29.Fejezet

Rengeteg ölelés, „titkos” érintés és puszi, bókok, bámulás, féltékeny tekintet a többi fiúra, mosoly, ha mellettem van, márpedig rengeteget volt mellettem. Ez volt JaeBum alapvető technikája. Na meg persze, amiről elviekben nem tudtam: nonstop rólam beszélt a csapatnak, beleértve a menedzsert is. A fiúk szépen lassan eljutottak arra a szintre, amikor már nem volt hangulatuk a leaderrel beszélgetni, hiába próbált más témára térni.

Természetesen nem tudtam meg, mit akartkipróbálni, mindig terelte a beszélgetést, vagy elmenekült, mint holmi óvodás. Aranyos volt, de az agyamra ment. ’Akkor minek tépi az idegeimet a szobor-pszichológia óta?’

Jól éreztem magam a környezetében, kellemesen tudtunk társalogni, játszani, csak ritkán állt be a csend köztünk, akkor pedig általában azért, mert már nem volt mit megbeszélnünk aznap. Ilyenkor csak eldőlt, mellkasára húzta fejem, átkarolt, és csukott szemmel, mosolyogva pihent, vagy ölébe húzott és koreaiul olvasott nekem, még akkor is, amikor nem voltak körülöttünk a srácok.

Mark minden éjjel duzzogva aludt el, morcosan ébredt és alig beszélt hozzám. Nem esett jól, de ha ez a legjobb módja annak, hogy eltávolodjon tőlem, akkor mi okom lett volna, hogy ne vállaljam? Jackson jobban kezelte a dolgot, igyekezett úgy tenni, mintha sosem történt volna semmi, szinte a testvéremmé próbált válni. Megkérdeztem, miért változott meg, mire csak annyit mondott, „Ha így lehetek veled, így leszek veled, Picúr.”.  ’Egy fiú pipa.’

Egyre jobban hiányzott a BigBang, egyre inkább vágytam arra, hogy akár csak pár percet velük tölthessek hatosban. Vagy JiYonggal kettesben…. ’Nem, nem, azt nem akarod. Nem akarod. NEM AKAROD!’ Néha sírtam ezért, olyankor JaeBum gyorsan eltűntetett, vagy semlegesítette a többieket, hogy esélyük se legyen észrevenni. Ismeretlen érzés volt számomra ez a szomorúság és a félelem, hogy sosem mondhatom el neki, mit érzek, de két hét alatt sikeresen leküzdöttem magamban a dolgot. Kellőképp mélyre ástam ahhoz, hogy ne jusson eszembe a rendszeres beszélgetések alatt sem. Sajnos chatelni csak ritkán tudtam külön az öregekkel, de a koncertek és pluszprogramok miatt nem értek rá, a pihenési idejükhöz pedig én ragaszkodtam. Nem hagyhattam, hogy miattam vétsenek hibát esetleg.

- Helyet cserélek JaeBummal. – közölte egyik este hirtelen Mark.

- Mit? Miért?

- Ha már egyszer ennyire egymáshoz nőttetek, én nem zavarok bele a romantikázásba.

- Mark!

- Mi van? Azt hiszed, nem tűnt fel?

- Ettől vagy ilyen gyerekes?

- Istenem, te élvezed, hogy átvágod?

- Nem vágom át.

- Azt ne mondd, hogy egyik este még Jit szereted, aztán hirtelen túl vagy rajta! Nem vagyok hülye!

- Nem is feltételeztem. És hasonlót sem állítottam.

- Akkor meg mi van közted és JaeBum közt?

- Ahh, mi ez a féltékenységi roham?

- Megnyíltál nekem, még ha nem is teljesen, de megtetted, aztán, mint valami megunt játékot, dobsz. Ennek tetejébe még rá is mászol a leaderre. Tudsz róla, mekkora törést okoz majd benne, ha megtudja, hogy te messze nem érzel úgy, mint ő? Van akár csak halvány fogalmad is arról, mennyit beszél rólad? A tökéletes táncodról, a szemedről, a szádról, az alakodról, az eszedről, a jószívűségedről, a lelkedről? Nincs, igaz? Én meg nézzem végig, hogy tönkreteszed? Hát meg még mit nem!

Kicsörtetett a szobából, sarkában velem berontott JaeBumhoz, aki épp felsőt keresett a szekrényében. Naná, hogy félmeztelenül. Kockáitól minden más esetben hátast dobtam volna, de ezúttal szinte észre sem vettem. Szerencsére Yugyeom épp fürdött, és a rohangálás eléggé mindennapinak számított ahhoz, hogy senki ne figyeljen fel rá.

-Tudsz róla, hogy mást szeret? – támadott azonnal Mark.

- Mi van? – kerekedett ki JB szeme.

- Tudsz róla, hogy mást szeret a barátnőd?

- Nincsen barátnőm...

- Akkor meg mit csináltok ti állandóan együtt?

- Nem hagytad, hogy befejezzem. Nincsen barátnőm, MÉG. Amíg igent nem mond végre egyszer a kérdésemre.

- Milyen kérdésre? – hökkent meg Mark.

- Hogy lenne-e a barátnőm.

- Várj…. a hátunk mögött rászálltál a csajra?

- Nem. Amíg ti egymás közt igyekeztétek lerendezni a menetet, ÉN törődtem Yuseonggal. És tény, hogy nem szerelmes belém, de közel állunk egymáshoz, és igenis, van esélyem arra, hogy megszeressen. Nem terveztem, de ez van. Nem a hátatok mögött cselekedtem, hanem az orrotok előtt. Mikor beszélgettetek komolyan vele utoljára? Mikor kérdeztétek meg, mit szeretne például nézni a tévében, mikor választottatok olyat, amit ő szeretett volna?

Elképedtem a hirtelen ’haragon?’. JB olyan lendülettel támadott vissza, hogy a rappernek elállt a lélegzete is.

-Igazad van. – hajtotta le végül fejét szomorúan. – Totál igazad van. Sajnálom Yuseong, tényleg gyerekes voltam. Nagyon sajnálom. Megbocsátasz nekem?

- Persze Mark. Eddig sem volt okom haragudni rád. Sajnálom, hogy félreértést okoztam.

- Imádom, hogy mindig te kérsz bocsánatot tőlük, ha hibáznak… Ki tudnál nyírni vele. – nevetett fel a leader, majd hozzám sétált és úgy ölelt, akár egy igaz, imádattal rajongó fiú a barátnőjét. Mark feje elvörösödött, én szimplán nem értettem a helyzetet.

- Na, csajok, játszunk valamit?

- Mondjuk olyat, hogy felöltözöl? – jegyezte meg félig meddig vigyorogva Mark.

- Mi? Ja, jó, bocsi!

- Mit játszunk?

- Mit szólnátok pacsi-párbajhoz?

- Mark, észrevetted, hogy JB lecsajozott? – kérdeztem meg finoman, mire Mark kapásból ütni kezdte leaderét.

- Most komolyan szólni kellett neki? – kérdezte nyivákolva JB, de csak nevetni tudtam a két srácon, cserébe célba vettek és végigüldöztek a lakáson. Jackson kapott el a nappali közepén, a kanapéra dobott, rám ült, nehogy kiszabaduljak, majd a másik két kölyökkel együtt csikizni kezdett. Végre, a náluk töltött hetekben először, nem éreztem feszültséget. Csak a játék öröme áradt a srácok tekintetéből. Ez annyira megnyugtatott, hogy az este hátra lévő részében már teljesen felszabadult lehettem. Ők is vidámabbak voltak a szokásosnál és így jobb is volt beszélgetni, könnyebben jöttek a szavak a szájukra, meg persze pacsi-párbaj közben nem is nagyon figyeltek, miről beszélnek épp, ami nagyban segített megtudnom egy-két apróságot, amire az utóbbi időben kíváncsi voltam. Mint például, hogy Marknak még nem volt barátnője – ami JB esetében kérdés sem volt -, ugyanakkor mindketten csókoltak már meg lányt és fiút is – Mark véletlenül, papírhordozás közben, míg JB fogadásból az általános iskola végén. Közben persze én is kaptam pár kérdést, melyeken el kellett gondolkodnom, hiszen múltam darabkái még nem álltak össze teljesen, de azért nagyjából sikerült kikutatnom a fejemből, hogy csókolóztam-e már, vagy épp azt, hogy melyik évszak a kedvencem, anno mi volt a legnagyobb vágyam a szabadulás utánra, és kedveltek-e a többiek.

Az első pillantást az órára hajnali egykor intéztük, amikor Jackson mát többször ásított, mint beszélt. Ennek következtében rájöttünk, hogy hajnali egyig szórakoztunk és már réges-rég aludniuk kellene a srácoknak. JaeBum mindkettejüket ágyba parancsolta, de engem még ott tartott, mondván, hogy beszélhessen velem pár szót kettesben.

- Honnan jött ez a hirtelen támadás Mark részéről?

- Tudja, hogy mit érzek, azt hitte, te nem. Ezért féltett téged és el akarta mondani.

- Értem. – bólintott egyet, majd átölelt. – Szerencséd, hogy jó színész vagyok.

- Na, ja.

- Yugyeom merre lehet?

- Szerintem elaludt a kanapén. Újonnan gyakran pihen ott.

- Újonnan fáj is a nyaka, rendszeresen.

- Tudom, én is hallom a rinyálását. Egyébként tényleg ügyesen mentettél. Meglepően jó volt a hév, amit belevetettél.

- Mert igazi volt. Egyikük sem foglalkozott veled eleget, pedig nagyon is megérdemelnéd, rengeteget teszel értünk itthon és a munkában is.

- Igen, de ők cserébe edzeni járnak velem és tanítanak. Már tiszta király a koreaim.

- Tudom, probléma nélkül váltottál velünk nyelvet ma este, nem is egyszer. Azt hiszem, lassan áttérhetnénk teljesen.

- Igen, én is ezen gondolkodtam. Tegyünk egy próbát!

- Tegyünk! Holnap start, rendben?

- Rendben. Mit szeretnél kipróbálni?

- Szép volt, de nem nyert.

- Franc!

- Majd időben megtudod, rendben?

- Aha, persze.

- Na, fuss aludni!

- Igenis!

Mark az alatt az ö perc alatt, míg a leaderrel beszéltem, bealudt. Gyorsan ellenőriztem, beállította-e ébresztőjét, aztán lefeküdtem aludni. Álom nélkül, nyugodtan aludtam, reggel kipihenten ébredtem, társaimmal ellentétben. Ők ugyanis gyűröttek és hisztisek voltak, semmit sem akartak csinálni és minden vágyuk az ágy volt. Kellemesen kinevettem őket, aztán mindenkit rendre utasítottam. BamBam volt a legnehezebb eset. Jackson éjjel felébresztette és már nem tudott visszaaludni, órák óta fetrengett, mire mi ébredtünk, így ő igényelte a legtöbb segítséget. Ruhát gyűjtöttem neki, megetettem, összepakoltuk a cuccát, és mire mindezzel végeztünk a többiek a konyhaasztalon aludtak. ’Hát ez se lesz rövid nap.’

Nagy nehezen összeszedtem őket, kocsiba parancsoltam, és elindítottam. Mivel volt két órám az aznapi próbákig úgy döntöttem, meglesem a telefonom, nem-e kaptam üzenetet az öregektől. Míg a táskámban kutakodtam kezembe akadt a Jacksontól kapott levél, melyet anno nem tudtam lefordítani magamnak, de elérkezett az ideje annak, hogy újra megpróbáljam. Könnyedén ment, igyekezett minél irodalmiasabban fogalmazni, hogy ne essen nehezemre a köznyelv fordítgatása, így viszonylag gyorsan végigolvastam.

„Kedves Yuseong!

Tudom, hülyeséget csináltam, amikor rád erőltettem magam a YG épületénél ma, de kérlek, próbálj megérteni. Nem ma fogod elolvasni a levelem, tudom, és csak remélem, hogy nem távolodsz el tőlem teljesen, mire elég erős lesz a nyelvtudásod, mert számomra fontos lenne, hogy tudhassam, mit gondolsz rólam ezek után. Nehéz lesz, valószínűleg mérges leszel rám a következő néhány sor miatt, de nem tarthatom magamban. Kérlek, ne ítélj el, kérlek, beszéljük meg.

Kezdjük a költözésnél. Nem véletlenül voltam ideges, nem véletlenül akadtam ki rád, kötözködtem veled. Tudni akartam, valóban az vagy-e, akinek gondoltalak. Igen, az vagy, de már messze nem ugyanaz. Tudom, zavaros, de meg is magarázom a végén, ne aggódj!

Aztán a beszélgetés, a megbocsátás. Nem hittem volna, hogy képes leszel rá. A hülyeség az hülyeség, nincs mentség, mégis azt tudtad mondani, nincs baj. Ezt csodálom. Őszintén.

Mark említette, mikor először látott rólad képet, hogy ismer téged. Próbáltunk rájönni, vajon hogy kerültél Seoulba, de nem tudtuk összerakni a képet. Bár, ebben minden bizonnyal nagy része volt annak, hogy eltitkoltam bizonyos dolgokat.

Most jön a mérges rész.

Bár Mark tudta, hogy igencsak erős vagy, és mesélt a kigyúrt állatokról is (Egyébként nem semmi!! :D), de ennél többet nem meséltél neki négy éve. Nem csodálkozom a dolgon, sírva rohantam volna előled ijedtemben. Hozzá kell tennem, én tudom, mit csináltál még az előtt, hogy mi megismerhettünk téged. Ismerem az arénák kinézetét, az általad meccsnek nevezett küzdelmek menetét, a szabályokat. NE TÉPD SZÉT A PAPÍRT, MÉG NINCS VÉGE!!
Amikor te és az öreg fószer, aki téged futtatott ellátogattatok Hongkongba, én láttalak téged. Akkoriban nem a megfelelő emberekkel barátkoztam, és nem a megfelelő körökben mozogtam, így pár hétig részese voltam annak a világnak, amelyben élni kényszerültél. Láttam, hogyan küzdöttél az életedért. Feszülten figyeltem, vajon nyersz-e. Nyertél, méghozzá nem is akárhogyan. Nem segített téged senki, nem is volt rá szükséged, nem úgy, mint ellenfelednek. Ő kést kapott, amit te könnyedén megszereztél, de nem használtad ki a lehetőséget, nem oltottad ki az életét. Ahogy küzdöttél nem vadnak, sokkal inkább csalódottnak tűntél, mikor pedig addig fojtottad a másikat, míg el nem ájult, egyszerűen dühösnek. Nem ünnepeltetted magad, nem hajbókoltál, talán még csak el sem fáradtál a küzdelemben, csak kisétáltál az arénából és hagytad, hogy elvigyenek. Egy pillantást sem vettettél senkire, csak tetted a dolgod. Innen tudom, hogy sosem hajtott a vágy, hogy ezt csináld, csak tetted, mert tenned kellett. Ott döntöttem el, hogy kiszállok abból a társaságból, amihez tartoztam és csakis jót cseleszem majd mindig. Mikor meghallottam, hogy Európában egy nőnek sikerült megszabadulnia, reméltem, hogy te vagy, de csalódnom kellett. Viszonylag sokat tudott arról, hogy merre lehetsz, eléggé híres voltál abban a világban, senki sem akart szembekerülni veled a küzdőtéren. Tudtam, hogy aznap este téged eladtak, tudtam, hogy valahova Seoul környékére kerültél, és mikor láttalak, megijedtem. Tartottam tőle, hogy magaddal rángatod a barátimat abba a világba, és tartottam attól, hogy kárt teszel bennük, így muszáj volt valahogy meggyőződnöm arról, hogy nem vagy veszélyes rájuk, ránk nézve. Aztán seperc alatt elfelejtetted nekem a dolgot. Akkor estem beléd. Hisz, nem lehet, hogy egy lány, aki bárkit bármikor kiterít, ennyire könnyen bocsájt meg…. És mégis. Más vagy, mint bárki. Valami angyali rejtőzik benned.

Amit a YG-nél tettem, az nem volt tisztességes, de nem tudok parancsolni az érzelmeimnek. Sajnálom, de ezt még sosem éreztem. Soha.

Kérlek, ne zárj ki a világodból, kérlek, gyere, ülj le mellém, beszélgessünk, mert számomra ez jelentené a világot.                                                                                                  Jackson Wang”

Döbbenten bámultam a levelet, egyszerűen képtelen voltam feldolgozni a benne olvasottakat. Nem az fájt, hogy látott küzdeni és nem az, hogy erről nem szólt. Nem. Az fájt, hogy ennek ellenére képes volt vigyorogva vizet kínálni nekem, hogy ahelyett, hogy közölte volna, tudja, ki vagyok, inkább hátráltatta a társát és falazott régi önmagának, mindenkinek beadva, hogy a leghalványabb köze sem volt hozzám soha. Az fájt, hogy nem ismerte be a többieknek. Mert az nem érdekes, hogy én nem tudom, de egymásban jobban kéne bízniuk, mint önmagukban. ’Komolyan el kell beszélgetnem a társasággal…’

Sóhajtva tettem le a papírt, haragomat szétoszlattam, hiszen ha mérgesen megyek dolgozni, annak jó vége biztosan nem lesz. JaeBum jött értem aznap, puha puszival üdvözölt, megfogta kezem, úgy vezetett a parkolóba, ahol fotósok tömkelege állt.

- Mire ez a nagy felhajtás? – kérdeztem, miközben meghajoltunk.

- Nem néztél tévét délelőtt?

- Nem. Miért?

- Egy nagyokos videókat küldött rólunk az egyik csatornának. Ahogy megfogom a kezed, mikor elmész mellettem, ahogy puszit adok a fejedre, ahogy elveszem a cuccod, felsegítelek a földről, megkóstoltatom veled az ebédem. Bevágták a többieknek szánt lényeget és beharangoztak minket. JYP és YG teljesen kiakadt, nem tudják, mit csináljanak.

- Neked mondtak valamit?

- Kérdeztek. Rólad. Hogy mit érzek. – mondta fejvakargatva, immáron az autóban ülve.

- És?

- És rávágtam, hogy tiszta szívemből szeretlek.

- Megzakkantál?

- Nem… Yu, be kell vallanom valamit. Én igazából kifogásként használtam Juniort, mert beijedtem, hogy másképp visszautasítasz. Mármint, tényleg tetszik a srác, de…..

- Nem merd folytatni! – mordultam rá, mielőtt befejezhette volna mondatát. – Ma már olvastam egy meglepően kiábrándító levelet, most megtudtam, hogy hazugsággal vettél rá valamire és még bajba is sodortál vele, úgyhogy nem, nem akarom tudni, mi jön a „de” után!

- Yuseong, kérlek, ne haragudj rám. Nem ezzel akartam indítani, csak beijedtem. Nagyon kérlek, próbáljuk ezt megbeszélni, mielőtt a főnökök elé állunk, hogy meg tudjuk oldani a helyzetet!

- Mit akarsz? – váltottam jégcsap üzemmódba.

- Szeretném, ha velem lennél. Szeretnélek magam mellett tudni, Yuseong, elmondani a világnak, hogy mennyit jelentesz nekem. Mert nagyon sokat jelentesz.

- Mondd már meg, mi olyan fene érdekes bennem, hogy se te, se a haverjaid nem tudtok bírni magatokkal a jelenlétemben? El kell költöznöm, hogy végre békén hagyjatok?

- Nem. Ha nem szeretnéd, hogy vonzódjunk hozzád, csak kérj meg, hogy hagyjunk békén.

- Már megvolt. Semmin nem változtatott.

- Kérlek, Yuseong!

- Mit kérlekezel már megint?

- Te mit szeretnél?

- Előbb tudjam meg, hogy mit mondanak a fejesek.

- Rendben. Kettőre hívtak be minket YG irodájába.

- Remek. – mondtam keserűen. Ez után egy szót sem voltam hajlandó beszélni JaeBummal a formális „Köszönöm!”, és a próba eleji „Készen állok” kivételével. Nem hagytam, hogy hozzám érjen, nem néztem a szemébe sem. Tudtam, milyen arcot vág, és köszöntem szépen, nem óhajtottam belenézni a sajnálkozó kiskutyaszemekbe.

- Minden rendben köztetek? – lépett hozzám Mark.

- Fogjuk rá. – villantottam fel legcsinosabb mosolyom, ezzel le is zárva a beszélgetést.

Ugyanezt lejátszottam BamBammmel, a Yugyeum-YoungJae párossal és Seoval is, aki meglepően kedves volt velem annak ellenére is, hogy egyáltalán nem beszélgettem még vele.

Junior szeme egész idő alatt rajtam volt, szinte lyukat égetett a hátamba, de nem mertem ránézni. Tartottam tőle, hogy dühös rám, de az ebédszünetben menthetetlenül elkapott.

- Na ide figyelj, Kiscsillag! Ha nem akarod, hogy hullócsillagot csináljak belőled – poénkodott a nevemmel -, nem bántod meg JaeBum érzéseit. Nem vagyok vak, láttam, mi ment köztetek és nem nézem tétlenül, hogy kikészül, míg téged hajt. Világos?

Szeme szúrós volt, haragról, ’Féltékenységről…?’ és aggodalomról árulkodott, de volt benne valami, ami nem hagyott nyugodni.

- Az ott bűntudat a szemedben?

- Mi? Oh, nem, hova gondolsz, sosem tennék ilyet!

- Bénán hazudsz.

- Nem nézhettem tétlenül, hogy epekedik utánad, te meg játszol vele.

- Istenem, hányótokban kell még ma csalódnom? – tettem össze kezeimet. Szemem könnybe lábadt, alig bírtam visszatartani a felgyülemlett haragot, melyet pár óra alatt halmozott fel bennem Jackson, JaeBum és Junior. – Annyira megérdemelnétek egy kiadós verést!

Otthagytam az elképedt kölyköt és tervbe vettem, hogy megkeresem Markot. A terv nem is volt rossz, de a végkifejlet nagyon is! Ugyanis, mikor benyitottam a próbaterembe Mark épp behúzott egyet a leadernek, méghozzá nem is kicsit.

- Ti meg mit műveltek?

- Megtudtam az igazat. Reagáltam. – szólt dacosan az amerikai.

- Melyiket a jó pár közül?

- Azt, amelyikben ez az idióta állat átvert téged, csak hogy esélyt csikarjon ki belőled.

- És ezért feltétlenül állba kellett vágnod? Nem lett volna jó a gyomorszája, mondjuk?

- Most komolyan lecseszel, amiért az érdekeidet próbálom védeni?

- Komolyan nehéz lett volna gondolkodni, mielőtt cselekszel? Ki fogja sminkelgetni a holnaputáni fotózás előtti sminkelés előtt, hogy ne kapjon szárnyra még egy idióta pletyka a verekedő Got7 tagokról?

- Oh, a fotózás! – kapott hirtelen fejéhez. – Bassza meg!

- Az. Gratulálok! Köszönöm, hogy védtél, de legközelebb gondolkodj is!

Sarkon fordultam, telefonomat magamhoz véve kisétáltam az épületből, és futásnak eredtem. Tudtam, mennyit futhatok, mielőtt vissza kell állnom a többiek közé táncolni, és kellett, hogy valamivel levezethessem a stresszt. Nem érdekeltek a fotósok, a túl sok ember vagy a hideg, csak az út számított és a futás. Épp visszafordultam, mikor csörögni kezdett a ketyerém. Megálltam, hogy felvegyem.

- Igen? - szóltam bele lihegve.

- Hova a picsába tűntél? Már minden zugot átvizsgáltam ebben a kibaszott épületben! – ordította JaeBum a vonal túlsó felén.

Válasz helyett kinyomtam a telefont és pár perc alatt visszasprinteltem a céghez. Felfutottam a lépcsőn, ellenőriztem a próbatermet, aztán bekopogtam a fiúk öltözőjébe.

- Yuseong vagyok.

Kivágódott az ajtó, JB karja megragadta az enyémet, berántott, bevágta az ajtót, aztán nekilökött.

- Az idegbajt hoztad rám te kis picsa! Csak úgy eltűnsz, mintha nem lenne, aki aggódjon érted, mintha nem lehetne belőle gáz, aztán még rám is nyomod a telefont? Teljesen elmentek hazulról? – vágott a fejem vonalában az ajtóra, mire reflexszerűen ellöktem magamtól és régi startpozíciómat vettem fel. – Mi van, még meg is ütsz ma? – ordította még hangosabban.

- Ezt beidegződésnek nevezik te idióta, és ha tovább ordítasz teljesen el fog menni a hangod. Fejezd be ezt a viselkedést! Nem bírom, ha káromkodsz.

- Ma rám nézni sem bírsz. Van fogalmad róla, milyen szenvedés a környezetedben lenni tudván, hogy majd széttép téged az ideg? Azt hittem vissza se jössz. Se puszi, se pá, csak lelépsz futkározni.

- Azt nem tudják utólag bebizonyítani, hogy túl gyors vagyok, ellentétben a konditeremmel, ahol ma fix, hogy leszakítottam volna a zsákot már első ütésre. Egyéb rinyatéma? Vagy végeztünk?

- Ááááááh, kiidegelsz! – kezdett ismét ordítani. – Hogy lehet valaki ennyire idegtépően hidegfejű és bármikor számító, mint te? Miért nem látom rajtad semmi nyomát a haragnak? Mert ha látnám, ha nem csak tudnám, hogy ott van benned valahol, ha kiadnád magadból, lényegesen jobb lenne. De nem, halál nyugodt arccal csinálod a dolgodat, mintha meg sem érintene semmi. Normális ez szerinted?

- Számomra az. Neked, mint látom, nem. Van még valami?

- Van. Mit rontottam el, miért nem vagyok elég jó neked?

Nálam is betelt a pohár. Még mindig az ajtónak támaszkodva kiabálni kezdtem.

- Miért jön mindenki ezzel a kurva kérdéssel? Honnan veszitek, hogy nem vagytok elég jók? Miért kell mindig mindenki előtt mentegetőznöm, miközben nem én hibázok? Ott basszátok el, hogy ne hisztek magatokban. Ott basztad el, hogy átvertél, ahelyett, hogy időt adtál volna. Jó vagy, egy kicseszett főnyeremény, csak túl hülye ahhoz, hogy fel is tudd fogni, mennyit érsz. Eljutott az agyadig? – löködtem meg halántékát ujjammal.

Döbbenten meredt rám, aztán vállamra hajtotta fejét és éreztem, amint egy könnycsepp végiggurul bőrömön.

- Megijesztettél, te buta liba. Nagyon. Azt hittem, végleg kizárod az érzéseidet, miattam. Egész edzés alatt. Aztán eltűntél és végigfutott az agyamon, hogy mi van, ha vissza sem jössz. Tudom, hogy simán elboldogulnál, bárhol, bármikor újrakezdhetnéd az életed és ez megrémített. – Felemelte fejét, könnyes tekintete az enyémbe fúródott, csontomig hatolt. – Nem bírom ki, ha elmész. Nem bírom ki, ha itt hagysz. Tudom a jelenlegi életed legapróbb titkait is és ezt imádom. Odavagyok a gondolatért, hogy elárultad nekem a féltett titkaidat is, és fogadni mernék, hogy nem is tudod, milyen boldog voltam minden egyes másodpercben, mikor hozzám bújtál, mikor veled foglalkozhattam, mikor pár percig csak rám koncentráltál. Bocs, hogy kimondom, de én beléd szerettem, te buta nő.

- Tudom.

- Utálsz?

- Majd még eldöntöm. – hajtottam le a fejem, hogy ne láthassa vívódásom. Mert igenis, beleszerettem ez alatt a pár hét alatt a mindig pozitív, felelősségteljes, törődő Im JaeBumba, de tudnom kellett, mit gondolnak az én öregjeim, a BigBang. De legfőképpen, hogy mit gondol JiYong.

- Ők járnak az eszedben, ugye? A seniorok, a BigBang.

- Igen. Ők az elsődleges családom.

- Akkor tőlük kell megkérdeznem, elvihetlek-e randizni. – bólintott. Komolyan gondolta. És jól tette, mert ha valaki megkérdezte volna, ki az apám, én T.O.P nevét vágtam volna rá. Mert nekem ő volt a nagy és erős védelmező, törődő apajellem az életemben.

- Mi lesz a YG-ben?

- Felhívom T.O.P-ot. Nem mondhatod, hogy nem figyelek rád, tudom, hogy az apucid, SeungHyun pedig az anyucid. – kacsintott rám és már kereste is telefonját.