Végre nyugodtan teltek a napok. Bár
hiányoztak a fiúk, az én kis öregjeim, mégis jól éreztem magam. Nem voltak
drámák, nem kellett másnak tűnnöm, mint amilyen voltam. Rendszeren edzeni
jártam, egyik héten Jacksonnal bokszolni és tornázni, a következőn Markkal
harcművészetre és úszni. Imádtam, hogy nem zavarta őket a gyorsaságom és az
erőm, rajongtam a gondolatért is, hogy csak vigyorogtak, ha valamit eltörtem
vagy (esetenként) akkorát vertem a zsákba, hogy a túloldalon álló elesett. Senki
sem akart megváltoztatni, magamat hajtottam, én akartam egyre jobb lenni, a
fiúk pedig támogattak ebben. Beköszöntött az ősz, színpompássá váltak a parkok,
viszont egyre nedvesebbé az időjárás. Minden este beszéltem a BigBangesekkel,
lassan, de biztosan megbeszéltünk mindent a hamarosan bekövetkező JYP-YG
tárgyalásról, arról, hogyan maradjunk kapcsolatban, ha a Got7-el fogok lakni,
vagy ha saját lakásban. Átgondoltuk a stratégiát, amivel bejuttathatnának a
rajongók szívébe, hogy ne legyenek mérgesek rám, ha esetleg kiderülne az
igazság, vagy mégis hozzámennék valamelyikükhöz. Néztem minden fellépésüket,
tanultam a nyelvet, próbáltam megérteni a dalszövegeket. Emellett a
főzőtanfolyamra is mindig elmentem, majd' minden alkalommal másik sráccal.
Szerencsére senki sem akadt fenn ezen, mivel előre értesítették a tanárt, így ő
is megkérhette a többi tanulót, hogy ne kezdjenek fangörcsölni. Időközben
felkerültek a fagyizós képek és felvételek a netre, rengetegen kommenteltek
pozitívan, de persze akadtak rosszindulatú emberek is. A médiában is gyakran
jelentek meg rólam cikkek, hol humorosak, bíztatóak, hol negatívan véleményezők.
Megkaptam a pletykabecenevem is. Én voltam "Mindenki Babája", amiről
képtelen voltam eldönteni, jó-e vagy sem.
A próbákat is nagyon élveztem,
szerencsére elég hamar megtanultam minden koreográfiát, amire szükségem
lehetett a jövőben, a lányok is nagyon kedvesek voltak, aki csak tudott,
angolul beszélt a jelenlétemben, ha valakinek nem ment, akkor pedig a fülembe
súgták a fordítás. Ezért igazán hálás voltam, jól esett, hogy idegen létemre
nem próbáltak kiközösíteni vagy a munkámat nehezíteni.
- Yuseong! Park Yuseong! Itt van? -
lépett be egy nő a fiúknál töltött harmadik hetem péntekjén a délutáni próbára.
- Igen, jelen.
- Kérlek, fáradj velem! Hozd a cuccod
is, ma már nem jössz vissza! De nem kell megijedni, csak nem lesz időd.
- Értettem.
Összeszedtem a cuccom, lepacsiztam a
lányok egy részével, a többieknek színpadiasan puszit dobtam az ajtóból, amin
mindenki felnevetett.
- Ön igencsak laza kisasszony. Félre ne
értsen, ez nem hátrány, véleményem szerint pozitív tényező, hogy ilyen üdén és
lelkesen áll a világhoz. Kicsit talán szertelenül is. Magam is mindig szerettem
volna olyan lenni, mint ön, de nem volt rá lehetőségem. Remélem, ön ilyen
marad.
- Köszönöm szépen, jól esik, hogy így
vélekedik rólam. - hajtottam fejet mellette sétálva. Egy ajtóhoz vitt, sok
sikert kívánt, majd elsietett. Bekopogtam, majd az invitálásra beléptem.
Örömömben madarat lehetett volna fogatni velem, mikor megláttam az öt fiút,
akik nélkül nem értem volna meg az ébredésem. Észrevettem a Got7-t is egy
idegennel az oldalukon, meg persze a főnököt. Meghajoltam.
- Jó napot főnök úr!
- Szervusz Yusueong, szervusz! Gyere
csak angyalom, ülj le ide. - paskolgatta meg az egyetlen üres széket, mire
meghajoltam és helyet foglaltam. - Nos, hogy telik az idő a dormban?
