Miután átbeszélgettük a fél délutánt a
fiúk csapatépítő játékokat kezdtek játszani s engem is rávettek, hogy szálljak
be. Rengeteget nevettünk, kergetőztünk, a fiúk egymást püfölték és birkóztak,
gyakorlatilag annyira felforgattuk a lakást, hogy a végén két órába telt rendet
teremteni. Fáradtan dőltünk el a kanapén és a földön, de nem tartott sokáig a
nyugalom, ugyanis szinte egyszerre mordult fel a fiúk gyomra, mire hatalmas
röhögés tört ki. Ketten elindultak, hogy hozzávalót kerítsenek valami
kimondhatatlan nevű ételhez, én pedig úgy döntöttem, addig lezuhanyozom. T.O.P útba igazított, megmutatta, hogy
működik a tusoló, majd rám csukta az ajtót. Nekiálltam, hogy lezuhanyozzak, már
be is vizeztem mindenem, mikor éktelen robajjal, szinte rám törve az ajtót,
benyitott Jiyong. Észre sem véve, hogy ott vagyok gyorsan bezárkózott, s hátát
az ajtónak vetve hatalmasat fújtatott. Ha nem lettem volna meztelen talán még
nevettem is volna a képen, de jelen helyzetben inkább magam elé kaptam a
törölközőm s megköszörültem a torkom. Jiyong felkapta a fejét, majd rákvörös
arccal kezdte pásztázni a padlót.
- Igazán magadra zárhattad volna az
ajtót, tudod, itt így illik – mondta erős éllel a hangjában.
- Bocs, de nem tudtam, hogy kell – feleltem
hűvösen.
- Nem gondolod, hogy legalább
szégyellned kéne magad, amiért meztelenül láttalak?
- Nem hiszem. Bár minden bizonnyal
keserves látványt nyújthattam – húztam el a szám.
- Épp, mint egy céda – Na jó, ez
mellbevágott. Hatalmas düh gerjedt bennem, de visszafogtam magam, úgy ahogy.
Hónom alatt rögzítettem törölközőmet, elzártam a zuhanyt, majd Jiyong elé
léptem.
- Oké, hallgatlak! Mi bajod velem?
- Nincs veled bajom.
- Érdekes, nekem nem ez esett le a dühös
kis pillantásaidból és a jéghideg viselkedésedből. Mivel nem tudom, mi a
problémád, nem tudom, mivel engesztelhetnélek ki. Tehát hallgatlak. – tettem
csípőre a kezem.
- Nem hiszek a te kis kómás sztoridban –
jelentette ki Jiyong tekintetét az enyémbe fúrva.
- Ha jól sejtem csalónak gondolsz.
- Nem csak gondollak. TUDOM, hogy az
vagy.
- Értem. E téren, gondolom, nem tudom
eloszlatni a kételyeid.
- Jól gondolod.
- Nos, akkor kérlek, távozz, szeretnék
lezuhanyozni, ha nem probléma. Utána elhagyom a házat, ha szeretnéd. – Mondtam,
miközben újra a zuhany alá léptem.
Jiyong felkapta a fejét utolsó
mondatomra s látta amint hátat fordítva neki épp leveszem a törölközőt. A
következő pillanatban megéreztem hideg kezét a gerincem menti sebhelyen.
Elhúzódtam, igyekeztem gyorsan eltakarni magam valamivel, hisz nem állt
szándékomban a sebeim vagy egyáltalán a hátam mutogatni neki vagy bárki másnak,
de nem hagyta. Elkapta felkaromat és maga felé fordított, tekintetét
végigfuttatta hegekkel és épp csak begyógyult sebekkel teli meztelen testemen. Szeme
végül megakadt egy, a gyomorszájam alatt függőlegesen elhelyezkedő vágásnyomon.
Reszkető ujjakkal, tágra nyílt szemekkel simította végig alig érintve bőrömet,
majd szemembe nézett. Megbánás, félelem és sajnálat rejtőzött szemében. Dühös
voltam, dühösebb, mint az emberileg lehetséges, ám úgy tűnt elég jó az
önuralmam, mivel – bár mindennél jobban vágytam rá – nem pofoztam fel őt.
- Ha befejezted a nézelődést, arra
találod az ajtót – mutattam a kijáratra.
- Én… Én…. Én annyira sajnálom, kérlek,
ne haragudj rám, nem tudtam, én csak… - habogta Jiyong.
- Te csak nem gondoltad, hogy őszinte
vagyok. Vágom. Akkor indulhatsz is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése