A történet kitaláció, a szereplők személyisége nem tükrözi a valóságot.

2015. szeptember 30., szerda

44.Fejezet

A következő pár nap folytonos készülődésből, és Yumi nyávogásából állt, meg persze gratulációkkal, cinkos mosolyokkal és a közeledő keddel kapcsolatos indiszkrét kérdésekkel telezsúfolt munkaórákból. Az egyetlen, ami megmentett az volt, hogy minden este Mark mellé bújtam és ugyanúgy olvastuk a könyvet, mint mielőtt elkezdődött az eszeveszett készülődés. Gyakori vendégek voltunk YG papa és Park főnök irodájában is, hogy mindent egyeztethessünk. JYP hétfő délutánra is behívott magához, ám ezúttal külön-külön.
Miután Mark vigyorogva kilépett a főnöki irodából, én következtem. Lepacsiztam leendő hitvesemmel, mint mindig, ha egymást váltottuk bármiben.
- Jó napot, főnök!
- Yuseong, szervusz, kérlek, ülj le!
- Mi a mai téma?
- Az érzések.
- Biztos, hogy jó ötlet ez?
- Igen.
- Rendben.
- Kérlek, egyszerűen kezdj el beszélni a holnapról.
- Nos, ijesztő, és kicsit zavar a tény, hogy nem azért teszem, mert akarom. Legszívesebben megütném Yang főnököt, de nem tehetem, mert akkor eleve feleslegesen csinálom az egészet, hiszen a cél az, hogy a BigBanggel maradhassak, amit eléggé ellehetetlenítene, ha kirúgnának. Imádok egyszerre dolgozni a két csapattal, egyszerűen imádom, hogy körülöttük foroghatok, és nagyon remélem, hogy ez nem fog megváltozni csak mert van egy házassági anyakönyvi kivonatom. Tudom, furcsán hangzik, de tényleg szeretem Markot, épp csak nem úgy, ahogy ehhez az egészhez kellene, viszont azt hiszem, vele sokkal könnyebben fogom eltölteni a következő pár évet. Talán igaza lesz mindenkinek, és beleszeretek a leendő férjembe, de valószínűbbnek tartom, hogy nem. Tudja, valahogy túl nyugodtak tudunk lenni, túl könnyen összeszoktunk mi ketten. Lehet, hogy a közös szoba az oka, nem tudom, de vele biztosan nem lesznek veszekedéseink egymás szokásai miatt.
- Csak azért választottad, mert vele könnyű lesz?
- Igen, azt hiszem. És mert SeungHyun túl komolyan vette a dolgot, Mark viszont megígérte, hogy csak akkor fog zaklatni, ha megengedem neki.
- Értem. Csak ennyi jut eszedbe?
- Igen. Meg persze, hogy félek akkora szoknyában közlekedni, még a végén hasra esek.
- Ki ad át majd?
- Tempó. Oh, elnézést, Denis.
- Mint amolyan apa?
- Sokkal inkább a régi életem szimbóluma, de szerencsére nem bánja. - mosolyogtam.
- Rendben van, nos azt hiszem, akkor én következem. Tudnod kell, hogy Jackson részére nem volt tiltott, hogy elvegyen, ahogy semelyik másik tagnak sem, mivel kivételes helyzetben vagy.
- Igen, ezt tudom.
- Szeretném, hogy ugyanúgy viseld gondját a fiúknak, mint eddig. Nagyon szeretnek téged, nem örülnék, ha rosszul éreznék magukat. Emellett kérlek, ne nagyon veszekedj Markkal, szeret téged, azt hiszem, bár a világért be nem vallaná, talán épp a megállapodásotok miatt. 
- Ne féljen, nem fogok egyik napról a másikra megváltozni. - nevettem el magam.
- Ettől nem tartok, épp olyan édes vagy, mint mikor megismertelek.
- Köszönöm szépen.
- Ugye nem fogsz megijedni az utolsó pillanatban?
- Úgy ismert meg, uram?
- Ami azt illeti, nem, és ezt kedvelem benned. Mindent végigcsinálsz amit akarsz. Jut eszembe, nemsokára kezded az iskolát. Ugyebár halasztani kellett a sérüléseid miatt, így csak az új tanévben kapcsolódsz be. Mondd, megírtad már a szintfelmérő teszteket?
- Igen, végzős osztályba fogok kerülni.
- Remélem nem lesz problémád. Tudod, ebben az országban nem mindig fogadják jól az emberek a változást.
- Igen, tudom, de igyekezni fogok, hogy még ha nem is fogadnak el, ne legyenek körülöttem problémák.
- Nos, akkor mára ennyi is volt, sok sikert a holnaphoz.
- Lehetne egy kérdésem?
- Természetesen!
- Úgy volt, hogy ha férjhez megyek el kell költöznöm a Got7 dormjából. Ez továbbra is fennáll, vagy együtt maradhat a csapat?
- Ezt majd ti ketten kell hogy eldöntsétek a nászút után, Yuseong. Mert hát házasok lesztek, de a csapat új, így nem biztos, hogy jót tenne a különválás.
- Értem, akkor majd megbeszéljük. 
- Minden rendben lesz holnap?
- Természetesen, uram, minden tökéletes lesz, ebben biztos vagyok.
- Remek, akkor azt hiszem, végeztünk. Találkozunk a ceremónián.
- Viszlát holnap, főnök!
Kiléptem az irodából, intettem Marknak, hogy induljunk, ő pedig sejtelmes vigyorral az arcán pattant fel és nyújtotta nekem kezét.
- Mi a mosoly tárgya?
- Semmi érdekes. Be kell ugranunk valahova.
- Rendben. De gyanús vagy nekem.
- Mert mosolygok?
- Mert így mosolyogsz. Nem tudsz átverni, úgyhogy ki vele!
- Megérkezett a családom. Kimegyünk értük a reptérre.
- El fogunk férni a kocsiban?
- Persze.
- Oké....
- Beijedtél?
- Nem. Betojtam. Mi a frászt mondjak a szüleidnek?
- Az igazat.
- Életük legfelemelőbb beszélgetése lesz majd. "Hali, Yuseong vagyok, hozzámegyek a csemetéjükhöz, de nem kell megijedni, nem szeretem, csak épp muszáj volt valakit kinéznem magamnak, és erre a kis szerencsétlenre esett a választás. Remélem befogadnak majd a családba, és aktív tagja lehetek kis közösségüknek. Jut eszembe, unokától sem kell tartani, vagy esetleg normális házas élettől kettőnk közt, totál lehetetlen, mivel valószínűleg hat másik sráccal fogunk együtt lakni, és két bandával dolgozom, így esélytelen lesz kettesben maradnunk. Öröm megismerni önöket!" - hadartam végig, míg a kocsihoz sétáltunk.
- Ugyan már, ne legyél ennyire negatív! Tudják, hogy ez amolyan kényszer házasság, és azt is, hogy magadtól választottál engem. Kicsit felemásan állnak a dologhoz, de azért kedvesek lesznek, ígérem.
- Viszont nekem nem hiányzik, hogy ferde szemmel nézzenek rám, de csak a hátam mögött, szemben állva meg jópofizzanak. Inkább mondják el a véleményüket, hogy elmondhassam, miért rontalak meg.
- Megrontasz? - kezdett a rajongók közti óvatos manőverezés közben hahotázni. - Tudják, hogy néha elő bújik belőlem az ördög, ők neveltek fel. - magyarázta.
- Én ezt értem, de gondolom abban a hitben éltek eddig, hogy nem mész bele egy ekkora hülyeségbe.
- Hmm, ez eszembe sem jutott, de most hogy így említed, lehet, hogy kapok érte néhány tockost.
- Van félnivalód. - bólintottam.
Abban a pillanatban egy elszánt iskoláslány az autó motorháztetején landolt, én automatikusan megfeszültem, Mark pedig oltárit fékezett, minek következtében a lány lecsúszott a járgány orráról és csodás módon arccal a földön kötött ki. Azonnal kipattantunk mindketten, felsegítettük a lányt, és míg Mark leporolta a térdét, én megkérdeztem jól van-e, mire csak egy erőtlen igen volt a válasz. A rapper rajongója kezébe nyomott egy csomag nedves törlőkendőt, a lehető legkedvesebben a lelkére kötötte, hogy alaposan tisztítsa meg magát, nehogy elfertőződjenek a horzsolások, aztán visszaült a volán mögé, és látványosan megpaskolta az anyósülést. Értettem a szóból, beültem én is. A mutatvány alatt végig hevesen sikítozó és fotózgató fanok utat nyitottak nekünk, ezzel megkímélve Markot még öt-tíz percnyi araszolgatástól.
- Egyáltalán honnan tudták, hogy itt vagy?
- Twitter, Instagram, Facebook, Tumblr, más alkalmazások. Elég ha csak egyvalaki látott minket megérkezni, máris tudhatta a fél világ.
- Élvezni fogom az életet.
- Kellett neked a híres férj...
- Tempónál bárki jobb. Ő nem engedne el, rám erőszakolná magát, és a vége az lenne, hogy egyikünk kórházba kerül egy komolyabb veszekedés után.
- Ez azért erős, nem? Csak nem ütne meg.
- Ebben nőttünk fel, mindig meccsel döntöttük el, ki a vita nyertese, és azok bizony nem voltak puha menetek. Gyakran varrtuk össze egymást utána.
- Nem vagytok normálisak. Hogy lehet verekedéssel elrendezni bármilyen összezörrenést? 
- Ezt tanultuk, ilyenek voltunk. Bár már nem biztos, hogy megtörténne, de látok rá némi esélyt. Tempó kicsit ragaszkodik velem kapcsolatban a berögzült szokásokhoz, edzésen is ugyanazt a rutint csináljuk végig, és még mindig Drágának szólít, ami zavaró dolog számomra, mégsem hajlandó változtatni rajta.
- Mégis kezdened kéne vele valamit, nem? Már úgy értem, tuti nem könnyű elviselni, hogy figyelmen kívül hagyja a kérésed, vagy tévedek?
- Nem, nem tévedsz, de mit tudnék vele kezdeni?
- Fogalmam sincs.
Egészen a reptérig igyekeztünk kitalálni valamit Denis szokásokhoz való ragaszkodása ellen, szinte el is felejtettem hova és miért mentünk éppen, míg meg nem láttam a rengeteg táskát, bőröndöt cipelő, tolongó embert. 
- Aish, ez fájni fog nekem. - húztam el számat.
- Nem hinném. Na, gyere, majd én megvédelek.
- Nem nyugodtam meg.
- Kösz a bizalmat. Hát így vegyelek én el, hogy nem bízol bennem? - játszotta színpadiasan a sértettet, mire elnevettem magam. - Sokkal jobb. A hetesre kell mennünk.

A másnapi felkelés igencsak nehéznek bizonyult. Mark családja férfi ágon csendes, női ágon ellenben rettentően beszédes és érdeklődő. Leendőbelim édesanyja ezernyi kérdést tett fel, szinte már csak arról nem kérdezett, hogyan mosom a fogam, így fél tizenegykor sikerült hazaindulnunk a hotelből, tizenegyre értünk a dormba és csak a változatosság kedvéért fél órán át hallgathattuk Yumi szentbeszédét az ara szépítő alvásáról és hasonló, számomra teljesen érthetetlen és zagyva dolgokról. Nem csoda, hogy amint ágyba kerültünk végre mindketten azonnal mély álomba zuhantunk, az óra ötkor esedékes csörgésekor pedig nyögdécselve, hullafáradtan, akarat-, és fizikai erő nélkül kászálódtunk fel és csoszogtunk a konyhába kávé reményében. Persze azonnal elválasztottak bennünket és míg engem egy szépítészeti stúdióig furikáztak, Markot az esküvő színhelyére cipelték.
- Jut eszembe, Yumi, hol is lesz a nyilvános kivégzés?
- A micsoda? 
- Te esküvőnek hívod.
Rámosolyogtam ugyan, hogy jelezzem, csak viccelek, de nem használt, ugyanis paprikapiros fejjel kezdett velem kiabálni arról, hogy mennyire nem tartom tiszteletben, hogy példának okáért Marknak mennyire boldog nap a mai, tekintve, hogy még ha nem is szeretem egyenlőre, hozzámegyek, így neki adok esélyt arra, hogy elnyerje a szívem és magába bolondíthasson egy életre. Mindezt persze egész délelőtt hallgathattam, ami nem bizonyult épp leányálomnak, de mikor közöltem vele, hogy már hasogat a fejem a folyamatos beszédétől és szidásától azonnal abbahagyta.
- Igazán eljátszhatnád legalább, hogy örülsz.
- Hidd el, amint más is látni fog rajtad meg a kis teameden kívül, azonnal levakarhatatlan mosoly telepszik majd az arcomra, de addig hagyj ezzel békén, rendben?
- De olyan rossz látni, hogy cseppet sem tesz boldoggá a tudat, hogy egy ilyen helyes és imádni való idol szerelmét tudhatod a magadénak. 
- Nekem nem kell a szerelme, ezt ő is tudja. Nekem csak egy lap kell, amivel bebizonyíthatom YG-nek, hogy tényleg bármire képes vagyok az öregjeimért.
- Még akkor is, ha ennek az az ára, hogy összetöröd Markot?
- Nem áll szándékomban bántani őt.
- Mondd, tudod, hogy néz rád? Van fogalmad róla, mennyire boldog volt, amikor hagytad, hogy megcsókoljon az utcán? 
- Nem, és nem is akarom tudni. Csak maradj csendben és csináld meg a hajam, te zakkant energiabomba! Minden mást majd én megbeszélek vele.
- Mármint hogy a férjeddel?
- Igen, Markkal.
- A férjeddel. Aki fülig szerelmes beléd, akinek az a legfontosabb, hogy boldoggá tegyen téged. 
- Ha nem maradsz csendben, visszafordulok az oltártól. - fenyegettem meg barátnőm, komolyan is gondolva minden egyes elhangzott szót.
Nem akarta tovább feszíteni a húrt, így inkább duzzogva befejezte hajam babrálását, felvetette velem a ruhát és tükör elé állított.
- Idegen.
- Ne viccelj már, annyira gyönyörű vagy! 
- Menjünk!
Ha valaki mást láttam volna úgy kicicomázva, mint ahogy önmagamat, minden bizonnyal tátott szájjal csodáltam volna, de akkor és ott csak az forgott a fejemben, hogy ezzel tönkre teszem egy számomra fontos ember életét, elveszem a jövőjét és ő még örül is ennek. Vissza akartam fordulni, levenni a ruhát, eltüntetni a sminket, de nem tehettem. Yumi csacsogását a kocsiban szinte nem is hallottam, annyira lekötöttek saját gondolataim. "Valóban jó megoldás ez így? Hiszen ezzel megfosztom Markot a valódi szerelem esélyétől. És mi van, ha mégis beleszeretek, de ő el akar válni majd? Vagy ha én nem leszek képes megbántani azzal, hogy beadom a válási papírokat? Mi van, ha eléri amit akar és vele élem le az életem? Tényleg el kell ezt döntenem már most? És mi történik, ha egyikünk beleszeret valaki másba? Akkor mit fogunk tenni? Nem jó ötlet ez..."
Amint megálltunk egy csodálatos és hatalmas templom előtt tudtam, hogy nem menekülök, de még egyszer utoljára beszélni akartam leendőbelimmel, hogy tudjam, tényleg alaposan megfontolta-e döntését. Yumi szúrós szemmel engedett be a melléképületbe, ahol a fiúk készítették fel Markot mindarra, ami előttünk állt. Egyszerre kapták fel fejüket és takarták el a rapper szemét, mikor rájöttek ki áll az ajtóban, de csak egy gyenge mosolyra futotta, nem akartam hazudni második családomnak azzal, hogy boldogságot tettetek miközben gyomrom papírgalacsin méretűre zsugorodott.
- Fiúk, szeretnék beszélni Markkal, ha nem gond.
- De nem láthat téged. - vigyorgott Jackson, a tanú.
- Ez most fontosabb, mint bármilyen babona, kérlek, Hajasbaba, tessékeld ki magatokat, jó?
- Baj van? - lépett hozzám azonnal JB. 
- Csak pár szó. - eresztettem meg egy újabb hamis mosolyt a leadernek.
Mark kisebb csata árán arrébb utasította Jackson kezét, és leadere vállát megpaskolva hozzám lépett míg a többiek elhagyták a kis helységet. 
- Megijedtél?
- Hatalmas ökörségnek tartom. 
- SeungHyun jobb lenne?
- Inkább.... Valahogy az emberek tudtára kéne adni, hogy ez nem igazi, hogy nem azért tesszük, mert jól esik, hanem mert kell. Tudod, hogy ne vegyék annyira komolyan a dolgot, hogy ne legyen akkora csalódás a válás pár év múlva, hogy ne legyenek pletykák körülöttünk, hogy ne vegyem el a jövődet azzal, hogy segítséget kérek tőled az én jövőmhöz.
- Ezt nem tudjuk így elmondani, azzal áthúzod Yang úr számításait, amit erősen zokon venne. Viszont csinálhatunk viccet a dologból, elszórakozhatjuk az esküvőt, biztosan meg tudjuk győzni Park főnököt, hogy elengedje velünk a többieket, hiszen megbeszéltük, nem vesszük túl komolyan a dolgot, emlékszel? 
- Igen. Persze, ezt megbeszéltük. Ne haragudj! 
- Jól van, semmi baj, csak megijedtél egy kicsit. Gyere, beszélünk a többiekkel és gyorsan kitalálunk valamit, oké? Minden rendben van, minden rendben lesz, és ha mégsem, itt van neked tizenkét ember, akik bármiben rendelkezésedre állnak.
Felém nyújtotta kezét, én belekapaszkodtam és elindultunk megkeresni a többieket. Besétáltunk a templomba is, hogy az összegyűltek legnagyobb meglepetésére kihívjuk onnan a BigBanget és Park főnököt, majd a kis kertben kört alkotva haditervet kreáljunk. Nem tudtam miért, de rengeteg energiát adott, hogy Mark végig a kezemet fogta, mentőövként kapaszkodhattam derűlátásába és higgadtságába. "Nem lesz semmi baj, vele biztonságban vagyok. Sosem hagyjuk cserben egymást, sosem bántjuk a másikat, sosem hazudnánk az érzéseinkről, sosem kell megjátszanunk magunkat. Minden rendben van, ha mellette állhatok."
- Nos, az esetlegesen várható félreértések, pletykák és rosszindulat elkerülése végett szeretnénk változtatni a terven. Elsőként, ha ön is belegyezik Főnök úr, magunkkal vinnénk a nászútra az egész csapatot.
- Azt hiszem nem lesz akadálya, de meg fogom nézni a beosztásotokat rögtön az esküvő után.

- Köszönjük! Másodszor pedig, szeretnénk minél paródiásabbra alakítani a ceremóniát.
- És ezt mégis hogy tervezitek? - tette fel a lehető legflegmább hangon a kérdést JiYong.
- Köszönöm kérdésed, fontos pontot érintettél. Ebben szükségünk lenne a ti közreműködésetekre is. Viccelődjetek, kiabáljatok be, nevetgéljetek, még dobálózhattok is, ha úgy tetszik. - feleltem azonnal hangomra találva dühömben. - Ha nem akarsz részt venni benne, nyugodtan állj fel és sétálj ki.
Dühösen pillantott rám, én pedig figyelmen kívül hagytam. A legkevésbé sem vágytam azon tűnődni, mit tehetnék az utálata ellen, bár éreztem, még az is jobb volt, mikor ignorált.
- Rendben, akkor azt hiszem, bele is kezdhetnénk. Mondjuk egy vicces felvonulás a menyasszony nyomában kezdésképp? - dobta fel az első ötletet DaeSung, mire hálás mosoly jelent meg az arcomon.
- Határozottan szórakoztató ötlet.
- Konferálok. - kiáltott fel T.O.P, és már ott sem volt.
- Hát, akkor hajrá!
Felálltunk szépen sorban, Mark eltűnt, gyorsan elmagyaráztam a helyzetet foderatoromnak, és már meg is hallottuk pótapám hangját.
- Tisztelt hölgyeim és uraim, ma azért gyűltünk össze, hogy két életet egybekössünk, bár mind tudjuk, hogy lelkük örökké szabad marad. Hadd mutassam be a gerlepár férfi tagját, Markot. A teljes nevét sosem tudtam. - nevetett fel.
- Hali! Kellemes meglepetés ennyi ismerős arcot látni az esküvőmön.
- Mark, hogy érzed magad halálod napján?
- Meglehetősen fittnek. De mint láthatod, azért feketébe öltöztem a biztonság kedvéért, a koporsó is itt áll hátul.
Ezen szinte mindenki felnevetett mögöttem, még Tempó is elmosolyodott egy pillanatra.
- Jöhet a temetés?
- Szeretettel várom a hóhért.
- Asszonyom, igen, ön ott az orgonánál, zenét kérnénk a kaszásnak!
Erre felcsendült a minden amerikai romantikus filmre jellemző nászinduló. "Ajjaj, most én jövök..."
Felvettem a szeppent menyasszony szerepét, belekapaszkodtam Tempóba és mikor kinyílt az ajtó lehajtott fejjel, ugyanakkor hátrafelé pillantgatva sétáltam az oltárhoz. Denis kifejezéstelen arccal jött mellettem, míg a hátunk mögött táncolva, ugrálva, tapsikolva, majd nagyjából tíz lépés után a nászinduló tempójára Eye of the tiger-t énekelve haladtak a fiúk, míg a násznép egyik fele döbbenten bámult, a másik pedig nevetve tapsikolt és mutogatott. Vagy ezerszer villant a vaku, mire az oltárhoz értünk. Ott megfordultam, meghajoltam a többieknek, ők pedig viszonozták, és egy részük leült a helyére, néhányan a földre, Jackson pedig Mark mögé állt.
Igencsak hosszú, ám meglehetősen vicces ceremóniát varázsoltak a fiúk, aztán a tortavágásnál is mind besegítettek, tényleg mindent bevetve annak érdekében, hogy a komolynak induló esküvőt teljes mértékben elparodizálják. Az egyetlen, amiről viszont nem tudták elvonni a figyelmemet, hogy JiYong távol maradt, nekem pedig azon járt az eszem, hogy neki mennyire lehet ebből baja, vajon nekiállnak-e pletykálni az emberek. 
Persze Yumi nyivákolása is sokat dobott a hangulaton, elvégre kinek ne lenne vicces, hogy az esküvő poénparádéba fordulása miatt csak egyetlen koszorúslány sopánkodik, méghozzá nem is akármekkora hévvel. Jacksont még meg is ütögette az anyakönyvi kivonat aláírásakor, amin még a pap is elkezdett nevetni.
Az este végeztével Markkal bepattantunk a friss házasok feliratú autóba, a többiek pedig dudálva követtek bennünket. A dorm felé félúton autót váltottunk, otthon megvártuk míg a srácok is bepakolnak és célba vettük a repteret.
Komoly meglepetést okozott, hogy bár rengeteg rajongó várt ránk sok sikert kívánó üzenetekkel teleírt táblákat lóbálva, a tömeg előtt egy lépéssel JiYong állt mosolyogva. Kezdett fogott Markkal, aztán megölelt, és fülembe suttogott.
- Örülök, hogy nem adtad fel értünk a harcot még annak ellenére sem, hogy én haragudtam rád miatta. Ne felejts el ilyen erős maradni, rendben?
- Sosem adom fel, ígérem.
Mosolyogva átadta a kezében lévő borítékot és hangosan magyarázott tovább. 
- Nem voltam ott az esküvőn, mert szerettem volna olyan nászajándékot adni, ami biztosan jól jön. Ez itt mindnyájatok jegye, lefoglaltam a szállást és elintéztem mindent, hogy jól érezhessétek magatokat együtt és alkalomadtán külön-külön is. Jó utat! 
Meghajolt, én pedig könnyekkel a szememben borultam nyakába, amin felnevetett. 
- Köszönöm JiYong! 
- Egyben gyere vissza, szívem királylánya! 
- Igenis! 
Hosszú volt az út, fárasztó, hangos, így mikor végre a szállodába értünk és újdonsült férjemmel elfoglaltuk a nászutas lakosztályt, már alig volt erőm nyitva tartani a szemem. Mark eldőlt az ágyra, én is követtem példáját, de amint behunytam a szemem kopogást hallottam. Kinyitottam az ajtót és beengedtem a piros mellényt viselő alakot. Közben Mark is felült az ágyon és érdeklődve tekintett a férfira.
- Szeretném üdvözölni önöket és sikeres közös életet kívánni szállodánk nevében. Engedelmükkel készítenék önöknek egy kellemes forró fürdőt, amely biztosan felfrissítené önöket a hosszú út után. - hadarta angolul.
- Baba?
- Jól esne, de inkább vágyom most zuhanyra.
- Köszönjük, de ma a zuhany mellett döntöttünk. Ellenben holnap este igénybe vennénk egy lazító fürdőt.
- Értettem uram, akkor kellemes éjszakát kívánok önöknek. Viszont látásra!
- Hoztunk fürdőruhát, ugye?
- Állítólag igen. Miért? 
- Akkor tusolj velem! Úgy biztosan jó meleg lesz még a víz és ha már ma lenne a nászéjszakánk, nem venném zokon, ha legalább zuhany alatt magamhoz ölelhetnélek. Tudod, hogy nem erőltetek semmit és a templomi csóknál is visszafogtam magam, de.... Nekem akkor sem vagy közömbös, legalább egy picit hadd tudjam intim helyzetben magunkat. - mondta egyre vörösödő arccal, míg én kissé döbbenten bámultam rá.
- Megleptél. Azt hittem, tisztáztuk már a határokat.
- Szarok a határokra, Yuseong! - kiáltása nem várt pofonként ért, így mint minden alkalommal mikor megijedtem startpozícióba vágtam magam, amit aztán azonnal korrigáltam is, hátam mögé rejtve ökölbe szorított kezemet. "Mégis miért lett most feszült? Rosszat tettem volna? Talán nem tiszteltem valamilyen szokást?"
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Azt hiszem túl fáradt vagyok.
- Miért próbálsz hazudni nekem, ha egyszer tudod, hogy nem megy?
- Mert az jobb, mint ha igazat mondanék.
- Már hogy lenne jobb te mafla? 
- Tudni akarom, hova tűnt a hév belőled. Az a hév, ami akkor tombolt benned, mikor megcsókoltalak a szobánkban, ami kis híján rávett arra, hogy lefeküdj velem, ami ott van minden egyes mozdulatodban mikor táncolsz és sugárzik belőled ha valamit tényleg élvezel. Hol van az a tűz most, amikor végre hozzád szabadna érnem, amikor végre megcsókolhatnálak anélkül, hogy az bárkit meglepjen, mert az én gyűrűm párja díszeleg az ujjadon? Őszintén reméltem, hogy jelent majd valamit neked a tény, hogy összeházasodtunk, tényleg. Nem vágyom sokra, komolyan, csak arra, hogy megfogd a kezem, hogy adj egy csókot vagy hozzám bújj. Csak hogy egy keveset emeljen a kettőnk közti kapcsolaton az a vacak a gyűrűsujjadon. Tudom, hogy még csak most értünk ide, hogy fáradt vagy, hogy ezzel várnom kellett volna még jó darabig, de nem megy, mert jelen pillanatban másra sem tudok gondolni, mint hogy milyen jó lenne végigsimítani az arcodon, hozzád bújni, ne adj isten rendesen megcsókolni.
Könnyek gyűltek a szemébe, amit nem bírtam tétlenül nézni, muszáj volt odamennem és megfognom arcát.
- Mi a baj azzal, hogy magaménak szeretném a szíved?
- Ne légy buta, jó? Tudod, hogy mennyire imádlak. 
- De nem eléggé, hiszen nem szeretsz. Nem érzed azt, amit én. - nézett egyre közelebbről szemembe, míg szája enyémhez nem ért. Finoman csókolt, mint az oltár előtt, szemeim lecsukódtak, ő pedig ölébe húzott. - Csak szeretném, ha szeretnél, Yuseong. Megteszek érte bármit, harcolok akárhány éven keresztül, csak szeress viszont. - suttogta ajkaimra, amitől megborzongtam, és ismét finoman szájához érintettem enyémet anélkül, hogy átgondoltam volna, mit teszek.
Alig hallhatóan nyögött bele az óvatos csókba, jobb keze csípőmre, bal keze pedig lapockáim közé vándorolt, míg én gyengéden hajába túrtam. A csók egyre mélyebb lett, a levegő egyre kevesebb és forróbb, keze bejárta hátamat, fenekemet és combomat, míg az enyém tarkóját, nyakát, mellkasát simította. Teljesen biztos voltam abban, amit tettem, egy másodpercig sem gondoltam arra, mi lesz másnap reggel. Igaza volt, elvégre ha akarta sem bizonyíthatta volna jobban, hogy minden tekintetben megbízhatok benne, így feleslegesnek tartottam tovább félni attól, hogy beleszeressek.
Mozdulatait megfontolta, semmit sem sietett el, talán kissé túl óvatosan is bánt velem néha. Minden erejére szüksége volt, hogy felemelhesse és maga alá fordíthassa a látszatnál lényegesen nehezebb testem. Finoman mozgott felettem, számat alig hagyta nyugodni, talán attól félt, többször nem lesz lehetősége úgy hozzám érni, ahogy tette. Végigcsókolt minden heget a hasamon, gyengéden harapdálta nyakam, szorította csípőm, halkan nyögdécselt mikor kényeztettem, csillogó szemmel simított végig arcélemen mielőtt újra megcsókolt, mikor pedig már semmi sem állta útját, idegőrlő lassúsággal tett magáévá, amibe mindketten beleborzongtunk. Leheletfinom csókokkal halmozta el nyakam és szám, visszafojtott hangon mordult ha kezem tarkójára tévedt, derekam és csípőm határán tartott mikor testem megemelkedett.
Lassan, de biztosan emelkedett a nap míg mi egymással voltunk elfoglalva, mindkettőnk telefonja megállás nélkül rezgett az éjjeliszekrényeken, a többiek hangját és dörömbölését is gyakran hallottuk, de mindezek egyike sem tudta elvonni figyelmünket a másikról egészen addig, míg mindketten el nem értünk még egyszer utoljára oda, ahol már elakad az ember lélegzete és megfeszülő izmokkal mozdul egyetlen egyet, mielőtt mindenét elárasztja a boldogság és a kielégülés.
Lihegve dőltünk el a hatalmas ágyon, melynek minden szegletét bejártuk az éjszaka folyamán, hol vadul, hol gyengéden érintve a másikat. Magához vont, betakart bennünket és puszit nyomott fejem búbjára.
- Még ha nem is szeretsz, köszönöm!
- Meggyilkolod a hangulatot, Mark. Jössz fürdeni?
- Mégis veled tarthatok?
- A férjem vagy, akivel átszeretkeztem az éjszakát és a fél délelőttöt. Mit gondolsz, meg tudok birkózni a gondolattal, hogy meztelenül láss, hozzám érj, esetleg megcsókolj? - kérdeztem már a fürdő felé tartva, incselkedő mosolyt villantva neki a kétszárnyas ajtó félfájának dőlve. Két másodperc sem kellett, már hátulról átkarolva derekamat cipelt vissza az ágyba, maga felé fordítva rádobott, és ismét fölém terpeszkedett mosolyogva, ujjainkat fejem fölött összekulcsolva, lábaim közé fúrva csípőjét.
- Mi tartott eddig?
- Tudod, hogy bizalmi problémáim vannak.
- Mondd ki!
- Szeretlek, Mark Tuan.
- Szeretlek, Park Yuseong, és nem hagyom, hogy ez valaha is elmúljon.
Az újabb csókot újabb kellemes tettek követték, míg ismét felhevült testtel vágytunk összeolvadni, de Mark telefonja zizegni kezdett, majd a padlón landolt, mire nevetésben törtünk ki. Feltápászkodott, füléhez emelte a készüléket. Kár volt, mivel a vonal túloldalán teli torokból kezdett Jackson üvölteni.
- Nyugi már, nem haltunk meg, csak elfoglaltak voltunk. Tök feleslegesen ordítasz velem.... Nem, ha lehet, ne nyittassátok ki az ajtónkat, minden rendben van.... Igen, tudom mennyi az idő és mióta hívogattok meg dörömböltök.... Igen, halottam.... Ahhoz haver, semmi közöd. - kacsintott rám vigyorogva. - Persze, értettem. Egy zuhany és már ott is vagyunk... Nem tesó, ehhez sincsen közöd. 
Míg ő elköszönt, én a fürdőbe lopakodtam és a hatalmas kabin ajtaját kitárva próbáltam rájönni a masszázszuhany rejtelmeire. Mark utánam jött, gyorsan beállított mindent, majd a víz alá lökve csípőjével beljebb tessékelt. A falnak támasztva kezemet élveztem a meleg cseppek kellemesen égető hatását, ő pedig mögém lépett, tisztán "éreztetve" szándékát. Végigsimított mellemen és hasamon, majd fülemhez hajolt.
- Szóval ott tartottunk, hogy szeretsz, igaz?
- Igaz. - suttogtam válaszul.
Tudtam, mit fog tenni, mégis végigfutott a hátamon a hideg, amint megéreztem. Testem ívbe hajlott, ösztönösen elősegítve következő mozdulatát. Térdeit kissé megrogyasztva cserélte le ujjait, minek hatására felsikkantottam, ő pedig még szenvedélyesebbé vált, keze hátamon, nyakamon vándorolt, derekamat fogta az iramot diktálva. Kis idő után maga felé fordított és felemelt a kabin tusfürdők, törölközők számára fenntartott, okos tervezésű párkányszerű részére és cseppet sem veszítve vadságából késztetett egyre több és egyre hangosabb sikolyra, miközben minden testtájamat simogatta vagy épp csókolta, pont ugyanazzal a tűzzel amivel azon a bizonyos reggelen, melyet az előző este említett. Amint sikerült elérnie, hogy sikolyaim elakadjanak, hirtelen ötlettől vezérelve löktem távolabb magamtól és térdeltem elé. A kívánt hatást elérve hallgattam szapora légzését és sűrűsödő morgásait, nyögéseit, majd érezvén a végkifejletet hagytam, hogy felhúzzon magához és vadul megcsókoljon.
Pár másodpercig enyémhez érintette homlokát, aztán gyengéden, mintha cukorból lennék fürdetett meg, nevetgélve beszélgetett velem és tervezte el az este azon részét, melyet már a lakosztályunkban terveztünk tölteni. Megtörölköztünk, ruhát választott nekem, majd kézen fogva lesétáltunk a hallba, ahol a többiek szinte tűkön ülve vártak már bennünket, de amint meglátták Mark boldog mosolyát csak legyintve kezdtek magyarázni időérzékről és csörgő telefonokról. Mivel megvártak bennünket a reggelivel, együtt ültünk le a szálloda éttermében és fogyasztottunk el tetemes mennyiségű ételt, majd indultunk neki a napnak egy idegenvezető segítségével, aki megmutatta nekünk a környéket, a szórakozási lehetőségeket és látványosságokat, megkóstoltatta a helyi ételeket, mesélt a hely történetéről, a fontosabb emberekről, akik már ellátogattak hozzájuk, és hogy a sziget erdővel borított területeit mennyire védik, ezért csak a kitaposott ösvényen és annak két méteres körzetében szabad csak sétálni, majd hat óra környékén visszakísért bennünket a szállodába és elbúcsúzott.

2015. július 17., péntek

43.Fejezet

Egy nehéz beszélgetés után korán kelni rosszabb, mint a halál. Az embernek nincs kedve megmoccanni, pláne nem sportos vetélkedő műsorba menni, még ha a családjával teheti is azt, mégis kénytelen voltam felöltözni és lecammogni a rám váró autóig.
- De friss vagy ma, Törpilla!
- Aha, csak adj egy liter kávét, rendben? Komolyan mondom, nem értem hogy lehet ennyire világos hajnali hatkor.
- Nos, egy litert ugyan nem kapsz, de tessék! Csak ne köpj be SeungHyunnak és YoungBaenak, mert megfojtanak, rendben?
- Ne félj Oppa, eszembe nem jutna megöletni a megmentőm. - mosolyogtam hálásan, mire ezer wattot kaptam válaszul.
Cirka két órás kocsikázás után elértünk a megadott címre, elsőkként érkezve. Míg arra vártunk, hogy mindenki odataláljon, megreggeliztünk és átöltöztünk a műsorra jellemző melegítőbe, aztán mikor már hatan voltunk elmagyarázták nekünk a menetrendet. Kvízkérdés, vesztesnek feladat, ha elrontja büntetés, aztán újra az elejéről, igazából pofonegyszerű játék. Minden úgy is zajlott, ahogy kellett, sokat nevettünk egymáson és a műsorvezetőkön is, elszórakoztunk egy-egy feladatot vagy kérdést is, meglepően jó volt a hangulat, még JiYong is aranyoskodott. 
- Rendben van, rendben van, tehát az utolsó kérdést YoungBae, Yuseong és SeungHyun rosszul válaszolta meg, tehát ők kapják a feladatot. Ez egy kétszemélyes játék lesz, a kiválasztottak pedig SeungHyun és Yuseong. Kérlek, lépjetek ide, egymással szembe! - Megtettük, amire kért. - Remek. A feladatotok, hogy a lehető legkínosabb kérdést tegyétek fel egymásnak. SeungHyun, te kezdesz.
Mr. Művészlélek féltérdre ereszkedett, amire kapásból két lépést hátráltam. Persze azonnal kitört a röhögés, miközben SeungHyun előhalászott egy kis fekete dobozt.
- Várj, várj, várj! Olyat én is hoztam. - kezdett kiabálni YoungBae, majd vigyorogva csatlakozott a maknaehoz. 
- Pillanat, nekem is van mit adnom!
- Én is jövök!
- Nálam is van valami. 
- Oké,  tudtam, hogy vicces lánykérés lesz, de hogy ennyire, arról nem volt szó.
- Látom mindenki engem akar. Na, kórusban kérem!
Végül persze színtiszta nevetéssé vált a dolog, a műsorvezetők is vették a lapot, ők is velünk nevettek, de SeungHyunt azért nyakon csíptem a show után.
- Kérlek mondd, hogy eleve poénra készültél! 
- Nem. Viszont pótapád megsejtette és segített neked elkerülni. Te kérted meg rá?
- Nem. Nem tudtam, hogy ilyesmire készülsz.
- És mit válaszoltál volna?
- Azt hiszem, nemet. Bár azt még nem tudjuk, milyen a döntéshozatali képességem stresszhelyzetben...
- Neked én stressz vagyok? - háborodott fel azonnal.
- Nem, viszont ha belegondolsz, nekem amúgy sem teljesen mindennapos dolog még a kamera, te pedig a tévéműsorban akartál menyasszonyt csinálni belőlem. Ez azért meglehetősen stresszes pillanatnak tudható be, nem?
- Miért vagy ennyire formális?
- Hogy el tudj vonatkoztatni a ténytől, hogy nemleges választ adtam volna.
- Sikerült. Bocs, hogy majdnem kellemetlen helyzetbe hoztalak. De most is nemet mondanál?
- Nem tudom Panda, imádlak, ez nem is kérdés, ezen felül az sem hátrány, hogy bizonyos dolgokban jobban ismerlek, mint bárki mást, de ferde szemmel tekintenének ránk, és fontos a jó híred, elvégre idol vagy. És, talán nem csak előny, de hátrány is, hogy ennyire ismerlek.
- Hogy lehetne ez hátrány?
- Tudod, persze, összeszokott páros lennénk az elejétől kezdve, de mi lenne a végén? Mert le lehet ülni három-négy év múlva, hogy megbeszéljünk egy válást, de ha egyszer addig "össze lennénk zárva" - ujjaimmal idézőjelet mutogatva biztosítottam arról, hogy nem szó szerint értendő az utolsó három szó, - akkor ne mondd, hogy nem jutna eszedbe, hogy talán együtt is maradhatnánk!
- De, sőt, ami azt illeti, reménykedtem benne, hogy az alatt a három-négy év alatt talán... Hogy is mondjam, hogy ne érts félre... Talán megnyílnál felém. Tudom, hogy én vagyok az anyucid, de talán lehetne ebben több is, vagy kialakulhatna. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nagyon önző és furcsa tőlem, de ha hozzám jönnél, én próbálnám komolyra fordítani a dolgot, hiszen huszonöt éves vagyok, és komolyan úgy érzem, ideje lenne megállapodnom, te pedig ideális társ lennél az életemben, azt hiszem. Persze lehet, hogy tévedek, de szeretném, ha ezt átgondolnád.
- Elgondolkodtál már az én életkoromon, és valódi életbeni tapasztalatomon is?
- Igen, mindkettő kevés, utóbbi kicsit túlságosan is, de meglehetősen ügyesen orvosoltad az elmúlt évben. De a főnök holnap behív téged az irodájába, és kérni fog egy nevet.
- Nem úgy volt, hogy van két hetem?
- Úgy döntött, hogy mivel az utóbbi pár napban folyamatosan beszélgettél a kijelölt vőlegényeddel, meg tudod mondani, mit akarsz egész pontosan.
- Sunyi alak ez a Yang HyunSuk. De legalább már bőven haladtam a gondolkodással. SeungBaet semmiképp sem választom, mert továbbra is idegennek érzem őt. Te logikus döntés lennél, de nem ideális. Mark logikus döntés lenne, de nem ideális. És gondoltam még valakire, de még nem beszéltem vele, viszont ha holnap meg kell tudnom mondani a főnöknek, hogy ki a szerencsétlen... Nos, akkor még ma beszélnem kell vele.
- És ki lenne az?
- JaeBum. Logikátlan, de ideális döntés, azt hiszem, elvégre egyszer már sikerült előadnunk, hogy egy pár vagyunk.
- És gondolod, hogy most nem fog megint beléd esni?
- Vagy legalábbis nagyon remélem. És különben is, őt még talán tudnám is kezelni ezen a téren.
- Gondolod, hogy engem nem?
- Nem tudom, SeungHyun, komolyan nem tudom. De annak fényében, hogy már most túl komolyan veszed a dolgot, nem veszélyesebb döntés nálad.
- Ezzel egyet kell értenem sajnos.




Hatalmas üzlet, hófehér ruhák tömkelege, boldogságtól vagy épp félelemtől izzadó tenyerű menyasszonyok, cukin mosolygó koszorúslányok. Na ez az, amire én egyáltalán nem vágytam, mégis belecsöppentem a közepébe.
- Ez hogy tetszik? 
- Már a tizedik ruhát mutatod, és mind pont ugyanúgy nézett ki. Mégis mit vársz, mit mondjak?
- Ugyan már, Yuesong, ez az esküvőd! Legyél már kicsit lelkesebb!
- Miért? Csak egy darab papír arról, hogy tartozom valahova. Felesleges ez a hacacáré, könyörögve kérlek, menjünk haza!
- Ha én mennék férjhez, igenis izgatott lennék, akár szeretem a másikat, akár nem. Neked is annak kéne lenned.
- De nem vagyok. Mehetünk?
- Nem. Próbáld ezt fel!
Kelletlenül elvettem a Yumi kezében lóbált fodoráradatot és besétáltam vele a próbafülkébe, hogy nagy nehezen magamra szenvedjem. A koreai ruhaboltok egyáltalán nem gondolnak az izmosabb emberekre. A legtöbb ruhában kötözött sonkának éreztem magam, ellenben Yumi mindegyiken ámuldozott és ujjongott, míg én levegőért küzdöttem.
- Hogy érzed magad benne?
- Kapok levegőt.
- Akkor jó, mert gyönyörű vagy. Megvan a ruhád, tükörbe nézhetsz. 
Barátnőm az első percben leszögezte, csak akkor enged tükörközelbe, ha szerinte megvan az ideális ruha. Megörültem a gondolatnak, hogy végre elhagyhatjuk a zsibongó üzletet, így mosolyogva néztem meg magam, ám ez egyből megváltozott, mikor nem ismertem rá tükörképemre.
- Ez? Úgy nézek ki, mint egy barbie. Tényleg így kell felöltöznöm, hogy kapjak egy cetlit? Kizárt, hogy felveszem. Nem.
- Ne már, olyan jól áll, mintha hercegnő lennél. És farmerban nem mehetsz férjhez.
- Pedig az lenne a legjobb. Egy fehér farmer.
- Nem engedem.
- Ne vigyorogj! Aish, pont úgy nézek ki mint ők. - böktem a tőlünk pár méterre ujjongó csapat felé.
- Inkább olyan ez, mint az amerikai filmekben. Azzal az apró különbséggel, hogy az ara nem boldog. - meresztett rám csúnya szemeket.
- Mert az ara kényszerházasságba lép, nem pedig szerelmibe. Ugye levehetem és mehetünk?
- Igen, megvesszük. Majd az esküvő előtti napon elküldik neked. Akkor most jönnek a virágok. Mit szeretnél, magnóliát, esetleg valami különlegesebbet?
- Tudod mit? Te nagyon benne vagy ebben az esküvői lázban, én viszont egyáltalán nem. Mi lenne, ha te mindent kitalálnál, én meg nagyokat bólogatva állnék melletted?
- Végül is jobb, mint mikor ellenállsz nekem... - bólintott Yumi. - De a cipőnél aktívabbnak kell lenned. Nem engedhetlek a ceremóniára olyan cipőben, amiben elesel.
- Rendben, akkor folytassuk azzal, aztán hadd menjek át robotba, rendben?
- Rendben.
A nap hátra lévő részében tényleg csak bólogattam és hümmögtem, amit nem egy helyen fogadtak fejcsóválva, pláne mikor megtudták, hogy nekem kéne ugrálnom örömömben. Mire hazaértünk majd kipurcantam, de persze Yumi elővett egy nagy halom meghívót, amit alá kellett írnom, felnyalnom rá a bélyeget és miegyéb, így egy perc nyugtom sem maradt este nyolcig, amikor a kölykök hazaértek. 
- Hogy elszaladt az idő! - pislogott koszorúslányom az órájára.
- Csak szerinted. - morogtam sötéten, mire felnevetett.
- Jó napotok volt?
- Nem JaeBum, csak neki volt jó napja, én gyötrődtem, már azon kezdtem gondolkodni, hogy kiugrom az ablakon, mikor megmentettetek.
- Ezek szerint élvezted a vásárlást. - biccentett a leader vigyorogva. 
- Mint a kínzást. Hogy ment a munka?
- Ez a zizi nem volt képes odafigyelni. Háromszor estem el miatta. Cseszd le, de nagyon!
- Mark?
- Fáradt vagyok, hagyjatok máááár! - kezdett nyivákolni a rapper, mire Jackson hátba vágta.
- Senkit nem érdekel, akkor is oda kell figyelned, te lusta!
- És a vőlegényes teendők most akkor kire is hárulnak? Azt is Yumi csinálja?
- Mivel ő a boldogabbik, nem, rosszul mondom, szóval mivel ő a boldog fél, így igen. Hadd jusson ki nekem is egy kicsi a jóból, meg az izgalomból, Yuseong rosszabb mint egy döglött hal. Semmi érzelem nincs benne, csak ronda grimasszal csinálja amit kérek.
Válaszképp nem futotta másra, mint szemforgatásra, amin persze Mrs. Legyen-szép-esküvőd kapásból elkezdett kiakadni, de szerencsére BamBam megmentett a hisztirohamtól.
- Na jó, én most elrabolom Yumit, ti meg csináljátok a dolgotokat.
- Megmentőm! Holnap reggel amerikai palacsintát kapsz ezért a húzásért.
- Tudom, hogy imádsz, nem kell mondanod. Srácok, ti is jöttök? Eszünk valami finomat, közben magára marad a szerelmespár is, ez mindenkinek kedvező.
- Szerelmespár a.... - kezdtünk együtt kiabálni, mire a többiek hangos nevetésbe kezdtek.
- Rosszabbak már nem is lehetnétek. - csóváltam fejemet miközben mindenki vigyorogva, mutogatva kihátrált az az ajtón.
- Ezt mindet alá kéne írnom?
- Igen. YG adott egy listát azokról, akiket meg kell hívnunk, Yuminek pedig összvissz két órájába került kinyomtattatni az egészet. Sajnos. Komolyan mondom, a bunyótól nem fáj a csuklóm, de ez kikészítette.
- Jeget rá, gyorsan!
- Nem lehet, még vissza van vagy ezer.
- Nekem csak harminc-negyven darabnak tűnik az a stóc.
- Te kinek a pártján állsz?
- Jól van, na, nem kell leharapnod a fejem, csak mondtam.
- Majd én is mondom neked. - dobtam felé egy gonosz mosolyt. - Vacsiztál már?
- Igen, még a cégnél.
- Akkor dobd le magad, és kezdj szignózni, különben éjfélig sem végzel.
- Muszáj?
- Igen, az, ne nyivákolj! Holnap ki kell őket küldeni, legalábbis Yumi ezt hajtogatta nekem.
- Ugye mosolyogni fogsz a szertartáson?
- Nem. Fekete ruhában tervezek menni és könnyek közt kínhalált halni a pap előtt.
- Nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy igen?
- Aigo, nyűgös vagy?
- Nagyon hosszú nap volt, nagyon elfáradtam, nagyon szeretnék aludni végre. De nem lehet, mert vőlegény vagyok és az a feladatom, hogy elősegítsem a rémálmod tökéletességét.
- Szerintem később kéne tartanunk, veszett rossz az időzítés. Te és a csapat elfoglaltak vagytok, én folyamatosan csak rohangálok a munkában... Még a végén két hisztis gyereket fognak összeadni a fél világ előtt.
- Nem, kedden megtartjuk. Az mindenkinek jó, közel van, nem gondolhatod meg magad addig, és hamar túljuthatsz az egészen. Pont ideális.
- Ideális az lenne, ha nem kényszerítenének ilyen marhaságokra. Különben is, hogy lehetett beadni a sajtónak, hogy végig a te jegyesed voltam, csak a cég szerette volna felkelteni egy kicsit az érdeklődést? Ki az az őrült, aki ezt beveszi?
- A rajongók minimum fele, legalábbis remélhetőleg. Mellesleg nagyon nehéz odafigyelnem az írásra, ha beszélsz hozzám.
- Jó, bocs, csendben maradok. Csak annyira zavar ez az egész.
- Na ebből ennyi elég! - csapta az asztalra kezét. - Lehet, hogy neked csak nyűg, de én örülök neki, és ha elrontod a kedvem, nagyon össze fogunk veszni. Már tegnap este is megmondtam, hogy boldog vagyok már a gondolatól is, hogy te leszel hozzám kötve, mert nálad stabilabb pontot ember nem talál a földön, ha a dolgok rendben tartásáról van szó. Imádom azt, amilyen vagy, de ha nem fogod vissza magad, esküszöm, hogy itt és most megcsókollak.
- Oké, befogtam. Bocs, hogy élek!
- Ne haragudj, csak kicsit feszültté tesz, hogy nem akarod ezt az egészet. Úgy érzem, rád erőszakolom magam, ami egyszerűen zavar. Azt szeretném, hogy tényleg biztonságban érezd magad velem, de ez lehetetlen, ha nem is akarsz mellettem lenni.
- De lehetséges, csak úgy kell viselkednünk, mint eddig. Egy papírfecni nem változtathatja meg azt, ahogy egymáshoz viszonyulunk.
- De nekem egy kicsit meg fogja változtatni elvégre a feleségem leszel, ami nagy szó. Ha tetszik, ha nem, így lesz. Már persze, ha túlélem a nászutat. Ugye nem felejtetted el, hogy...
- Minden egyes másodpercben, amikor láthatnak fülig szerelmesnek kell lennem, mert ha csak egyetlen olyan kép is nyilvánosságra kerül, amin nem mosolygok lőttek az egésznek, aztán lehet magyarázkodni, hogy az ara miért is nem boldog. Tudom, minden egyes szóra emlékszem Yang főnök monológjából.
- Kiválóan felmondtad a leckét, de be is tartod?
- Igen, ígérem, jó kislány leszek és nagyon együttműködő, még akkor is, ha megcsókolsz, mert muszáj lesz megcsókolnod.
- Akkor rendben vagyunk. Sajnálom, hogy kiabáltam.
- Túléltem. - vontam vállat.
- Ne haragudj rám, kérlek!
- Nem haragszom, természetes, hogy feszült vagy, én is az lennék a helyedben.
- Ígérd meg nekem, hogy nem fogsz teherkénk tekinteni rám!
- Sosem voltál, sosem leszel teher, ezt tudhatnád.
- Mondd, vannak fura szokásaid?
- Együtt élünk lassan egy éve, ne csináld már, ember! - nevettem el magam.
- Végre egy kis kacaj. Ez hiányzott. Mikor ittál utoljára?
- Nem vagyok szomjas.
- Sosem iszol eleget, olyan lehet a véred, mint a zselé. Igyál, kérlek! - dugott az orrom alá egy pohár vizet.
- Rémes vagy, tudtad?
- Igen. - zizegő telefonja után nyúlva puszit nyomott fejem búbjára. - Ne haragudj, de el kell ugranom egy percre, ígérem, utána jófiú leszek és aláírok mindent.
- Rendben, de siess, mert tényleg készen kell lenniük. Legalábbis azt hiszem, mivel Yumi nagyon ugrált érte.
- Igenis, asszonyom! - hajolt meg mélyen, majd eltűnt.
Hallottam csapódni a lépcsőház ajtaját, aztán hangját, amint azt mondja, "Nem, nincs itt.".Kíváncsivá váltam, vajon kivel telefonálhat, de mivel hallgatózni nem illik, inkább eltereltem a gondolataimat és gyorsan aláfirkantottam a még rám váró meghívókat, majd a többihez tettem. A telefonom valahol a konyhában visítozni kezdett, mire szívrohamot kaptam.
- Baba, én hívlak, engedj be! Fenn maradt a kulcsom. - kiabált a nagyokos az utcáról.
Durcásan ballagtam le a főkapuig, első tettem pedig az volt, hogy homlokon pöccintettem a srácot.
- Kis híján szívrohamot kaptam a telefontól, és ez a te hibád. - közöltem értetlen fejét látva, mire gyengéd mosoly terült el arcán.
- Ugyan már Yuseong-ah! Öleld meg Oppát, fájt, hogy bántottál!
- Nem. - fontam karba kezeimet.
- Naaa, nagyon fájt, legalább egy puszit adj rá! - győzködött, mint a bulizni vágyó tinédzserek az anyjukat. - Ne durcázz, mert megcsókollak!
- Nem lehet, Park főnök azt mondta, viselkedned kell a ceremóniáig.
- Nem fog rám megharagudni, elvégre a menyecském vagy.
- Azért ne tedd próbára!
- De.
Elmosolyodott, óvatosan szétfonta kezeimet, és összekulcsolta ujjainkat, miközben arca egyre közeledett enyémhez, testemet pedig furcsa bizsergés járta át. "Tényleg ennyit jelent a puszta tény, hogy a vőlegényem? Sosem rándult össze a gyomrom. Vagy csak nem emlékszem? Miért esik jól a csókja? Yuseong, fogd vissza magad, csak egy papírról beszélünk, még csak nem is azért mész hozzá, mert akarsz, fejezd be, nem érezhetsz így!"
- Mintha zavarban lennél. - szólalt meg ahogy kinyitotta szemét.
- Mert zavarba hoztál, ez most furcsa volt, de nem tudom, miért.
- Furcsa?
- Remegtek az izmaim és összerándult a gyomrom. Nem értem, mi történt.

- Érzed amit én érzek.
- És az mi?
- Kötődés, és vágy. Vágytál a csókomra, és értem remegett a szíved, mikor megkaptad. JB is megmondta neked, hogy azért nem vesz el, mert hozzám tartozol.

- Na és SeungHyun?
- Ő azért, mert végül félig-meddig igazat adott neked. Te tapasztalatlan vagy ahhoz, hogy egy már több éve futó karrierrel lépést tudj tartani. De az enyém most kezdődött, így még probléma nélkül tudunk kialakítani egy közös rendszert. - súgta.
- Ezt honnan tudod?
- Beszélgettem vele, picit talán segítettem is a döntésben.
- Mark! - bokszoltam vállon, mire nevetni kezdett, a fotós pedig, aki végigfilmezte a jelenetet elinalt. - Kellett egy kép?
- És még jól is jöttem ki a dologból.
- Ezt megbosszulom még. - mosolyogtam gonoszan.

2015. július 8., szerda

42. Fejezet

Másnap reggel korán kellett indulnom, hogy időben odaérjek a BigBang fotózására. Ez azt jelentette, hogy még a srácok ébredése előtt voltam kénytelen minél halkabban kilopózni a lakásból, ami persze már ott bebukott félig, hogy mindenekelőtt ki kellett hámoznom magam Mark karjaiból. Természetesen az ifjú rapper kézzel lábbal kapaszkodott belém álmában, ráadásként magunkra tekerte a takarót, így végül kénytelen voltam felébreszteni, amit nem vett túl jó néven.
- Megint egész nap nem látunk?
- Sajnálom, de valószínűleg nem. Viszont holnap elvileg én is szabadnapos leszek, ígérem, hogy le sem tudtok majd vakarni, rendben?
- Utálom, hogy ennyit dolgozol.
- Tudom, szöszi, de muszáj, ez a dolgom. - borzoltam össze pólófelvétel közben amúgy is kócos haját. - Aludj, még van másfél órád, míg csörög a vekker.
- Még csak fél öt van?
- Igen, Mark. Úgyhogy hunyd be azt a szép szemed, és húzz vissza álomvilágba helyettem is, rendben? - mondtam már a tornacsukám húzva.
- De nélküled lassan nem tudok aludni. Hiányzik az illatod, ha nem melletted alszom el. Asszem túlzottan is belekényelmesedtem a jelenlétedbe.
- Majd kinövöd.
- Baba!
- Tessék?
- Ha nem tudod, kihez akarsz hozzámenni, válassz engem, rendben?
- Rendben. Aludj! - apró puszit nyomtam fejére, míg ő gyengéden megszorította kezemet köszönésképpen, aztán csendesen kisurrantam a dormból.
Daesung már a parkolóban várt rám, álmosabb feje nem is lehetett volna, de azért szerencsére nem aludt el a volánnál, épségben elértünk egy Műterem nevű gigantikus épületig.
- Mi ez a hely?
- Itt lesz a fotózás.
- Köszönöm, erre rájöttem magamtól is.
- Úgy tudom, sokan tartják itt a fotózásokat, rahedli kép van kiállítva a folyosókon, híres fényképészek és festők is szívesen járnak ide. Miért túráztatod az agyam?
- Mert érdekel, és hogy magadhoz térj.
- Instant-csaj.
- Ne szemtelenkedj, Oppa!
- Na jó.
Végigrohangáltam a két órás programot, kávét vittem nekik és reggelit a végére, aztán átszállingóztunk a céghez, ahol nekem célba kellett vennem a fő nő ki irodát. Halkan bekopogtam, az ajtó pedig kitárult, és egy nagyjából korombelinek tűnő fiú kíváncsi arcával találkoztam. Enyhén oldalra pillantva megláttam a főnököt is, mosolyogva. "Az már régen rossz, ha ő mosolyog..."
- Elnézést, zavarok?
- Nem, nem, gyere csak beljebb! Hadd mutassam be neked Han SeungBaet. SeungBae, ő itt Park Yuesong, akiről már beszéltünk.
Illedelmesen meghajoltunk és üdvözöltük egymást, majd Yang-főnökre tekintettem némi nemű magyarázat reményében, ám helyette a fiú szólalt meg.
- Amennyiben nem találsz két héten belül vőlegényt, én leszek a kiválaszott számodra. Remélem, jó partnerek leszünk az életben.
- Oh, értem. Nos, örülök, hogy találkoztunk. Nem tudom mit diktál jelen esetben az illem, beszélhetnem kéne veled, vagy majd két hét múlva?
- Ahogy óhajtod, én mindenben állok rendelkezésedre.
- Értem. Akkor, azt javaslom, ismerkedjünk egy kicsit, mondjuk egy könnyed séta közben az épülettömb körül, ha időd engedi.
- Persze!
Néhány kör alatt megtudtam róla ezt-azt. A hobbijait, az eddigi életét rövid verzióban, hogy milyen és mekkora a családja, hogy mennyire fogadnának szívesen.
- Rendben, akkor még egy utolsó kérdést szabad feltennem?
- Ki vele!
- Miért vállaltad a feladatot?
- Mert cuki vagy, kedvesnek tűnsz távolról is, és mint már mondtam, lassan a fejemet veszik, amiért még nincs nejem.
- Oh, tehát kihasználnál. Nem rossz. - vigyorogtam SeungBaera.
- Te csipkelődős típus vagy, igaz?
- Igen, eléggé. Baj?
- Nem, dehogy, kifejezetten szimpatikussá tesz téged. Sokkal emberközelibbnek tűnsz így.
- Emberközelibbnek?
- Igen. Tudod, nagyon furcsa vagy alapvetően. Otthon is vagy a kultúrákban meg nem is, nagy, szép szemeid vannak, és valahogy nem is tudom... Vadnak tűnsz. Mint egy tigris.
- Ezt nem tudtam. Köszönöm,  hogy megosztottad velem!
- Örömmel tettem. De most én kérdezek, igaz?
- Igaz.
Az alapkérdésekre jól begyakorolt alap-, a többire őszinte válaszokat adtam. Jól megértettük egymást, így biztos lehettem abban, hogy ha ő válik áldozattá, nem lesz probléma kettőnk közt, ugyanakkor nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy idegen a számomra, nekem pedig egy fedél alá kéne költöznöm vele. Minden esetre telefonszámot cseréltünk, és a következő két napban megpróbáltunk úgy kommunikálni, mint a rég együtt járó, összeszokott párok, ami nem igazán ment, Mark pedig egyre gyakrabban nézett rondán zizegő kütyümre, ami érthető volt, mivel egész nap, mikor velük voltam kétpercenként kedve támadt megszólalni.
- Kidobom az ablakon.
- Nem, nem dobod ki.
- Esküszöm, megteszem. Úgyis én foglak elvenni.
- Nem hinném. 
- Tudom, inkább SeungHyun. Te, ugye holnap akkor te is szerepelsz abban a műsorban?
- Igen, kifejezetten kérték, hogy én is ott legyek. Nem értem, miért. Viszont megint túl korán kell majd kelnem.
- Nagyon szeretnek téged hajnalok hajnalán kiugrasztani az ágyból... Pedig olyankor én is alig tudok már visszaaludni. - ölelt át hátulról a rapper.
- Nos, nemsokára el kell költöznöm, úgyhogy jobb lenne elszoknod tőlem. 
- De nem akarok, nekem úgy a legjobb, ha ott szuszogsz mellettem. 
- Szegény szőke babám...
- Nem akarom hogy elköltözz.
- Tudom. De ha egyszer muszáj...
- Semmi sem muszáj. Ha YG kirúg, JYP akkor is ugyanúgy tovább dolgoztat, velünk maradhatsz, és végre nem kell majd a gonosz főnöködtől tartanod.
- De ez sajnos nem így megy. Szeretnék a családommal dolgozni, még ha nem is mindig kellemes. Elvégre nekik köszönhetek mindent, a legkevesebb, hogy viszonzom ezt nekik.
- Bele fogsz bolondulni ebbe az egészbe. A mi rendünket is észben kell tartanod, meg az övét is, közben vannak saját teendőid, nem ritkán kell két helyen lenned egyszerre, amit egyébként nem értem, hogy tudsz összehozni, és persze ne felejtsük el az egyszemélyes különprogramokat. Ez rengeteg, nem lehet ennyi mindent csinálni, te meg hónapok óta zsonglőrködsz. Előbb-utóbb beadja a kulcsot a szervezeted, és több problémád is lesz, mint egy ájulás érzelmi megterhelésre.
- Nem baj. Legalább segíthetek.
- De nem ezen az áron. Aish, most már komolyan atomjaira szedem a vackod! Muszáj másodpercenként zizegnie? 
- Bocs, csak próbálunk hamar kialakítani egy erősebb ismeretséget, hogy ha ő lesz  a szerencsétlen, akkor ne legyünk teljes mértékben idegenek egymásnak. 
- De nem ő lesz, ugye?
- Nem hinném. Őszintén szólva a hideg futkos a hátamon ha eszembe jut, hogy összebútorozzak egy idegennel. Mert bármennyit is mond el magáról, még mindig idegen lesz.
- Akkor válassz engem vagy SeungHyunt! Mi nem vagyunk idegenek, jobban talán nem is ismertették bennünket.
Finoman nyakam hátuljához érintette orrát és kifújta a levegőt, karját szorosabban fogta derekam és csípőm körül.
- Engem talán kicsit jobban is, mint őt.
- Ne csináld, csikizel! - kezdtem nevetni. - Különben is, nekem főznöm kell, vagy nem lesz mit vacsoráznotok.
- De nekem jól esik hozzád bújni. Vacsit meg rendelhetünk is.
- Az elkészített nyersanyagot meg dobjam ki? Azt már nem, az étel fontos dolog, örülj neki, hogy házikosztot kapsz! - magyaráztam a késsel hadonászva.
- Oké, de akkor este annyit ölelgethetlek, amennyit csak akarlak, értve?
- Jó, megígérem, de akkor most eressz! 
- Igenis!
Vegignézte ahogy előkészítettem mindent a leveshez, aztán segítkezett az elkészítésben, gondosan ügyelve arra, hogy a lehető legtöbbször hozzám érjen.
- Mi ez a bújási mánia?
- Hmm?
- Azt kérdeztem, miért bújsz hozzám ennyire és ennyiszer.
- Csak úgy. Mert megtehetem, mert imádsz, mert mert én vagyok pici szíved kedvenc féfija. 
- Aha, és te ezt tényleg elhiszed?
- Nem, de imádnám, ha így lenne, ezt azért gondolom tudod. - nézett rám komolyan. 
- Rettenetes vagy, de most komolyan. Értem én, hogy nem járok senkivel és nemsokára meggyűrűz valaki, ráadásul hozzád bújok esténként, de miért kell most rám így nézni?
- Csak úgy. - volt vállat durcás arccal, aztán kisétált a konyhából. Utánalestem, láttam hogy levágta magát a kanapéra, kezébe temeti arcát egy pillanatra, majd kezébe veszi könyvét. Visszasétáltam a leveshez, gondoltam ha beleolvad egy kicsit a történet magával ragadó világába, majd elfelejtkezik hirtelen támadt dühéről, ám a következő pillanatban hatalmas csattanást és Mark lépteinek dübörgését hallottam, majd ajtócsapódást. Viszont kulccsörrenést nem, a telefonja pedig a konyhaasztalon pihent, rövidebben mondva semmit sem vitt magával, ami elég kínos pillanatokat okozhat, hát gyorsan felkaptam mindkettőt az én kulcsommal együtt, hogy utána vigyem, de nem értem utól, így a kapu és a lakáskulcsot is a lábtörlő alá retettem, valamint kiírtam a kapucsengőn a "G7D" helyére, hogy "lábtörlő", remélve, hogy észreveszi majd.
Három órával később mégis csilingelni kezdett az ajtó feletti cucc, én pedig gyors sprintet vágtam le a főbejáratig, ahol Mark szinte ráfeküdt a kapucsengő dobozára, valószínűleg nem csak hozzánk sikerült becsengetnie. Sejtésem igaznak bizonyult, mikor egy nagyon dühös néni trappolt felénk a lépcsőn, és több álmos fej is megjelent az ablakokban. Gyorsan elnézést kértem mindenkitől, hagytam, hogy a nénike megverjen egy összetekert újsággal, aztán kicsuktam magunkat az utcára.
- Mark, észnél vagy? Pfej, bűzlesz, egyenesen kocsmaszagod van.
- Mert ott jártam, de félj, nem ittam. Mindössze csak egy ismerőssel találkoztam.
- És miért kellett kulcs meg telefon nélkül elrohannod?
- Ideges voltam, hirtelen nem jutott eszembe magammal vinni, bocs.
- Kissé dacosnak tűnsz. Elmondod, mi bajod?
- Csak eressz be és kész, jó?
- Nem, amíg így viselkedsz. Ez nem te vagy és nem szeretnék veled is összeveszni, épp csak kezdek kimászni JiYonggal a bajból.
- Yuesong, ha most azt teszem amit szeretnék, a bokorban lapuló fotós nagyon jó cikkhez jut. Ráadásul az előbb szó szerint elaludtam állva, így sikerült a fél házat felébresztenem. Csak menjünk már be, jó?
- Oké. - lehajoltam, hogy kivegyem a kulcsokat a lábtörlő alól, de nem voltak ott. - Ó, hogy ezt mennyire nem kellett volna, te pióca. 
Fogamat csikorgatva megkerültem a kis parkocskát, majd egy óvatlan pillanatban nyakon ragadtam a fotóst, mivel más nem volt a közelben hármunkon kívül.
- Ide a kulcsokkal, még mielőtt begurulok!
- Nincsen nálam kulcs, én csak fényképezek, esküszöm.
- Az én nevem meg Micimackó, igaz? Gyerünk!
- Rohadnál meg te ribanc! - suttogta magának a firkász miközben kihalászta őket a zsebéből.
- Köszi! Mellesleg messze állok a ribanctól. Ja, még valami: lopni bűn, és mivel magán felejtette a névkártyáját, feljelenthetném. De ne féljen, cukibb vagyok én annál.
Gyorsan beengedtem magunkat, vacogtam egy sort a meleg lakásban, felforraltam némi vizet és beledobtam két teafiltert. Míg Mark lezuhanyzott kerestem neki néhány melegebb ruhát és az ágyára készítettem, nehogy megfázzon a hűvös esti levegő után. Megízesítettem a teát, bögrébe töltöttem, a kanapén ülve vegignéztem, ahogy egy szőke, csuromvizes, gizda rapper átcaplat a nappalin egy szál törölközőben, majd kilép a szobából felöltözve. Ledobta magát a lábamhoz, háttal nekem, majd kezembe nyomta a törülközőt.
- Megszárítasz? - pislogott fel rám.
- Persze.
Alaposan áttöröltem haját, picit megmasszíroztam fejbőrét, közben kinevettem, amiért úgy járt a feje, mint a harang nyelve, aztán kezébe nyomtam teáját.
- Szóval, mi a baj?
- Nem veszel engem komolyan.
- Hogy érted?
- Hiába mondtam el, hogy lassan öt éve a fejemben mozogsz, hogy igenis beléd estem, hogy szívesen elvennélek. Semmit sem reagálsz, mintha csak viccelődnék, pedig szerintem tudod, hogy ez mind igaz. Amikor megkérdeztem, miért nem olyan férjet keresel, akivel örökké együtt maradnál, nem válaszoltál. Tudom, hogy működőképes csapat lennénk, és te mégsem fogadsz el, mégsem veszed fontolóra az ajánlatomat, mégis viccként kezeled az érzéseimet. Ez nincs rendben.
- Tudom, de mit tehetnék?
- Most az egyszer légy velem komoly és őszinte.
- Azért keresek nem-maradandó férjet, mert tartok a dologtól. És azért nem vesznek komolyan, mert ha normálisan szeretnék férjhez menni, logikus döntés lennél, de nem úgy szeretnék férjhez menni. Egy rendes házassághoz gyerekek is tartoznak, de én erre még nem vagyok kész. Attól tartok, te túl komolyan vennéd a házasságot.
- És ha megígérem, hogy nem fogom? Hogy csak akkor élem bele magam, ha te is úgy döntesz?
- Akkor is marad két bökkenő. Egy, a karriered. Nem hiszem, hogy a tinilányok örülnének, hogy a biasuk megnősül. Kettő, Jackson. Szerintem nagyon begurulna. 
- Azok az idolok, akik a karrierjük elején házasodnak, biztosabb karriert futnak be. Jackson pedig a tanúm akar lenni, ha rábeszéllek az esküvőre és egyáltalán nem bánja, ha összejön. Sem azt, ha komolyra fordul esetleg.
- Beszéltél vele?
- Igen. Boldognak akar téged tudni, ahogy azt neked is elmondta. Ezen felül, szeretné, hogy biztonságban légy valaki mellett. Tudja, hogy velem nem lenne gond és ez megnyugtatja.
- Értem. Édes gyerek ez a Jackson Wang. 
- Az. Szóval hozzám jössz?