Hatalmas felfordulás kerekedett, a
srácok fele orvoshoz akart vinni, a többiek kórházba, miközben teljesen
kétségbe esve igyekeztek segíteni nekem.
- HÉ!! – kiáltatottam fel mérgemben. –
Köszönöm, nagyon cukik vagytok, de egy kis orrvérzés nem tragédia. Döntésképes
vagyok, semmim nem fáj, igazából észre sem vettem a dolgot. Holnap délelőtt
elmegyek és megnézetem magam a dokival, aki legutoljára vizsgált, de addig
nyugodjatok le! Kemény csaj vagyok, de ha baj van, szólok. Oké?
- De valakinek meg kell vizsgálnia
téged.
- Igen. Holnap.
- Nem, még most.
- Mit tudna kezdeni ezzel szerinted a
tüneti kezelésen kívül?
- Nem tudom. Azért orvos, hogy
gyógyítson.
- Ahh, Jae Bum, ez fájt! – nevettem el
magam.
- Tuti rendben leszel?
- Száz százalék. Na, leselkedjünk a
csávókáim után!
- Jó… - sóhajtottak egyszerre mind a
heten.
- Jackson, van valami kaja? Éhen halok.
- Ettél ma már?
- Öhm… csokit. Egy kockát.
- Tehát nem. Akkor csinálok valamit.
Addig BamBam, légyszi szereld össze a cuccot! – mutatott a kezemben pihenő
laptopra és a tévére egyszerre.
- Oksa.
- Köszi, BamBam! Ha nekem kellene
összedugnom, abból azt hiszem katasztrófa vagy áramszünet lenne. – mosolyogtam
rá hálásan.
Pár perc alatt meg is volt, minden
szépen szólt, a kép is tökéletesen illeszkedett, még a minősége is nagyon jó
volt.
- Egyébként, ez szokás. Videót vágnak
majd a fellépésről, ezért ilyen jó a minőség. Nálunk is mindig megvan. Ez most
abban kivétel, hogy te is csatlakoztatva vagy a kamerákra. Nagyon jó lesz,
higgy nekem. – magyarázta Jin Young Bam ügyködése közben.
- Igen, tudom. Utána néztem minden kis
frinc-francnak. Meglesem Jacksont.
Halkan a konyhaajtóhoz lopóztam és
bekukucskáltam. A rapper korához híven cuki kissrácként rázta magát,
fölhallgatóval fülében, késsel a kezében. Elbűvölő látvány volt, de azért nem
hagyhattam ki a lehetőséget. Mögé osontam, felkészültem, hogy jobb kezemmel
elvegyem a kést, miközben ráijesztek. ’Két mély levegő és rajta!’
Bal kézzel formás fenekébe csíptem,
jobbal pedig kiütöttem kését a kezéből majd elkaptam. Ijedt, döbbent,
megkönnyebbült majd huncut arcot vágott, miközben megfordult.
- Hmm, Kiscicaaaaa… - dorombolta,
miközben kivette fülesét. – Tudtam, hogy csak te lehetsz, a többiek nem vették
volna el a kést.
- Aha, szóval azért ijedtél meg.
- Mint te a próbateremben.
- Idegen voltál, és én nem mozoghatok
túl gyorsan. Naná, hogy kikerekedett a szemem.
- Olyan voltál, mint egy őzike. Nagy
barna szemek. Tudod, mennyire tud csillogni az a szép szemed?
- Ja, néha találkozom vele a tükörben. -
öltöttem ki nyelvem.
- Leharapom!
- Nem hiszek neked. Bár, ha jobban
belegondolok, de. Hiszek. Kinézem belőled, hogy megharapsz.
- Én is szeretlek.
- Akkor minden szép. – kacsintottam.
- Nehéz ám!
- Mi?
- Így beszélgetni veled.
- Miért?
- Mert nem tudom, mit szabad és mit nem.
Nem tudom, hogy ha elkezdelek kergetni, ha felkaplak, böködlek, csikizlek,
leütsz-e vagy beszállsz a játékba. Olyan furcsa.
- Tégy úgy, mintha átlag lány lennék!
Mintha egy lennék a haverjaid vagy a rokonaid közül.
- Azt nem lehet.
- Miért?
- Mert te se átlagos nem vagy, se a
rokonom, pláne nem a haverom.
- Csak tégy úgy, mintha az lennék! Jó?
- Nem jó. De megpróbálom. Főzöl velem?
- Naná!
- Gyere, Manó!
Mögém fordult, csípőjével lökött rajtam
egyet, hogy az asztalhoz lépjek, elkérte kését és tovább darabolt, míg én a
végeredményt egy tálba tettem. Gondosan magyarázta, melyik zöldséget hogy kell
vágni, hogy az étel kellően gusztusos legyen, még el is ismételtette, hogy
biztosan megjegyezzem. Rizstésztát keresett, előkészítette, közben megpirította
a zöldségeket, magyarázott, mutogatott, táncikált, lerítt róla, hogy szereti
ezt csinálni. Jól esett nézni, látni, hogy ennyire felszabadult, hallgatni az
olaj sercegésével keveredő hangját, néha-néha rám tévedő vidám tekintetét.
Meleg volt a konyhában, hiába nyitottunk ablakot, nem szellőzött át kellőképpen
a tér, Jacksonnak gyöngyözött a homloka, de egy kortyot sem láttam inni, hát
töltöttem neki egy pohár vizet. Mellé álltam és felé nyújtottam.
- Innod kéne.
- Cuki vagy, de nincs kezem hozzá. –
nézett a serpenyőkre, melyekben az ételt forgatta.
- Átvegyem?
- Nem, dehogy! Még a végén megfájdul a
kezed. Inkább itass meg, ha nem nagy kérés.
- Gyere!
Lassan öntöttem szájába a hideg löttyöt,
míg ő arra ügyelt, nehogy kiessen az étel a serpenyőből. Megköszönte,
csettintett nyelvével, majd tovább magyarázott, míg én elmostam a poharat.
- Kész. Megkóstolod?
- Meg.
Számba adott egy falatot, majd ő is
megkóstolta.
- Hmm, ez nagyon finom. Ügyes vagy,
Jackson!
- Bizonyítsd!
- Hogyan?
Orcáját odatolva mutogatott és
cuppogott, jelezvén, hogy csókot kér, hát adtam neki egy apró puszit.
Meglepődve húzta el arcát, de nem volt ideje megszólalni, mert Mark lépett be,
kezében csörgő telefonommal. Gyorsan elvettem tőle, puszit nyomtam homlokára,
majd szobánkba siettem.
- Igen?
- Szia, Mini!
- Sziasztok! Készen álltok, minden
klafa?
- Igen, kész vagyunk, egy perc múlva
hajráordítás és indul a menet. Miért nem hagytad, hogy megvizsgáltassanak?
- Mert felesleges, tudom, ha bajom van.
És holnap amúgy is kontrollra kéne mennem, Seung beírta a naptáramba.
- Rendben, akkor holnap. De sms-t kérek
róla! – szigorított hangján JiYong.
- Igenis!
- Hogy ment a próba? – kérdezte
YoungBae.
- Remekül, élveztem és a többiek azt
mondták ügyes vagyok, gyorsan utol fogom érni őket, ami szerintem tök szupi.
- Király! Ugye nem felejtesz el nézni
minket?
- Nem, dehogy! BamBam összeszerelte a
nappaliban lévő évével, úgyhogy óriásiban foglak lesni titeket.
- Öleld meg érte a kiscsávót!
- Rendben! – mosolyogtam.
- Mennünk kell Picúr, szurkolj!
- Szurkolok!
- Megint integetni fogsz a telefonnak? –
hallottam meg Jackson hangját az ajtóból.
- Nem. De a tévének igen. Készülj!
Elmentem mellette, kezemet végighúztam mellkasán,
közben kacsintottam is, csak hogy teljes legyen a hatás. Földbe gyökerezett a lába,
még percekig állt ott. Addig én a többiekkel együtt letelepedtem a kanapéra,
Mark hozott nekem ennivalót, és mellém telepedett. Végül hárman ültünk a
kanapén, a többiek előtte.
- Ugye tudod, hogy ez agyon gonosz volt?
– súgta fülembe Mark.
- Mi?
-
Amit Jackkel tettél. Odavan érted.
- Igen, e téren már felvilágosított.
Azért piszkáltam meg, mert kihallgatta a beszélgetésem.
- Csak kíváncsi rád.
- Akkor üljön mellém, ne az ajtóból
hallgatózzon.
- Jogos. – bólintott.
Elkezdődött a koncert. Gyorsan
memorizáltam, melyik kamera kit vesz, hogy tudjam, mikor hova kell nézni. Ha
nem beszéltek, inkább az egész színpados képet néztem, így mindőjüket
láthattam, egyszerre. Persze végigtáncikáltam a számokat. Jackson a harmadik
számnál átsétált a szobából a konyhába. Az első szünetnél Mark lefordította
nekem a szöveget, miszerint néhány táncos szórakoztatja a közönséget, míg a
BigBang kipihegi magát. Egészen addig nem is hallottam, hogy Jackson bármit csinálna,
hát kimentem hozzá.
- Miért nem ülsz oda mellénk?
- Le kell hűtenem magam. Az őrületbe
kergetsz.
- Pedig még csak egy napja vagyok itt.
- Bőven elég volt hozzá, hogy a
hatalmadba keríts, álnok nőszemély! – csóválta fejét.
- Én is szeretlek.
- Akkor minden szép. – ismételte nemrég
elhangzott mondatom.
- Mi az, amit semmiképp ne tegyek, hogy
nyugodtabb lehess?
- Kezdetnek, ne simíts végig a
mellkasomon. Tudom, hogy köcsög voltam, hogy hallgatóztam, de azért ezzel
rendesen kinyírtál. Nagyon vonzó vagy, és ha így nézel rám, nem tudom rendesen
visszafogni magam.
- Rendben. Azért most megölelhetlek?
- Igen. – bólintott szomorúan.
Hozzá sétáltam, ő pedig felállt, hogy
rendesen megölelhessen. Hajamba fúrta orrát, mélyeket lélegzett, halottam egyre
nyugodtabb szívverését mellkasán keresztül. Megfogta arcomat és maga felé
fordította fejem.
- Megnyugtatsz, de ki is idegelsz,
teljesen. Hogy lehet ez?
- Nem tudom, de én is így vagyok veled.
Homlokát enyémhez illesztette, behunyta szemét.
- Hozzád bújhatok néha?
- Csak szólj előtte. Én hozzád bújhatok,
ha valami felzaklat?
- Bármikor. Akár éjszaka is, ha rosszat
álmodsz.
- Akkor nem fogsz eleget pihenni. –
mosolyogtam, bár ő nem láthatta.
- Megéri. Csak kelts fel, csinálok egy
kakaót, beszélgetünk, betakargatlak, ha visszafekszel, fennmaradok veled, ha
nem.
- Köszönöm.
- Nekem kéne megköszönnöm, hogy törődsz
az érzéseimmel.
- Ez így természetes. – fogtam meg
kezeit.
- KEZDŐDIK!!! – ordított ki Mark a
nappaliból.
Gyorsan visszavackoltam magam előző
pozíciómba, - Marknak dőltem, lábamat pedig átvetettem Young Jae lábain.
Jackson befúrta magát Young Jae mellé és a karfára ült.
Végigszurkoltuk, kiabáltuk, füttyögtük a
számokat, egyszer-egyszer valamelyik srác felállt és táncolni kezdett, amiért
igazi tapsvihar járt, minden alkalommal. Az újabb szünetnél Mark szólt, hogy ne
menjek el, hát maradtam. JiYong koreaiul magyarázott, bejött valaki egy
laptoppal, egy sebtében odavarázsolt székre helyezte, nyomogatta kicsit, majd
kisétált.
Abban a pillanatban megjelent valami az
én laptopom képernyőjén. BamBam gyorsan begépelt valamit, majd megnyomta zöld
gmbot, közben Mark értetlen tekintetemet látva fülembe súgta, hogy most
videofonálni fogunk a BB-vel.
- Sziasztok! – integetett BamBam JiYong
fejének a képernyőn.
- Szevasz, Bam, üdv Got7! Yuseong!!
Szia, Manó!
- Sziasztok! – integettem én is,
mosolyogva.
- Hogy vagy, pici lány? Jó látni!
- Köszönöm, remekül. Ti hogy vagytok?
- Mi is nagyon jól, igaz? – kérdezte
mikrofonjába beszélve, mire a rajongók sikítani és tapsolni kezdtek.
- Látom, fergeteges a hangulat.
- Igen, az. Szerettük volna megmutatni a
mi kis angyalunkat a rajongóknak, úgyhogy integess!
- Szép estét V.I.P-k! Hogy vagytok? –
mondtam integetve.
Sikolyok, integetés, taps, kiabálás volt
a válasz.
- Jó a buli, mi?
Újabb sikolyok.
- Megígéritek, hogy végigtáncoljátok,
énekelitek, és füttyögitek az egészet?
Sikolyok, taps, karmozgatás ezernyi
világító koronával.
- Köszönöm szépen! – hajoltam meg
ültemben, mire YoungBae és T.O.P elkezdett nevetni.
- Yuseong! Érted a közönséget, mintha
mindenkit külön hallanál.
- De csak mert tudom, hogy imádnak
titeket. – nevettem, mire a Got7 pár tagja is nekiállt vihogni.
- Köszönjük, Yuseong, hogy velünk voltál
egy picit! Srácok, ugye vigyáztok rá?
- Akár a szemünk fényére. – kiabálta
Junior.
- Csak így tovább! Épségben legyen,
mikor hazaérünk, jó?
- Rajta leszünk. – nyögte be BamBam.
- Köszönjük fiúk, köszönjük Yuseong!
Sziasztok!
- SZIASZTOK! – hangzott a kórus, mire
elkezdtünk röhögni, miközben Bam kinyomta a hívást.
- Szeretem az elektronikát.
- Azt csak az idősek nem szeretik.
A koncert hátra lévő részét áttáncoltuk,
kiabáltuk, énekeltük, majd mikor a BB-s fiúk végleg elköszöntek, Bam
megszűntette a laptop-tévé kapcsolatot, majd bevitte a lapos kütyüt az ágyamra.
A srácok is ettek, közben én rendbe
vágtam a nappalit és lezuhanyoztam, ahogy utánam mindenki, szép sorban. Az
éppen ráérőkkel beszélgettünk, szórakoztunk, aztán a csapat maknaeja kitalálta,
hogy társasozzunk, úgyhogy Mark előkerített egy csomó játékot. Persze mindben
laposra vertek a srácok, míg Jackson be nem ült a hátam mögé és el nem kezdett
segíteni. Ketten együtt már verhetetlenek voltunk, Yugyeom pedig bedurcázott,
amiért levertük a kedven játékában. Nagyon cuki feje volt, hát megpusziltam,
mire vörös fejjel kezdett ökörködni, BamBam pedig mű-féltékeny arccal leosztott
neki két tockost. Persze ezután elvárta, hogy őt is megpusziljam, hogy aztán fülig
pirulva rohanjon szobájába, míg én sajátomba léptem, hogy ellenőrizzem,
hívtak-e srácok. Jackson lépett mellém, telefonjával a kezében.
- Miért nem szóltál, hogy holnap
kontrollra kell menned?
- Mert eltalálok a kórházba magamtól is
és nem szeretném, hogy feleslegesen aggódjatok miattam.
- Butus vagy. Én viszlek el. JiYong
parancsba adta.
- Rendben.
- Nagyon szeretnek téged ezek a srácok.
- Igen, tudom. – pirultam el.
- Gyere ide, te kis szégyenlős! – húzott
magához, hogy megölelhessen. – Hiányoznak?
- Nagyon. – éreztem, hogy egy könnycsepp
végigfolyt az arcomon és egy foltban eláztatta a rapper pólóját.
- Naaaa, ne sírj, visszajönnek!
- Tudom. Te miért hordasz mindig sapkát?
– tereltem a témát.
- Mert hülyén nézek ki nélküle.
- Nem hiszek neked. Bizonyítsd!
Levette fullcapjét és hagyta, hogy haja szemébe
hulljon.
- Na, hogy tetszik?
- Egész ari. Csak nem ártana, ha látnám
a szemed is. – tűrtem félre haját.
- Így jobb? – kacsintott rám.
- Sokkal. – pöcköltem gyengéden
homlokon.
- Imádom, mikor ilyen a szemed.
- Milyen?
- Ragyog. Mintha a csillagos eget
bámulnám.
- Ne hozz zavarba, Hajasbaba!
- De olyan jó játék!
- Vigyázz, visszavágok!
- Nem mered.
- Oh, dehogynem. Csak akkor megint
hűteni kéne magad utána. És ugyebár azt nem szeretnénk. – borzoltam össze.
- Könyörgöm egy randiért!
- Bocsi, de ez kosár.
- De miért?
- Pontosan ugyanazért, amiért Marknak is
nemet mondtam. Azt nem értem, hogy te miért próbálkoztál be, ha tudtad, hogy
Marknak tetszem.
- Mert mi ketten folyton ugyanazt a
lányt találjuk meg. Megegyeztünk, hogy ha az egyiknek nemet mond, a másik
próbálkozhat. Általában kő-papír-ollóval döntjük el, ki az első. De mivel engem
is ejtettél, neki is szabad lett a pálya újra.
- Értem. Tehát ő is ostromolni fog?
- Attól tartok.
- Nehéz esetek vagytok, mit ne mondjak.
- Mind azok vagyunk.
Mark lépett be, megállt egy pillanatra,
majd sarkon fordult, én pedig utána sprinteltem.
- Mark!
- Igen?
- Bejöttél, aztán ki. Mi volt ez? –
nevettem.
- Nem akartam zavarni.
Hangja keményen, dacosan csengett.
- Mark! Egyáltalán nem zavartál, csak
beszélgettünk. Ne csináld ezt, kérlek!
- Mit ne csináljak?
- Ezt a keménykedős stílust. Mi a baj?
- Mellettem alszol, én hallom a
rémálmaid, csak kérned kéne és bármit megadnék neked, mégis vele lógsz. Ne érts
félre, nem haragszom érte, de nem esik jól, ne várd, hogy jópofit vágjak
ilyenkor! – indult el ismét.
Elöntött valami furcsa melegség, torkom
összeszorult, gyomrom görcsbe rándult és egyetlen vágyam az volt, hogy
megöleljem.
- Mark!
- Mi van már?
Hozzá futottam és megöleltem, olyan
szorosan, hogy még ne fájjon neki, de érezze, hogy legszívesebben teljes
erőmből magamhoz szorítanám. Viszonozta az ölelést, miközben Jackson a lehető
leghalkabban átosont saját szobájába. Mark felkapott és a szobába cipelt. Ott
finoman leültetett ágyára és elém térdelt, miközben még mindig szorosan ölelt.
Belecsókolt nyakamba, szívverése felerősödött, miközben beszívta bőröm illatát.
- Szeretlek, te lány! Szerelmes vagyok
beléd négy éve.
- Csak azt hiszed.
- Nem, hidd el, tudom.
- Nem leszek az, aki miatt összevesztek.
Nem leszek az, aki miatt gáz lesz a hangulat valaha. Intézzétek el egymás közt
vagy hagyjatok békén. Még az is elfordulhat, hogy én mást szeretek. Akkor mihez
kezdtek, hmm?
- Nem tudom. De én így meg fogok őrülni.
Alig tudok elaludni, mert leköt, hogy téged nézlek. Egész nap te jársz a
fejemben, ma életemben először akkorát zakóztam, hogy majdnem kibicsaklott a
bokám. Nem tudlak kizárni a gondolataimból, nem tudok rendesen koncentrálni,
mert tudom, hogy mekkora érzelmi megterhelés neked ez az egész és nem tudok
rajta enyhíteni. Sőt, még tetézem is a hülyeségemmel, meg azzal, hogy hagyom
Jacksont nyomulni rád.
- Ti vagytok a legkisebb gond. Inkább a
nyelvtudásommal kéne kezdeni valamit. Még mindig csak pár szót és tőmondatokat ismerek,
az írásom valami rettenet és nem értem meg, amit olvasok.
- Segítsek benne?
- Nem hinném, hogy tudsz.
- Én is megtanultam valahogy. Meg
Jackson is. Pedig kínaira koreait tanulni minden csak nem könnyű. Menni fog,
Picim.
- Szeretem, hogy ilyen optimista vagy.
- Szeretem, hogy ilyen erős a lelked,
hogy nem adod fel, hogy a lehetségesnél is többet hozol ki magadból. De erre
rámehet az egészséged.
- Ráment másra. Ez már nem oszt, nem
szoroz.
- Olyan jól esett, ahogy hozzám bújtál.
Mintha fontos lennék neked. Mintha szeretnél.
- Mert fontos vagy és szeretlek.
- Jacksonnak is ezt mondod. "Én is
szeretlek."
- Ez olyankor gúny, és ő is tudja,
észrevette, mikor először mondtam.
- Miért vagy ennyire imádható?
- Mert pici vagyok, és cuki a mosolyom.
Hidd el, ha ezek nem lennének, nem szeretnének annyira az emberek.
- Azt hiszem, én mindenképp szeretnélek.
Nem bírok nyugton maradni, ha körülöttem vagy.
- Pedig elég ügyesen leplezed.
- Király színész lennék, mi?
- Afféle. – mosolyogtam.
- De szép nyaklánc! Kaptad?
- Igen, JiYongtól. A plüss DaeSungé, és
jaj, a boríték! – gyorsan legurultam az ágyról és asztalomhoz rohantam.
Kirántottam a fiókot és elővettem a dvd-t és a levelet, amit Young adott előző
este. Kibontottam és olvasni kezdtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése