42. Fejezet

Másnap reggel korán kellett indulnom, hogy időben odaérjek a BigBang fotózására. Ez azt jelentette, hogy még a srácok ébredése előtt voltam kénytelen minél halkabban kilopózni a lakásból, ami persze már ott bebukott félig, hogy mindenekelőtt ki kellett hámoznom magam Mark karjaiból. Természetesen az ifjú rapper kézzel lábbal kapaszkodott belém álmában, ráadásként magunkra tekerte a takarót, így végül kénytelen voltam felébreszteni, amit nem vett túl jó néven.
- Megint egész nap nem látunk?
- Sajnálom, de valószínűleg nem. Viszont holnap elvileg én is szabadnapos leszek, ígérem, hogy le sem tudtok majd vakarni, rendben?
- Utálom, hogy ennyit dolgozol.
- Tudom, szöszi, de muszáj, ez a dolgom. - borzoltam össze pólófelvétel közben amúgy is kócos haját. - Aludj, még van másfél órád, míg csörög a vekker.
- Még csak fél öt van?
- Igen, Mark. Úgyhogy hunyd be azt a szép szemed, és húzz vissza álomvilágba helyettem is, rendben? - mondtam már a tornacsukám húzva.
- De nélküled lassan nem tudok aludni. Hiányzik az illatod, ha nem melletted alszom el. Asszem túlzottan is belekényelmesedtem a jelenlétedbe.
- Majd kinövöd.
- Baba!
- Tessék?
- Ha nem tudod, kihez akarsz hozzámenni, válassz engem, rendben?
- Rendben. Aludj! - apró puszit nyomtam fejére, míg ő gyengéden megszorította kezemet köszönésképpen, aztán csendesen kisurrantam a dormból.
Daesung már a parkolóban várt rám, álmosabb feje nem is lehetett volna, de azért szerencsére nem aludt el a volánnál, épségben elértünk egy Műterem nevű gigantikus épületig.
- Mi ez a hely?
- Itt lesz a fotózás.
- Köszönöm, erre rájöttem magamtól is.
- Úgy tudom, sokan tartják itt a fotózásokat, rahedli kép van kiállítva a folyosókon, híres fényképészek és festők is szívesen járnak ide. Miért túráztatod az agyam?
- Mert érdekel, és hogy magadhoz térj.
- Instant-csaj.
- Ne szemtelenkedj, Oppa!
- Na jó.
Végigrohangáltam a két órás programot, kávét vittem nekik és reggelit a végére, aztán átszállingóztunk a céghez, ahol nekem célba kellett vennem a fő nő ki irodát. Halkan bekopogtam, az ajtó pedig kitárult, és egy nagyjából korombelinek tűnő fiú kíváncsi arcával találkoztam. Enyhén oldalra pillantva megláttam a főnököt is, mosolyogva. "Az már régen rossz, ha ő mosolyog..."
- Elnézést, zavarok?
- Nem, nem, gyere csak beljebb! Hadd mutassam be neked Han SeungBaet. SeungBae, ő itt Park Yuesong, akiről már beszéltünk.
Illedelmesen meghajoltunk és üdvözöltük egymást, majd Yang-főnökre tekintettem némi nemű magyarázat reményében, ám helyette a fiú szólalt meg.
- Amennyiben nem találsz két héten belül vőlegényt, én leszek a kiválaszott számodra. Remélem, jó partnerek leszünk az életben.
- Oh, értem. Nos, örülök, hogy találkoztunk. Nem tudom mit diktál jelen esetben az illem, beszélhetnem kéne veled, vagy majd két hét múlva?
- Ahogy óhajtod, én mindenben állok rendelkezésedre.
- Értem. Akkor, azt javaslom, ismerkedjünk egy kicsit, mondjuk egy könnyed séta közben az épülettömb körül, ha időd engedi.
- Persze!
Néhány kör alatt megtudtam róla ezt-azt. A hobbijait, az eddigi életét rövid verzióban, hogy milyen és mekkora a családja, hogy mennyire fogadnának szívesen.
- Rendben, akkor még egy utolsó kérdést szabad feltennem?
- Ki vele!
- Miért vállaltad a feladatot?
- Mert cuki vagy, kedvesnek tűnsz távolról is, és mint már mondtam, lassan a fejemet veszik, amiért még nincs nejem.
- Oh, tehát kihasználnál. Nem rossz. - vigyorogtam SeungBaera.
- Te csipkelődős típus vagy, igaz?
- Igen, eléggé. Baj?
- Nem, dehogy, kifejezetten szimpatikussá tesz téged. Sokkal emberközelibbnek tűnsz így.
- Emberközelibbnek?
- Igen. Tudod, nagyon furcsa vagy alapvetően. Otthon is vagy a kultúrákban meg nem is, nagy, szép szemeid vannak, és valahogy nem is tudom... Vadnak tűnsz. Mint egy tigris.
- Ezt nem tudtam. Köszönöm,  hogy megosztottad velem!
- Örömmel tettem. De most én kérdezek, igaz?
- Igaz.
Az alapkérdésekre jól begyakorolt alap-, a többire őszinte válaszokat adtam. Jól megértettük egymást, így biztos lehettem abban, hogy ha ő válik áldozattá, nem lesz probléma kettőnk közt, ugyanakkor nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy idegen a számomra, nekem pedig egy fedél alá kéne költöznöm vele. Minden esetre telefonszámot cseréltünk, és a következő két napban megpróbáltunk úgy kommunikálni, mint a rég együtt járó, összeszokott párok, ami nem igazán ment, Mark pedig egyre gyakrabban nézett rondán zizegő kütyümre, ami érthető volt, mivel egész nap, mikor velük voltam kétpercenként kedve támadt megszólalni.
- Kidobom az ablakon.
- Nem, nem dobod ki.
- Esküszöm, megteszem. Úgyis én foglak elvenni.
- Nem hinném. 
- Tudom, inkább SeungHyun. Te, ugye holnap akkor te is szerepelsz abban a műsorban?
- Igen, kifejezetten kérték, hogy én is ott legyek. Nem értem, miért. Viszont megint túl korán kell majd kelnem.
- Nagyon szeretnek téged hajnalok hajnalán kiugrasztani az ágyból... Pedig olyankor én is alig tudok már visszaaludni. - ölelt át hátulról a rapper.
- Nos, nemsokára el kell költöznöm, úgyhogy jobb lenne elszoknod tőlem. 
- De nem akarok, nekem úgy a legjobb, ha ott szuszogsz mellettem. 
- Szegény szőke babám...
- Nem akarom hogy elköltözz.
- Tudom. De ha egyszer muszáj...
- Semmi sem muszáj. Ha YG kirúg, JYP akkor is ugyanúgy tovább dolgoztat, velünk maradhatsz, és végre nem kell majd a gonosz főnöködtől tartanod.
- De ez sajnos nem így megy. Szeretnék a családommal dolgozni, még ha nem is mindig kellemes. Elvégre nekik köszönhetek mindent, a legkevesebb, hogy viszonzom ezt nekik.
- Bele fogsz bolondulni ebbe az egészbe. A mi rendünket is észben kell tartanod, meg az övét is, közben vannak saját teendőid, nem ritkán kell két helyen lenned egyszerre, amit egyébként nem értem, hogy tudsz összehozni, és persze ne felejtsük el az egyszemélyes különprogramokat. Ez rengeteg, nem lehet ennyi mindent csinálni, te meg hónapok óta zsonglőrködsz. Előbb-utóbb beadja a kulcsot a szervezeted, és több problémád is lesz, mint egy ájulás érzelmi megterhelésre.
- Nem baj. Legalább segíthetek.
- De nem ezen az áron. Aish, most már komolyan atomjaira szedem a vackod! Muszáj másodpercenként zizegnie? 
- Bocs, csak próbálunk hamar kialakítani egy erősebb ismeretséget, hogy ha ő lesz  a szerencsétlen, akkor ne legyünk teljes mértékben idegenek egymásnak. 
- De nem ő lesz, ugye?
- Nem hinném. Őszintén szólva a hideg futkos a hátamon ha eszembe jut, hogy összebútorozzak egy idegennel. Mert bármennyit is mond el magáról, még mindig idegen lesz.
- Akkor válassz engem vagy SeungHyunt! Mi nem vagyunk idegenek, jobban talán nem is ismertették bennünket.
Finoman nyakam hátuljához érintette orrát és kifújta a levegőt, karját szorosabban fogta derekam és csípőm körül.
- Engem talán kicsit jobban is, mint őt.
- Ne csináld, csikizel! - kezdtem nevetni. - Különben is, nekem főznöm kell, vagy nem lesz mit vacsoráznotok.
- De nekem jól esik hozzád bújni. Vacsit meg rendelhetünk is.
- Az elkészített nyersanyagot meg dobjam ki? Azt már nem, az étel fontos dolog, örülj neki, hogy házikosztot kapsz! - magyaráztam a késsel hadonászva.
- Oké, de akkor este annyit ölelgethetlek, amennyit csak akarlak, értve?
- Jó, megígérem, de akkor most eressz! 
- Igenis!
Vegignézte ahogy előkészítettem mindent a leveshez, aztán segítkezett az elkészítésben, gondosan ügyelve arra, hogy a lehető legtöbbször hozzám érjen.
- Mi ez a bújási mánia?
- Hmm?
- Azt kérdeztem, miért bújsz hozzám ennyire és ennyiszer.
- Csak úgy. Mert megtehetem, mert imádsz, mert mert én vagyok pici szíved kedvenc féfija. 
- Aha, és te ezt tényleg elhiszed?
- Nem, de imádnám, ha így lenne, ezt azért gondolom tudod. - nézett rám komolyan. 
- Rettenetes vagy, de most komolyan. Értem én, hogy nem járok senkivel és nemsokára meggyűrűz valaki, ráadásul hozzád bújok esténként, de miért kell most rám így nézni?
- Csak úgy. - volt vállat durcás arccal, aztán kisétált a konyhából. Utánalestem, láttam hogy levágta magát a kanapéra, kezébe temeti arcát egy pillanatra, majd kezébe veszi könyvét. Visszasétáltam a leveshez, gondoltam ha beleolvad egy kicsit a történet magával ragadó világába, majd elfelejtkezik hirtelen támadt dühéről, ám a következő pillanatban hatalmas csattanást és Mark lépteinek dübörgését hallottam, majd ajtócsapódást. Viszont kulccsörrenést nem, a telefonja pedig a konyhaasztalon pihent, rövidebben mondva semmit sem vitt magával, ami elég kínos pillanatokat okozhat, hát gyorsan felkaptam mindkettőt az én kulcsommal együtt, hogy utána vigyem, de nem értem utól, így a kapu és a lakáskulcsot is a lábtörlő alá retettem, valamint kiírtam a kapucsengőn a "G7D" helyére, hogy "lábtörlő", remélve, hogy észreveszi majd.
Három órával később mégis csilingelni kezdett az ajtó feletti cucc, én pedig gyors sprintet vágtam le a főbejáratig, ahol Mark szinte ráfeküdt a kapucsengő dobozára, valószínűleg nem csak hozzánk sikerült becsengetnie. Sejtésem igaznak bizonyult, mikor egy nagyon dühös néni trappolt felénk a lépcsőn, és több álmos fej is megjelent az ablakokban. Gyorsan elnézést kértem mindenkitől, hagytam, hogy a nénike megverjen egy összetekert újsággal, aztán kicsuktam magunkat az utcára.
- Mark, észnél vagy? Pfej, bűzlesz, egyenesen kocsmaszagod van.
- Mert ott jártam, de félj, nem ittam. Mindössze csak egy ismerőssel találkoztam.
- És miért kellett kulcs meg telefon nélkül elrohannod?
- Ideges voltam, hirtelen nem jutott eszembe magammal vinni, bocs.
- Kissé dacosnak tűnsz. Elmondod, mi bajod?
- Csak eressz be és kész, jó?
- Nem, amíg így viselkedsz. Ez nem te vagy és nem szeretnék veled is összeveszni, épp csak kezdek kimászni JiYonggal a bajból.
- Yuesong, ha most azt teszem amit szeretnék, a bokorban lapuló fotós nagyon jó cikkhez jut. Ráadásul az előbb szó szerint elaludtam állva, így sikerült a fél házat felébresztenem. Csak menjünk már be, jó?
- Oké. - lehajoltam, hogy kivegyem a kulcsokat a lábtörlő alól, de nem voltak ott. - Ó, hogy ezt mennyire nem kellett volna, te pióca. 
Fogamat csikorgatva megkerültem a kis parkocskát, majd egy óvatlan pillanatban nyakon ragadtam a fotóst, mivel más nem volt a közelben hármunkon kívül.
- Ide a kulcsokkal, még mielőtt begurulok!
- Nincsen nálam kulcs, én csak fényképezek, esküszöm.
- Az én nevem meg Micimackó, igaz? Gyerünk!
- Rohadnál meg te ribanc! - suttogta magának a firkász miközben kihalászta őket a zsebéből.
- Köszi! Mellesleg messze állok a ribanctól. Ja, még valami: lopni bűn, és mivel magán felejtette a névkártyáját, feljelenthetném. De ne féljen, cukibb vagyok én annál.
Gyorsan beengedtem magunkat, vacogtam egy sort a meleg lakásban, felforraltam némi vizet és beledobtam két teafiltert. Míg Mark lezuhanyzott kerestem neki néhány melegebb ruhát és az ágyára készítettem, nehogy megfázzon a hűvös esti levegő után. Megízesítettem a teát, bögrébe töltöttem, a kanapén ülve vegignéztem, ahogy egy szőke, csuromvizes, gizda rapper átcaplat a nappalin egy szál törölközőben, majd kilép a szobából felöltözve. Ledobta magát a lábamhoz, háttal nekem, majd kezembe nyomta a törülközőt.
- Megszárítasz? - pislogott fel rám.
- Persze.
Alaposan áttöröltem haját, picit megmasszíroztam fejbőrét, közben kinevettem, amiért úgy járt a feje, mint a harang nyelve, aztán kezébe nyomtam teáját.
- Szóval, mi a baj?
- Nem veszel engem komolyan.
- Hogy érted?
- Hiába mondtam el, hogy lassan öt éve a fejemben mozogsz, hogy igenis beléd estem, hogy szívesen elvennélek. Semmit sem reagálsz, mintha csak viccelődnék, pedig szerintem tudod, hogy ez mind igaz. Amikor megkérdeztem, miért nem olyan férjet keresel, akivel örökké együtt maradnál, nem válaszoltál. Tudom, hogy működőképes csapat lennénk, és te mégsem fogadsz el, mégsem veszed fontolóra az ajánlatomat, mégis viccként kezeled az érzéseimet. Ez nincs rendben.
- Tudom, de mit tehetnék?
- Most az egyszer légy velem komoly és őszinte.
- Azért keresek nem-maradandó férjet, mert tartok a dologtól. És azért nem vesznek komolyan, mert ha normálisan szeretnék férjhez menni, logikus döntés lennél, de nem úgy szeretnék férjhez menni. Egy rendes házassághoz gyerekek is tartoznak, de én erre még nem vagyok kész. Attól tartok, te túl komolyan vennéd a házasságot.
- És ha megígérem, hogy nem fogom? Hogy csak akkor élem bele magam, ha te is úgy döntesz?
- Akkor is marad két bökkenő. Egy, a karriered. Nem hiszem, hogy a tinilányok örülnének, hogy a biasuk megnősül. Kettő, Jackson. Szerintem nagyon begurulna. 
- Azok az idolok, akik a karrierjük elején házasodnak, biztosabb karriert futnak be. Jackson pedig a tanúm akar lenni, ha rábeszéllek az esküvőre és egyáltalán nem bánja, ha összejön. Sem azt, ha komolyra fordul esetleg.
- Beszéltél vele?
- Igen. Boldognak akar téged tudni, ahogy azt neked is elmondta. Ezen felül, szeretné, hogy biztonságban légy valaki mellett. Tudja, hogy velem nem lenne gond és ez megnyugtatja.
- Értem. Édes gyerek ez a Jackson Wang. 
- Az. Szóval hozzám jössz?