egyszerűen csak nem foglalkoztál velem, vagyis nem úgy, mint előtte, és a mai napig úgy érzem, az én hibám ez az egész, hogy valamit elrontottam, hogy nem mondtam időben, mennyit jelentesz nekem.
- Nem tudtam, JiYong.
- Csak annyit kérek, hogy erre ne emlékeztess holnap, mert józanul egyszerűen nem tudom elviselni a gondolatot, hogy most már mindent tudsz.
- Rendben.
- Érzel így bárki iránt?
- Nem. "Hazug liba! Nem lenne egyszerűbb végre megadnod magad? Nem, nem érdemled meg a boldogságot, hisz gyilkos vagy. Csak kussolj tovább, vagy tereld el a figyelmed! De meddig?"
- Hazudsz. Tudom, mikor hazudsz nekem. Beleremeg egy kicsit a kezed.
- Mindig remeg a kezem.
- De nem annyira, mint mikor hazudsz. Szeretsz engem?
- Igen.
- Mennyire?
- Nagyon. Ha nem így lenne, rég bántottalak volna.
- Így meg kínzol.
- Nem az én hibám, téged a puszta létem is kínozna.
- Az kínoz, hogy én már nem létezem számodra. Tényleg szerelmes voltál Jacksonba?
- Igen.
- Akkor miért remeg a kezed?
- Mert egyre idegesebb vagyok. Most már tényleg megyek. Szia!
Kiléptem az ajtón, és már el is engedtek a lábaim. Haladásnak számított, hogy vissza tudtam tartani az ájulást, míg JiYong hozzám beszélt, az viszont nem, hogy cserébe annyit feküdtem a földön, hogy fájni kezdett az oldalam. "Mennyi lehetett? Tíz-tizenöt perc? Vagy annál is több?Oh, szuper, hiperventilláció. Mi is a teendő ilyenkor?"
- Mélyebb levegőt kell venned. Mélyebbet. Remek, még párat! Ez az, jól csinálod. Csak mély levegőket, így-így. Nincs semmi baj, csak egy kis túllégzés, hamar túl leszel rajta. Csak ügyesen, mélyeket. Nagyon jó. Jobban vagy már?
- Miért ücsörögsz mellettem a jéghideg kövön, te idióta?
- Hallottam, hogy eldobtad magad. Gondoltam megvárom, míg felébredsz, csak hogy tudjam, mennyit romlott az állapotod. Több, mint húsz percig eszméletlen voltál, hát rád hívtam a mentőket. Kapásból megmondták, miért történik meg rendszeresen. Elfáradt a szervezeted, túl nagy a stressz. Én azt is tudom, mi okozza. Fel kéne adnod az önmarcangolást, ezzel csak tönkre teszed magad. Ami megtörtént, megtörtént, nem változtathatsz rajta, épp ezért túl kell végre lépned annak a gyereknem a sorsán. Nem te akartad, hogy megtörténjen, rád erőltették, hisz csak így segíthettél a társaidnak. Fogd fel végre, nem a te hibád.
- De igen, az. Én tettem, az én bűnöm.
- Nyugi, nyugi, ne kezdd újra! Mióta van ez?
- Harmadik. - ziháltam, a biztonság kedvéért kezemmel is mutatva a mennyiséget.
- Miért nem szóltál róla?
- Nincs... hozzá... közöd.
- Biztos vagy benne? Mi van, ha ez az utcán történik meg? Akkor mihez kezdesz?
Pár másodpercig még mélyeket lélegeztem, majd ismét a régi voltam, így megfelelőképp vághattam vissza.
- Fekszem a földön, míg fel nem ébredek, vagy rám nem uszítják a mentőket. - mosolyogtam kedélyesen.
- Haláli a humorod, mit ne mondjak. - forgatta meg szemeit a vénember. - Gyere, nem engedtem, hogy elvigyenek. Seungnak már írtam, hogy nem vagy jól, nem tudsz elindulni. Aludjunk!
- Totál józannak tűnsz.
- Nem volt nehéz kitisztulnia a fejemnek, mikor láttam, hogy gáz van. Erről tudnom kellett volna, de nem tudtam, nem mondtad, és ez minden mást kiütött a fejemből. Nem bízol bennem?
- Nem ezzel van baj. Bőven akad elég saját gondotok, nem akarom még az én gyengeségemmel is tetézni. Megoldom egyedül.
- Aha, azt láttam. Mondd el, ha valami nem stimmel. Csak mondd el!
- Hogy aztán idegbeteg legyél?
- Hogy ne kelljen mindig másoktól kérdeznem, mi van veled.
- Eddig ezt tetted?
- Hogy máshogy tudnék ennyit?
- Mit tudom én, biztos médium vagy, vagy valami. - vontam vállat. Valóban többet tudott annál, mint amit én elmondtam neki, de annál is, mint amit a BigBang vénei tudnak. "Szóval a kölyköket zaklatja?"
- Min gondolkozol?
- Lefagyott az oldalam.
- Nekem meg a hátsóm. Bemegyünk végre?
- Menj csak, én sétálok egy kicsit.
- Tizenegy óra van, mégis hova akarsz menni már megint?
- Nem tudom. Csak... el. - Olyan arcot vágott, mintha alig egy pillanattal azelőtt felpofoztam volna beszéd helyett. - Baj van?
- Menj! Menj csak, nehogy itt maradj! Miért is tennéd, hisz csak idegesíted magad rajtam, valahányszor itt vagy. Elvégre az még játszik, hogy cukiskodj a többiek előtt, de az már nem, hogy meghallgass amikor őszinte vagyok veled. Ugyan, minek az? Neked csak felesleges nyűg ez az egész. - döngette mellkasát túl hangosra sikeredett monológja végén.
Nem tudtam mit reagáljak, csak ültem vele szemben, némán, ijedten. Ha elmegyek, igazat adok neki, ha megszólalok csak még idegesebb lesz, ha nem csinálok semmit, talán megnyugtatja magát. Perceken keresztül bámult a szemembe dühös, mégis elkeseredett tekintettel. "Vajon min jár az agya?" Nem mertem megkérdezni, nem mertem arrébb nézni, vagy bármi mást csinálni. Hagynom kellett, hogy eldöntse, mit vár a helyzettől és megfelelőképp válaszolhassak, de hosszú ideig nem történt semmi. Aztán Ji egyszer csak felállt, mire én is felpattantam, de nem várt dolgot tett. Kinyitotta lakása ajtaját, belépett, vetett rám még egy pillantást, majd bevágta az ajtót. Csak álltam, gondolkodtam, mit tegyek, de semmi sem jutott eszembe. Agyam teljesen eltompult a rapper utolsó pillantásától. Nem volt sem csalódott, sem rosszindulatú, csak hideg. Rettentően hideg.
Egy idő után megjelent Mark, beszélni kezdett hozzám, de nem tudtam rá figyelni, ő pedig szemforgatva karon ragadott és vonszolni kezdett maga után. Betuszkolt autójába, aztán kiimádkozott onnan a dorm mélygarázsában. Felvezetett a lépcsőn, lassan, minden egyes lépésemet figyelve, hogy ha mellélépnék kábultságomban, el tudjon kapni, aztán teljesen megszakadt a kép.
Reggel a saját ágyamban ébredtem, fehérneműben és pizsamában, ami tőlem szokatlan volt. Felültem és körbepillantottam, de nem találtam Markot. Hirtelen bevillant a gondolat, hogy egészen JiYong lakásától a képszakadásig szinte folyamatosan fogta a kezem. Még a kocsiban is. A gondolattól furcsa késztetésem támadt, hogy megkeressem, így azonnal felpattantam, lábam viszont nem a földet, hanem valami puhát ért, amiben rendesen el is tanyáltam.
- Mi a... Mark?! Omo, ne haragudj, kérlek! Jól vagy?
- Minden oké. - pislogott fáradtan barna haja mögül. - Miért keltél fel?
- Sajnálom a tegnapit. Hogy neked kellett értem jönnöd és én nem reagáltam szinte semmire. És köszönöm, hogy fogtad a kezem, míg hazaértünk.
- Igazából a lépcső tetején elájultál.
- Akkor ezért nem emlékszem onnantól semmire?
- Az a sanda gyanúm... - mosolygott gonoszkásan.
- Sajnálom.
- Minden rendben lesz, ne félj!
- Miért nem akarsz hozzám jönni? Én szeretlek, tudnék rólad gondoskodni és mindezért csak annyit kéne tenned, hogy megengeded, hogy gyűrűt húzzak az ujjadra.
- Nem akarhatsz elvenni, az tiszta agyrém lenne. Te szabad vagy, mint a madár, nem bírnád elviselni, hogy le légy kötve. Rádásul nem szeretnék életem végéig házas maradni, most valaki olyan kell, akivel pár évig egy fedél alatt tudok élni, aztán szabadon eresztjük egymást.
- El bírnám viselni, hogy te leköss. Bármikor, bármeddig.
- Ji, ezt csak hiszed. Ne áltasd magad, jó?
- Tudod, mennyire rosszul esett, amikor azt mondtad, szerelmes vagy?
- Ez már lényegtelen. Nem tartott huszonnégy óráig sem a kapcsolatunk, és azt hiszem, nem is fogjuk újraindítani, soha.
- Ki volt az?
- Miért épp Jacksont küldted utánam, amikor összevesztünk?
- Azt nem nevezném veszekedésnek. Sokkal inkább mondanám, hogy kis híján megerőszakoltalak.
- Mellékes. Miért őt küldted?
- Megérzés volt. Ami ezek szerint bejött, igaz?
- Igen. Aztán kiderült, hogy nem olvasta el a szerződést, és felháborodott. Képes lett volna engem hibáztatni miatta. De mindegy is. A lényeg, hogy most egy ideig sokat fogok nálatok lógni, mert, bár nem fogunk túl gyakran összefutni, még az is sok lesz, hogy együtt lesz próbánk.
- Hozzámentél volna?
- Nem, JiYong. Akadj le erről a témáról!
- Nem. Nem, nem, nem.
- Már megint miért? Mi zavar benne ennyire?
- Az, hogy szerintem nem mondasz igazat. Valaki jobban vonz, mint kellene, még akkor is, ha Jacksonba szerettél bele. Ki az?
- Nem lényeg, nem tartozik rád, és legfőképpen, szűnj meg engem elemezgetni! Rosszabb vagy, mint egy pszichológus.
- De tudni akarom, ki az. Tudnom kell. Gondolod, hagyni fogom, hogy magadban szenvedj éveken keresztül, aztán átmenj bolond macskás vénasszonyba?
- Nem kell tudnod neked semmit.
- Yuseong, szeretsz te engem?
- Imádlak.
- Annyira, hogy bízz is bennem?
- Tudod, hogy nincsenek bizalmi problémáim veled kapcsolatban.
- Akkor miért nem hagyod, hogy segítsek?
- Mert neked semmi sem fájna jobban, mint nekem segíteni ilyen téren.
- Túlságosan is törődsz az érzéseimmel. Mégsem eléggé ahhoz, hogy elfogadd őket.
- Ez két külön dolog.
- Viszont probléma kettőnk közt.
- Jobb lenne, ha inkább SeungHyunhoz mennék legközelebb.
- De te mindig ide jössz.
- Mert te nyugtatsz meg a legjobban. Aztán meg kiidegelsz.
- Én téged? Nem inkább fordítva?
- Kölcsönösen.
- Igyunk egyet, jó?
- Kizárt. Te rám másznál, én meg ezt nem akarom. Inkább visszahívom a csajod.
- Egyáltalán nem jött be, csak tombolni akartam.
- Épp egy rajongón?
- Legalább megtudja, hogy nem minden arany ami fénylik.
- Te hősök hőse, hogy is nem jutott az eszembe, hogy csak tanítani akartad a kislánykát?
- Ezt egy szóval sem állítottam. De a szuszt is kidugtam volna belőle. Aztán hazaengedem.
- Úriember vagy.
- Úriember csak neked vagyok, csak neked leszek. Igyunk!
- Jó, de előre szólok, nagyon pipa leszek, ha megpróbálsz ágyba cipelni.
- Megéri a kockázatot.
Ittunk, aztán megint ittunk, közben mindent elmondtunk egymásnak, amiről úgy gondoltuk, el kell. Ji többek közt elmesélte azt is, hogy míg én tudatmentes állapotban feküdtem a közös dormban, ő mindent elmondott magáról, mert azt hitte, nem fogok rá emlékezni, mert sosem ébredek fel. Azt is elmondta, hogy legfőképp azért tekintett rám ferde szemmel, mert megijedt, mikor végül magamhoz tértem, és amint a szemebe nézett elkapta valamiféle vágy, hogy újra beszélni kezdjen nekem az életéről.
- Aztán lesett, hogy beléd estem, míg pihentél.
- Nem pihentem, hanem kómáztam, és nem lehet beleesni senkibe, akivel nem beszélgetsz.
Ekörül kialakult egy kisebb filozófiai vita, melynek végén ő az amerikai film stílusú lezárásba vetette minden hitét, tehát megpróbálta belém-csókolni a szót. Nem járt sikerrel, mivel még ittas állapotban is erős reflexeim voltak. Épp csak elfelejtkeztem a mozdulataim sebességéről, arról, hogy kénytelen vagyok lassabban mozogni, mint azt egész életemben tettem, mert bizony képes halálra rémíteni egy embert, ha a másik túl gyorsan moccan. JiYong is kellőképp beijedt, majd újrapróbálkozott. Kénytelen voltam a kanapéra nyomni, majd előkotorni köntöse zsebéből a mobilját, hogy SeungHyunt zaklassam.
- Tudod te, mennyi az idő?
- Seung, szia!
- Yuseong?
- Igen, Álmi, én vagyok az. - mosolyodtam el.
- Miért lógsz te Jinél?
- Mert nem akarok otthon lógni. Viszont ez a hisztigép bepiált és próbálkozik, átmehetek hozzád?
- Gyere! Csak ne várj kényelmet! Mellettem alszol.
- Nem baj. Csak eressz be, mert nincs kulcsom.
- Igyekszem ébren maradni. Ittasnak tűnik a hangod.
- Mert az vagyok. Puszi!
Kinyomtam a telefont, mielőtt visszakozhatott volna.
- Elmegyek Ji, aludj!
- Nem akarom, hogy elmenj! Elküldted a játékszerem, most meg itt akarsz hagyni. Nagyon gonosz nő vagy!
- Te kértél segítséget, én csak jó fej voltam. Viszont te most nem vagy jó fej, úgyhogy átmegyek SeungHyunhoz, mert ő nem fog piszkálni, mint te.
- SeungHyun fülig szerelmes beléd, de elkönyvelte magában, hogy elutasítanád, ezért inkább nem is említette soha. Azért játssza az anyádat, mert erre van szükséged, de ne várd, hogy kibukjon, mert nem fog. Nagyobb az önuralma, mint bárkinek aki ismerek, akkor járnál a legjobban, ha hozzámennél. Tisztel és szeret annyira, hogy elengedjen, ha el akarsz menni, hogy továbbra is titkolja az érzéseit, ha csak egy barátra vágysz férj személyében, és elég erős ahhoz is, hogy ha mégis érzelemre vágysz, meg tudja azt adni neked. Bármit, amire úgy veszi észre, hogy szükséged van.
- Te most kampánybeszédet tartasz érte?
- Kénytelen vagyok. Ha már hozzám nem jössz, vele tuti, hogy boldog leszel. A legjobbat akarom neked, és az SeungHyun.
- Az ott nem könny, ugye?
- Baj, hogy megsiratom a szerelmem?
- Hmm. Indulok.
- Válasz nélkül hagysz?
- Miattam nem kell sírnod, én mindig itt leszek, mindig figyelni fogok rád, épp csak nem engedlek annyira közel, mint azt te szeretnéd. Válasz nélkül hagylak, mert erre nincs válaszom. Felesleges és kész.
- Seung jobb, mint én. Ő legalább nem terhel téged.
- Unom, hogy mindenki nonstop csak szerelmet vall. Hagyj békén az érzéseiddel. Seung csinálja a legjobban. Hagyja, hogy magamtól találjam meg a hozzá vezető utat.
- Ahh, tehát ő az, aki vonz téged.
- Jó éjt, JiYong! Aludj, aztán kezdj el gondolkozni, mert részegen túl kacifántosan dolgozik az agyad. Én megyek.
- Tudod, hogy valahányszor megjelensz, vagy hozzám szólsz, abban reménykedem, végre észreveszel? Tudod, milyen érzés, mikor a kelleténél nagyobbat dobban a szíved, és nem tudsz mást tenni, csak állni és várni, hogy egyszer majd más szemmel nézzen rád az, akit te mindvégig figyeltél? Tudod, hogy minden érintésed nyomán bizsereg a bőröm, hogy eláll a lélegzetem a mosolyodtól? Tudod, mennyire összezsugorodik a gyomrom, ha megölelsz? Szinte remegek a közeledben, ezt sejtetted egyáltalán? Na és azt, hogy amikor hagytad, hogy megcsókoljalak, mennyire boldog voltam? Úgy éreztem, enyém a világ, amíg hozzám tartozol. Aztán egyszer csak már nem tartoztál hozzám, én meg azt sem tudtam, mi történt. Egyszerűen csak nem foglalkoztál velem, vagyis nem úgy, mint előtte, és a mai napig úgy érzem, az én hibám ez az egész, hogy valamit elrontottam, hogy nem mondtam időben, mennyit jelentesz nekem.
- Nem tudtam, JiYong.
- Csak annyit kérek, hogy erre ne emlékeztess holnap, mert józanul egyszerűen nem tudom elviselni a gondolatot, hogy most már mindent tudsz.
- Rendben.
- Érzel így bárki iránt?
- Nem. "Hazug liba! Nem lenne egyszerűbb végre megadnod magad? Nem, nem érdemled meg a boldogságot, hisz gyilkos vagy. Csak kussolj tovább, vagy tereld el a figyelmed! De meddig?"
- Hazudsz. Tudom, mikor hazudsz nekem. Beleremeg egy kicsit a kezed.
- Mindig remeg a kezem.
- De nem annyira, mint mikor hazudsz. Szeretsz engem?
- Igen.
- Mennyire?
- Nagyon. Ha nem így lenne, rég bántottalak volna.
- Így meg kínzol.
- Nem az én hibám, téged a puszta létem is kínozna.
- Az kínoz, hogy én már nem létezem számodra. Tényleg szerelmes voltál Jacksonba?
- Igen.
- Akkor miért remeg a kezed?
- Mert egyre idegesebb vagyok. Most már tényleg megyek. Szia!
Kiléptem az ajtón, és már el is engedtek a lábaim. Haladásnak számított, hogy vissza tudtam tartani az ájulást, míg JiYong hozzám beszélt, az viszont nem, hogy cserébe annyit feküdtem a földön, hogy fájni kezdett az oldalam. "Mennyi lehetett? Tíz-tizenöt perc? Vagy annál is több?Oh, szuper, hiperventilláció. Mi is a teendő ilyenkor?"
- Mélyebb levegőt kell venned. Mélyebbet. Remek, még párat! Ez az, jól csinálod. Csak mély levegőket, így-így. Nincs semmi baj, csak egy kis túllégzés, hamar túl leszel rajta. Csak ügyesen, mélyeket. Nagyon jó. Jobban vagy már?
- Miért ücsörögsz mellettem a jéghideg kövön, te idióta?
- Hallottam, hogy eldobtad magad. Gondoltam megvárom, míg felébredsz, csak hogy tudjam, mennyit romlott az állapotod. Több, mint húsz percig eszméletlen voltál, hát rád hívtam a mentőket. Kapásból megmondták, miért történik meg rendszeresen. Elfáradt a szervezeted, túl nagy a stressz. Én azt is tudom, mi okozza. Fel kéne adnod az önmarcangolást, ezzel csak tönkre teszed magad. Ami megtörtént, megtörtént, nem változtathatsz rajta, épp ezért túl kell végre lépned annak a gyereknem a sorsán. Nem te akartad, hogy megtörténjen, rád erőltették, hisz csak így segíthettél a társaidnak. Fogd fel végre, nem a te hibád.
- De igen, az. Én tettem, az én bűnöm.
- Nyugi, nyugi, ne kezdd újra! Mióta van ez?
- Harmadik. - ziháltam, a biztonság kedvéért kezemmel is mutatva a mennyiséget.
- Miért nem szóltál róla?
- Nincs... hozzá... közöd.
- Biztos vagy benne? Mi van, ha ez az utcán történik meg? Akkor mihez kezdesz?
Pár másodpercig még mélyeket lélegeztem, majd ismét a régi voltam, így megfelelőképp vághattam vissza.
- Fekszem a földön, míg fel nem ébredek, vagy rám nem uszítják a mentőket. - mosolyogtam kedélyesen.
- Haláli a humorod, mit ne mondjak. - forgatta meg szemeit a vénember. - Gyere, nem engedtem, hogy elvigyenek. Seungnak már írtam, hogy nem vagy jól, nem tudsz elindulni. Aludjunk!
- Totál józannak tűnsz.
- Nem volt nehéz kitisztulnia a fejemnek, mikor láttam, hogy gáz van. Erről tudnom kellett volna, de nem tudtam, nem mondtad, és ez minden mást kiütött a fejemből. Nem bízol bennem?
- Nem ezzel van baj. Bőven akad elég saját gondotok, nem akarom még az én gyengeségemmel is tetézni. Megoldom egyedül.
- Aha, azt láttam. Mondd el, ha valami nem stimmel. Csak mondd el!
- Hogy aztán idegbeteg legyél?
- Hogy ne kelljen mindig másoktól kérdeznem, mi van veled.
- Eddig ezt tetted?
- Hogy máshogy tudnék ennyit?
- Mit tudom én, biztos médium vagy, vagy valami. - vontam vállat. Valóban többet tudott annál, mint amit én elmondtam neki, de annál is, mint amit a BigBang vénei tudnak. "Szóval a kölyköket zaklatja?"
- Min gondolkozol?
- Lefagyott az oldalam.
- Nekem meg a hátsóm. Bemegyünk végre?
- Menj csak, én sétálok egy kicsit.
- Tizenegy óra van, mégis hova akarsz menni már megint?
- Nem tudom. Csak... el. - Olyan arcot vágott, mintha alig egy pillanattal azelőtt felpofoztam volna beszéd helyett. - Baj van?
- Menj! Menj csak, nehogy itt maradj! Miért is tennéd, hisz csak idegesíted magad rajtam, valahányszor itt vagy. Elvégre az még játszik, hogy cukiskodj a többiek előtt, de az már nem, hogy meghallgass amikor őszinte vagyok veled. Ugyan, minek az? Neked csak felesleges nyűg ez az egész. - döngette mellkasát túl hangosra sikeredett monológja végén.
Nem tudtam mit reagáljak, csak ültem vele szemben, némán, ijedten. Ha elmegyek, igazat adok neki, ha megszólalok csak még idegesebb lesz, ha nem csinálok semmit, talán megnyugtatja magát. Perceken keresztül bámult a szemembe dühös, mégis elkeseredett tekintettel. "Vajon min jár az agya?" Nem mertem megkérdezni, nem mertem arrébb nézni, vagy bármi mást csinálni. Hagynom kellett, hogy eldöntse, mit vár a helyzettől és megfelelőképp válaszolhassak, de hosszú ideig nem történt semmi. Aztán Ji egyszer csak felállt, mire én is felpattantam, de nem várt dolgot tett. Kinyitotta lakása ajtaját, belépett, vetett rám még egy pillantást, majd bevágta az ajtót. Csak álltam, gondolkodtam, mit tegyek, de semmi sem jutott eszembe. Agyam teljesen eltompult a rapper utolsó pillantásától. Nem volt sem csalódott, sem rosszindulatú, csak hideg. Rettentően hideg.
Egy idő után megjelent Mark, beszélni kezdett hozzám, de nem tudtam rá figyelni, ő pedig szemforgatva karon ragadott és vonszolni kezdett maga után. Betuszkolt autójába, aztán kiimádkozott onnan a dorm mélygarázsában. Felvezetett a lépcsőn, lassan, minden egyes lépésemet figyelve, hogy ha mellélépnék kábultságomban, el tudjon kapni, aztán teljesen megszakadt a kép.
Reggel a saját ágyamban ébredtem, fehérneműben és pizsamában, ami tőlem szokatlan volt. Felültem és körbepillantottam, de nem találtam Markot. Hirtelen bevillant a gondolat, hogy egészen JiYong lakásától a képszakadásig szinte folyamatosan fogta a kezem. Még a kocsiban is. A gondolattól furcsa késztetésem támadt, hogy megkeressem, így azonnal felpattantam, lábam viszont nem a földet, hanem valami puhát ért, amiben rendesen el is tanyáltam.
- Mi a... Mark?! Omo, ne haragudj, kérlek! Jól vagy?
- Minden oké. - pislogott fáradtan barna haja mögül. - Miért keltél fel?
- Sajnálom a tegnapit. Hogy neked kellett értem jönnöd és én nem reagáltam szinte semmire. És köszönöm, hogy fogtad a kezem, míg hazaértünk.
- Igazából a lépcső tetején elájultál.
- Akkor ezért nem emlékszem onnantól semmire?
- Az a sanda gyanúm... - mosolygott gonoszkásan.
- Sajnálom.
- Minden rendben lesz, ne félj!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)