Hogy ki mikor a legaranyosabb, mikor a legelviselhetetlenebb a bagázs, hogyan osztottuk fel a házimunkát, szoktunk-e együtt játszani vagy nagytakarítani, milyen az, mikor leülünk filmet nézni? Ezekre olyan könnyű volt válaszolni, hogy lassan már nem is tartottam a várható Nagy Kérdéstől. Persze a srácok nonstop cáfolni akarták válaszaimat, meg persze kiegészíteni, de kiosztottam két tockost és már nem is tűnt olyan fontosnak, hogy belebeszéljenek a beszélgetésbe. Bár Mark erősen nehezményezte, hogy legcukibbnak akkor tartom, amikor annyira beleolvad egy könyvbe vagy szövegírásba, hogy nem figyel fel a nevére, még ha a fülébe mondom is. 'Ezért még fix, hogy kapni fogok.' Sajnos alábecsültem a nagydumás műsorvezetőt, ugyanis a Nagy Kérdést előkészítette a kölykök szíves közreműködésével.
- Fiúk, tegye fel a kezét az, aki szívesen járna Yuseonggal!
Erre a felszólításra öt kéz lendült a magasba, aztán egy bizonytalan hatodik is. 'Na ne idegeljetek ki!!'
- Hűha, szép arány! BamBam, te, mint egyedüli tartózkodó, kérlek mondd el az ellenérved!
- Én a nyugodt lányokat kedvelem, Yu viszont mindig pörög. Képtelen nyugton maradni. Persze ez alól kivétel a tanulás. Olyankor több órán át képes ugyanabban a pózban ülni az asztala előtt.
- Érdekes. Yugyeom, ennyire szégyenlős vagy?
- Nem. Csak Yuseong ki fogja tekerni a fiúk nyakát, gondoltam csatlakozom a holtak csapatához. Hiányoznának.
Ezen nem bírtam nem elnevetni magam. Persze szokás szerint Jacksonnal egyszerre nyerítettünk fel, amin a többiek kezdtek el hahotázni. 'Hát mi sem vagyunk épelméjű bagázs, az már biztos. De Yugyeomnak igaza van. Halottak.' Meglöktem kicsit a maknae vállát, dobtam neki egy puszit, amitől enyhe pír jelent meg arcán.
- Yuseong, te kivel randiznál szívesen a srácok közül?
'Na bumm! Marha jó kérdés, mit ne mondjak! Gonosz némber! Ha azt mondom, mindükkel, ribi vagyok, ha egyikkel sem, homo, ha választok fix, hogy valaki besértődik. Csodás reggel ez a mai! Ennél szemetebb már nem is lehetne ez a nő. És persze ne feledjük Csillagszemű Jacksont, akinek fáj a foga az igazságra. Meg még mit nem, öregem, korábban kellett volna ahhoz felkelned, kismacsó!'
- Mind nagyon kedvesek, helyesek, imádom is őket. Igazából összegyúrnám ötüket és bepréselném JaeBum testébe. - vigyorogtam teli szájjal.
A nőnek leesett az álla, szó szerint, JB-nek úgyszint. Jackson és Mark 1000 wattal jutalmazta az elmés választ, a többiek heherésztek. 'Yuseong 1 : Gonosz némber 0. Király vagyok!'
- Ez igen szokatlan válasz volt, meg kell, hogy jegyezzem. De miért pont JB testébe?
- Külsőleg nálam ő nyert a csapatból.
- És velem mi lesz? Azt mondtad, jól nézek ki. Hát átvertél? - lazította a hangulatot a kisördög.
- Nyugi, Bika! Jól nézel ki. Csak a leader picit jobban bejön. De azért odavagyok érted is.
- Na persze. Összetörted a lelkem. - tettetett sírást. Hozzá sétáltam és nyakába ugrottam. Tekintve, hogy elég csöpp voltam hozzá képest is, le sem ért a lábam. A rapper átölelt, megtartott, megforgatott. Bár csupa izom voltam, de valóban kicsi, így nem esett nehezére. Vigyorogva tett le, megfordított és vállamon nyugtatva alkarját rám támaszkodott.
- Tudod ki játsza neked a könyöklőt!
- Az én Babám, ki más? Tudod, hogy imádom, hogy elbírsz.
- Várjunk csak! Te elbírod Jacksont? Bemutatnád? - képedt el a tévés.
- Igen, ami azt illeti elbírja. De még mindig sebes a hasa, nem szabad megerőltetnie magát. - szólt közbe gyorsan JaeBum.
- Jaj, hát persze, a támadás. Jut eszembe, hogy érezted és érzed magad a színpadon, Yuseong?
- Kellemesen. Persze kicsit frusztráltan is, de az hamar elmúlik. Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy nem nagyon van lámpalázam.
- Feltűnt, hogy nem zavar a kamera jelenléte, te nem változol meg, ha rögzítik a tetteid.
- Igyekszem minél inkább önmagam adni. Na jó, ez így nem helyes mondat. Inkább: Önmagam adom mindig, mindenhol, minden helyzetben. Mert úgy vélem, sokkal jobb természetesnek lenni, így sokkal élvezhetőbb minden.
- Helyes gondolat! - bólintott a nő, aztán visszatért a srácokhoz pár percre.
Megtáncoltatta őket, feltett még néhány kérdést, majd egy köszönés után eleresztette a társaságot. Épp csak becsukódott az öltöző ajtaja, Junior rinyálni kezdett.
- Nem vagyok olyan helyes, mint JaeBum?
- Nem, drágám, az én ízlésem alapján nem. De azért jó pasi vagy. Csak nem annyira, mint ő.
- Ez az! Király pasi vagyok! - kiáltott a leader vigyorogva.
- Látom elteltél magaddal.
- Büszke vagyok.
- Unnie, utállak! Nem hiszem el, hogy ilyen elcseszett az ízlésed. - durcizott Jackson.
- Ugyan, a legkevésbé sem az. - mosolyogtam rá angyalian.
- De.
- Ha felfújod az arcod, nem tudlak nem cuki bébinek látni. Így nem vagy szavahihető. Meg egyébként is, ez csak egy kis reklám volt nektek, ahogy tőletek is nekem. Így mindenki, aki nem JaeBum rajongó, fel fogja túrni az internetet utánatok, hogy bizonyítsa, az ő kedvence igenis jobb. Aki meg leader párti, az büszke lesz, mint annak a rendje. Pipa.
- Ne idegesíts, Manó! Ez nem futhatott át két másodperc alatt a fejecskéden! - csattant fel YoungJae.
- Pedig megtörtént. - vigyorogtam gonoszul.
- Komoly vagy, Kisanyám! High five!
Lepacsiztunk Jacksonnal, közben YoungJae kapott egy tockost BamBamtől, "Ne becsüld alá ezt a csajt, te ökör!" felszólítással. Mark érdekes módon végig csendben ült, szinte már aggódtam érte, de nem volt lehetőségem érdeklődni, mivel Yugyeom karomnál fogva kirángatott a szobából.
- Beszélhetünk?
- Persze. Mi a baj?
- Yuseong, én értem, és elfogadtam a történteket, kérlek, hidd el, de nem tudom felfogni, hogy léphettél túl rajta ilyen könnyen. Ne haragudj, de muszáj megkérdeznem. Tényleg nem nyomja a lelked a tetted?
Szemeim könnybe lábadtak, küzdenem kellett, hogy megszólalhassak.
- De igen, Yugyeom, nagyon is nyom, és feszít, és kínoz, de nem akarom, hogy ti is tudjátok ezt. Ha el tudtátok fogadni, az jó, de én képtelen vagyok feldolgozni, hogy valaki miattam nincs itt. Ha tehetném, levetném magam egy épületről, de azzal is csak nektek okoznék kellemetlenséget, amit mindennél jobban igyekszem kerülni. Ezért megyek kora hajnalban egyedül edzeni, ezért kerülöm még mindig a társalgást. Sajnálom, hogy félrevezettelek a viselkedésemmel. - meghajoltam, szememből patakként folytak a könnyek. Valóban nem bírtam elviselni ezt a fajta felelősséget. Legszívesebben ott hagytam volna a társaságot és meghaltam volna, csak hogy ne vehessék észre, milyen terhet cipeltem. De nem lehetett. Szükségük volt rám, hogy gördülékennyé tegyem a napjaikat, hogy segítsek, amiben csak tudok.
- Yu, miért nem mondtad?
- Mert az én bűnöm, nektek tudnotok sem szabadna róla, hisz tudom, mekkora teher. Nekem kell valahogy túlesnem rajta, egyedül, titeket nem szabad tovább terhelnem ezzel, mert az csak az idegrendszereteket teszi tönkre, amit nem engedhetek meg, mert nektek az a munkátok, hogy embereket tesztek boldoggá a hangotokkal és a kisugárzásotokkal, amihez nagyon erősnek kell lennetek, nem zavarhatlak meg benneteket a személyes problémáimmal, mert az én dolgom nektek segíteni, nem pedig fordítva, ezért nem mondhatom el senkinek. - olyannyira hadartam, hogy tartottam tőle, a csapat maknaeja semmit sem értett az egészből, de tévedtem. Yugyeom csak magához ölelt, szorosan, fejemen nyugtatva egyik kezét, hátamat simogatva a másikkal.
- Nem vagy egyedül, pici lány. Mi csak neked vagyunk, ha baj van, mondd el! Nem harapunk, és azt hiszem már észrevetted, hogy nem ítélkezünk. Mondd, mit tehetünk, hogy megnyugodjon a csöpp kis lelked?
- Semmit, tényleg. Ezt egyedül kell eltemetnem magamban. Kérlek, ne haragudj rám, amiért kellemetlen helyzetbe hoztalak!
- Még egy bocsánatkérés és kiosztok egy tockost! Senki sem értette, hogy lehetsz ilyen könnyed ma reggel. Aggódtunk érted. Természetes, ha rosszul érzed magad, de nem szabad ezt eltitkolnod előlünk, rendben? A te dolgod most az, hogy túltedd magad a történteken, a miénk pedig, hogy segítsünk téged ebben. Értesz?
- Értelek, de nem értek egyet veled. Viszont köszönöm a támogatásod, hálás vagyok érte. De ez túl nagy teher ahhoz, hogy csak úgy elfogadjátok.
- Még nem sikerült maradéktalanul elfogadnunk, de nem lesz vele baj. Csak kell pár nap, hogy újra beszélni tudjunk róla. Ezzel mindenki így van. Csak várj egy kicsit, rendben?
- Természetesen.
- Na, gyere, töröld le a könnyeid és csatlakozz hozzánk újra. Addig bemegyek.
- Rendben. - bólintottam. Éreztem, hogy nem tudnék köztük lenni. Felhívtam SeungHyunt, hogy megtudjam, merre van, írtam egy sms-t Yugyeomnak, hogy meglátogatom anyámat, aztán a célig sprinteltem. Az elmúlt hetekben többször is jártam már Seungnál, így nem volt új a terep, tudtam, egész pontosan hova kell mennem. Félve kopogtam be az ajtón, majd felszólításra bementem.
- Jajj, Yuseong, tudod, hogy nem kell kopognod, mindig nyitott ajtóval várlak téged. - sétált ki a konyhából a BB-maknae. - Valami baj van? Rémesen festesz, Kicsim!
'Megint anyuka mód. Úgy imádom, hogy ilyen!'
- Csak nem bírom. Nem bírtam. Kérlek, mondd, hogy kegyetlen és gonosz ember vagyok! Könyörgöm, legalább te láss tisztán!
- Megint a régi tanítványod? Rémálmod volt? - aggódó tekintetétől ismét erőtt vett rajtam az elkeseredett düh, amit önmagammal szemben tápláltam. Mivel eleinte a BigBanggel töltöttem időm nagy részét, észrevették rajtam, hogy valami nincs rendben, s módszeresen ki is szedték belőlem. Dae azóta is haragudott rám, nem tudta elviselni a gondolatot, hogy nem szóltam előbb a dologról. Nem azt, amit tettem, hanem hogy nem mondtam el előbb. Szinte teljesen megzakkant a dologtól. Minden alkalommal, mikor nem kellett megjátszania magát a rajongók kedvéért, tüntetőlegesen hátat fordított nekem.
- Igen és nem. Yugyeommal beszélgettem kicsit. Pontosabban bőgtem. Én nem ilyen vagyok. Nekem nem szabadna sírnom, sose tettem. És mégis egyre többször borulok ki.
- Mert kezdesz beilleszkedni a közösségbe. Ez így van rendjén. Beszélgessünk?
- Nem, csak egereket itatnék. Gondolod, JiYong ráér egy picit?
- Biztos vagyok benne. Menj csak, én felhívom, hogy hozzá tartasz.
Két hatalmas puszival és egy öleléssel később már rohantam is Ji lakásához. Ő volt az, akivel kitombolhattam magam. Akár zene hallgatás, akár tánc, akár edzés által. De ma másra volt szükségem.
- Yu! Szia! Ez gyors volt.
- Siettem.
- Mi a program?
- Csak.... Csak ölelj meg, kérlek! - és már folytak is a könnyeim.
JiYong gyorsan berúgta az ajtót mögöttem, miközben karjába kapott. Épp időben, hogy elkerüljük az egyre gyakoribb ájulások okozta újabb esést. Ahogy a többi, ez is alig egy percig tartott. Az első alkalom után megállapodtunk, hogy csak akkor hívhat mentőt, ha több, mint másfél percig nem térek magamhoz.
- Nincs autó. - közölte lemondóan, mikor kinyitottam a szemem. 'Az egyetlen ember a Földön, aki szomorú, mert nem kell rám hívni a kórház lovagjait. Szép, mondhatom...'
- Egyre tovább tart felébrednem.
- Tudom.
- Sajnálom.
- Rühellem, hogy belementem az alkuba. Jól vagy?
- Igen. Csak szükségem volt az ölelésedre, az illatodra, a szívdobogásodra. A világ legmegnyugtatóbb hangja számomra. Tudtad?
- Nem. De örülök, hogy így van. Na, gyere ide, sírd ki magad a vállamon! Seung mondta, hogy ramaty állapotban vagy.
Ölébe húzott, fejemet nyakába fúrtam, kezemet mellkasára tettem. Míg én szép lassan megnyugodtam, ő egyre idegesebb lett.
- Mi a baj?
- Semmi.
- Akkor mitől vagy ideges?
- Csak a közelséged. Még mindig nem vagy ellenállható teremtmény. Pláne így nem.
- Hogyhogy így?
- Ilyen sebzetten. Olyan szívesen vinnélek ágyba, hogy azt elképzelni sem tudod, Tündérke.
- Ellenben érzem a farmerodon keresztül is. Azt hiszem jobb lesz, ha most elmegyek.
- Nem, ne menj! Nem akarlak elengedni. Legalább a közeledben lehessek, ha már benned nem.
- Figyelj, értem én, hogy ezzel a stílussal csak azt akarod elérni, hogy leordítsam a fejed, de nem fog összejönni. Rondábbakat is mondtak már nekem.
- Tudom. De igyekszem. Tudod, hogy minden eddigi lánynál jobban tisztellek, te liba? Pedig te vagy a legkevésbé bevállalós csaj. Még csak meg sem csókolsz, de nekem már áll a zászló, mégsem mászom rád. Milyen már ez? A tegnap éjjeli vállalkozó olyanokat csinált, hogy az agyam eldobtam, mégsem vágytam közben másra, mint veled lenni. Mássz ki az agyamból, jó?
- Tehetek én róla, hogy nem tudsz másra koncentrálni? - vágtam finoman mellbe.
- Nem, de akkor is tehetnél valamit az ügy érdekében.
- Már tettem. - jegyeztem meg sötéten, mire teljesen lefagyott, aztán halkan, szinte suttogva szedte darabokra maradék dühömet is.
- Te, bármit is teszel, bármit is tettél, bármit is fogsz tenni az életben, akkor is az a lány vagy, aki meghódította a szívemet, puszta őszinteséggel. Bárhogy is próbállak elfelejteni, nem megy, és ez igenis a te hibád, mert te vonzzol.
- Jó, azt hiszem, jobb ha megyek. Majd találkozunk. Szia! - másztam ki öléből. Nem akartam, hogy olyat tegyen, amit később megbán. Mert ha megcsókol, kénytelen leszek felpofozni, méghozzá nagyon erősen. Ez volt az alku rám eső része, amit nem akartam alkalmazni. Megütni JiYongot számomra elképzelhetetlennek tűnt. Mintha a bátyámnak és legjobb barátomnak húznék be. Akkor már inkább menekültem.
- Ne, Picúr, kérlek! Ne menekülj tőlem mindig!
- JiYong, próbálkozol, tehát kénytelen vagyok felképelni téged. Már persze csak verbálisan.
- Ezt hogy érted?
- Ji, szerelmes vagyok.
- Sze... Sze.... Szerel.... mes?
- Igen.
- De mégis kibe?
- Ha elmondom, elhallgatod?
- Zipzár lesz a számon.
- És nem fogsz rá haragudni?
- Még megfontolom. Elvégre ellopott tőlem.
- Akkor nem mondom el. Szia!
Már kinyitottam az ajtót, mikor Ji kezét éreztem a csuklómon. Egy rántással maga felé fordított, bevágta az ajtót és testével neki szorított.
- Akkor kérem az igazi pofont is!
Olyan erővel nyomta ajkát az enyémnek, hogy fejem lekoccolta az ajtót. Nem ellenkeztem. Nem akartam bántani.
- Miért nem ütsz már? - húzódott el tőlem.
- Tudod, hogy képtelen lennék úgy megütni téged, hogy fájjon.
- De ha egyszer ezt kértem tőled?
- Akkor sem. Imádlak, nem fogok neked fizikai fájdalmat okozni.
- Akkor nem hagyom abba, míg meg nem ütsz! - ordította az arcomba.
Újra megcsókolt. Nyelvével utat tört magának ajkaim közt, kezemet az ajtónak szorította. Lágyékát ölemhez nyomta, éreztem, milyen hatással voltam rá, de nem voltam hajlandó megütni. Felemelt és elindult velem, míg én arra figyeltem, hogy tartani tudjon. Újabb ajtóra kent fel, ezúttal viszont csak addig, míg kinyitotta. Tudtam hol voltunk, körül sem kellett néznem a hálószobában. Az ágyra tett, pólóm alá nyúlt. Megfogtam kezét, jelezvén, hogy nem kéne tovább vándorolnia, de nem hagyta abba. Arra hajtott, hogy bántsam. Egy gyors mozdulattal levette rólam a felsőt, aztán magáról is. Nem szégyelltem magam előtte, hisz meztelenül is látott már. Kezemet mellkasára tettem, gyengéden eltoltam magamtól.
- Ha nem hagyod abba, meg fogsz erőszakolni. Tényleg erre vágysz?
- Rád vágyom. Minden egyes porcikádra. Tudsz védekezni, tedd meg!
- Nem bántalak. Inkább az erőszak. Ha már úgyis tudnom kéne, milyen érzés.
Hátra döntött, levette farmeromat, és a csókolni kezdte combom belsejét, én pedig szótlanul tűrtem, nem reagáltam. Levette saját nagrágját is, azt remélve, ettől megfutamodom, de rá sem néztem. Könnyebb volt elviselni a tényt, hogy akaratom ellenére rám mászik, ha nem figyeltem, mit tesz. Éreztem, ahogy lehámozta rólam a fehérnemű mindkét részét, ahogy hozzám ér textilmentes bőre, ahogy lassú köröket ír le teste a testemen. Egy pillanatra megállt, kényszerített, hogy szemébe nézzek. Arca reményt tükrözött, bár nem tudtam, mit remélt. Szememből kigördült egy könnycsepp.
- Üss meg!
- Nem.
- Üss meg!
- Ha így akarsz a magadévá tenni, hát tedd.
Arcán fájdalom suhant át.
- Tudod, hogy nem.
- Mégis itt vagyunk.
- Mert nem állítasz meg. Mert nem vagy hajlandó megütni.
- Nem bántalak, akármennyire is akarod.
- Yuseong! Hagyod magad megerőszakolni, csak hogy ne kelljen hozzám érned?
Ez mellbe vágott.
- Nem az érintéssel van a baj. A fájdalommal. Nem akarom, hogy neked fájjon.
- Nekem ez fáj.
- Akkor ne tedd. - súgtam.
Szája újra az enyémre tapadt. Hosszan csókolt, hevesen, vadul. Éreztem a pillanatot, amikor elszállt belőle az akaraterő. Alsó ajkamba harapott és mellém vetette magát.
- Ugye tudod, hogy ez veszélyesen közel volt? - lihegte.
- Csalódtam benned.
Rideg voltam, közömbös. Felöltöztem, míg ő csendben könnyezve ült az ágyon. A kijáratot célozva elhagytam a szobát. JiYong csak az ajtócsapódásra eszmélt fel, és a következő pillanatban már alsógatyáját magára szerencsétlenkedve követett.
- Yuseong! Yu, várj meg!
- Mégis akarsz egy menetet?
- Yuseong, kérlek, csak hallgass meg! Szerelmes vagyok beléd és elvesztettem az eszem, mikor azt mondtad, mást szeretsz. Tudom, hogy nem mentség, de könyö....
Többet nem hallottam. A bejárati ajtó elnyelte a zenész mentegetőzését.
Nem akartam mást, csak egyedül lenni és minél forróbb zuhanyt venni. Mivel úgy tudtam, a kölykök még énekelnek a műsor után, hazafelé vettem utamat, és az üres lakást átszelve azonnal a víz alá vetettem magam, sírva. 'Már megint a sírás. Ez csak szex, vagyis csak majdnem, nem értem, miért bőgök már megint. Korábban is volt ilyen, állítólag Denisszel is. Akkor miért rinyálok itt? Az Istenért, te picsa, szedd már össze magad!'
Valaki teljes erőből verte az ajtót, a nevemet ordítozva, de alig hallottam. Még mindig sírtam, ami erősen tompította érzékszerveimet. Aztán a dübörgés megszűnt, helyette mintha vakarta volna az ajtót a kívülálló, aztán kinyílt az ajtó. Jackson egy kulcsot dobott a mosdókagylóra, és elém térdelt. Csak akkor realizálódott bennem, hogy a zuhany alatt ültem, felhúzott lábakkal, fülre tett kézzel, mikor a kínai finoman átkulcsolva kezemet kitisztította hallásom.
- Yuseong! Édes, kicsi Baba, gyere, törölközz meg!
- Épp elázik a cuccod.
- Az nem baj. Gyere!
- De baj. Nem megyek.
Rapperem egy sóhaj kíséretében pólóra, farmerra vetkőzött és mellém telepedett, egyik lábát előttem, másikat mögöttem tartva. Közelebb csúsztam és mellkasának dőltem. Felsőjét markolva kezdtem újra zokogni.
- Semmi baj, Baba, semmi baj. Itt vagyok, megvédelek. JiYong elmondta mi történt. Nagyon sajnálja, utálja magát érte, nem tudja, mihez kezdjen. Tart tőle, hogy megutáltad. Én is tartok tőle.
- Csalódtam benne. Nem utálom. Nem ismerem. Idegen. - két szavas mondatoknál többre nem futotta. Hol energiám nem volt befejezni, hol a könnyek áradata nem engedte.
- Nem idegen. Hibázott. Emberből van, ahogy te is. Te nem voltál hajlandó megütni, ő pedig túl messzire ment.
-Tudom.
- Félt utánad jönni, nehogy megagyald. Pedig megérdemelné az az idóta.
- Nem bántom.
- Szereted?
- Mint YoungBaet.
- És őt hogy szereted?
- Mint az idiótát.
- Paradoxon.
- Ji is ezt mondta. De így van.
- Haragszol rá?
- Igen.
Másfél órán át beszélgettünk. Én hozzá bújva, ő még mindig felöltözve a zuhanykabin falának dőlve, miközben forró vízzel melegítette hátam, mellkasom, lábam. Nem zavarta, hogy mindene elázott, sem az, hogy rajtam nem volt ruha. Csak ült, ölelt, melegen tartott, beszélt, hallgatott, nyugtatott.
- Babám, ideje lenne megtörölközni. Nem zavar, hogy itt és így vagyunk, de nem szeretném, hogy megfázz.
- Jó, de fordulj el!
- Nem zavar, ha látlak, és legalább tudom, hogy nem esel össze. Gyengének tűnsz.
- Annak is érzem magam. De azért felállni még fel tudok. Fordulj!
Megtörölköztem, kisakkoztam, melyik az ő törcsije, aztán visszafordultam hozzá.
- Na, gyere! Te is el vagy ázva.
- Igenis, madamme!
Gond nélkül hámozta le magáról a farmert, derekára csavarta a törölközőt, levette alsónadrágját, viszont a póló annyira rátapadt, hogy mikor már kellőképp mozgásképtelen volt, háta közepén megakadt.
- Yu, segíts! Nem jön tovább.
Kisebb harcot vívtunk az anyagdarabbal, de végül leszedtük róla, s mikor Jackson feje végre szabadságra lelt a lendülettől kis híján összetörte a zuhanykabin oldalát. Alig látható, mégis jelen lévő kockái láttán kissé olvadni kezdtem ugyan, de inkább csak kinevettem, mire durcizni kezdett, és megpróbált barackot adni a fejemre.
- Aish, Jack! Ázott kutya szagod van a pamuttól! Zuhanyozz le, de most rögtön! - ripakodtam rá, mikor a hóna alá kapott.
- Na nem, az nem fair, hogy csak nekem legyen szagom. Akkor az egész oldaladnak ilyennek kell lennie.
Szaglászni kezdte vállamat, aztán fancsali képpel kiegyenesedett.
- Na mi van, te kis pudli?
- Vaff, kijelentem, hogy marha büdös vagy. Irány a zuhany!
- És te addig mit csinálsz? Eláztatod a kanapét is?
- Ja.
- Azt már nem. Nekem kellene feltakatítanom.
- Akkor leülök ide. - mutogatott a csuromvizes járólapra.
- Ha fel akarsz fázni...
- Fel. El is fordulok, ha akarod.
- Akarom hát!
Újra megnyitottam a forró vizet, törolközőmet letettem, és a zuhany alá léptem. Mikor úgy gondoltam, elég illatos vagyok, Jack felé pillantottam, hogy ellenőrizzem, valóban az ajtót tanulmányozza-e helyettem. Hátizmai és felsőteste tökéletes íve szinte megbűvölt.
- Jackson Wang, te nagyon jó pasi vagy.
- Leselkedsz?
- Én megtehetem.
- Teheted a frászt, akkor nekem is kijár egy pillantás!
- Felejtsd el!
A hecc kedvéért forgatni kezdte a fejét, én pedig visszafordultam, hogy megmossam a hajam is. Alig egy perccel később meghallottam, hogy mögém lép.
- Sza-sza-szabbbad ki-kitttúrrrnom? Mehegfahagyok.
- Nem, de tessék, víz.
- Kössssssz.
Enyém mellé dobta törölközőjét, én pedig megfeszültem. Éreztem közelségét, testéről az enyémre folyó vizet, de nem ért hozzám, ellenben nekiállt lemosni rólam a habot.
- Döntsd hátra a fejed, vagy a szemedbe megy a víz.
Engedelmeskedtem, és arcát figyeltem, ahogy arra koncentrált, hogy ne húzza meg a hajam, miközben ujjaival átfésüli. Tekintete szememre tévedt, és leragadt. Percekig néztünk farkasszemet, a feszültség pedig egyre csak nőtt köztünk, a levegő szinte szikrázni kezdett.
'Ajjaj...'
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése