18.Fejezet

Vidáman telt a nap, csendes készülődéssel, takarítással, a fiúk részéről erőteljes hűtőürítéssel. Csak mosolyogva figyeltem, milyen apró dolgokon tudnak bedurcázni, majd pár pillanattal később egymást kergetve, dobálva, a másik nyakába ugorva nevetni. Bár nemigen volt viszonyítási alapom, még nem találkoztam a övékénél erősebb kötelékkel. Baráti társaság voltak, munkatársak és család is, hiszen egymás közvetlen környezetében éltek több éve, minden nap találkoztak és munkájukból adódóan meg kellett tanulniuk majdhogynem feltétel nélkül bízni a másikban. Tökéletesen ismerték a többieket, minden rezdülésükből tudták, mi lesz a következő mozdulat. Igyekeztem mindent megjegyezni róluk, minden apróságra odafigyelni, hogy hozzászokhassam mindennapjaik menetéhez, tudjam, mikor mi várható, mire hogy reagáljak. Így talán segíthetek majd nekik.

Hat óra környékén telefonált YG, hogy be kéne ugranunk utoljára hozzá, egy last-minute egyeztetésre. Igazából csak a fiúkat hívta, de mivel ők tudták, hogy nem szívesen maradnék egyedül, magukkal vittek és megkértek, hogy maradjak a folyosón. Csendesen, zenét hallgatva nézegettem az Ent. büszkeségeiről kiakasztott képeket, azon gondolkozva, vajon egyszer én is közéjük tartozhatom-e, mikor kiabálás ütötte meg fülemet.

- Ezt komolyan gondoltátok?

Levettem fejhallgatómat, hogy hallhassam a beszélgetést. 'Hiszen a főnök még a cukrászda miatt sem kiabált a fiúkkal...'

- De főnök, hozzánk tartozik. Mind szeretjük, nem értem, mi ezzel a probléma.

- Nem érted, mi a probléma? Leader vagy, az Istenért, nem hiszem el, hogy még mindig nem tanultad meg, mennyire sokat jelent a közönség, a rajongók véleménye. Ezen alapszik az egész munkátok!

- Főnök, kérem! Meg fogják érteni, miért tartjuk ennyire fontosnak ezt a lányt.

- Nem, nem fogják. Emlékeztek a Bloodliera?

- Nem.

- Nem véletlenül. Azt hiszitek puszta heppből elleneztem ezt az egészet? A Bloodlie az elsők közt volt. Elbuktak, mert az egész bagázs beleesett ugyanabba a nőbe. Akkor vezettem be a randi zárlatot.

- Nem vagyunk szerelmesek belé.

- De bármit megadnátok, hogy jól érezze magát, hogy mosolyogjon, igazam van?

- Igen, főnök.

- Ez itt a probléma. Magatok elé helyeztetek egy idegent. Ha így haladtok ti is el fogtok bukni. A szerelmes tini lányok elpártolnak tőletek, ha kiderül, hogy Yuseong gyűrűt kapott.

- Nem fogom megkérni, hogy ne hordja, sem hogy adja vissza! Az övé! Jogosan az övé! Megharcolt érte velem, magával, a világgal és örökké harcolni fog, hogy érdemesnek tartsa önmagát a közelségünkre! Motyog álmában. Igaz, magyarul, de elmond mindent, amit nap közben nem mer. Kihajtja magából a szuszt, hogy büszkék lehessünk rá, hogy ne okozzon csalódást magának és a világ elfogadja őt! Nonstop azon agyal, hogy tudna segíteni nekünk. Ez minden, csak nem nyugalom és pihi, amire szüksége lenne. Látta a leleteit? Tudja, hogy nagy eséllyel sosem fog emlékezni semmire a múltjából? Ő mégis próbálkozik. Nagyon keményen hajt. MAGA miatt! - kelt ki magából JiYong.

- Főnök, bár JiYongnak nem kellett volna kiabálnia, de igaza van. Nagyon keményen hajt, pedig nem lenne szabad. Ezen kívül igyekszik mindig a kedvünkben járni.

- Csak egy példát mondj, amikor a ti kedvetekben járt!

- Utálja a legtöbb itteni ételt. Tegnapelőtt áthányta az éjszakát a Sundubuchigaetól. Egy szót sem szólt reggel. Minden ételt mosolyogva eszik meg, még akkor is, ha tudja, rosszul lesz tőle.

- Ezt miért nem mondtad előbb? - kérdezte vádlón DaeSung.

- Amíg Ő maga nem mondja el, nem fogunk tudni mit kezdeni a dologgal. Ezért csináltam európai kaját mostanában.

- Aish, remélem nem lesz rosszul a ramentől.

- A lényeg, hogy kemény lány. Állja a sarat, még akkor is mosolyog, amikor más rég feladta volna. Nem fogja hagyni, hogy csak úgy eltapossák a rajongók. Bizonyítani fog nekik, ha belerokkan is.

- Ezt értem, megértem, tisztelem. De a munkátokat tettétek tönkre ezzel a húzással. Csak egy kiutat látok. Ha nem akarjátok elveszíteni mindeneteket emiatt az egy lány miatt, el kell érnetek, hogy beleszeressen valamelyikőtökbe. Ötötökön belül tartoznia kell EGYHEZ. Ha a sajtótájékoztatóig nem kezd járni valamelyikőtökkel kiteszem az utcára. Vitát nem fogadok el. Ha ennyire oda vagytok a kiscsajért, tegyétek boldoggá, de ne a cég kárára. Most pedig kifelé!

Ledöbbenve hallgattam végig a veszekedést. 'YG ellenzett és ellenez most is. Attól fél, hogy tönkre teszem a srácokat. De hát miért akarnék én rosszat nekik?'

Annyira a hallottak hatása alá kerültem, hogy elfelejtettem visszatenni a fejhallgatómat, így mikor a fiúk kiléptek az irodából, nyilvánvalóvá vált számukra is, hogy hallottam őket.

- Yu... - YoungBae tett felém lépett, ám ekkor nem várt dolgot tettem.

Úgy elöntött a méreg, annyira felfokozódott bennem a bizonytalanság és a tudni vágyás egyszerre, hogy nem tudtam nem megtenni. Youngot kikerülve a főnök irodájába léptem. Abban a pillanatban semmi más nem érdekelt, csak, hogy végre tudjam, mit vár tőlem a pasas és ezen célom elérésében semmi sem gátolhatott meg. Becsuktam az ajtót, az asztalhoz léptem és ránehezedtem.

- Uram!

- Tessék, Yuseong?

- Mit vár el tőlem? Mit tegyek, hogy segíthessek a fiúknak?

- Bármit megtennél?

- Bármit.

- Akkor hagyd el őket. Legalább a turné idejére. Biztosítok neked egy dormszobát valahol a környéken, jó emberek közt és fizetett gyakornoki állást kapsz, ha a BigBang turné alatt nem mész a fiúk közelébe, a gyűrűt pedig elteszed, míg azt nem mondom, hordhatod. Vagy járni kezdesz valamelyikőjükkel. Melyiket választod?

- Az állást. Így nekik nem lesz rosszindulatú felhajtás a koncertsorozat körül, - intettem fejemmel az ajtó felé - amikor pedig hazaérnek már előrébb fogok járni a nyelvvel, táncolni is tanulok addig, hogy minél több dologhoz értsek, és ha megengedi, szeretnék főzőtanfolyamra menni és állampolgári vizsgát tenni.

- Ez túl sok lesz egyszerre.

- Nem, Uram, meg tudom csinálni. Keményebb KISCSAJ vagyok, mint gondolná. - szóhasználatomra ugyan felkapta a fejét, de nem értette az utalást.

- Akkor ezt most közöld a fafejűekkel is!

- Fix, hogy tudják, simán hallani minden egyes szót ami itt elhangzik.

- Ha megsértettelek, kérlek, ne haragudj! Mérges voltam a fiúkra.

- Semmi baj, legalább tudom, hogy nem kedvel, főnök. Viszlát holnap!

Kiléptem az ajtón és öt pár csalódott, mégis izgatott és meglepődött szemmel találkoztam.

- Mi van itt? Nagyszem-találkozó? Ne essetek ki a szátokon! Amíg ti turnéztok én keményen fogok hajtani, hogy minden klappoljon, másfél hónap múlva és a főnök ne akarjon szétszedni titeket. Addig viszont, mivel nem bírnám ki, hogy ne nézegessem, ezt visszaadom. Legyen nálatok, hogy ne hiányozzak annyira. Van még egy ember, aki szemében ki kell érdemelnem. Most pedig menjünk haza! Elindítalak titeket, aztán elintézem a magam ügyeit is.

- Honnan van ennyi akaraterőd? - kérdezte Ji elképedve.

- Ti adtátok. - kacsintottam rá.

Csendesen hazamentünk, Daeval átnéztük a bőröndöm tartalmát, hogy a dormhoz is jó lesz-e. A fiúk szép lassan, egyenként settenkedek a szobámba, míg a többiek pakoltak, hogy ellopják egy hajgumimat, díszecskémet vagy használati tárgyamat, cserébe pedig otthagytak nekem valamit.

Dae egy hajcsatot vitt el, kedvenc plüssét hagyva nálam.

T.O.P egyik magyar nyelvű regényemet vitte magával s titkos szerencsekarkötője darabját, egy hangjegyet adott át.

SeungHyun a sárga ruhát vitte magával, amiben először megcsodálhatott, cserébe pólójáért, mely a kórházban volt rajtam.

YoungBae kispárnámat kérte el és felírta parfümöm nevét, hogy mindig érezhesse illatom. Egy dvd-t és egy vastag borítékot adott, melyet csak akkor bonthattam ki, ha már elmentek.

JiYong pedig a kedvenc hajgumim húzta csuklójára.

- Mindig itt lesz. Így bármit csinálok, velem leszel. Legalábbis egy picit. - mosolygott szomorkásan.

- Ez nem a világ vége, csak másfél hónap. Nem lesz baj, ígérem! Te is megígéred?

- Ezerszer is.

- Mertél volna mást mondani....! - próbáltam vidítani.

- Tessék! Ez szimbolizálja a legkedvesebb emlékemet veled. - nyújtott át nyakláncot, rajta egy piros magas sarkú és egy ezüstös, szív alakú medállal. Táncolsz velem még egyszer, mielőtt elmegyünk?

- Persze!

A táncterembe mentünk, gyorsan csuklómra tekertem a láncot, nehogy leessen. Keringőzni kezdtünk JiYonggal, zene nélkül, szíve ritmusára. Arra a pár percre nyugodt volt. Arca kisimult, mosolya beragyogta a termet, miközben egymás minden rezdülésére reagálva lassan forogtunk. Megálltunk, csuklómról letekerte a láncot, majd nyakamat átkarolva becsatolta, hajam alá igazította. Gyengéden, mintha attól férne, összetör vagy megharagszom rá, ajkát ajkamhoz érintette, aztán homlokomhoz.

- Nagyon fogsz hiányozni.

- Te is nekem.

- Gondolsz majd rám?

- Mindőtökre, minden nap minden percében.

- És csak rám?

- Az esti zuhanyzásoknál. - nevettem el magam, miközben vállba bokszoltam.

- Ya, ez fájt! Védd magad! - kiáltott fel játékosan, mire futni kezdtem, ő pedig utánam eredt. Szobámig kergetett, nevetve, lihegve kapta el karom, majd boldogan átölelt.

- Sosem bocsátom meg magamnak, hogy nem hittem neked. De a mosolyod mindig elvonja a figyelmem. - nevetett hajamba. - Gyere! Van itt még valami. SRÁCOK!! - kezdett kiabálni a nappali felé húzva engem.

Mind összecsődültek. YoungBae kis dobozkát tartott kezében, melyet a többiekkel együtt földig hajolva adott át. Meghajoltam, megköszöntem, majd belelestem. Egy kulcscsomó volt, mindre más-más vésve.

- Ez mindannyiunk lakáskulcsa, és ezé a házé. Szeretnénk, ha tudnád, bármikor nyitva áll előtted bármelyikünk ajtaja. Fontos vagy nekünk, fontosabb, mint hinnéd.

- De ez hét kulcs.

- A hetedik egyelőre titok. - kacsintott rám incselkedve.

Felnevettem és igyekeztem mindenkit egyszerre megölelni, aminek megint az lett a vége, hogy összepasszíroztak. Valaki kopogott.

- MEGYÜNK! Ez a sofőr. Indulnunk kell.

Könnyekben igencsak gazdag búcsút vettünk egymástól, meghajoltunk ahogy azt illik, ezután, míg én elbújtam, hogy a sofőr ne lásson meg, ők beültek a buszba és elindultak.

Egyedül maradtam az óriási, a srácok hiányától sivár házban. Benéztem minden szobába, hogy leellenőrizzem, mindent szép rendben hagytak-e, aztán felsöpörtem, elmosogattam és leültem tanulni. Váratlanul ért a telefoncsörgés, azt hittem szívrohamot kapok ijedtemben.

- Halló?

- Kim Yuseong?

- Igen.

- Szervusz! A neven Yumi, a JYP Entertainmentnél dolgozom. Megállapodtunk A YG Entertainmenttel, hogy az egyik dormunkban fogsz lakni ma estétől, mivel Jackson Wanggel már ismeritek egymást. Van kedved vele és a Got7-el lakni a következő hét hétben?

- Umm, rendben, miért ne...

- Szuper! Akkor húsz perc múlva találkozunk a BB ház előtt. Rendben?

- Rendben, köszönöm!

- Nem tesz semmit! Szia!

- Visszhall.

Elkerekedett szemmel raktam le a telefont, majd eszembe jutott, hogy azért mégiscsak meg kéne ezt kérdezni a YG_ben is, hát felhívtam a központi számot, ahol elmondtam a nevem és hogy mi a kérdésem, majd egy átkapcsolás és néhány pillanat várakozás után megkaptam a választ: Igen, tényleg a Got7-nel fogok lakni. Így hát fogtam a cumóm és kisétáltam a kapu elé. 'Atyám, hogy mi lesz még itt ebből...'