41.Fejezet

Hetek teltek el JiYong haragjától kísérve. Nem beszélt velem, szinte nem is nézett rám, csak a legszükségesebb esetekben vette a fáradságot, hogy a környezetemben tartózkodva normálisan viselkedjen. Egy-két hisztit levágott SeungHyunnak is, amit sem a csapat művésze, sem senki más nem értett. YG-papa nonstop piszkálta őket, mert a csapatmunka nemhogy javult volna, inkább csak romlott. Semmilyen közös program, vagy értelmes beszélgetés nem jellemezte a véneket, már persze a munkán kívül. De az sem volt az igazi. A dalszövegek nem voltak rájuk jellemzőek, a zenei hangzásban nem tudtak megegyezni, JiYong pedig csak és kizárólag dühvel telt rapp részeket volt hajlandó írni, amivel erősen rombolta a hangulatot. Három hét után jobbnak találtam nem a közelükben lenni a munkahelyen vagy azon kívül. Minden nap kész szenvedés volt a társaságuk nélkül, még úgy is, hogy alkalmanként szinte minden órában csörgött a telefonom. Rendezni akartam a problémát Jivel, de ötletem sem volt, hogyan. Ha legalább azt tudtam volna, miért rágott be rám, kezdhettem volna valamit a helyzettel, de ennek hiányában nem lehetett mást tenni, mint várni, hátha nyit felém, vagy legalább beront az ajtón és ordítozni kezd velem. De nem tette.
Mark, JaeBum és a többiek igyekeztek minél inkább elterelni a figyelmem a közelmúlt eseményeiről, amiért hálás voltam ugyan nekik, de mind tudtuk, hogy valójában nem segített a dolog. Jackson beköltözött a Roommate házába, megismerkedett új lakótársaival, egyszer-egyszer benézett a dormba is, és próbált a lehető legrendesebben kommunikálni velem, aminek következményeképp néha már túl udvarias volt. Egyszer sem próbáltunk meg leülni és valóban beszélgetni, inkább a formalitásokra szorítkoztunk.
Lényegében véve elmondhattuk volna magunkról, hogy mind a tizenhárman mélypontra kerültünk. JYP folyamatosan azon volt, hogy ismét jókedvűek legyünk, annak ismeretében is, hogy Jack és én nem voltunk már jó viszonyban, YG pedig hagyta, hogy maguktól reneződjenek a viszonyok.
Éjszakánként sem volt jobb a helyzet. Nem bírtam elaludni, ha mégis elnyomott végül az álom - és ez egy nagyon nagy ha - akkor is csak véres emlékképeket és mérhetetlen mennyiségű gyűlöletet láttam, éreztem. Ismét elkezdtem sikítva ébredni, sírni alvás közben, lassan zombivá értem a megviseltségtől, olyannyira, hogy már edzeni sem volt kedvem, csak kötelességtudatból tartottam meg az órákat a srácoknak, elvégre nekik kellett a testmozgás, és a közérzetük is egyre csak jobb lett tőle. Kevésbé fáradtak ki táncedzéseken, jobban bírta a tüdejük az énekgyakorlatokat, lényegében véve elősegítette a fejlődésüket. Persze ez alól Mark viszonylag gyakran volt kivétel, mivel nem igazán bírta már az ő szervezete sem éjszakai produkcióimat.
Egyre gyakrabban ücsörögtünk síri csendben a kanapén, így nem kellett beszélgetést imitálnunk, de nem is zárkóztunk el a másiktól.
- Mi lenne, ha mellettem aludnál? Néhány hónapja megnyugtatott, most is segíthetne, nem?
- Nem tudom, Mark, talán. De az is lehet, hogy csak simán laposra vernélek álmomban.
- Legalább lenne egy kis színem. - mosolyodott el.
- Szerintem a barna jobban állna. Nem gonoszkodás, csak úgy mondom.
- Még mindig szemtelen vagy.
- Ez igaz, és azt hiszem, mindig az is lesz. Viccet félre téve, talán igazad van, de azt hiszem, előbb inkább meg kellene nyugodnom. Akkor minden bizonnyal legalább a sikítás megszűnne.
- Az jót tenne a fülemnek. Lassan belesüketülök a reggelekbe. Egyébként, furcsa, hogy mindig mindenben te vagy a legkeményebb, mégis így reagálsz a stresszre.
- Mert ez nem stressz. Ez sokkal inkább érzelmi túlterheltség. Régen érzéketlen voltam, így a legminimálisabb mennyiségű rossz érzés is túl nagy hatással van rám.
- És mi van a kellemes érzésekkel?
- Nos, az egy másik téma.
- Kíváncsi vagyok rá.
- Tudom, Mark, de inkább megtartom magamnak.
- Rendben.
És ismét beállt a csend. Mikor végre beesteledett én lefeküdtem aludni, ő pedig beletemetkezett egy érdekes könyvbe. Mármint egy tényleg érdekes könyvbe. Valamelyik nap a kanapén felejtette, én pedig beleolvastam. Egy fiúról szólt és a céljai felé vezető út göröngyös, mégis elképesztően szép mivoltáról. Szokás szerint nem tudtam elaludni, hát úgy döntöttem, elfoglalom magam. Átbújtam Mark mellé, kellemesen bevackolódtam és olvasni kezdtem. 
- Az elejére lapozzak?
- Nem kell, jó lesz itt is, csak nézegetem.
- Nem tehetett mást, mint várt a nagy hírre. Vajon felvették? Bekerült a ranglétra legalsó fokainak egyikére? Vagy örökre lemondhat minden álmáról? Akárhogy is, az élete fordulóponthoz közeledett. Vagy célegyenesbe ér, vagy kezdhet új ösvény után kutatni a feneketlen sötétség legmélyén. ....
Szinte túl gyorsan aludtam el Mark karjainak puha, meleg ölelésében. Érzékeltem, mikor lekapcsolta a villanyt, amikor magához ölelt és gyengéden megpuszilta fejem búbját majd suttogva jó éjt kívánt, de nem volt erőm válaszolni, csak mosolyogni. "Holnap igazat kell majd adnom neki. Fenébe!"
Végre nyugodtan alhattam. Nem volt rémálmom, nem féltem, reggel sem éreztem szorító fájdalmat a mellkasomban, vagy űrt a gyomromban. Minden rémes, kegyetlen, gonosz játék melyet én magam űztem magammal megszűnt, pusztán csak attól, hogy Mark mellé  bújtam, ahol biztonságban éreztem magam. Amikor ébresztgetni kezdett azt hittem, még bőven reggel van és a szokásos kiabálással teli vágtában kell asszisztálnom, de már első pillantásra tudtam, hogy réges-rég ébren van a bagázs. Megszokott trikó-alsónadrág kombója helyett farmerban és divatos felsőben, étellel teli tálcával a kezében guggolt fejem vonalában, hatalmas mosollyal nyugtázva ébredésemet.
- Jó reggelt, Hercegnő!
- Mennyi az idő?
- Lassan kettő óra van. Nemsokára edzésre kell menned.
- De nekem ma már bent kellett volna járnom a JYP-ben! - ültem fel azonnal.
- Nincsen semmi baj, reggel beszéltem a főnökkel, azt mondta, hagyjalak aludni. Legalább tudtál pihenni egy kicsit végre.
- Miért vigyorogsz ennyire?
- Nagyon gyorsan bevágtad a szunyát, alig két oldalt olvastam fel neked. Azt hiszem, nyertem.
- Igen, tudom. - mosolyodtam el én is.
- Jól aludtál, ugye? Nem volt rémálmod?
- Nem, nem volt, és igen, jól aludtam, de ne játszunk orvososat, jó?
- Rendben, nem piszkállak. Enned kellene valamit, nem ártana pótolni egy kicsit az elmúlt pár héten kiesett energiát.
- Az nem esett ki, eleve nem ettem soha túl sokat, amikor elkezdtetek etetni, akkor csak felesleges többletet juttattatok a szervezetembe.
- De szükséged volt rá, hiszen nem híztál, viszont tudsz egész nap hajtani, nem igaz?
- Ezt előtte is meg tudtam tenni.
- Ne veszekedj velem! Csak jót akarok neked.
- Tudom, tudom. De nem kívánom az ételt.
- Oké, de legalább egy kis gyümölcsöt kéne enned, hmm?
- Inkább kávé?
- Nem.
- Na, légyszi! Ígérem, jó kislány leszek és nem pörgök túl.
- Na persze, mindig ezt mondod, aztán úgy kell este lelőni.
- Egyszer kibírod. Ha nem adsz, szerzek magamnak.
Felugrottam, becéloztam a konyhát, miközben Mark szinte riadt fejjel ugrott utánam.
- Yuseong!
- Mi az?
- Nem kapsz kávét, ne próbálkozz!
- Ó, dehogynem!
A kis helységbe lépve már értettem, miért ijedt be a rapper a puszta ténytől, hogy én a konyhába vágyom. Teljesen felforgatta, mindenhol koszos serpenyők, használt fakanalak hevertek, félbevágott narancsok tömkelege pihent a konyhapult szélén.
- Kitekerem a nyakad. - fordultam felé nevetve, mire ő is szégyenlős mosolyra váltott.
- Csak szerettem volna, hogy tényleg valami finomat ehess, ne boltos, egészségtelen cuccot.
- Jó, akkor dobd le magad, munkásember, majd én elmosogatok.
- Dehogy, az az én dolgom! A tiéd meg, hogy ha már egyszer ennyit robotoltam érte, eszel.
- Egyezzünk ki fifty-fiftyben! Együtt eszünk, együtt takarítunk, jó?
- De én már ettem.
- Én meg nem vagyok éhes. De ha már felforgattad a konyhát, értelmet kell adnunk a dolognak, nem gondolod?
- Miért van ilyen cuki mosolyod? - nyögött az ég felé fordulva.
- Hogy rá tudjalak venni arra, amire csak akarlak, Nyuszifül. Egyébként a többiek merre járnak?
- Hangképzésen.
- És te miért is nem vagy ott?
- Hogy téged elvihesselek a YG-be?
- De neked az lenne a dolgod ilyenkor, hogy a csapattársaiddal ücsörögj és fejleszd a tudásod, nem az, hogy engem pesztrálj, nem gondolod?
- Úgy nézek ki, mintha érdkelne?
- Úgy nézek, mint aki legközelebb nem oszt ki két tockost ezért?
- Őszintén? Nem. De elviselem. - kezdte csábmosollyal az arcán.
- Nálam ez nem működik.
- Dehogynem, valld be, hogy odavagy ezért az arcért!
- Tévedésben élsz. - csipkedtem meg orcáját.
- Ne már, kicsit sem tartasz vonzónak?
- De. Legfőképp, mikor nyugodtan ücsörögsz a könyveddel és nem veszed észre ha szólok.
- Mi?
- Tényleg. 
- Mit találsz te abban vonzónak?
- Téged. Ahogy magával ragad a könyv, szinte beleolvadsz a lapokba. Na, az szexi.
- Lenne kivetivalóm az ízléseddel kapcsolatban.
- Nekem meg a tiéddel kapcsolatban, mégsem emlegetem, nemdebár?
- Ki kérem magamnak, az én ideálom igenis úgy jó, ahogy van. Csak ne lenne ennyire makacs...
- Akkor mégsem úgy jó, ahogy van. Eszünk?
- Eszünk.
Míg én összébb rámoltam az asztalon, ő kihozta az éjjeli szekrényén hagyott tálcát, aztán együtt, ökörködve, egymás száját teletömve megettük az ételt. Tudtam, hogy Mark ügyes szakács, de el kellett ismernem, túltett magán. Összeszedtük a tányérokat, tálakat, serpenyőket, együtt elmosogattuk majd, lévénhogy kissé alacsonyra sikeredtem, a szekrényeket meg nem rám tervezték, Mark elpakolt. Az utóbbi hetekben jellemző csendes egymás mellett létezés helyett beszélgettünk, szórakoztunk. Persze gyakorta értelmetlennek tűnt a társalgás, de egyikünket sem zavarta. Nem volt csend, sem kötelezőnek tűnő beszélgetés, valóban élveztük egymás társaságát.
- Mennyi időm maradt? - kérdeztem már a felvenni kívánt ruháimmal kezemben.
- Még bőven le tudsz zuhanyozni, ha szeretnél. Akár egy kis edzés is belefér.
Inkább a zuhanyt választottam. Felfrissülten, erővel és életkedvvel telve léptem ki a fürdőszobából, végre valahára jókedvűen. Nem tudtam, hogy alvásra volt szükségem, vagy valaki közelségére, de nem is érdekelt túlzottan. A lényeg az, hogy Marknak jó kedve volt mellettem, ahogy nekem is mellette, és hogy talán így a csapat többi tagját is felvidíthatnám. Újra esély nyílt arra, hogy a kölykök vidám, játékos gyerekek lehessenek, de persze csak annyira, hogy az ne szóljon bele a munkájukba. Néha elgondolkoztam, vajon milyen érzés lehet BamBamnek és Yugyeomnak ilyen fiatalon már egyszerre dolgozni és tanulni, mindemellett pedig még a társadalom és a rajongók elvárásaink is megfelelni, de nem volt merszem megkérdezni tőlük, nehogy érzékeny pontra tapintsak.
A YG-ben természetesen találkoztam Jivel is, de ezúttal nem zavartattam magam, hiszen miért foglalkoznék vele, ha ő sem vesz tudomást rólam? Üdvözöltem őket, a biztonság kedvéért intettem neki is, aztán elkezdtünk gyakorolni. Pontosabban inkább koreográfiát tervezni, mivel a főnökön kívül csak én voltam hajlandó pártatlan és őszinte véleményt formálni. Természetesen JiYognak ez sem tetszett, s végül egy rövid szópárbaj után közölte, jobb volt, amíg nem jártam be.
- Ennyire zavarlak?
- A létezésed is.
- Szeretem az őszinteséged. - grimaszoltam.
- Semmit sem szeretsz bennem. Menj el, most!
- Jogom van itt lenni.
- Semmihez sincs jogod, még csak nem is létezel valójában.
- Kösz az infót! Nem mintha én nem tudtam volna róla.
- Akkor megtennéd végre, hogy kitakarodsz?
- Ezer örömmel, GD.
- Gyűlölöm, ha így szólítasz, te is jól tudod. - mondta fogcsikorgatva.
- Igen, tudom. De mivel minden ember, akinek nincs köze hozzád így szólít... Nos, én is így teszek.
Elé léptem, levettem a csapatgyűrűt, majd megfogtam kezét és tenyerébe helyeztem az ékszert.
- Mit csinálsz?
Nem válaszoltam. Nem lettem volna képes rá, és nem is akartam. Az egyetlen, ami szemem előtt lebegett az volt, hogy ki kellett jutnom az épületből, amilyen gyorsan csak lehetett, minél távolabb kerülni tőle és a negativitásától, s ebben semmi sem gátolhatott. Az addig csendben álldogáló csapattagok a leaderrel együtt utánam jöttek a folyosóra, nevemet ordították, mikor futni kezdtem, de képtelen voltam visszafordulni. Valami egészen a Han folyóig hajtott, ott pedig felültem a korlátra, és énekelni kezdtem a kedvenc dalomat, miközben könnyeim egyre csak folytak, anélkül, hogy meg akartam volna akadályozni.
- Gyönyörű hangod van.
A hirtelen mellém könyökölő pasastól kis híján szívrohamot kaptam, és a korlátról is majdnem leestem.
- Köszönöm szépen!
- Hogy hívnak?
- Yuseong.
- Találó. J-hope és V közös dalát énekelted?
- Igen, a Hug me-t. Szép dal, nem igaz?
- De, nagyon szép. És semmi valóságalapja.
- Nekem tetszik egy az egyben. - vontam vállat.
- Miért sírsz?
- Nem sírok, csak könnyezem. Elnézést a szemtelenségért, de...
- A nevem Jaejoong. Gondolom ezt akartad tudni. - pillantott rám mosolyogva.
Csendesen bólintottam, az ég felé fordítottam tekintetemet, ő pedig beszélni kezdett.
- Tényleg szép hangod van, ahogy elnézlek, sportosnak is tűnsz. Nem akarsz jelentkezni valahova idolnak?
- Nem, így is elég kijut nekem idolokból.
- Ne haragudj, de te nem az a Yuseong vagy véletlenül, aki a BigBanggel lóg?
- De, az vagyok.
- Ismerem őket egy kicsit, jó srácok. Miattuk könnyezel?
- Nem. És most, ha nem haragszik, nekem mennem kell. Öröm volt beszélgetni önnel, viszont látásra!
Leugrottam, meghajoltam, aztán ismét futni kezdtem, de utánam kiáltott.
- Vigyázz rájuk, rendben?
- Ezt hogy érti?
- Tényleg jók, nem szeretném, ha tönkremenne a csapat. És azt hiszem, te ösztönző hatással vagy rájuk, úgyhogy csak hajrá! Igyekezz mindent megadni nekik amire szükségük van, és akkor biztosan rendben mennek majd a dolgok.
- Ígérem.
A férfi rádöbbentett valamire. Mikor azt mondtam JiYongnak, nem akarok nála maradni, lényegében véve mintha azt mondtam volna, nincs rá szükségem. Már pedig ez nem volt igaz, egyetlen másodpercig sem. Jaejoong azt mondta, adjak meg nekik mindent amire szükségük lehet, de ezt nem tudtam teljesíteni. Ellenben megadhattam mindent, amit tudtam, és már tudtam is, hogy használhatom ki a helyzetet. Hazamentem a tárcámért, felvásároltam egy fél hipermarketet,  majd elmentem Ji lakására. Kitakarítottam mindenhol, közben vacsorát főztem neki, elugrottam a tisztítóba a ruháiért, asztalt terítettem, lefedtem az ételt, mindent gondosan elláttam cetlikkel, végül az ajtóval szembeni tükörre is ragasztottam egyet, és már ott sem voltam. Ezt mindegyik vénnél elismételtem, s mire végeztem ők pont elindultak haza. Vagy legalábbis az volt tervbe véve, de a biztonság kedvéért felhívtam YoungBaet, aki megerősített ebben. Biztos voltam benne, hogy kisebbfajta idegrohamot kapott, mikor egy köszi után rányomtam a telefont, de nem akartam lebuktatni magam. Épphogy hazaértem, már kaptam is T.O.P üzenetét, hogy mennyire aranyos vagyok, és milyen kellemes meglepetést okoztam. Édes üzeneteket és szép szócsokrokat kaptam az öregektől, JiYong viszont nem reagált. Megértettem, és őszintén szólva nem is vártam semmit, így nem is lepődhettem volna meg jobban, mikor T.O.P az éjszaka közepén felhívott és haláli nyugalommal közölte, hogy bár szép volt, hogy Jinél is rendezkedtem, de káros is, úgyhogy, ha tehetem, menjek át segíteni. Mivel Mark mellett aludtam, ő is felkelt, elvitt a leader lakásáig, csak akkor hajtott el, amikor becsukódott mögöttem az ajtó. Szerencsére már nem látta, amit én. A tányérok és az étel, amit az asztalon hagytam a földön hevertek szanaszét, némelyik összetörve, a padló csúszott az edények tartalmától, a falról lassan folydogált lefelé a leves, és ami talán még rosszabb volt, hat borosüvegdugót láttam szanaszét a nappaliban. Az összetört üveg dohányzóasztal alatt elterülő szőnyegen vérfoltok éktelenkedtek, melyek a fürdőszobáig vezettek. Hallottam, hogy a csapból ömlik a víz, valaki szipog, és egy magasnak hangzó alak lépteit a lépcsőházban. "Ezek szerint T.O.P nincs itt vele?" Halkan kopogtattam, de nem érkezett válasz, hát benyitottam. JiYong a leszakított zuhanyfüggönyön ülve könnyezett lehajtott fejjel, hátát a kád falának döntve, észre sem vette, hogy belépem.
- JiYong?
Semmibe révedő tekintettel emelte fel fejét, láthatóan nehezen az arcomra fókuszált, majd mindennel, amit hirtelenjében elért, dobálni kezdett, miközben teli torokból ordított.
- Menj innen, te boszorkány, semmi keresnivalód itt, te pofátlan utolsó ribanc, takarodj! Ha nem vagyok neked elég jó, ne is keress, ne akarj nekem segíteni, csak kopj le végre, nincs okod az életemben maradni és engem gyötörni, kinek képzeled magad?
- Ji, semmi baj, nyugodj meg, csak ellátom a sebed.
- Ne merj hozzám érni!
- Kwon JiYong, most azonnal hagyd abba a dobálózást nyújtsd ki a kezed, hogy láthassam azt a tetves sebet, te idióta! - ordítottam el magam én is, mire összerezzent és azonnal szót fogadott. - Köszönöm!
Az elsősegélydobozból kihalásztam egy csipeszt és gondosan eltávolítottam minden egyes szilánkdarabot a vágásokból, melyeket a dohányzóasztal hagyott maga után, majd szakszerűen elláttam JiYongot a lehető legfájdalommentesebben, miközben ő engem próbált szertekalandozó szemeivel nézni.
- Gyűlöllek. - súgta.
- Az lehet, hogy gyűlölsz, de engem ez jelenleg marhára hidegen hagy.
- Gyűlöllek.
- Már mondtad, JiYong.
- Gyűlöllek.
- Igen, tudom.
Ismét könnyezni kezdett, én pedig távoztam a kis helységből. T.O.P az étkezőasztal környékét próbálta épp rendbe szedni, kevés sikerrel. Egy szó nélkül csatlakoztam hozzá, majd eltakarítottam a nappaliból is a maradványokat, igyekeztem megmenteni a szőnyeget is, s amikor ismét rendesnek mondható volt a ház, áttámogattuk a leadert hálószobájába, közösen kiszenvedtük véres ruhájából, majd ágyba dugtuk. A vénség még egyszer utoljára megjegyezte, hogy gyűlöl, majd elaludt, mi pedig csendesen kilopóztunk.
- Teljesen megzakkant, mikor meglátta. - mutatott az asztal irányába, ahol nem sokkal azelőtt még étel várt a lakás gazdájára. - Felhívott, törni zúzni kezdett már akkor, mire ideértem benne volt egy üveg pia, és sehogy sem tudtam megállítani abban, hogy tovább vedeljen. Ordított, dobált mindent, rombolt, és nem lehetett leállítani. Amikor láttam Mark autóját, elmentem tisztítószerekért. Bocs, hogy pont téged hívtalak, de te tudod, mi nagyon vészes és mi nem. Jackson meglehetősen büszkén mesélte, milyen könnyen helyreraktad Denis orrát, gondoltam talán ebben is otthon vagy.
- Semmi baj, T.O.P, kellett a segítség hozzá. - simítottam meg alkarját. - De miért reagált rá ennyire rosszul?
- Végig azzal jött, hogy már búcsúvacsorát hagytál nekünk és végleg el fog veszíteni a saját hülyesége miatt. Meg hogy sosem fog megbocsátani magának, amiért elüldözött tőlünk és nyugodtan utálhatjuk emiatt, mert ő is gyűlöli magát.
- Nem százas... Direkt felcímkéztem a tükröt, nem látta?
- Milyen címke?
Kisprinteltem az előszobába és leszedtem a kis kék ragacsot a tükörről, majd átadtam az óriásnak.
- Hát, nem hiszem, hogy látta. Én sem vettem észre.
Úgy döntöttem, beviszem a rapper éjjeliszekrényére, reggel úgyis az lesz az első dolga, hogy a lámpáért nyúl, de jobb ötletem támadt. Lemásoltam pár példányban és körbetapétáztam vele a házat. Került a lámpára, Ji homlokára, a hűtőre, a tejes dobozra, a polcok többségére, az összes ajtóra és a rapper kedvenc kabátjára is. Az óriás először fejvakargatva, majd magában kuncogva figyelte tevékenykedésem.
- Biztosra mész, Baba?
- Kénytelen vagyok, ha már volt olyan okos, hogy nem olvasott el minden cetlit.
- Így biztosan menni fog neki, esélye sincs kikerülni.
- Ez volt a cél. - vigyorogtam. - Meg ha elégszer olvassa el, talán fel is fogja majd.
- Mondd, ugye tényleg nem mész sehova?
- Nem. Csak beszélgettem egy pasassal. Tanulságos volt.
- Milyen pasassal?
- Egy másik entertainmenthez tartozó, Jaejoong nevű férfival. Azt mondta, tegyek meg értetek mindent amit csak lehet. Rájöttem, hogy nagyobb segítség is lehetek, mint eddig, ha rendben tartom az otthonotokat és segítek az ügyintézésben is. Lényegében véve, ha mindent megteszek, amit csak tudok.
- De ezt mind ránk hagyhatod, megoldjuk mi magunknak, neked bőven elég dolgod akad azzal, hogy leellenőrzöd amit csinálunk. Fenomenális érzéked van a mozgáshoz, amivel hatalmas segítség vagy nekünk, a főnök még semmit sem dobott vissza, amit te engedélyeztél.
- De ez nem elég, hiszen szétesik a csapat.
- Bőven eleget teszel értünk, kérlek, ne akard túlerőltetni magad, így is ájuldozol már.
- Mindenki tudja? - háborodtam fel.
- Csak a mi csapatunk.
- Meg Mark. Beleájultam az ölébe.
- Hogy hoztad össze?
- Mikor összevesztem JiYonggal enyhén szólva sokkos állapotba kerültem miután az orrom előtt csapta be az ajtót. Úgy nézett rám, mintha elviselhetetlen lennék, mintha undorodna tőlem, mintha semmit sem jelentettem volna neki soha.
- Min vesztetek össze?
- Azon, hogy még mindig rendszeresen elmondja, hogy szeret. Én értem, hogy ez így van, megértem, elfogadtam, tiszteletben tartom, de nem viszonzom. Ő viszont nem tartja tiszteletben, hogy én nem úgy érzek, ahogy ő.
- Te SeungHyunt szereted. - bólintott az óriás.
- Tessék? - ugrott a hangom vagy három oktávot egyből.
- Mindig a közelében vagy, mindig nevetsz rajta, csillog a szemed, ha ránézel, még akkor is, ha mással vagy együtt. Tudom, hogy éreztél vagy érzel valami szerelemhez hasonlót Jackson iránt, de azt hiszem, nem mellé rendeltettél.
- Te mióta beszélsz így? Egyébként szerintem tévedsz.
- Amióta kell. Figyelek rád Törpilla, és ha szükséges, segítek. Most az, és kizárt, hogy tévedjek.- vont vállat.
- De szeretlek, te óriás!
- Ha szeretsz, akkor gyere, bújj ide, annyira régen öleltél már meg.
Készségesen T.O.P ölébe ültem és mellkasára döntöttem fejemet, ahogy azt mutogatta, ő pedig derekamat átkarolva fejem búbján támasztott állal ücsörgött csendesen. Pár perc után mindketten elaludtunk, reggel pont ugyanúgy ülve ébredtünk JiYong krákogására.
- Csak nem zavarok?
- Ne legyél hülye! Mondd csak, sikerült már legalább egy cetlit elolvasnod? - dörmögött vissza T.O.P.
- Ja, a homlokomon lévő pont megfelelt.
- És fel is fogtad, vagy újrajátszuk a tegnapot?
- Kurva vicces vagy.
- Ha káromkodni merészelsz a tegnap este után, isten bizony kiosztok pár tockost. - jegyeztem meg szigorú szemeket meresztve a rapperre.
- Utállak.
- Ezt tegnap este már elmondtad párszor, de azért jó tudni, hogy tiszta fejjel sem változtattál véleményt. Éhesek vagytok?
- Igen.
- JiYong?
- Igen.
- Akkor csinálok reggelit, te meg addig rendezd el a szőke fejét, rendben? - mutattam T.O.P-ra, aki vigyorogva bólogatott.
Ezután becéloztam a konyhát és nekiálltam hatalmas reggelit készíteni a két vénnek. Kávé, tea, tojásrántotta, bacon, amerikai palacsinta, grapefruit, juharszirup, pirítós és jam került az asztalra, aminek nagyját örömmel lapátolták be, a maradékot pedig bedobozolva az előző este megmentett étel mellé dugtam. Úgy döntöttem, fennhagyom a kiragasztott cetliket, hátha valóban eljut az üzenet öregebbik leaderem agyáig.
Az éjszaka történteket nem beszéltük meg, Mark sem faggatózott túlzottan, a dolgok pedig végre elkezdtek a maguk normális medrében folyni.
Jacksonnal pár hét után leültünk és komolyan átbeszéltük a történteket, a Got7 egy új albummal kezdett foglalkozni, a BigBang szintúgy. Néhányan hajat változtattak, a srácok mind elfoglalttá váltak, én magam is egyre több feladatot kaptam, JYP elhalasztotta hogy közös projektként bejelentsen YG-vel, utóbbi pedig egyáltalán nem piszkált, csak egyre hosszabb listákat nyomott a kezembe, főleg manager-szintű feladatokkal teleírva. JiYong normálisan viselkedett, mindkét csapatnak egyre jobban ment a közös munka, és persze mindannyian büszkék voltak a teljesítményükre, én pedig rájuk. Úgy tűnt, már-már tökéletesen mennek a dolgok, persze attól eltekintve, hogy alig láttam a kölyköket, mivel nonstop a BB-vel kellett lógnom. Sajnáltam is a dolgot, meg nem is, mivel több időt tölthettem a családommal, viszont kevesebbet a barátaimmal.
Persze végül eljött a nap, amikor mindez megromlani látszott, ugyanis a munkából késő este hazaérve Mark várt rám a nappaliban. Köszönés nélkül kezdte el felolvasni a kezében lévő papír szövegét.
- "Yuseong, kérlek fáradj be holnap az irodámba, el kell beszélgetnünk közelgő házasságodról. YG"
- Ajjaj....
- Én elveszlek, ha más nem akad. El is engedlek, ha válni akarsz. Csak annyi a dolgod, hogy hordod a tőlem kapott gyűrűt és fogod a kezem az utcán. Mit mondasz?
- Hogy előbb nem ártana tudnom, mit akar a főnök. - mosolyogtam rá.
- Oké, de ha azt kérdezi, kihez mész, engem mondj, jó?
- Hogy aztán JYP meg akarjon folytani? 
- JYP megengedte, hogy feleségül vegyelek, ha akarlak.
- Várjuk meg ezzel a holnapot, jó? Egyébként is jobb lenne SeungHyunhoz hozzámennem, neki már stabilabb a pozíciója mint idol.
- Ahh, kár. Pedig tök jó feleség lettél volna nekem. Na mindegy, ha nem, hát nem. - villantotta ki ezer vattos csábmosolyoját, aztán intett, hogy menjünk aludni. Kavargó gondolatokkal feküdtem mellé és hallgattam ahogy felolvasott nekem, mint az utóbbi hetekben minden este.
"Vajon miért érzem úgy, hogy holnap YG kijelöl nekem valakit?"