26.Fejezet

Gyorsan hazaértünk, visszafelé már nem játszottunk, csak az embereket kerülgetve haladtunk a cél felé. Pár száz méterre a céltól Jackson ordítva hirdette ki az utolsó verseny a nyereménnyel együtt, miszerint vesztes felcipeli a másikat a lépcsőn. Persze hagytam, hogy előnyhöz jusson, aztán egy piros lámpa megállított, így ő lényegesen hamarabb ért célba. A padkán ülve várta, hogy én megérkezzem, aztán guggolva megfordult, alám tolatott és miközben kiegyenesedett combomat megragadva hátára kapott.

- Nem én viszlek téged?

- Nem. – válaszolta miközben előkapta telefonját és lefényképezett bennünket.

- Ez tényleg kellett? – tört ki belőlem a nevetés.

- Naná. Kellett egy új háttérkép. – vigyorgott vissza. – Mehetünk?

- Elbírsz?

- El. Bika vagyok.

- Én meg Yuseong.

- Nem. Te egy angyali ördög vagy.

- Na, szép.

Megkerülte velem az épületet, így engedve, hogy az általában ott várakozó fotósok is elcsípjenek néhány pillanatot a mindennapok reggeléből, én pedig háta és karjaim közé rejtettem arcom, miközben torkom szakadtából nevettem. Egy kedves fotós ajtót nyitott nekünk, amelyet mindketten mosolyogva köszöntünk meg, aztán Jack nagy nehezen, teljesen kimerülve a végére, felcipelt a lépcsőn, majd összerogyott, megvárta, míg megtalálom az egyensúlyom és eldőlt a hideg kövön a lépcsőház kellős közepén.

- Jackson Wang, kelj fel a koszos földről, még összeszedsz valami nyavalyát.

- Azt várhatod. – fordult hátára.

- Akkor a lakásig húzlak.

- Kizárt, koszos lesz a cuccom.

- Teleizzadtad és a földön fetrengsz. Gondolod, nem vagy így is elég koszos már?

- Jó, készülj! Mihelyst fel tudok kelni, becipellek a fürdőbe és hideg vizet engedek a nyakadba.

-  Miért tennél te ilyet?

- Na, jó. Akkor te mosdatsz le engem.

- Felejtős, te kis puhány!

Nagy nehezen feltápászkodott, vállamba kapaszkodva követett a nappaliig, ahonnan én elküldtem őt fürdeni, és míg elkészült összeszedtem az aznapi ruháimat, táskába pakoltam cuccom, rendbe raktam Mark ágyát, mivel az enyém érintetlen maradt, ő viszont sosem ágyazott meg, s mikor Jack bekiáltott a nappaliból zuhanyozni indultam. Mikor kiléptem a szobából a rapper érdekes módon állt a nappali közepén. Egy papírlapra meredt, ami még nem is lett volna szokatlan látvány, ha öltözéke nem csak egy, a csípője köré csavart törölközőből állt volna.

- Te vele aludtál? – kérdezte vádlón, szemében tomboló haragjától még én is megijedtem.

- Mellette. Magára rántott, mikor betakartam. Miért?

Felém nyújtotta a kezében lévő lapot. Mark éjjel készíthette a képet. Míg én mellkasához bújva aludtam, ő épp puszit nyomott fejem búbjára.

- Cuki.

- Nem az. Ez már nem az. Mi történt köztetek?

- Elmondtam. De, ha már itt tartunk, mi közöd is van neked ehhez? – lengettem meg a fotót.

- Semmi. – hajtotta le fejét.

- Akkor te kis Adonisz, javaslom, öltözz fel.

- Nem tetszik? – mutogatott kocka hasára befeszített karizmokkal.

- Eszembe nem jutna ilyet mondani. – kezdtem vigyorogni, mire ő is kuncogni kezdett.

- Nagyon helyes. Húzzál fürdeni!

- Nem tetszem izzadtan? – nevettem, mire csak egy szemforgatást kaptam válaszul. – Egyébként hol vannak a többiek?

- Gondolom, edzenek.

- Nem rossz gondolat.

- Mi van? Ne csináld már, most futottál!

- Jól van, na. Úgyis táncolunk még ma.

- Aha. Amúgy egy óra múlva indulunk, úgyhogy csipkedd magad, még enned is kell.

- Muszáj?

- Miért vagy ilyen rinyás, mikor enni kell? Még mindig rosszul vagy a kajától? – váltott aggódóra.

- Nem, nem vagyok és ízlik is, csak nem szokott hozzá a belem, hogy van benne valami. Olyan… nehéznek érzem magam, ha eszek.

- Ezen sürgősen javítanunk kell. Nagyon rossz vége lehet a dolognak.

- Nem lesz, ne ijedj meg.

- Ohh, jut eszembe! – emelte fel mutatóujját. – A nő, akiről meséltem, sajnos, nem akar találkozni veled. Azt mondja, ő már kiszállt, ….

- Nem akarja felidézni, nem akar újra visszakerülni abba a világba. Igazam van? – szakítottam félbe.

- Igen.

Sóhajtva ült le a kanapéra, persze szokás szerint terpeszben.  Annyira szomorúnak, bűnbánónak tűnt, hogy nem tudtam ellenállni neki. Elé sétáltam, lábai közé térdeltem a kanapéra, miközben arcát kezeim közt tartva rávettem, hogy felnézzen rám.

- Nincsen semmi baj. Minden bizonnyal megijedt, mert utolérte az a világ. De már én sem vagyok annak a tagja, ezért nem is fontos tudnunk, valaha voltam-e. Éjszakánként, álmomban emlékszem részletekre, de ez nem fontos, mert itt és most veletek vagyok, köztetek, és mindennél fontosabb, hogy tudd, boldog vagyok, hogy itt lehetek, hogy befogadtatok. Nem kell tudnom az eddigi életemről többet, mint most, ha odafent ezt nem akarják. Oké? – mutattam az ég felé.

- Nem zavar, hogy nem tudod, hogy kerültél ide?

- De. De majd szép lassan eszembe jut. Ha pedig nem, akkor sincsen semmi. Nem annyira fontos, hogy te felbolygasd érte a kis lelked. – tettem kezem mellkasára.

- Yu! Túl közel vagy én meg csak egy törölközőt viselek. – lehelte ajkaimra szegezve tekintetét.

- Akkor keress jeget, én meg elmegyek fürdeni. – mosolyogtam rá, aztán zuhanyozni indultam.

- Jó. – hallottam még remegő hangját, mikor becsuktam az ajtót.

Alig tíz perc alatt végeztem és mikor kiléptem már mindenki a lakásban volt, Jack kivételével mind átizzadt pólóban vagy trikóban. Persze BamBam kapásból lecsapott a fürdési lehetőségre, imádta a vizet.

- Csak siess, jó? – kértem, mikor elhaladt mellettem.

- Naná, Noona! – nyomott puszit az arcomra.

Szobámba mentem, hogy tanszeremet magamhoz véve megpróbáljam rávenni valamelyik srácot, hogy segítsen. Végül JaeBumot sikerült meggyőznöm, hogy nagyon hasznos dolog kiejtési bénázásomat korrigálgatni. Végül jót nevetett rajta, így tényleg jó dolognak bizonyult számára és számomra is.

Nagy nehezen mindenki eljutott fürdeni, épphogy időben el is indultunk a céghez, de persze, mint mindig, vissza kellett ugrani a lakásba. Ezúttal Jackson telefonjáért. ’Hurrá! Elkések az első napomon.’ Szememet forgatva rohantam fel Jackkel együtt, mivel legtöbbször én takarítottam és kialakítottam a fiúknak egy alap rendet, én tudtam, merre keresendő az a szerencsétlen kütyü. Viszonylag gyorsan meg is találtam, de persze kilométerekre onnan, ahova a rapper esténként tenni szokta. ’Miért is nem csodálkozom én ezen?’

Fél kilenc helyett háromnegyedre értünk be, mert egy baleset miatt kerülnünk kellett. Engem elirányítottak egy táncteremig, kaptam néhány pacsit, puszit, jókívánságot, aztán JaeBum belökött a terembe.

- Elnézést kérek a késésért, ígérem, többször nem fordul elő! – hajoltam meg a rám meredőknek.

- Te vagy az új csaj? – kérdezett egy vörösre festett hajú, viszonylag szép arcú lány.

- Igen. A nevem Park Yuseong.

- Bemutatnád magad nagy vonalakban?

- Természetesen! Húsz éves vagyok és gyorsan tanulok, ígérem, nem lesz velem gond. Eddig Magyarországon éltem, sajnos még nem beszélek tökéletesen koreaiul, előre is elnézést kérek az esetleges kellemetlenségért, amit a nyelvtudásom hiánya okozhat, igyekszem minél hamarabb megtanulni.

- És persze ne feledjük, hogy két cégnek dolgozol, nagy gázsiért és a GOT7-el laksz. – jegyezte meg egy feltűnően kapafogú, ugyanakkor nagyon szép vonalakkal rendelkező lány, fekete tincseit igazgatva.

- Ezeket nem tartom ismertető szempontnak.

- Azért nem árt, ha tudják az emberek, hogy a kiskedvenccel van dolguk, Mindenki Babája. Mondd, díva vagy, vagy csak kurva?

- Egyik sem.

- Akkor minden bizonnyal csak egy tehetségtelen ribanc. Mennyi volt már meg közülük? Kettő? Három? Vagy esténként kisorsolnak?

Nem válaszoltam, nem akartam balhát, inkább letettem cuccomat a sarokba és feltettem a kérdést:

- Koreográfiát gyakorolunk vagy edzünk? Hova álljak?

- Húzz a sarokba, ribanc, és fogd be a pofád! – kiabálta el magát a lány.

- Nem szeretnék jelenetet. Csendes vagyok és szorgalmas. Tehát, hova álljak?

- A busz elé.

- Sokáig tart ez még?

- Pofátlankodsz is?

- Ez egy egyszerű kérdés volt.

- Nekem te ne pattogj, még a végén megégeted magad, liba!

Látványosan körbe néztem, majd, mivel nem találtam libát, megvontam a vállam és beálltam egy hirtelenjében kiválasztott helyre.

- Szabad? – kérdeztem kedvesen a mellettem álló lánytól.

- Szabad. De nem ez lesz a helyed. Ott, elől leszel ma, hogy megnézhessük a mozgásod és eldönthessük a végleges pozíciód. Ne foglalkozz az előbbiekkel, EunMi nem szereti az új embereket. A nevem Lee SoRa, hívhatsz SoRának vagy Rarának, ahogy tetszik. – nyújtott kezet. – Én vagyok az egyik leader-szerűség a csapatban, ha valami nem tiszta, hozzám fordulhatsz.

- Örülök a találkozásnak, SoRa!

- Úgyszint.

- Ha körbeudvaroltátok egymást, kezdhetnénk. – nyögte be EunMi.

- Tetszik ez a kifejezés. – mondtam vigyorogva, miközben beálltam a mutatott helyre, EunMi pedig vicsorogni kezdett.

- Rendben, Yuseong, mázlid van, mindenki beszél angolul, alapkövetelmény volt, mikor felvettek bennünket, így tudunk akadálymentesen haladni. Ma megtanulsz egy koreográfiát és addig táncolod, míg tökéletes nem lesz. A tanárod és mindenki koreográfusának neve Hirei Na Eun, ha megengedi, Nanának szólíthatod, és már itt is van.

- Yuseong, szervusz! Ne ijedj meg, azért tudom a neved, mert utánaérdeklődtem az új csajnak. Örülök, hogy arcot is társíthatok a névhez, és pont a tiédet. Emlékszel rám?

- Persze. Örvendek!

- Én is. Szólíts Nanának, kérlek! Akkor kezdhetjük?

- Még jó, hogy!

- Bemelegítettél?

- Ma már futottam két kilométert, nem lesz rá szükség.

- Te tudod, de ha meghúzod valamid, nem az én hibám.

- Egyértelmű.

- Akkor, nézzük. Kezdjük, mondjuk egy felhullámmal, testtel is, aztán…………

Nana fejből dobta össze a koreográfiát, nem szórakozott vele sokat. Itt-ott időközben alakított rajta egy picit, de eszébe sem jutott lejegyezni, elvégre a kamerák felvették. Mikor tökéletesnek ítélte leellenőriztük a felvételen, aztán lépésről lépésre betanultuk. Gyorsan megjegyeztem, nem volt probléma a beállásaimmal vagy a tartásommal sem, ezért betett a csoport közepére, Nana és Seo közé, aztán eltáncoltuk még vagy ezerszer. Kaptunk egy óra kajaszünetet fél tizenkettőtől, hát fogtam a cuccom, lezuhanyoztam, aztán visszamentem az akkorra üres terembe. Mivel nem vittem ennivalót és éhesnek sem éreztem magam, nem fáradoztam az evéssel, inkább bedugtam fülhallgatómat és tanultam. Alig tíz perce tanultam, mikor egy kéz kezdett arcom és füzetem közt lengedezni. Felnéztem és JaeBum mosolygós fejével szembesültem.

- Szia, Manó! Vártalak az öltöznél, de azt mondták a lányok, hogy eltűntél. Merre jártál?

- Csak zuhanyoztam. De miért vártál te rám?

- Természetesen azért, hogy gyere velünk enni. Mindenki ugyanakkor kap kajaidőt, így egységesebbek vagyunk és biztos, hogy senki nem lesz rosszul. Még van negyven percünk, az alatt bőven megehetjük az ételt. Jössz?

- Nem vagyok éhes.

- Aha, reggel is ezt mondtad Jacksonnak, ő még csak-csak el is fogadta, de én leader vagyok, az a feladatom, hogy vigyázzak a tagok egészségére és jólétére. Mivel te is tag vagy már, kénytelen leszek szót fogadni. – kacsintott rám játékosan, mire felnevettem.

Segített felállni, vállára kapta táskámat és elindult, én pedig jó kislány módjára követtem. A hat másik srác üdvrivalgásban tört ki, mikor a cég éttermébe léptem, amennyire lehetett JB mögé bújva, mire zavarba jöttem és a srác hátának döntött fejjel folytattam utamat, mire ő megfogta csuklóm, maga elé irányított és az asztalig tolt maga előtt.

- Ne bújj el, Kisangyal! Ahhoz túl szép és magabiztos vagy.

- Na ja, csak nem ennyi idegen közt.

- Nem kell tőlük félni, ugyanolyan emberek, mint mi. Nyugi! – simogatta meg fejem, mikor megálltunk.

Leültem BamBam és Yugyeom közé készített gyomorkímélő ebédem elé, tarkón vágtam a Bamet, mert oldalba bökött villájával, jó étvágyat kívántam mindegyiküknek, aztán enni kezdtünk. Meg kell hagyni, finom volt az étel, mégis tartottam tőle, hogy a táncparketten fogja végezni.

- Mof vefü fo effemi. – kezdett magyarázni teli szájjal Junior, mire felröhögött a társaság. Némelyik fiú utánozni kezdte cserébe Jr kisebb kajacsatát kezdeményezett, amit JaeBum fojtott el, szerencsére még időben.

- Akkor most mit is mondtál?

- Yu, most velünk fogsz edzeni. Vagyis, velünk és a többi táncossal.

- Rendben.

- Jut eszembe, jól fogadtak? Nem volt baj a késésből?

- Nem, minden rendben ment. – mosolyogtam.

- A srácok sem piszkáltak, bámultak?

- Nem, nagyon udvariasak.

- Akkor jó. Azért, ha baj van, elvárom, hogy szólj, értve? – kezdett mutatóujjával hadonászni.

- Igenis! – vágtam haptákba magam ültemben.

Beszélgettünk picit, élveztük, hogy pihenhettünk, aztán a tálcákat visszavittük a tálcákat és a próbaterem irányába indultunk.

- Mit cipelsz ebben? A fél életed?

- Nem, a háromnegyedét. Három garnitúra ruha, plusz farmer és cipő, a koreai füzetem, víz, a reggel rám sózott csoki, meg persze a telefonom. Mondtam, hogy jobb, ha én viszem, de te persze nem hallgattál rám.

- Nem hagyom, hogy te cipeld, ha itt vagyok.

- Ja, mert cukorból vagyok, mi?

- Nem. De nőből nagyon is.

- Rettenet tudsz lenni. – forgattam szemeimet.

- Tisztában vagyok vele.

- Jackson Oppa! Örülök, hogy újra látlak! – pattant hirtelen elénk EunMi.

- Két napja találkoztunk EunMi.

- Hiányoztál nekem tegnap. Ugye én is hiányoztam neked?

- Mit akarsz, EunMi?

- Nem beszélgethetek a kedvenc rapperemmel csak úgy?

- Épp Yuseonggal beszélgettem, mikor szemtelenül félbeszakítottál.

A lány csak legyintett, mintha Jackson meg sem szólalt volna.

- Oppa, miért cipeled az új csaj cuccát? Van saját válla.

- Az új csajt Yuseongnak hívják, ami gyönyörű név. Ha ő megtisztel azzal, hogy a neveden szólít, illik viszonozni.

- Ugyan, Oppa, tudod, hogy mindig kedves vagyok.

- Ebben messze nem vagyok biztos.

- Nem válaszoltál a kérdésemre. Miért te viszed az ő táskáját?

- Mert Yuseong pici, a táska nagy, nehéz és én férfi vagyok. Természetes, hogy segítek neki.

- Nekem sose segítesz. – tettetett sértődést Eunmi.

- Te egy kézitáskával járkálsz.

- De az nagyon nehéz. Segíthetnél vinni.

- Szinte semmi nincs benne és azt sem tudom, mégis hogy segíthetnék én azt vinni.

- Mondjuk, ha megfogod a kezem, az biztosan sokat segít. – játszotta az ártatlant a lány.

- Eunmi nagyon idegesítesz, kérlek, menj el!

- Jó, de akkor ma velem táncolsz, rendben?

- Nem. Yuseong megígérte nekem, hogy táncolhatok vele.

- Én jobban táncolok, mint ő, miért nem akarsz soha velem táncolni?

- Mert az számomra kellemetlen élmény.

- Jó, égy úgy, mintha nem vonzanálak mágnesként, Jackson Wang! De nemsokára engedni fogsz a kísértésemnek. – mondta az alacsony spiné, majd elillant.

- Na, még csak az kéne… - rázta fejét Jack. – A hideg ráz ettől a bigétől.
- Rád van kattanva?

- Nem kicsit. Könyörgöm, ne hagyj cserben, nem akarok vele táncolni!

- Nyugi, ma veled táncolok. – veregettem vállba.

- Köszönöm!

Mark szúrós pillantást vetett a kínai tarkójára, én pedig úgy tettem, mintha nem vettem volna észre.