- Nagyon jól, köszönöm szépen.
- Ezt jó hallani. - bólintott. - Azt
hiszem, tudod, miért van most itt mindenki. Hadd mutassam be az urat, ő Park
Jin-Young, a JYP Entertainment igazgatója.
A férfi kezet fogott velem, majd
beszélni kezdett.
- Üdvözlöm, Yuseong! Hadd mondjam el,
csodát művel a fiaimmal. Olyan kiegyensúlyozottak és vidámak mostanában. Ön
nagyon ért a férfiakhoz, azt hiszem.
- Köszönöm.
- Akkor, azt hiszem, áttérhetnénk a
komolyabb témákra. - vette vissza a szót YG. - Mint tudod, szeretnénk, ha
mindkét céget képviselnéd. Tény, hogy ez hatalmas felelősséggel jár és nem
könnyű feladat, de régóta szeretnénk közös projektet indítani, csak a
lehetőségre vártunk, ami a te csodás kis pofidat viselve meg is jelent. Ha jól
tudom, nemrég hozzájutottál néhány szerződési papírhoz.
- Így van.
- Ebből azt hiszem könnyen rájöhettél,
hogy előkészítettünk mindent és már csak a te válaszodra várunk.
- Hogy őszinte legyek, én erről már
sokat beszéltem a fiúkkal. Csak velük dolgoznék?
- Igen, csak a BigBanggel és a Got7-el.
- Ez esetben, állok elébe.
- Jól átgondoltad? Tisztában vagy vele,
hogy ez egy óriási feladat?
- Igen, uram.
- Fiúk, ti mit gondoltok?
- Jól átrágtuk a dolgot, minden
szemszögből. Mind úgy véljük, összehozható. - válaszolt a két banda helyett
JiYong.
- Kitűnő. Akkor mindenkit arra kérnék,
írja alá ezt a tizenöt példányos szerződést. Tudom, rengeteg, de hát
mindenkinek eredeti példány kell. - mosolygott a főnök.
JiYong átolvasta, hogy ellenőrizze
minden rendben van-e, majd aláírta, ahogy őt követően mindenki más is.
- Ezzel meg is volnánk, gratulálok
Yuseong. - nyújtott kezet YG, közvetlenül utána pedig JYP.
Meghajoltunk és a tizenhárom sráccal
együtt elhagytam az irodát. Amint bezárult mögöttünk az ajtó YoungBae, JiYong,
T.O.P, DaeSung és SeungHyun csoportölelésben részesített, megpuszilgatott,
felemelt, és minden lehetséges módon kifejezte örömét. Ez után a hét másik fiú
is megölelt és megköszönték, hogy vállalom ezt a nehéz feladatot, mire
elnevettem magam.
- Volt már ennél nehezebb dolgom is, azt
hiszem.
- Mehetünk ünnepelni? Rákérdeztem,
szabad. - kacsintott rám T.O.P.
- Még szép!
- Akkor gyertek!
Összesen öt autóval indultunk neki a
városnak. Természetesen visszafoglaltam a helyem Seung autójának anyósülésén,
mire T.O.P morcos fejjel vágódott be a hátra.
- Elloptad a helyem te gonosz kis törpe.
- Ugyaaan, ne haragudj rám! Mindig itt
ülök.
- Jó, de ha te nem vagy a kocsiban, nem
tartom tiszteletben és oda ülök. Jó?
- Tökéletes alku, te morcos óriás. -
vigyorogtam, mire nevetni kezdett. - Egyébként, hova megyünk?
- Az titok. Ji csak azt mondta,
kövessem.
- Cuki.
- Idegesítő. - morgott az orra alatt Seung.
- Nagyon hiányoztatok ám!
- Te is nekünk, Manó! Olyan feszült
mindenki, ha nem tudjuk, mi van veled...
- Ezt hogy érted? Megfigyeltettek a
kölykökkel?
- Nem, vagyis nem nagyon. Cirka másfél
óránként küld valaki egy képet vagy sms-t arról, hogy mit csinálsz épp. Így
mindig tudhatjuk, hogy rendben vagy. Mert amúgy nem mondanád el, ha baj lenne.
- Hmm. Igaz. Ugyanakkor, azért tudhattam
volna a dologról.
- Tartottunk tőle, hogy bedurcázol.
- Végül is... Jogos. Na mindegy.
- Hogy megy a nyelv? - érdeklődött
T.O.P.
- Egész jól haladok, igazából a
srácokkal jobban is, mint a proffal, úgyhogy vele csak ellenőrzési céllal
találkozunk hetente kétszer. Már egész értelmesen kezdek beszélni. Na, persze
nem mindenről, de egy bevásárlás, egy bemutatkozás vagy orvos látogatás már
megy angol nélkül is. Mark szinte csak koreaiul beszél hozzám, hogy alkalmazni
tudjam, sőt, a többiek is kezdenek rászokni. Bár sok dolgot kell többször
elmondaniuk, megmutatniuk, szerencsére mind türelmesek velem. Jackson amúgy
franciául is beszél hozzám, szinten tartom az eddig beszélt nyelveket is,
úgyhogy tényleg sok nyelven fogok beszélni a végén.
- Ezt jó hallani. Azért ma maradjunk az
angolnál?
- Ha lehet. Még messze nem vagyok
tökéletes, gyakorolnom kell pár hónapot, hogy problémamentesen megértsem a
koreait.
- Jól van. - mosolygott a mély hangú
énekes.
- Azt hiszem, megérkeztünk. - parkolt le
Seung Ji autója mögött.
Kiszálltunk, megvártuk a többieket, majd
beléptünk egy épületbe. A méretes csarnok tele volt felfújható és műanyag
mászókákkal, csúszdákkal, labdával tömött medencékkel, az épület sarkaiban puha
anyaggal fedték a falakat és a padlót, szivacsok, ugratók, bordásfalak,
gerendák, freerunner pályáknak berendezett külön körbekerített részek, de még
óriástrambulinok is akadtak.
- Mi ez a hely? - ámuldozott BamBam.
- Üdv a felnőttek dühöngőjében! Egész
délután a miénk, úgyhogy nyugodtan szórakozhatunk, elengedhetjük magunkat.
Váltócipőt ugye hoztatok, ahogy kértem?
- Aha.
- Akkor go átvedleni, aztán jó
szórakozást! - tárta szét karját JiYong.
Mikor mindenki kész volt YoungBae lépett
mellém.
- Te is nyugodtan szabadon eresztheted a
lendületed, Picúr, senkit sem fog meglepni most az energiád, mivel csak mi
vagyunk itt. Jó ötlet?
- Igen, nagyon. Köszönöm. - mosolyogtam.
- Gyere, ölelj meg! - húzott magához.
Jól esett hozzá bújni, érezni finom
illatát, tapintani pólója alatt rejlő hátizmait, hallani mindig szapora
szívverését.
- Aish, ez a finom illat... Úgy
hiányzott már, mint másnak a friss levegő. Jó látni, Törpi!
- Téged is jó látni, rettentően
hiányoztál.
- Megnézted már a DVD-t amúgy?
- Még nem. De meg fogom, ígérem.
- Megnézzük ma este együtt?
- Megnézhetjük. - bólintottam még mindig
mellkasán nyugtatva fejem.
- Gyere, tomboljunk! - kapta el kezemet
DaeSung vigyorogva és már húzott is maga után.
Nagyon jól szórakoztunk. Versenyeket
rendeztünk, csapatépítő és bizalmi játékokat játszottunk, ugráltunk,
szaltóztunk, akrobatikáztunk, kergetőztünk és rengeteget nevettünk. A nap
végére a legtöbben már a halálukon voltak a fáradtságtól, így az éber srácok
felosztották egymás közt a kocsikat, nagy nehezen betuszkolták pudingként folyó
társaikat, majd elmentünk a dormba.
Mindenkit elhelyeztünk, hálózsákokat is
vettünk elő. Így aludt egy ágyban JB és Jr., BamBam és YoungJae, YungYeom és
DaeSung, míg T.O.P Bam ágyában, SeungHyun Jr. ágyában, Ji és Young pedig a
kanapén és a nappali puha, vastag szőnyegén kapott helyet. A haldoklókat, tehát
Juniort, JB-t, a kis BamBamet, DaeSungot és YungYeomot ágyba dugtuk, de eldőlt
pihenni T.O.P és YoungJae is. Némi beszélgetés és az én nagyon alapos
megölelgetésem után JiYong is álomra hajtotta fejét, nem sokkal utána Jackson
is szobájába vonult, miután jól megpuszilgatott Mark is eldőlt. Kihoztam a
laptopot és a DVD -t a szobából, elfészkeltem magam Young ölében, aki egy
fülhallgatót dugott a gépbe, majd elindította a felvételt.
Meghallottam imádott hangját. Angolul
beszélt a kórházi időszakról, a cuki ápolónőről, akinek nem volt alkalmam
megköszönni munkáját, arról, hogy mennyi mindenről maradtam le, míg pihentem és
milyen komoly hatással voltam rájuk már ébredésem előtt is, miközben fotókat
diavetített az éppen szóban forgó szakaszról. Rengeteg képen ült mellettem
minimum egy srác, de akadt egy, amit lesből készített valaki. Mind az öt fiú
mellettem volt. JiYong a falnak támaszkodva leste durcásan arcomat, míg a
többiek őt méregették aggódó tekintettel.
- Igaz, JiYong nem állt túl pozitívan az
ötlethez, hogy velünk légy, akár hiszed, akár nem, esténként belopózott hozzád
és mesélt neked. Önmagáról, a csapatról, az élet nagy dolgairól, arról, hogy
miért nem bízott benned, hogy miért féltett bennünket tőled. De ezt el ne mondd
neki, megfolyt, ha megtudja. Tudod, megihlettél, sok dalt írtam melletted ülve.
Szeretném, ha egyet meghallgatnál.
Young jelent meg, zongoránál ülve.
Régebbi felvétel volt, máshogy viselte akkor még a haját.
- Szia, Idegen! Valószínűleg nem tudod,
ki vagyok, de nem is kell, ne ijedj meg! Remélem, legalább angolul beszélsz egy
picit. Ami azt illeti, ezt a számot a nagyvilágnak írtam, rólad. Ha jóváhagyod,
majd eljátszom az esküvődön. Remélem, lesz és velünk maradsz örökre. Jó
hatással vagy ránk. Szóval, akkor kezdem is.
Felcsendült a hangszer, az angol nyelvű
dalszöveg gyönyörű volt. Kétségekről, félelemről, elfogadásról és a jövőről
szólt, amikor majd nagy család lehetünk. Elakadt a lélegzetem is.
- Hát, ennyi lenne, remélem, tetszett.
De azt is megértem, ha nem, és ha szeretnéd, el is temetem. Köszönöm
mindannyiunk nevében, hogy megjelentél az életünkben.
Ezzel véget ért a videó. Könnyes szemmel
fordultam Young felé, aki lélegzetét visszatartva várta reakciómat.
- Ez... Ez nagyon szép volt. Köszönöm
szépen! - öleltem át nyakát, mire ő is megölelt.
- Biztos tetszett?
- A legszebb dal, amit valaha hallottam.
- Akkor megnyugodtam. Csodás nő vagy,
Yuseong.
Enyhén elhúzódott, hogy homlokát
homlokomnak érinthesse, majd nagyot szusszantott.
- Örülnék, ha hozzám jönnél. Szeretlek,
mindig szeretni foglak, ebben biztos vagyok. De tudom, túl nagy a különbség, az
emberek errefelé nagyon rossz néven veszik, ha egy ara túl fiatal a vőlegényhez
képest. JiYong is ettől szenved. Talán kicsit kevésbé fájna, ha járni kezdenél
az egyik kölyökkel, hiszen ők nagyjából egykorúak veled. Akkor kénytelenek
lennénk kevésbé, vagyis, máshogy szeretni téged.
- Egyetértek. - szólalt meg JiYong. -
Fájni fog, de muszáj. Örökké haragudnának ránk az emberek. Mindenki, aki
megtudja a korkülönbséget. Úgyhogy, pasizz be, Kisanyám, hogy kiszerethessek
belőled. Jó?
- Muszáj? - kérdeztem nyavalygósan, de
vigyorogva.
- Az, életem. Az. - vágott hozzám egy
párnát mosolyogva Ji, mire Young engem védve belefejelt. Nyomtam egy csókot
mindkettejük homlokára, majd én is aludni tértem, immáron Jackson és Mark körül
kavargó gondolataimmal.
Különleges szombati nap volt, a Got7
tagjainak is be kellett mennie a céghez, igaz csak két órára, de azt fél
héttől. Mikor kinyitottam a szemem azt hittem már senkit sem találok a
lakásban, de tévedtem. Mark csendesen szuszogva tűnt el takarója alatt,
YoungBae és JiYong a nappaliban húzta a lóbőrt, olyan mélyen, hogy bombát is
robbanthattam volna mellettük. Ránéztem az órára és konstatáltam, hat óra van,
ha nem indulnak el negyed órán belül, elkésnek. Magához térítettem Markot,
közöltem vele mennyi az idő, mire sprintben kezdte kelteni először a könnyen
ébredőket, majd az ő segítségükkel a többieket. Amíg ébresztőt és mérgezett
egeret játszottak mindenkinek készítettem két-két szendvicset, elcsomagoltam és
felcímkéztem a reggelit, majd indulásnál a kezükbe nyomtam, mert meg kell
hagyni, volt már, hogy az a bizonyos két óra négy lett, a BigBangeseknek pedig
garantált volt a hosszú nap, nem maradhattak normális tápértékű kaja nélkül.
Amíg egyedül voltam gyorsan eltüntettem
a kupit, ami hátra maradt, tanultam egy kicsit, aztán edzeni indultam, hogy
tiszta fejjel gondolhassam át a tegnap esti beszélgetést, de sajnos tele volt a
tetőtéri edzőterem, így más módot kellett találnom. Úgy döntöttem, visszamegyek
a lakásba és Markkal közös, meglepően tágas szobánkban kezdek talaj- tornázni
és nyújtani, addig pedig eldöntöm futni menjek-e vagy nekiálljak főzni valamit,
hátha hazaérnek a srácok ebédre. Mivel még legalább egy órát egyedül voltam, a
sportmelltartó mellett tettem le voksom, elvégre kényelmesebb viselet, mint a
pólók. Először alaposan kinyújtóztattam minden tagomat, és hozzáláttam a
talajgyakorlatoknak. Tigrisbukfenceztem, kézen álltam, a helyet maximálisan
kihasználva nekifutásból szaltóztam, a falról löktem hátra magam, hogy aztán
hátrafelé cigánykerekezve a szoba másik faláig jussak. Épp ágyam széléről
lendültem előre, hogy hátravetve lendületem az ágy tövében érjek földet egy nyújtott
lábas szaltó után, amikor Mark nyitott be.
- Jesszus, te mit csinálsz? - nézett rám
kikerekedett szemmel, mikor földet értem. A biztonság esetére inkább nem
egyenesedtem fel, hátha nem téved tekintete felsőtestem pillanatnyilag fedetlen
részére.
- Edzem. A fenti kondi dugig volt. Nem
szeretem, ha bámulnak edzés közben.
- Hát, ha így mozogsz, hozzá kell
szoknod.
- Nem tudom, jó-e ez, vagy sem. Na,
mindegy. Hogyhogy ilyen hamar hazaértetek? - vigyorogtam.
- Csak a napirendedet állítottuk össze.
Nem lesz túl szoros, hogy kellő időd legyen kipihenni az egyik bandát a másik
előtt. És persze nem felejtettük el a táncot és az edzéseinket sem, meg a
tanfolyamot és a nyelvtanulásra szánt időt. Mindenre lesz lehetőséged, bőven.
- Szuper, köszi. - mosolyogtam boldogan.
- Máskor rég a nyakamba ugrottál volna.
Baj van?
- Melltartóban vagyok, édesem. Azt
hiszem, egyikünknek sem kedvezne egy kínos pillanat.
- Igaz. Bár engem nem zavarna, h
melltartóban dobnád magad a nyakamba.
- Ezt valahogy sejtettem.
Jackson rontott be, szemei szikrákat
szórtak, ahogy felém trappolt.
- Hol van? Hova tetted?
- Mit?
- Ne szórakozz velem, te liba, mondd
meg, hol van! - kezdett ordítani.
- Ha tudnám, miről beszélsz, talán
válaszolhatnék is.
- A láncom. Hol a láncom?
- Nem tudom, nem nyúltam a láncaidhoz.
Összvissz a szennyesed hoztam ki.
- Hazudsz! - ordította arcomba. Ellökött
magától én pedig az ágy sarkába vertem fejem és éreztem, hogy nincs sok hátra,
míg eszméletemet vesztem, gyorsan kell eltűnnöm, ha nem akarom, hogy háború
törjön ki a két srác közt, ezért a fürdőszoba irányába futottam, de zárva
találtam. Nem volt más választásom, az erkélyre léptem, körbenéztem, van-e
fotós a közelben s miután tisztának találtam a terepet, átugrottam a korláton
és futásnak eredtem az utcán, hogy egy, a lakástól alig kétpercnyi sétára lévő,
eldugott kis parkban töltsem ájultságom idejét. Ennek ellenére, az ágyamban
ébredtem, betakarva, kötéssel a fejemen. Felültem, körbe néztem, próbáltam
felidézni, hogy kerültem vissza, de nem ment. Éreztem, hogy lüktet a seb, hogy
a vér melegíti a fejbőröm, de nem fájt. Szédelegtem, de kisétáltam a szobából,
hogy kérdőre vonhassam valamelyik srácot. Menedzserükkel ültek a nappaliban,
egy orvos beszámolóját hallgatták éppen. Jöttömre Mark azonnal felpattant, derekamat
fogva segített a kanapéig araszolni, majd mögém sétált rátámaszkodott. Én is
figyeltem a dokit, aki furcsálló tekintettel méregetett beszéd közben.
Megköszöntük a segítségét, a menedzser kikísérte és becsukta maga után az ajtót.
- Miért futottál el?
- Inkább legyetek rám mérgesek, mint
egymásra. Tudtam, hogy el fogok ájulni. Nem akartam a szemed láttára beadni a
kulcsot.
- Butaság volt. - csóválta fejét. -
Mikor megláttam a vért az ágy szélén így is megagyaltam azt a szerencsétlen
idiótát.
- Butaság volt. Kemény csaj vagyok, nem
kell félteni.
- De féltelek. És ha valaki bánt egy
nőt, még ha az kőkemény is, annak kijárna egy alapos verés. De nem kapott túl
nagyot, ne sajnáld!
- Nem érdekel, mekkorát kapott, akkor
sem kellett volna.
- Te most tényleg véded?
- Eszemben sincs. Csak nem szeretném,
hogy verekedjetek.
- Jó. Hogy vagy?
- Egész jól. Már nem szédülök. Hol van
Jackson?
- Nem tudom. Utánad mentünk, mikor
rájöttünk, hogy leugrottál. Én találtalak meg, de nem adtam meg neki azt az
örömöt, hogy felhívjam, hogy megvagy.
- Akkor most hívd fel! Légyszi!
- Nem.
- Akkor add ide a telefonod!
- Nem. Hadd szenvedjen! Hadd gyötörje a
bűntudat!
- Mark Yi En Tuan! Megverlek! - ráztam
vigyorogva öklömet, mire lemondó sóhajjal átnyújtotta mobilját. - Egyébként,
mit mondott a doki, míg bent voltam? Mert, a többit nagyrészt értettem, de
azért nem lenne rossz tudni, hogy jól értettem-e.
- Pihenned kell. Sokat. Könnyen
megeshet, hogy agyrázkódásod van, ezért tilos felizgatnod magad. Nagyjából ez
az egész lényege.
- Értem. Gondolom azt mondtad, hogy
elestem.
- Igen, hogy megbotlottál.
- Király.
Betárcsáztam Jackson számát, hallottam,
hogy kicsöng, majd meghallottam az lakás ajtajának másik oldaláról a fiú
csengőhangját. Kinyomtam és vártam, hogy a rapper belépjen. Csapzott volt,
fáradt, ideges, tekintete elveszett a semmiben. Önmagán kívül volt. Mikor
meglátott hozzám rohant és elém rogyva ölelte át derekamat.
- Ne haragudj, kérlek, ne haragudj rám!
Könyörgöm, bocsáss meg! - sírt hasamba fúrva arcát.
- Nem haragszom, Jackson. Fejezd ezt be!
- toltam el magamtól, nem túl gyengéden. - Túléltem, tehát nincs baj. Nem
nyúltam a láncodhoz, ötletem sincs, miről beszéltél. Ezentúl nem érek
semmidhez, nem kell aggódnod. Mark, kérlek, segíts bemenni!
Említett azonnal segített felállni,
szobánkba támogatott, ágyamra ültetett, aggodalmas tekintettel betakart.
- A doki furcsállta a sebeid. - jegyezte
meg.
- Azt sejtettem.
- Emiatt vannak rémálmaid?
- Részben. De régi sztorik, már nem
számítanak.
- Én ebben nem vagyok biztos.
- Nem szabhatom meg, mit gondolj róluk.
- Hogy kerültek oda?
- Kések. Nem kellemes. De már csak
hegek. Nem kell velük foglalkozni.
- Rendben. Kérsz valami?
- Egy pohár víz jól esne.
- Azonnal itt vagyok, addig ne mozdulj,
rendben?
- Rendben.
Kiment, én pedig előhalásztam egy
kézitükröt, hogy megnézhessem a sebet. Levettem a kötést, arrébb kotortam a
hajam és nyugtáztam, hogy nem nagy seb, már gyógyul is. Gyorsan rásodortam a
hajam, hogy Marknak ne támadjon hányingere a vértől.
- Nem kéne piszkálnod, nem fog meggyógyulni.
- Meg fog. Már most gyógyul. Nem vagyok
gyerek, hogy bevegyem. - mondtam szelíden. - Ha nem gond, elmennék zuhanyozni.
Ki kéne mosnom ezt a trutyit a hajamból. mielőtt búcsút inthetek a frizurámnak.
- Jó ötlet ez?
- Nem lesz gond, ígérem.
- Rendben. Segítsek oda jutni?
- Nem, köszönöm, menni fog.
Felkeltem és, bár kicsit imbolyogva, de
sikeresen a fürdőbe sétáltam Mark tekintetétől kísérve. Igyekeztem nem túl
gyorsan mozogni, de azért pattogósan tenni a dolgom, mert a meleg víz sem a
legjobb egy épp csak begyógyult sebnek. Alig öt perc alatt el is készültem,
felvettem ruháimat és hideg levegővel átszárogattam hajamat, majd kiléptem a
nappaliba immár frissen, tisztán, jobb kedvűen.
BamBam termett mellettem, segítségét
ajánlva, de boldogultam nélküle is, így köszönettel visszautasítottam. Leültünk
a kanapéra és tévézni, beszélgetni kezdtünk. Ez volt az első alkalom, hogy
Bammel értelmesen tudtam beszélgetni, rohangálás, és zavar nélkül. Rájöttem,
sokszor gyerekes ugyan, de tudja, mit akar az élettől, már ilyen fiatalon, ami
becsülendő dolog. Szép lassan, Jacksont kivéve mindenki mellénk telepedett és
beszállt a beszélgetésbe, így elég sok dolgot megtudtam a srácokról. Kinek mik
a tervei, mikor szeretne családot és milyen típusú nőtől, hogy áll a szüleivel,
testvéreivel, rokonságával, miért épp az éneklést és a táncot választotta.
Büszke voltam, hogy olyan érett gondolkodású emberekkel vagyok körülvéve, mint
ők. Nyugodtan telt a délelőtt további része, az ebéd, a jóllakottságtól fáradt
óvodások fektetése. BamBam édes könyörgésének nem tudtam ellenállni, szobájába
kísérem, hogy betakargassam, annak ellenére is, hogy tudtam, a másik ágy
Jacksoné. Puszit nyomtam homlokára, szép álmokat kívántam, majd ügyet sem vetve
a rapperre kisétáltam. Feszült voltam, szerettem volna elmondani neki, hogy a
viselkedése gyerekes és ostoba volt, hogy ezt a hibát nem fogom könnyen
elfelejteni, de nem tehettem. Nem az a fajta lány voltam, aki nekiáll hisztizni
egy seb miatt, vagy mert kiabáltak vele. Azt majd produkálja valaki más.
Yumi sms-ezett, hogy délután benéz, én
pedig gondosan a lelkére kötöttem mindenkinek, hogy nem akarok jelenetet, ezért
ne mondják el a heves lelkű lánynak a történteket. Ennek köszönhetően
viszonylag problémamentesen telt a szokás szerint alig fél órás látogatás. Bár,
a végén azért félrehúzott egy percre.
- Mi van közted meg Jackson közt?
- Ezt hogy érted?
- Jaj, ne már! Látom, hogy valami nincs
rendben.
- Csak összezörrentünk kicsit. Nem
vészes.
- Tuti? Nagyon furán néz rád.
- Tuti. - bólintottam mosolyogva.
Szerencsére könnyen vette a lapot és nem feszegette tovább a témát. Gyorsan
elköszönt mindenkitől, alaposan összerúzsozta BamBam arcát, jutott egy méretes
puszi nekem is, és már ott sem volt.
- Mitől ilyen gyors ez a csaj?
- Szerintem kávéfüggő. - jegyezte meg
JB, mire Bam akkora taslival jutalmazta, hogy a szomszéd is hallhatta a
csattanást. Nevetve ültem a verekedni készülő kölykök közé, hogy megelőzzem
őket rumli készítési akciójukban.
- Nem csinálunk valami murisat?
- Xbox?
- Azt se tudja, mi az, te majom. - rázta
fejét Bam.
- Csak taníts meg használni!
- Két perc az egész.
Egy-két órára lefoglalt bennünket a
játék és a folyamatos kiabálás, ujjongás, de hamar ráuntak a fiúk. Hiába,
mindketten erősen túlmozgásosak voltak, ahogy a többi srác is. 'Még jó, hogy
nem csak én vagyok ilyen. Meg is őrülnék, ha folyton nyugodt emberek közt
kellene élnem.'
- Yuseong, beszélgethetünk kicsit? -
jött a kérdés hátam mögül, Jackson hangján.
- Aha. Mindjárt.
- A teraszon leszek.
- Oké.
Megvártam míg JB újra megveri az egyre
jobban duzzogó kiskölyköt, aztán a rapper után indultam. Leültem vele szemben,
a kinti asztal másik oldalára. Vártam, hogy megszólaljon, de ő csak nézett
engem, az asztalt, a cipőjét, az utcát.
- Meg is szólalsz?
- Mit tegyek, hogy megbocsáss?
- Semmit. Nem haragszom rád. Valami
számodra fontos dolgot nem találtál. Persze, hogy azon kerested először, aki
utoljára a cuccodhoz nyúlt.
- Tudod, hogy nem erre céloztam.
- Semmi más nem történt. - mondtam
hidegen.
- Yuseong, belehalok a bűntudatba.
- Majd elmegyek a temetésedre.
- Yuseong! - szólt rám emelt hangon.
- Igen?
- Ebbe bele fogok őrülni.
- Majd hívok dokit.
- Ne csináld ezt velem! Kiabálj, üss
meg, lökj le innen, mindegy, csak ne tégy úgy, mintha semmi sem történt volna!
- Nem az a típus vagyok.
- Tudom.
- És utálod.
- Szívből.
- Helyes.
- Kínzol. Ugye tudod?
- Tudom.
- És élvezed.
- Nem. De megérdemled. Még valami?
- Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom.
- Egyéb?
- Nincs.
- Akkor mehetek?
- Igen.
Felálltam, ott hagytam a teraszon.
Reggel óta nem múlt el a mozgás iránti vágyam, így szóltam Marknak, hogy ha
lehet, menjünk el úszni. Azonnal ugrott, megfogta mindig kész cuccunkat és már
indultunk is. A ház előtt senki sem volt, nagyjából lecsengett az ideköltözésem
okozta nyüzsgés. Beültünk az autóba, és az uszodához hajtottunk, de felújítás
miatt zárva volt.
- Mi legyen?
- Nem tudom. Mozogni akarok.
- JYP, tánc?
- Táncolsz velem?
- Naná! - vigyorgott.
Visszamosolyogtam, és célba vettük a cég
épületét. A recepciónál kerestettünk egy üres termet, ahol aztán rövid
bemelegítés és némi, a zeneválasztással kapcsolatos kötözködés és csipkelődés
után mozogni kezdtünk a Hotshot Take a shot című számára. Rengeteget
szórakoztunk, ugráltunk, tomboltunk a zenére, miközben rendszert építettünk a
mozgásba és koreográfiát alkottunk. Szinte már megfeledkeztem Jackről, mikor
benyitott.
- Hát ti?
- Táncolunk.
- Azt látom.
- Akkor minek kérdezed?
- Nem tudtam, hogy itt vagytok.
- A szerencsés véletlenek sorozata
már-már zavarba ejtő, nemde bár?
- Mi van?
A két fiú pont ugyanolyan értetlen
fejjel nézett rám. Nem bírtam, elnevettem magam, mire a kínai fej rázva
mutogatta a másiknak, hogy nem vagyok normális.
- Ha nem baj, folytatnánk. - néztem
Jackről az ajtóra, jelezvén, hogy nem kívánatos a jelenléte. Nagyot
szusszantott majd kisétált.
- Megölöd ezzel a ridegséggel.
- Kétlem. Max az őrületbe kergetem. Azt
meg kibírja.
- Nagyon szégyelli magát.
- Attól még bántott. Nem mintha fájna,
de éreznie kell a tette súlyát. Mi lett volna, ha nem az én fejem az? Mi lett
volna, ha most napokig feküdne valaki az ágyban miatta? Gondolkodnia kell. És
kénytelen, mivel ha nem teszi, nagyobb hülyeséget is csinálhat, mint ez.
Táncoljunk inkább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése