12.Fejezet

- Akkor tehát a terv. Mivel SeungHyun volt vele minden nyilvános helyen a cukrászdát kivéve, hozzá fog tartozni a kisasszony. Lehet egy régi barát, új szerelem, megkedvelt, pártolt táncos, akár még rokon is, a lényeg, hogy erősen fűződjetek egymáshoz. Te – nézett rám – megtanulsz koreaiul és lehetőleg sok más nyelven is, nekiállsz táncolni, mindezt a lehető legrövidebb idő alatt, csinos maradsz, sokat mosolyogsz, és nem nyilatkozol. Terepen ritkán jársz és sosem nyilatkozol. Ismétlem, …..

- Nem nyilatkozom. Értettem.

- Nagyon helyes. Ami az egész bagázst illeti, a kisasszonynak teljes névre lesz szüksége, személyi iratokra és némi nemű tiszta múltra. Ezeket pár óra alatt el kell intéznetek, a segítség már úton van, nemsokára ideér. Visszafogottak lesztek, Yuseongről nem nyilatkoztok, kivéve SeungRi, neki kötelező lesz néhány napon belül interjút adnia a lány jelenlétének okáról, ajánlom, ne szúrd el! Lebzselj sokat Yuseong mellet, ismerjétek meg egymást minél jobban, de ha beleszeretsz, megfosztalak valami rendkívül értékestől, remélem érted.

- Igen.

- Lehet kezdeni a disputát. Reális dolgokkal tessék újra elém állni, addig is az egyik próbateremben telepedjetek le. Indulás!

- Igenis Főnök!

Kiléptünk az irodából és elindultunk a folyosón, üres próbatermet keresve. Ott leültünk a földre, hogy az utasításnak megfelelően nekilássunk kitalálni mindent. Először is a teljes nevemet, mely végül Park Yuseong lett. Több órányi gondolkodás után megszállt bennünket az ihlet a hátteremet illetően is.

- Hmm. Nem tűnsz koreainak, úgyhogy legyen az egyik szülőd más ország béli. Mondjuk angol. Az édesanyád koreai, Kim Ha Eun. Eddig jó?

- Megteszi. De kell előző lakcím, anyakönyvi kivonat, miért nem ismerem a szüleim, hasonlók.

- Az előző lakcímed külföldi lesz, de nem angol, ahhoz nagyon töröd a nyelvet, tehát biztosan nem az anyanyelved. Ezt majd a prof segít kideríteni. Régi ismerőseid és iskolázottsági papírjaid nincsenek, mert magántanuló voltál egész életedben. Nagyjából négy hónapja érkeztél az országba, SeungHyunhoz, aki…. na, itt jön a kérdőjel. Mik is lesztek ti egymásnak?

- Umm…

- Aish, ötletem sincs. – fogta a fejét Seung. – Szerelmesek nem, mert hogy ismertük meg egymást, ugyanezen okból régi ismerősök sem. Nem tudjuk, hogyan táncol, tehát nem mondhatjuk csak úgy be, hogy táncos, meg eleve, hol láttam őt táncolni?

- Ez egy Entertainment, nem? Mi lenne, ha betanulnék valamit gyorsan, felvennénk, és elküldenénk egy itteni e-mail címre, mint jelentkezési anyagot? Akkor mondhatjuk, hogy Seung látta a videót, ezért kerültem ide, szállásolódtam hozzátok. Vagy ez nagy butaság? – néztem rájuk bizonytalanul.

- Igazából, egész jó.

- Eddig megvagyunk. Miért szereted a táncot, miért épp a YG-hez küldted a jelentkezési videót, bandaismeret, és Seungnak sokat kell rólad tudnia, apróságokat is.

- A YG bandáinak mindig jó a hangzásuk és az összetételük, ezen kívül a kedvenceim, a BigBang is ide tartozik. Bandaismeretet majd a segítségetekkel összeszedem. És akkor most figyuszálj, SeungHyun: Szeretem a pizzát, de alapvetően nagyon édesszájú vagyok. Sok az energiám, imádok mozogni, minden formában. Későn kelő, még később fekvő típus vagyok, de azt sem bánom, ha korán kell kezdenem a napot. Mindenhez pozitívan állok hozzá, ha valami rosszul alakul minden áron megkeresem a megfelelő utat a jó végkifejlethez. Keményen dolgozom, hogy minden álmom valóra válhasson, és nagyon hálás vagyok, amiért ide jöhettem, veletek lakhatok, táncolhatok a csapattal mikor otthon próbáltok. Jelenleg arra vágyom a legjobban, hogy a YG gyakornoka lehessek és az emberek szívébe lophassam magam. Kaméleon típus vagyok, azt adom, amit kapok, de mindenkivel a lehető legkedvesebben bánok. Na?

- Pozitív, kedves, energikus, hálás, édesszájú, pizzás, eltökélt táncos. Ez jó! – vigyorgott, míg a többiek nagy szemekkel lestek.

- Ez most jött, vagy eddig is benned motoszkált?

- Most jött. Gondolom itt efféle a jó személyiségű ember.

- Seung, tedd hozzá, hogy veszett okos és jól improvizál. – mondta T.O.P 1000 wattal kísérve.

- Terveztem. – kuncogott SeungHyun.

- Akkor ezt most dobjuk be a főnökhöz is.

- Szép napot! – lépett be a nyelvész prof.

- Ohh, üdv! Pont kapóra jön. Észrevettük, hogy Yuseong igencsak töri az angolt, minél hamarabb rá kéne jönnie, mi az anyanyelve, és esetleg beszél-e más nyelven is, ha nem okoz problémát.

- Nem, dehogy. Ez esetben, kisasszony, mondatokat fog a hallani, különböző nyelveken, mindegyik más lesz, ha érti amit mondok, szóljon, kérem.

- Természetesen.

Nagyjából egy órán át hablatyolt nekem minden nyelven, amit ismert, miközben egy listán ikszelgetett és pipálgatott. Kiderült, hogy értem a franciát, olaszt, németet és magyart. Nocsak, tényleg sok nyelvet beszélek. Hogy kiderítsük, melyik az anyanyelvem, keresett a neten mindegyikhez egy-egy szöveget, amit hangosan fel kellett olvasnom. Mivel a magyart olvastam el a leggördülékenyebben, megállapította, hogy az az anyanyelvem. Így ráírtuk a többi adatommal teleírt lapra és elindultunk YG papa irodájába, hogy átadjuk neki.

- Tehát Park Yuseong, és hány éves?

- Nekem tizenhatnak tűnik. – jegyezte meg T.O.P.

- De ezt nem mondhatjuk az újságíróknak. Legyen inkább húsz. Megfelel?

- Igen, uram.

- Oké. Tehát Park Yuseong, húsz éves, félig koreai, Kim Ha Eun az anya, félig angol, James Park az apa, Magyarországon élt eddig, magántanulóként tanult, táncol. Édesszájú, energikus, vidám, magabiztos. Több nyelvet is beszél, a magyart a legszebben. SeungRi látta a jelentkezési anyagát, megtetszett neki, hát elrendezte, hogy ide jöhessen. Nem is olyan rossz. Egy ideig megteszi, de szép folyamatosan bővítenünk kell majd. Tudjátok mit? Ügyesen összehoztátok, úgyhogy innentől rám bízhatjátok a dolgot, elintézem a papírjait. Menjetek haza és pihenjetek, holnap próbálnotok kell, Yuseong pedig elkezdi tanulni a korai nyelvet Hyun Jun professzor segítségével. A költségeket ti álljátok srácok, de nem lesz nagy összeg, a professzor igazán nemes ember.

Megköszöntük a segítségét és nagylelkűségét, majd haza indultunk. Újra átverekedtük magunkat a tömegen, kétszer, majd a lakásba érve mindenki a kanapéra vagy a földre rogyott. Nagyon fáradtnak tűntek a fiúk, megviselte őket a nap, de meg is értettem a dolgot, elvégre a jó hírük és az állásuk forgott kockán. Úgy döntöttem, készítek nekik vacsorát, mivel már fél hat volt. Belestem a hűtőbe, hátha akad valami húsféle, amiből főtt kaját készíthetek. Szerencsére találtam néhány csirkecombot, mellet, és sertéscombot is. a rajta lévő képből legalábbis erre következtettem, ám mivel nem voltam biztos benne, hogy az, aminek tűnik, inkább a csirke mellett döntöttem. Megmostam a húst, hagymát pirítottam, pirospaprikát szórtam rá, majd beleforgattam a húst, borsoztam, sóztam, paradicsomot és paprikát tettem rá, felengedtem némi forró vízzel és lefedtem, majd nekiálltam a köretnek. Lisztet, sót, tojást, vizet kevertem masszává, közben sós vizet forraltam, majd beleszaggattam a tésztát. A kifőttekre olajt löttyintettem, megkevertem, közben kavargattam a húst. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem, ami úgy tűnt bevált, bár ötletem sem volt, mit főztem végül. Közben a srácok tévézni kezdtek, YuongBaet pedig a konyhába csábították a hangok.

- Mit csinálsz, nyuszifül?

- Nem tudom. Kaját – kezdtem vigyorogni.

- Jól néz ki. Segíthetek?

- Nem tudsz, már csak várni kell, hogy megfőjön a hús.

- Akkor csak nézem, ahogy serénykedsz.

- Ha szeretnéd, felőlem nyugodtan.

- Emlékezetből csinálod?

- Nem, csak az ösztöneimre hagyatkozom.

- Jók az ösztöneid, nem csak ebben. Elég magabiztosnak tűnsz.

- Nem érzem magam annak. Csak igyekszem a lehető legjobbat nyújtani magamból.

- Azt hiszem, sikerül. – mosolygott rám.

- Köszi – mondtam, miközben kipróbáltam átfőtt-e már a hús, majd megkóstoltattam Younggal is.

- Effiom! – hangzott a teli szájas dicséret, mire elnevettem magam.  Lekapcsoltam a gázt a cucc alatt, majd tálaltam. A többiek agyba-főbe dicsértek, kikiáltottak az év szakácsának, miközben én rákvörösen bújtam el hajam alá.

JiYong köszönetképpen megpuszilta fejem búbját, mire síri csönd telepedett a társaságra. Mindenki meglepődött, úgy tűnt nem megszokott Jitől ez a viselkedés.

- Most mi van? – kérdezte felháborodva, mire ők lesütött szemmel kezdtek szétszéledni. – Törpe, táncolunk?

- Táncolhatunk, csak ne dobjam ki a taccsot.

- Nyugi, nem fogod – vigyorodott el.

Felmentünk a táncterembe, Ji pedig félhangosan elindított egy számot. De ez nem a tőlük megszokott popszám volt, hanem egy lassabb, teljesen más stílusú dal.

- Mi ez?

- Keringő. Asszonyom? – hajolt meg előttem, szinte földig, miközben kezét nyújtotta.

Mosolyogva fogadtam el, mire kiegyenesedett, magához húzott, kezemet a vállára tette majd sajátját a csípőmre és mozogni kezdett. Lassan, egymás szemébe nézve táncoltunk, míg véget nem ért a dal. Ekkor elengedte kezemet és finoman megölelt. Éreztem, hogy megszagolta hajamat, aztán a lejátszóhoz sétált és elindította egyik számát.

- Próbáljunk ki valamit! Benne vagy?

- Benne – vigyorogtam. Mellém lépett és elkezdünk együtt mozogni a ritmusra.